Verdi: Don Carlos (1884)

Boito megtartja szavát; újra belekezd az Otello költői és drámai kidolgozásának munkájába. Júniusban elküldi Verdinek a második felvonás kórusát, a kerti kórust, amely igen tetszik Verdinek. Ő ugyan eredetileg kórusok nélkül akarta megírni az Otellót de az a gondolat, „amely még mindig rám kacsingat — írja Boitónak — bolondság talán, s az is volt".

Az Otello librettója, teljesen kész már, s az első, második és harmadik felvonást a zeneszerző s a költő hosszan megvitatta, Boito át is alakítgatta Verdi észrevételeinek megfelelően.

Decemberben Genovában a régi hű és tapintatos barátok jó társaságában telik Verdinek és feleségének ideje. Karácsonykor Peppina asszony családi vacsora-meghívókat küld szét. Erről a vacsoráról sosem marad el Teresina Stolz. Ebben az esztendőben, 1881-ben, jelen van a kedves vendég, Emanuele Muzio is. Ricordi üdvözletét küldi, és figyelmesen emlékezteti a Maestro feleségét, hogy mindig őt tekintette Verdi jó szellemének. Üdvözleteivel együtt küldi a milánói cukrozott-gyümölcsös mazsolás kalácsot is, melyet Perosio, az ékesszóló követ nyújt át. Ez a kalács azonban különös sorozat első példánya: fedőmáza tetejében, cukorrajzolat közt egy csokoládé mórocska csücsül.

Sok felől biztatgatják Verdit, nagyon óvatosan, hogy vessen véget már a kiadóra és a költőre kényszerített titoktartásnak. Fel is bosszantják vele Verdit, aki felcsattan, hogy nem csinál semmit. Verdi Genovában áthatolhatatlan csöndbe burkolózik: ez a csönd megrögzött szokása, különösen akkor, amikor új művekkel szándékozik közönség elé lépni. Az emberek kérdezősködnek: „Mit csinál? Mire készül?" Tétlenség fel sem tételezhető olyan emberről, mint ő.

Elérkezik az év vége. Ricordi újabb mazsolás kalácsot küld, az előzőhöz hasonló csokoládé mórocskával. De Verdi még mindig nem szánja rá magát. E helyett inkább emberbaráti tevékenységnek szenteli idejét.

Közben nekifog a Don Carlos átdolgozásának, amit szükségesnek ítél ahhoz, hogy a művet ismét útjára bocsássa. Felismeri a szövegkönyv verses részeinek túlburjánzásából és a jelenetek egyhangú színezéséből adódó terjengősséget és nehézkességet: szeretné kiküszöbölni ezeket a hibákat.

1883. február 13-án váratlanul meghal Velencében Richard Wagner. Verdi mélységes fájdalmat érez a hír hallatán. Följegyzi gondolatainak könyvébe, a Levélfogalmazványokba:

„Szomorú. Szomorú. Szomorú. Wagner halott! Tegnap olvastam a jelentést, és be kell vallanom, lesújtott! Ne vitatkozzunk. Nagy egyéniség távozott el! Olyan név, mely hatalmas bélyeget nyomott a művészet történetére!"

Most minden tekintet Verdi felé fordul. A Jagót már részletesen tárgyalja a szóbeszéd; a wagneri jövendő-pártiak ellenzéke nagy szavakat hirdet: Verdi majd megtanítja, Verdi majd megmutatja stb. Verdi egyre inkább türelmét veszti az újságok szokásos fecsegésén. Arra kéri Ricordit, jelentessen meg „helyreigazító cikket" a Gazzetta musicalében, vagy ha úgy tetszik, tegye közzé saját nyilatkozatát „valamilyen nagy újságban, a lehető leghamarabb". Íme, Verdi szavai:

„Végül pedig: mind ez idáig nem írtam semmit ebből a Jagóból, helyesebben Otellóból, és nem tudom, hogy mit fogok csinálni az elkövetkezőkben."

