1884 januárjában Genovában felkeresi Boito, „aki csöndesen éldegél Nerviben". Boito nyomban eleget
tesz Verdi kéréseinek, aki újabb változtatásokat javasol a shakespeare-i tragédia rövidítésénél. De a megzenésítéshez vajon hozzáfogott-e Verdi?
Boito márciusban Nápolyba megy, hogy részt vegyen a Mefistofele bemutatóján, amelyet még sosem adtak elő a San Carlóban. S ekkor félreértés üti fel a fejét, amely menthetetlenül összeomlással fenyegeti mindazt, amit maga Boito és
Ricordi meg Faccio tett azért, hogy újra komponálásra bírja Verdit. A nápolyi konzervatórium tanárai ebédet rendeznek Boito
tiszteletére, hogy megünnepeljék operájának kedvező fogadtatását. Boito, amikor a Jago szövegkönyvéről kérdezgetik, olyan feleleteket ad, amelyeket a Piccolo szerkesztője ekként foglal össze újságjában:
„A Jagót illetően Boito azt mondta, hogy eleinte vonakodva nyúlt a témához, de most, a szövegkönyv elkészültével,
már sajnálja, hogy nem zenésítheti meg ő maga..."
Csak Milánóba érve szerez tudomást Verdi Facciónak írott levélről, amelyben felajánlja, hogy visszaküldi
a szövegkönyvet. Nyomban tiltakozik: nemhogy a visszaküldött szövegkönyvet nem fogadja el Verditől, hanem hangsúlyozza, azok az érzések, amelyeknek kifejezést adott „merőben ellentétesek azokkal, amelyeket oly
hevenyészetten tolmácsolt a Piccolo". Verdi így válaszol:
„Attól a pillanattól fogva, hogy nem fogadja el a szövegkönyvet, a Facciónak írott levélnek sem jelentősége, sem célja. Én csak kutyafuttában nézem át az újságokat,
sosem hiszek el nekik mindent. ... Túl sokat beszéltünk róla! Túl sok idő szaladt el felette! Túl sok év nyomja a vállam! Túl sok évet szolgáltam le!! A közönség nem vágja nyíltan a szemembe: »Elég!« A végeredmény az, hogy mindez valamiféle hideget árasztott az Otello körül, s megdermesztette azt a kezet, mely néhány ütemet lejegyzett már. Hogy mit hoz a jövő? Nem tudom!”
Verdi már Otellónak hívja az új operát: miközben mindenki más továbbra is Jagóról beszél. A közönség öt éve
várakozik, s Verdi gondolkozóba esik: nincs-e ártalmára. Boito azonban arra ösztökéli, hogy haladéktalanul
fogjon tollat, s tüstént küld is neki egy újabb verses részletet, amely Verdi szerint „erőteljes és shakespeare-i mindenestől és mindenekfelett". Ez Jago „Credó"-ja. A Maestro mégis azt tanácsolja a költőnek, „hagyjuk egy kicsit nyugton ezt az Otellót, aki már maga is ideges, akárcsak mi: Ön talán még nálam is jobban".
Szeptember végén Boito megkérdezi tőle, ellátogathat-e hozzá Sant'Agatára Giuseppe Giacosával, a költővel, aki neki testi-lelki jó barátja. Verdi sürgönyileg felel. Jöjjenek. Földeríti
az a gondolat, hogy néhány napot kedves társaságukban tölthet.
Amint elutazik a két barát, újra dolgozni kezd. Novemberben azonban elfoglalják a számadások a parasztokkal és pásztorokkal; abbahagyja a zeneszerzést. Bérbe akarja
adni minden megmaradt földjét, hogy közvetlenül ne legyen több dolga a mezei munkákkal és az állattenyésztéssel. December első napjaiban, feleségével együtt Genovában van már. Kilencedikén így ír Boitónak:
„Szinte hihetetlen, mégis így van!!! Az ördögbe is!!! Nekifogtam és írok!!! Írok... mert írok; cél és meggondolások nélkül, anélkül hogy törődnék vele, mi lesz
aztán... sőt, a leghatározottabban ellenszenves nekem, ami aztán lesz."
A második felvonás négyesét kezdi komponálni, és egy-két változtatást kér a verseken.
1884 telét és 1885 tavaszát és nyarát az Otello komponálásával tölti. Októberre az opera szinte teljesen kész, csak itt-ott kell még néhány változtatást
eszközölnie, és az utolsó felvonás szövegén kell még javítania. Verdi vigyáz rá, hogy a drámai kifejlet mindenütt határozott, gyors, magával ragadó legyen: ezért másolja le — ahogy máskor is szokta —
Boito szövegkönyvét, és rövidíti le saját elgondolásai szerint. A „piszkozat"-ot aztán elküldi a költőnek, hogy alakítsa ki végleges formáját.
Véget ér 1885. A baritonista Maurel, aki Verdi nagy bosszúságára három éve veri már dobra a Jago hírét, december utolsó napjaiban levelet ír neki, hogy értesítse: „a párizsi zenei és színházi világban"
mindenki ugyanazt hajtogatja: „Verdi befejezte a Jagót".
Verdi azt feleli Maurelnak, hogy vigyázzon, a cím, ha lesz, Otello lesz és nem Jago; aztán hozzáteszi: még nem fejezte be az Otellót, „de már csaknem a végére jutott". A mű befejezésével nem siet, mert még azt sem tudja, egyáltalán bemutatja-e. Az előadások túlságosan költségesek az olasz operaházakban, ő pedig nem akar
egy impresszáriót sem csődbe juttatni.
Maurel még mindig nem adja be a derekát, sőt megint csak köti az ebet a karóhoz. Azt írja Verdinek: ha Itáliában
túlságosan költségesek az előadások, annyi baj legyen, mutassa be Verdi az Otellót Franciaországban, Párizsban, az Opéra Comique-ban, melynek most az intelligens, tevékeny Carvalho az igazgatója. Verdi így felel:
„Ön, aki ismeri Boitót, meg lehet győződve arról, hogy ő rendkívül nagy hatású helyzeteket és versszövegeket irt az Otello szövegkönyvébe. Én azon voltam, hogy a legigazabb, a tőlem telhető leghelyénvalóbb nyomatékot adjam azoknak a versszövegeknek. Ez az erény (amely azonban talán hiányosságként is fölfogható)
jórészt odaveszne a fordításban. Tehát az Otellót először feltétlenül olaszul kell előadni... De, ismétlem, egyelőre nem időszerű beszélni a dologról..."
Közben Corti, a Scala impresszáriója is Genovába megy, Ricordi társaságában, hogy ő is ugyanarról bizonyosodjék meg Verdi kijelentése alapján: az opera még nincs
kész, s nem tudja, hogy egyáltalán befejezi-e.
De az állandó visszautasítások ellenére, 1886. január másodikán Verdi ír Boitónak, és Teodorini, a jó
szopránénekesnő hangbeli adottságairól kér felvilágosítást. Az opera másik két főszerepére „csevegés közben" Maurelt és Tamagnót ajánlotta Cortinak és Boitónak.
Az opera címével kapcsolatban ezt írja Boitónak:
„Kezdjük hát Otellónak keresztelni, szóljon rögtön Giuliónak is. Mindenki Jagóról beszél és ír nekem!!! Erre csak azt felelhetem: »Otello és nem Jago, s nincs még készen!«, de továbbra is Jago-Jago mondogatják és írogatják. A mindent mozgató démon (ez igaz) őkelme; de Otello az, aki cselekszik. Szeret, féltékenykedik, gyilkol, és meggyilkolja magát." Aztán szerinte „képmutatás volna azért nem Otellónak nevezni" mert félnek a Rossiniéval való egybevetéstől: „Szívesebben veszem, ha azt mondják: meg akart mérkőzni az óriással és alul maradt, mintsem azt, hogy: el akart bújni a Jago cím mögött.“
Ahogy Verdinek szinte az egész 1885-ös esztendőre szüksége volt ahhoz, hogy felvázolja az Otello zenei anyagát, ugyanúgy szinte az egész 1886-os esztendőre szüksége volt ahhoz, hogy a szövegkönyv minden költői,
drámai és zenei finomságát tökéletesen kidolgozza.
De az Otello énekeseinek kiválasztása egyre sürgetőbb. Az énekesek után gondolni kell arra is, hogy milyen kosztümöket viseljenek. A kosztümtervek megrajzolásával
a pármai Alfredo Edel festőművészt bízzák meg, aki május elején Velencébe utazik, hogy tanulmányozni
kezdje a múzeumokat és a képtárakat. A díszleteket Ferrario festő tervezi meg, akit már mindenki „Verdi díszlettervezőjének" hív.