Verdi a nyarat azzal tölti, hogy felügyel a mezei munkákra és Villanova kórházának építésére, majd fürdőkúrára megy Tabianóba, továbbá ezer apró ügyet intéz. Ezeknek a napoknak a békéjét azonban gyászos hír szakítja meg: egy földrengés összerombolja Casamicciolát. Egész decemberig Sant'Agatán marad.

A hónap végén Milánóba utazik, hogy a Don Carlos próbáit vezesse, és részt vegyen bemutatóján. Az operát átírta, és négy felvonásra csökkentette.

1884. január 10-én kerül színre a Don Carlos. A bemutató (Filippi szerint) „elég fura volt;... hol mámoros, forró lelkesedés, hol nyugodt — olykor hideg — hangulathullámok". Az ok „az előadás egynémely bizonytalankodása".

„A két énekes primadonna — Bruschi-Chiatti (Erzsébet) és Pasqua (Eboli) — annyira megbénultak ijedtükben, hogy hangjuk elgyöngült, így énekszámaik hatásukat vesztették, s nemegyszer kiestek a kerékvágásból, és minden tetszetősségtől megfosztották énekszámaikat. [...]

El kell oszlatnunk azonban egy félreértést, egy tévedést, egy közábrándot, melynek rabjául nemcsak a nézők estek, hanem a többé vagy kevésbé számottevő kritikusok is. Az új Don Carlos nem új, csak egy rövidített második kiadás, mely itt-ott ki van egészítve, de egészében új betétszám nem található benne."

A Don Carlos fő hibája továbbra is a zenei párbeszédek túlsúlya. Filippi megítélése szerint:

„Az első felvonás elhagyása indokolt, hiszen ugyanis csak toldalék volt, majdnem azt mondtam, drámai szószaporítás. "

De még ennél is jobb szolgálatot tett Verdi az operának akkor, „amikor megszabadította lidércnyomásától, a balettbetétek nyomasztó sokaságától" a második felvonásban. Végül pedig a többi változtatás (a tenor románcán, a barátság-kettősön, a négyesen és a lázadás-jeleneten) és a hangszerelés változatosabbá tétele „csak emeli a hatást és fokozza a drámai igazság erejét".

Verdi a harmadik előadás után elégedetlenül tér vissza Genovába. Úgy érzi, hiábavaló volt az erőfeszítés minden fáradsága, egyre csalókább reményekben ringatja magát, ha úgy hiszi, elérheti azt az eszményi célt, amely felé törekszik.

Don Carlos

opera négy felvonásban

az 1867-es opera új változata

Szövegét Angelo Zanardini írta Joseph Méry és Camille du Locle francia librettójának du Locle revideálta, Achille de Lauziéres által készített olasz fordítása nyomán.

Bemutató: 1884. január 10., Milánó, Scala

II. Fülöp, Spanyolország királya - Alessandro Silvestri - basszus

Don Carlos, spanyol trónörökös - Francesco Tamagno - tenor

Rodrigo, Posa márkija - Paul Lhérie - bariton

Főinkvizítor - Francesco Navarini - basszus

Valois Erzsébet - Abigaille Bruschi-Chiatti - szoprán

Eboli hercegnő, udvarhölgy - Giuseppina Pasqua - mezzoszoprán

Egy szerzetes / V. Károly császár - Leopoldo Cromberg - basszus

Tebaldo, a királynő apródja - Amelia Garten - szoprán

Lerma gróf - Angelo Fiorentini - tenor

Királyi hírnök - Angelo Fiorentini - tenor

 

Librettók olasz és magyar nyelven   vagy   itt

 

Zongorakivonat   vagy   itt

Egy 1954-es felvétel

Don Carlo: Mario Filippeschi

Filippo II.: Boris Christoff

Posa: Tito Gobbi

Elizabetta di Valois: Antonietta Stella

Eboli: Elena Nicolai

Fratre: Plinio Clabassi

Inquisitore: Giulio Neri

Lerma: Paolo Caroli

Tebaldo: Loretta di Lelio

Voce dal cielo: Orietta Moscucci

Coro e Orchestra del Teatro dell’Opera di Roma - Gabriele Santini

Atto I

01 - Prelude

02 - Carlo, il sommo imperatore (Chorus, Monk)