Június végén Verdi és felesége Montecatinibe utazik a szokásos kúrára, aztán hazautazik Sant'Agatára,
és újból nekifog az Otellónak. Nemsokára teljesen elkészül az operával.
Október 29-én Verdi értesíti Boitót: „Holnap vagy holnapután, remélem, meglesz a hangszerelés utolsó hangjegye is." Arra biztatja, fordítsa franciára a szövegkönyvet, hiszen előbb vagy utóbb, a Scala után Párizsban is előadják az operát. Előreláthatóan még a hagyományos balett számára is talált
helyet: a második felvonásban. (De aztán megváltoztatja tervét, és a harmadikba illeszti.)
November elsején Verdi megüzeni Boitónak: „Kész! Üdv nekünk... (és Neki is!!) Addio."
December első napjaiban elutazik Sant'Agatáról, Genovába megy: ott átadja az opera többi részét Ricordiék
másoló részlege főnökének, akit kifejezetten azért küldtek oda. Elszorul a szíve, amikor megválik a munkájától. Mindaddig úgy érezte, hogy nem kell abbahagynia sohasem. Most már úgy rémlik, közel a hosszú
út vége. „Szegény Otello! Soha többé nem jön ide vissza!!!" — kesereg Verdi.
Fáradt; de még egyszer átfut az operán, „hogy lássam, illendően vannak-e öltöztetve a szólamok, nem rongyosak-e, megállnak-e a lábukon s összefüggenek-e jól... Összefüggenek!!!" — kiált fel leplezetlen elégedettséggel a zeneszerző. Az Otello kézírásos partitúrája, melyet a Ricordi kiadó archívumában őriznek, javításokkal és törlésekkel teli. Szokatlan dolog: Verdi többi partitúrája
az ilyen szándékváltoztatásoknak vajmi kevés nyomát viseli. Az Otello megmunkálásának végtelen gondosságát tanúsítják azok az előtanulmányok is, amelyeket Sant'Agatán őriznek, s amelyek számosabbak és elmélyültebbek, mint az előző operák esetében.
Most már az énekesek betanítására kell gondolni. A főszereplők ősszel már együtt tanulnak Verdivel. A
zenekar és a kórus feladata rendkívül fontos; az előbbit Faccio, az utóbbit Cairati tanítja be.
1887 január 4-én feleségével együtt Milánóba utazik, s a megszokott szállodában bérel lakosztályt. Január 17-én tartják az első zenekari olvasópróbát; aztán Verdi megkezdi a szólóénekesek egybehangolását,
majd 27-én az összpróbákat. Ezen a napon küldi meg neki Umberto király a San Maurizio- és San Lazzaro-rend nagykeresztjét.
30-án kezdik el a teljes opera rendes próbáit. A közönség várakozása rendkívüli: az újságokban elképesztő
cikkek látnak napvilágot a borsos árakról; ha valaki részt akar venni a bemutatón páholyának ára kisebb vagyont tesz ki. Kritikusok, zeneszerzők, kiadók, impresszáriók; a művészetek s az irodalom legtekintélyesebb kiválóságai érkeznek egyre-másra Milánóba a világ minden részéről
Február 3-án, csütörtökön tartják meg a főpróbát. Senki nem vehet részt rajta: ez Verdi kategorikus
parancsa. Nagy a felzúdulás a kritikusok, főként a külföldi újságok munkatársai körében. De nincs mit tenni, alá kell vetniük magukat Verdi rendelkezésének.
Február 5-én a bemutatóval kezdődik a Scala szezonja. A fogadtatás lelkes; minden egyes szám után ujjongva éljenzik Verdit. De sürgősen hozzá kell
tennünk, hogy a meghökkenés felülmúlja a bámulatot. Szóbeszéd tárgya lesz „Verdi lángelméjének átalakulása", elismerik, hogy teremtő ereje ép, leleménye csorbítatlan, de az Otello eszmevilága és kidolgozásmódja annyira és olyan módon újszerű, hogy a közönség egy részének
leesik az álla. Mindazonáltal három vastaps is kért ismétlést: a „Lobog a máglya" kórusrésznél, az első felvonásban; az „Ave Mariá"-nál és a nagybőgők közzenéjénél a negyedik felvonásban. Jago „Credó"-ját is szerették volna újra meghallgatni; sokan óhajtották volna, de nem kapták meg.
Az Otello felvonásai jelenetekre oszlanak, akárcsak a shakespeare-i szövegben. Verdi tehát, legalábbis ebben,
nem változtat szokásos operaszerkezetén. Minden felvonás minden jelenete az ábrázolt cselekmény pontosan körülhatárolt epizódja, változatos - színes, de egységes fejlemény, melyben elbeszélő epizódok váltakoznak
lírai érzelemáradásokkal. Ebből következőleg a partitúra zenei anyaga csupa egymástól rajzban, színezetben, jellegben tisztán elütő szám, melyeket azonban eszményi finom vezérfonál köt össze.
Az Otellóban megtalálható a Verdire annyira jellemző tömörség és gyorsaság, továbbá a technikai eszközök
újabb, dúsabb és kifinomultabb tárháza. Legfőként a zenekar összeállításán észlelhető a cselekmény „aláfestésének" igen határozott szándéka. A súlyos fa- és rézfúvósok száma túlnyomó: négy
fagott és négy harsona. A fedetlenül, vagyis a zenekar többi hangszerénél nagyobb átütőerővel megszólaltatott négy fagott arra szolgál, hogy a zeneszerző kidomborítsa velük Jago legsötétebb és legcsúfondárosabb zenei jellemvonásait: így az első felvonás bordalában, a második „Credó"-jában
és eskü-jelenetében. A harsonák éles zengése a megveszekedett mór harsogásának erejét növeli. Verdi, hogy semmivel se csökkentse rivalgásukat, azt akarja, hogy a harsonák legmélyebbjét ne cseréljék föl,
ahogy az más szerzők partitúrái esetében szokásos, valamilyen más, a tubafélék családjába tartozó, hasonló hangmagasságú és terjedelmű, de tompítottabb csengésű hangszerrel. Ezért egy basszusharsonát
csináltat, amely róla kapja nevét: „Verdi-harsona".
A zeneszerző legintenzívebb törekvése mégis a szöveg és a zene teljes egységének megteremtésére irányul.
És arra, hogy a gondolat és a szó legkülönfélébb megnyilvánulásainak, hajladozásainak, töredezettségének folyamatos (a „dallamosság" olasz értelmezése szerinti) dallamvonalat adjon.
A recitativo minden válfaja föltűnik itt a maga teljes, bámulatra méltó hatásosságában; így megfigyelhető
példának okáért az első felvonásban a recitativo secco is (amely még leginkább megfelel az opera embrionális szakaszabeli recitativónak), amellyel Jago elmagyarázza Rodrigónak Otello iránti gyűlöletének okát. A sort a recitativo melodico folytatja, mint amilyen Otello beszéde az ujjongó néphez, vagy akár az Otello és Desdemona közötti duett kezdete az első felvonás végén. Drámai recitativo előzi meg azt a kettőst,
melyben Otello számon kéri a Cassio és Montano közti véres összekapást. A második felvonásban figyeljük meg Jagónak és Cassiónak kötetlen tempóját,
vagyis „a piacere" (tetszés szerint gyorsított-lassított) recitativóját, aztán ugyanennek a párbeszédnek a folytatásaként azt „a tempo" (vagyis az eredeti tempóban tartott, kötött időmértékű) recitativót, mely a zenekar hangszövevényét ellenpontozza. És így tovább, a felvonások vizsgálata során
Verdi énekes recitativóinak egyre gazdagabb és tökéletesebb változatosságára bukkanunk. Ezekből a recitativókból a széles ívű és zárt lírai érzelemáradásokba való átmenet rövid és könnyű.
A bemutató előadás után föllelkesült emberfolyam hömpölyög a közeli Albergo Milánóig, Verdi szállodájáig, és megint látni akarja a Maestrót. Verdi az imént ért vissza szállására,
operája főszereplőivel beszélget; a legnevezetesebb személyiségek veszik körül, és versenyt ünneplik. Valamennyiükkel együtt kilép az erkélyre, hogy köszönetet mondjon. Tamagno int a tömegnek, hogy hallgasson el, és tüneményesen zengő hatalmas hangjával elénekli Otello köszöntőjét az opera első felvonásából: „Esultate!" Ezer és ezer ajkon harsan fel erre a rivalgás, végeláthatatlanul éljenzik a Maestrót.