03 - Io l'ho perduta! (Carlo, Monk)

04 - E lui! Desso … l'Infante! (Rodrigo, Carlo)

05 - Dio, che nell'alma infondere (Carlo, Rodrigo)

06 - Sotto ai folti, immensi abeti (Chorus, Tebaldo, Eboli)

07 - Nei giardin del bello (Eboli, Tebaldo, Chorus)

08 - La Regina! … Un'arcana mestizia (Chorus, Eboli, Elizabeth, Tebaldo, Rodrigo)

09 - Carlo, ch'e solo il nostro amore (Rodrigo, Eboli, Elizabeth)

10 - Io vengo a domandar (Carlo, Elizabeth)

11 - Il Re! … Perche sola e la Regina (Tebaldo, Philip, Chorus)

12 - Non pianger, mia compagna (Elizabeth, Chorus, Rodrigo, Philip)

13 - Restate! Presso al mia persona (Philip, Rodrigo)

14 - O signor, di Fiandra arrivo (Rodrigo, Philip)

15 - Questa e la pace che voi date al mondo (Rodrigo, Philip)

16 - Oso lo sguardo tuo penetrar il mio soglio (Philip, Rodrigo)

Atto II

17 - Prelude

18 - A mezzanotte ai giardin della Regina … (Carlo, Eboli, Rodrigo)

19 - Al mio furor sfuggite invano (Eboli, Rodrigo, Carlo)

20 - Ed io, che tremava al suo aspetto! (Eboli, Rodrigo, Carlo)

21 - Trema per te, falso figliuolo (Eboli, Carlo, Rodrigo)

22 - Carlo, se mai su te fogli importanti serbi (Rodrigo, Carlo)

23 - Spuntato ecco il di d'esultanza (Chorus of People, Chorus of Monks)

24 - Schiusa or sia la porta del tempio! (Royal Herald, All)

25 - Nel posar sul mio capo la corona (Philip, All, Elizabeth, Rodrigo, Carlo, Deputies)

26 - A Dio voi foste infidi (Philip, Elizabeth, Carlo, Rodrigo, Tebaldo, Deputies, Chorus of People, Chorus of Monks)

27 - Sire! Egli e tempo ch'io viva (Carlo, Philip, Elizabeth, Rodrigo, All)

28 - O ciel! Tu, Rodrigo! (Carlo, All, Philip, Chorus of People, Chorus of Monks, A Voice from Heaven, Deputies)

Atto III

29 - Prelude

30 - Ella giammai m'amo! (Philip)

31 - Dormiro sol nel manto mio regal (Philip)

32 - Il Grand' Inquisitor! (Count of Lerma, Inquisitor, Philip)

33 - Nell'ispano suol mai l'eresia domino (Inquisitor, Philip)

34 - Giustizia, giustizia, Sire! (Elizabeth, Philip, Eboli, Rodrigo)

35 - Ah, sii maledetto, sospetto fatale (Philip, Rodrigo, Eboli, Elizabeth)

36 - Pieta, pieta, perdon (Eboli, Elizabeth)

37 - O don fatale (Eboli)

38 - Son io, mio Carlo (Rodrigo, Carlo)

39 - Per me giunto e il di supremo (Rodrigo)

40 - Che parli tu di morte (Carlo, Rodrigo)

41 - O Carlo, ascolta (Rodrigo)

42 - Mio Carlo, a te la spada io rendo (Philip, Carlo, Grandees, Chorus of People, Count of Lerma, Eboli, Inquisitor)

Atto IV

43 - Introduction

44 - Tu che la vanita (Elizabeth)

45 - E dessa! … Un detto, un sol (Carlo, Elizabeth)

46 - Vago sogno m'arrise (Carlo, Elizabeth)

47 - Ma lassu ci vedremo (Carlo, Elizabeth) - Si, per sempre! (Philip, Inquisitor, Elizabeth, Carlo, Monk, Guards)

Mp3 - 44100 Hz - 256 kbps

Letöltés / Download

vagy 

Letöltés 1   és   LEtöltés 2