Február 7-én Milánó Városi Tanácsa a város díszpolgárává avatja Giuseppe Verdit; másnap Gaetano Negri, a polgármester, valamennyi tanácsnokkal együtt megjelenik a szállodában Verdinél, hogy átnyújtsa
neki a díszoklevelet.
A harmadik előadás után Verdi felkészül, hogy hazautazzék Sant'Agatára. Búcsúlátogatást tesz a Scala igazgatóságán. Az impresszáriók legforróbb óhaja, hogy új operájával lássák viszont a Maestrót
a jeles színházban. Negri hozzáteszi: „vígoperával", s megpendíti a tárgyat is: Don Quijote. Verdi megcsóválja a fejét: „Negyven éve kutatok egy jó vígopera szövegkönyve után..." Verdi most így felel köszönettel óhajukra: „Az én hosszú pályafutásomnak vége." De hányszor mondta már ezt. Rejtett mosollyal, amellyel még nem fáradt szíve dobogását akarja titkolni, így dünnyög: „Éjfélig még maestro Verdi vagyok, aztán hazamegyek Sant'Agatára parasztnak."
A felhívás megtörtént. Van, aki alkalmas időben jó vetésként aratja le Negri szavait: Ricordira és Boitóra célzunk, akik már azt forgatják a fejükben, hogyan ösztökélhetnék további
komponálásra Verdit. Verdi visszamegy Sant'Agatára, s úgy látszik, a mezőgazdasági ügyeken kívül semmi mással nem akar foglalkozni.
Otello
Zenés dráma négy felvonásban
Szövegét Arrigo Boito írta Shakespeare drámája nyomán (1604-5)
Bemutató: 1887. február 5., Milánó, Scala
Otello, mór, Ciprus kormányzója - Francesco Tamagno - tenor
Desdemona, a felesége - Romilda Pantaleoni - szoprán
Jago, Otello zászlósa - Victor Maurel - bariton
Emilia, a felesége - Ginevra Petrovich - mezzoszoprán
Cassio, Otello kapitánya - Giovanni Paroli - tenor
Roderigo, velencei nemes - Vincenzo Fornari - tenor
Lodovico, a Velencei Köztársaság követe - Francesco Navarini - basszus
Montano, Ciprus előző kormányzója - Napoleone Limonta - basszus
Hírnök - Angelo Lagomarsino - basszus
I. felvonás
Otellót, Ciprus velencei kormányzóját hazavárják a szigetre. Hajóhadával legyőzi a törököket, átküzdi
magát a viharon, és amikor partra lép, a nép lelkesen ünnepli. Üdvözli zászlósa, Jago is, aki a mór vesztére tör, mert az helyette Cassiót léptette elő hadnaggyá. Bor kerül a poharakba, és Jago vadul itatja
az új hadnagyot. Közben felbiztatja Rodrigót, a velencei nemes urat, hogy kössön bele Cassióba, aki kardot ránt, és megsebesíti Otello elődjét, a béke érdekében közbelépő Montanót. A zaj felriasztja álmából
Desdemonát, Otello hitvesét. A felbőszült Otello megfosztja rangjától Cassiót.
II. felvonás
Jago egy-egy elejtett megjegyzéssel fokozatosan elhiteti Otellóval, hogy Cassiónak viszonya van Desdemonával,
Cassiót pedig arra biztatja, kérje meg Desdemonát, járjon közben a férjénél, hogy az megbocsásson neki. Otello együtt látja őket beszélgetni, ami csak fokozza gyanúját. Jago ellopja Desdemonának a férjétől
ajándékba kapott kendőjét, majd közli Otellóval, hogy azt Cassio kezében látta. Ez elvakult dühre gerjeszti a mórt; bosszút esküszik hitvese és annak vélt szeretője ellen.
III. felvonás
Otello felelősségre vonja hitvesét az elveszett kendő miatt, és elutasítja ismételt kérését, hogy Cassiónak
bocsásson meg. Jago lesbe állítja Otellót, majd bevezeti Cassiót, és elbeszélget vele a férfi szeretőjéről, Biancáról. A mór nem hallja a nő nevét, és feltételezi, hogy Desdemonát hozták szóba. Meglátja
Cassio kezében a kendőt, amit Jago csempészett a szobájába, így bizonyítva látja gyanúját. Miután Cassio elmegy, Otello elhatározza, hogy még az éjjel véget vet Desdemona életének. Közben követek érkeznek,
és bejelentik, hogy a köztársaság visszahívja Otellót Velencébe, és helyette Cassiót nevezi ki kormányzónak. A mór ezen feldühödve megüti a feleségét, majd a diadalmas Jago kivételével mindenkit kizavar
a teremből.
IV. felvonás
Desdemona egyedül van a szobájában, és a „Fűzfadallal" felidézi egy másik nő, a hasonlóképpen
eltaszított szolgálólány történetét. Megjelenik Otello, és megfojtja ártatlan feleségét. Emilia, Desdemona komornája, Jago felesége kétségbeesve dörömböl az ajtón, és azt kiáltja, hogy Cassio védekezve
megölte
Rodrigót, akit Jago uszított rá. Otello lassan ráébred Jago gaztettére. Amint mindenki a szobába tódul,
a mór kardot ránt; rádöbben, mit követett el, majd leszúrja magát. Egy utolsó csókot lehel felesége ajkára, és holtan rogy össze mellette.
Zeffirelli operafilmjének zenei anyaga
Placido Domingo - Otello
Katia Ricciarelli - Desdemona
Justino Diaz - Jago
Ezio Di Cesare - Cassio
Constantin Zaharia - Roderigo
John Macurdy - Lodovico
Edward Toumaijan - Montano
Petra Malakova - Emilia
Orchestra di Teatro Alla Scala - Lorin Maazel (29 July - 2 August 1985)
I. felvonás
01 - Vihar-kórus "Una vela!" (Ciprioti, Montano, Cassio, Jago, Roderigo)
02 - Esultate! (Otello, Ciprioti)
03 - Roderigo, ebben, che pensi (Jago, Roderigo)
04 - Tüz-kórus "Fuoco di gioia..." (Ciprioti)
05 - Roderigo, beviam! (Jago, Cassio, Ciprioti, Roderigo)
06 - Inaffia l'ugola! (Jago, Cassio, Roderigo)
07 - Capitano, v'attende... (Montano, Cassio, Jago, Roderigo, Ciprioti)
08 - Abbasso le spade! (Otello, Jago, Cassio, Montano)
09 - Szerelmi kettös "Gia nella notte densa..." (Otello, Desdemona)
II. felvonás
10 - Non ti crucciar (Jago, Cassio)
11 - Credo in un Dio crudel... (Jago)
12 - Eccola...Cassioa...ate... (Jago)
13 - Cio m'accora. ... Che parli (Jago, Otello)
14 - Un tal proposto spezza... (Jago, Ciprioti, Fanciulli, Marinai, Donne, Desdemona)
15 - D'un uom che geme sotto... (Desdemona, Otello)
16 - Se inconscia contro te... (Desdemona, Otello, Jago, Emilia)
17 - Desdemona rea! (Otello, Jago)
18 - Ora e per sempre addio (Otello, Jago)
19 - Álom-elbeszélés "Era la notte..." (Jago, Otello)
20 - Bosszú-kettös "Si, pel ciel marmoreo giuro!" (Otello, Jago)
III. Felvonás
21 - La vedetta del porta... (Araldo, Otello, Jago)
22 - Dio ti giocondi ...(Desdemona, Otello)
23 - Dio! mi potevi scagliar...Ah! dannazione!(Otello, Jago)
24 - Vieni, l'aula e deserta... (Jago, Cassio, Otello)
25 - Questa e una ragna...(Jago, Cassio, Otello)
26 - Come la uccidero (Otello,Jago, Ciprioti)
27 - Viva! evviva! (Tutti, Lodovico, Otello, Desdemona, Jago)
28 - Messeri! il doge... (Otello, Roderigo,Jago, Cassio, Lodovico)
29 - A terra...si... fuggirmi (Desdemona, Emilia, Cassio, Roderigo, Lodovico, Jago, Otello, Ciprioti)
IV. felvonás
30 - Era piu calmo (Emilia, Desdemona)
31 - Füzfa-dal "Mia madre..." (Desdemona)
32 - Ave maria...(Desdemona)
33 - Chi e la Otello (Desdemona, Otello)
34 - Aprite! aprite! (Emilia,Otello, Desdemona, Cassio, Lodovico, Jago)
35 - Niun mi tema (Otello)
Mp3 - 44100 Hz - vbr
vagy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése