Verdi: Pünkösdi királyság (Un giorno di regno)

Az ifjú bussetói mester feleségével és pár hónapos fiacskájával, Icilióval, 1839 februárjában elindult milánóba, s megszállt Seletti tanár úrnál, ahol diákkorában is lakott. Szeptemberben a San Simone utca 3071. sz. házába költözött a ticinói kapu környékén. A fiúcska még októberben meghalt. Ezúttal másodszor súlytotta gyász a kis családot: tizenhét hónapos lányukat, Virginiát, még Bussetóban elvesztették. És 1840 júniusában egy gyors lefolyású betegség elragadta a fiatalasszonyt, Margherita Barezzit is. Verdi Margherita halála után rövid időre visszatért Bussetóba. Itt fejezte be, kedveszegetten, s az Oberto sikere ellenére rossz anyagi körülmények közt a szerződésben lekötött Pünkösdi királyság avagy az ál-Szaniszló c. vígoperát, amely aztán szeptemberben megbukott a Scalában.

Pünkösdi királyság, avagy az ál-Szaniszló

(Un giorno di regno, ossia il finto Stanislao)

kétfelvonásos vígopera

Szövegkönyvét Felice Romani írta Alexandre Vincent Pineu-Duval Le faux Stanislas című háromfelvonásos komédiája nyomán (a librettó 1818-ban Adalbert Gyrowetznek készült, ezt rövidítették, módosították Verdi számára).
Bemutató: La Scala, Milano, 1840. szeptember 5.

Belfiore lovag, az ál-Szaniszló - Raffaele Ferlotti - bariton
Kelbar báró, a bitorló - Raffaele Scalese - basszus
Del Poggio márkinő, fiatal özvegy, a báró unokahúga, Belfiore szerelme - Antonietta Marini-Rainieri - szoprán
Giulietta di Kelbar, a báró leánya - Luigia Abbadia - mezzoszoprán
Edoardo di Sanval, fiatal hivatalnok, La Rocca unokaöccse - Lorenzo Salvi - tenor
La Rocca, Bretagne kincstárnoka - Agostino Rovere - basszus
Ivrea gróf, Brest parancsnoka - Giuseppe Vaschetti - tenor
Delmonte, Belfiore fegyvernöke - Napoleone Marconi - basszus
Szolgálók, szobalányok

Mindenek előtt egy kis történelmi kitérő. Romani szabadon kezelte Stanislaw Leszczynski történetét, akit 1704-ben királlyá proklamáltak. A szász király, Frigyes Vilmos nem tűrte ezt, és Poltavánál leverte Szaniszlót, aki Párizsba menekült, lánya XV. Lajos felesége lett. 1733-ban meghalt a szász király, Szaniszló elfoglalhatta ismét trónját. Két év uralkodás után szász és orosz hadak elűzték, és újra Franciaországba kellett menekülnie. Romani azt az esztendőt választotta kiindulópontjának, amikor Szaniszlót második királyságára visszahívták.

I. felvonás

1733-at írunk, a Brest közelében fekvő Kelbar kastélyban vagyunk. A kórus-introdukciót a háznép buffó-jelenete színezi. Kelbar báró háza örömtől hangos, mert nemsokára kettős esküvőt tartanak. La Rocca kincstárnok elveszi a báró lányát, Giuliettát, Del Poggio márkinő, a báró megözvegyült unokahúga pedig hozzámegy a kissé koros városparancsnok Ivrea grófhoz. A báró és leendő veje kedélyesen kívángat egymásnak szerencsét a kórus lelkes helyeslése közepette.

Delmonte fegyverhordozó jelenti királyi ura, Szaniszló érkezését. Az azonban nem más, mint Belfiore lovag. Bevonul tehát Belfiore, mint Szaniszló, aki hazájába való visszatérése előtt búcsúzni jött. Belfiore az ünneplés közepette félresúgja: ha ezt párizsi bajtársaim látnák ! A „királynak" bemutatják a párokat. Amikor az meglátja a márkinőt, elhatározza, hogy még egy napot itt időzik. Kéri, hogy hagyják magára, mert levelet kell írnia. Államügyben — így ő —, valójában pedig barátainak, hogy cselében segítsenek. Edoardo, La Rocca unokaöccse szerelmes Giuliettába. Mivel az nem lehet az övé, kéri a „királyt", hogy fogadja őt szolgálatába, hadd essen el a harcmezőn. Katonás hangú kettősük Nemorino — Belcore duettjére emlékeztet (Donizetti: Szerelmi bájital), bár a két különböző karakter érzékeltetése még nem sikerült Verdinek. Belfiore valódi hangja belépő-dalában mutatkozik meg.

A férfiakat a márkinő kileste. Cavatinájában igazi hősnőnek mutatkozik (rossinis recitativo, bellinis cavatina), az idős Ivreához önfeláldozásból megy hozzá — mondja, hogy Belfiorét nyilatkozatra bírja. Olyan ez a jelenet, mintha Rossini Rosinájának illúzióktól megfosztott nővérét hallanánk. A cabaletta már nyílt vallomás: csak Belfiore „őfelségét" tudná szeretni... A kertben Giulietta örvendezik hódolói körében. A báró kérdi lányát, miért olyan szótlan és tartózkodó? A kincstárnok szerencsére azt hiszi, hogy a szende hajadon pironkodik a házasság miatt, de másnapra majd minden megváltozik. Belfiore lép hozzájuk, Edoardót bemutatja, mint fegyvernökét, majd a báróval és a kincstárnokkal elvonul, hogy velük államügyekről tárgyaljon. Kitűnő együttest hallunk, Giulietta és Edoardo a szerelemről énekel, Belfiore és a báró staccato énekét a kincstárnok tartott hangjai húzzák alá. A márkinővel az együttes szextetté bővül. Belfiore egyelőre megjátssza a fenségest, de kitör belőle a szerelmes férfi hangja. Majd az urak eltávoznak, a márkinő a szerelmesekkel marad.

Belfiore helyteleníti, hogy La Rocca elveszi Giuliettát, mert számára fenntartott egy miniszteri tárcát és egy lengyel hercegnő kezét. A báró felháborodik, a kincstárnok megzavarodik. Veszekedésüknek a márkinő érkezése vet véget, javasolja, hogy Giuliettát vegye el Edoardo, a kincstárnok unokaöccse, így az ügy a családban marad. A báró mérges, vérszomjas, mindenáron párbajozni akar.

Adagio-Presto finálé.

II. felvonás

A szolgáknak — akik a párbaj előkészületeit figyelik — Edoardo bevallja érzelmeit. Áriája hagyományos, néhány szekvenciás taktusa azonban figyelmet érdemel.

Belfiore jön Giuliettával és a kincstárnokkal. Kérdésére, hogy miért ellenzi a báró az Edoardóval kötendő házasságot, azt a választ kapja, hogy az ifjú vagyontalan, La Rocca viszont úszik a pénzben. Belfiore javaslata: adjanak Edoardónak egy kastélyt és 5000 scudót, hogy a lányt elvehesse. Az ifjakkal elmegy, a báró és a kincstárnok rossinis buffó kettősét halljuk.

A márkinő elhatározta, hogy leleplezi Belfiorét. Egy kettősben valósággal körülszimatolják egymást. Ivrea gróf érkezését katonás trombitaszó jelzi. Belfiore elveszti önuralmát, a márkinő azonban vidáman cabalettázik, mintha mi sem történt volna. Ivrea lép be, a márkinő kijelenti, hogy kész hozzámenni, de Szaniszló-Belfiore kijelenti, hogy ez állami okokból kifolyólag lehetetlen, Ivrea vele kell menjen Lengyelországba. Úgy látszik, mindennek vége. Ezt egy rossinis, tömbszerűen felépített együttes rögzíti, akkor azonban egy küldönc levelet hoz Belfiorénak: az igazi Szaniszló megérkezett Varsóba, befejezheti a komédiát. Elvesztett „királyságáért" Franciaország marsallja lesz, összeboronálja Giuliettát Edoardóval, és szerelemmel átöleli a márkinőt. Az öregek amúgy buffó módra beletörődnek sorsukba.

A mű nem mérhető össze sem a Sevillai borbéllyal, sem a Don Pasqualéval, de túl kell tennünk magunkat a téves híreszteléseken, ami minden bizonnyal olyanoktól származik, akik ezt az operát csak hírből ismerték: ez nem szomorú vígopera, hanem valódi, ha nem is árad belőle úgy a humor, mint az előbb említettekből. Figyeljük csak meg, mit énekel a márkinő a 2. fv. 2. jel. kettősében!

Libretto magyarul
Libretto olaszul vagy itt
 


Teljes kotta  vagy  itt




Az 1951-es stúdió-felvétel (Renato Capecchi - Belfiore, Sesto Bruscantini - Kelbar, Lina Pagliughi - Poggio, Laura Cozzi - Giulietta, Cristiano Dalamangas - Rocca, Juan Oncina - Sanval, Mario Carlin - Ivrea, Ottavia Plenizio - Delmonte, Orchestra and Chorus of Radio Italiana, Alfredo Simonetto) két kiadásban is létezik: a Naxos után a Dynamic is kiadta 2012-ben.
DVD-n és Blu-ray lemezen tavaly örökítették meg a Pármai előadást (Guido Loconsolo - Belfiore, Andrea Porta - Kelbar, Anna Caterina Antonacci - Poggio, Alessandra Marianelli - Giulietta, Ivan Magrì - Sanval, Paolo Bordogna - Rocca, Ricardo Mirabelli - Ivrea, Seung-Hwa Paek - Delmonte, Orchestra e Coro del Teatro Regio di Parma, Donato Renzetti)

Itt pedig ismét egy Philips felvétel 1973-ból:

Fiorenza Cossotto - Marquise del Poggio
Jessye Norman - Giulietta
José Carreras - Edoardo de Sanval
Ingvar Wixell - Chevalier Belfiore
Vincenzo Sardinero - Gasparo Antonio della Rocca
Wladimiro Ganzarolli - Baron de Kelbar
William Elvin - Delmonte
Ricardo Cassinelli - Comte Ivrea

Royal Philharmonic Orchestra, Ambrosian Singers - Lamberto Gardelli - August 1973


01:  Ouverture  
I. felvonás
02:  Introduction: "Mai non rise" (Chorus)  
03:  Duet: "Tesoriere garbatissimo" (Barone, Tesoriere, Chorus)  
04:  Recitative: "Sua Maestà" (Delmonte)  
05:  Cavatina: "Compagnoni de Parigi" (Cavaliere)  
06:  Recitative: "Il doppio matrimonio" (Barone)  
07:  Duet: "Proverò che degno io sono" (Eduardo, Cavaliere)  
08:  Recitative; Cavatina: "Grave a core innamorato" (Marchesa)  
09:  "Si, festevole matin e" (Chorus)  
10:  Cavatina: "Non sa quant'io nel petto soffra" (Giulietta)  
11:  Recitative: "Ebben Giulietta mia" (Barone, Giulietta)  
12:  Sextet: "Cara Giulia, alfin ti vedo!" - Recitative: "In te, cugina, io spero"  
13:  Trio: "Bella speranza inverno!" (Marchesa, Giulietta, Edoardo  
14:  Recitative: "Quanto diceste" (Cavaliere)  
15:  Duet: "Diletto genero, a voi ne" (Barone, Tesoriere)  
16:  Finale: "Tesorier io creder"  
II. felvonás
17:  "Ma le nozze no si fanno?" (Chorus)  
18:  Aria: "Pietoso al lungo pianto" (Edoardo)  
19:  Recitative: "Bene, scudiero" (Cavaliere, Giulietta)  
20:  Duet: "Tutte le arme si può prendere" (Tesoriere, Barone)  
21:  Duet: "Ch'io non possa il ver comprendere?" (Marchesa, Cavaliere)  
22:  Recitative: "Nipote, in quest'istante" (Barone)  
23:  Aria: '"Si mostri a chi l'adora" (Marchesa)  
24:  Recitative; Duet: "Giurai seguirlo in campo" (Giulietta, Edoardo)  
25:  Recitative: Si, caro Conte!  
26:  Septet: "A tal colpo preparata"  
27:  Finale: "Sire venne in quest istante"

Mp3 - 44100 Hz; vbr 256 kbps

Letöltés 1.   Letöltés 2.
vagy
Letöltés 1.   Letöltés 2.

Verdi: Oberto, San Bonifacio grófja (Oberto, Conte di San Bonifacio)

 Verdi év (is) van.

200 éve született a Bussetóhoz tartozó Roncole falucskában 1813. október 10-én, vasárnap este nyolc órakor Carlo Verdi és Luigia Uttini házasságának kilencedik évében. Két nappal később Carlo bejegyeztette az újszülöttet Busseto polgármesteri hivatalában. Francia megszállási övezetben lévén, a fiú a Joseph-Fortunin-François nevet kapta. Később beérte eggyel is: Giuseppe.

Nézzük hát az operáit szépen, sorjában.

(Legfontosabb forrásaim: Carlo Gatti, Németh Amadé, Várnai Péter, Till Géza, Gustavo Marchesi)


Verdi 1836 márciusában elnyerte Busseto zenemesteri állását. Kinevezése annak a vizsgának volt az eredménye, amelyet a nagyrabecsült Giuseppe Alinovi előtt tett Pármában. Alinovi azt mondta, hogy a bussetói pályázat győztese nem "ifjú jelölt", hanem "a művészet érett mestere, akkora tudással, hogy Párizsban vagy Londonban is megfelelne zenemesternek, nem csak Bussetóban".
1836 májusában feleségül vette Margherita Barezzit, s nekifogott, hogy a hely unalmát sivár, nyomasztó iskolai munkával űzze el. Vágyai azonban magasabbra törtek. Még Milánóban, egyik jó barátja, Pietro Massini, a Filharmonikus Társaság karnagya révén, Haydn Teremtését vezényelte, sikerrel. Barátai azt is tudták róla, hogy operát ír.
Az opera, a Rocester, el is készült 1837 novemberében, s a szerző személyesen ajánlotta fel a pármai színháznak, bízva Alinovi és Molossi miniszteri tisztviselő támogatásában, hogy hatni tudnak majd őfelsége kamarására. Az impresszárió, bizonyos Granci Luccából azonban nem akart "kockázatot vállalni egy kétes kimenetelű operáért". Verdi keserű csalódással tért haza.
Az opera aztán átdolgozva 1839. november 17-én, a milánói Scalában került színre,

Oberto, San Bonifacio grófja (Oberto, Conte di San Bonifacio) 

címmel, a következő szereposztásban:

Cuniza - Mary Shaw (mezzoszoprán)
Riccardo - Lorenzo Salvi (tenor)
Oberto - Igbazio Marini (basszus)
Leonora - Antonietta Raimeri Marini (szoprán)
Imelda - Marietta Sachi (mezzoszoprán)

Tito Gobbi írja:

"Soha nem felejtette el, hogy amit ír, azt a közönségnek írja. Ez az alázat az alapja a nagyságának. Már huszonhatéves korában írt első művében, az Obertóban fellelhetők tisztán és világosan mindazok a jellegzetességek, amelyek a Verdi-stílust meghatározzák. A zeneszerző természetesen előrelép majd, eszközei finomabbakká válnak, de operastílusának képe már a kezdet kezdetén készen áll és csakis az ő sajátja."

Verdi első operájában jobbára még kitaposott ösvényen halad. A jeleneteket kezdő kórus-introdukciók, az accompagnatóból kifejlesztett áriák, a zárt cavatinák, cabaletták, stretták a kor zenei köznyelvéből merítenek ötletet. Mégis valami rögtön feltűnik: ez nem egy kezdő első operája (pedig az!), hanem egy, a szakma, a mesterség minden fogását jól ismerő, érett zeneszerző tartalmas mondanivalója.

Első felvonás

Bassanóban vagyunk, 1228-ban, Ezzilino da Romano palotájában. A gróf húgát, Cunizát eljegyezte Riccardo, Salinguerra grófja. Az operát bevezető jelenetben a ház népe Riccardóra vár, amikor az megérkezik, boldogan énekel közelgő esküvőjéről, majd az udvarnéppel együtt belép a palotába.

Leonora, Oberto gróf lánya jön, jelenetéből megtudjuk, hogy Riccardo elcsábította őt, és minden vágya a bosszú. Utána atyja, az Ezzelino ellen fellázadt és ezért száműzött Oberto lép a színre. Leányát kitagadta, most örül, hogy e vidéket viszontláthatja, de benne is ég a bosszúvágy. Apja és lánya bosszúra szövetkeznek, és elindulnak a palota felé.

A palota fogadótermében kórus és Imelda köszönti Cunizát, majd Riccardo egyedül marad menyasszonyával. Azt valami rossz sejtelem gyötri, de a férfi eloszlatja előérzetét. Amikor eltávoznak, Imelda bevezeti Leonórát, aki szeretne Cunizavál beszélni. Oberto elrejtőzve tanúja a jelenetnek, amelyben Leonora elmeséli Cunizának elcsábíttatása történetét. A jelenet végén Oberto is előlép, és megerősíti a lánya által elmondottakat. Cuniza kéri Obertót, fáradjon ki, majd hívatja vőlegényét és az egész vendégsereg előtt szembesíti őt Leonórával. Oberto is előlép és leleplezi Riccardo aljasságát

Második felvonás

Szobájában Cuniza rövid és tragikus szerelméről énekel hölgyeinek. Ha már így fodult a sors, vezekeljen Riccardo azzal, hogy vegye feleségül elhagyott szeretőjét.

A kastély parkjában lovagok tárgyalják  meg a történteket. Oberto párbajra hívja Riccardót, bár maga sincs biztonságban, hiszen száműzték. Cuniza kieszközli számára fivére, Ezzelino kegyelmét, így Oberto a ház vendége. Bosszútevéről aonban nem mond le.
Büszke Allegro marziale jelzi elhatározását.

Ezek az indulószerű de 3/4-es dallamok sok későbbi Verdi operában felbukkannak még.

Riccardo nem hajlandó megvívni az idős gróffal, de az addig sértegeti őt, amíg kardot nem ránt. Cuniza és Leonora belépése félbeszakítja a párbajt. Kitűnő kvartettet hallunk. Verdi már rálép a jellemábrázolás azon útjára, ahol a különböző jellemeknek más és más zenei megoldást ad. Leonora szerelmes, Cuniza megbocsájtó, Riccardo szégyenli nagát, Oberto bosszúra vágyik. A szerelem, a megbocsátás, a szégyen és a vérszomjas düh már szinte maradéktalanul jellemzi a figurákat, persze még korántsem a Rigoletto vagy az Otello négyeseinek tökélyével.

Cuniza követeli, hogy Riccardo vegye el Leonórát. Oberto tovább gyalázza, és rábírja, hogy később megvívjanak.Oberto eltűnik az erdő felé, Riccardo hajlandó a házasságra, majd elvonulnak. Az erdőből kisvártatva kiáltás, halálhörgés hallatszik, és Riccardo előlép véres kardjával; megölte Obertót. Szörnyű bűntudat gyötri, a kegyes éghez küld sóhajt.

Cuniza és Imelda az udvaroncoktól tudják meg Oberto halálát. Leonora összeomlik, imádkozik, vegye el őt is az ég. Hírnök lép be, Riccardo levelét hozza: elhagyja Itáliát, elbújdosik bűne színteréről, de minden javát Leonorára hagyja. Az operát záró együttesben a kórus fölött Leonora, Cuniza és Imelda szólama szárnyal.

Új életre 1939-ben Bussetóban, majd Verdi halálának 50. évfordulóján, 1951-ben a Milánói Scalában ébredt a mű (Giuseppe Modesti, Maria Vitale, Elena Nicolai, Gino Bonell és Lydia Roan szereplésével; az előadás felvételét 2008-ban CD-n is kiadták), s azóta itt-ott felújítják. Verdit mindenesetre elindította  végtelen sikerei útján.

2007-ben a bilbaoi előadás került DVD-re (Ildar Abdrazakov, Evelyn Herlitzius, Carlo Ventre, Marianne Cornetti, Nuria Lorenzo), tavaly (2012. október) pedig a pármai előadást DVD-n és Blu-ray-en is megjelentettek (Giovanni Battista Parodi, Mariana Pentcheva, Giorgia Bertagni, Fabio Sartori, Francesca Sassu).

Az Orfeo is kiadott CD-n egy müncheni studió felvételt Rusa Baldani, Ghena Dimitrova, Alison Browner, Carlo Bergonzi és Rolando Panerai szereplésével, Lamberto Gardelli vezényletével.

Itt pedig egy 1996-os Philips felvétel, ami manapság már a Decca köntösében jelenik meg.

Szövegkönyvét Antonio Piazza írta (átdolgozta Temistocle Solera)

Samuel Ramey - Oberto, San Bonifacio grófja (basszus)
Maria Guleghina - Leonora, a lánya (szoprán)
Violeta Urmana - Cuniza, Ezzelino da Romano nővére (szoprán)
Stuart Neill - Riccardo, Salinguerra grófja (tenor)
Sara Fulgoni - Imelda, Cuniza bizalmasa (mezzoszoprán)

Academy of St. Martin in the Fields & London Voices - Neville Marriner (August 1996)


01:  Sinfonia (Overture)
I. felvonás
02:  Coro d'introduzione "Di Vermiglia, amabil luce"
03:  Cavatina (Riccardo) "Son fra voi!"   
04:  Cavatina (Leonora) "Ah, sgombro e il loco alfin!"   
05:  Scena e Duetto (Leonora e Oberto) "Oh patria terra"  
06:  Coro "Fidanzata avventurosa"
07:  Scena e Duetto (Cuniza e Riccardo) "Basta, basta oh fedeli!" 
08:  Recitativo (Imelda, Leonora) Scena e Terzetto (Leonora, Cuniza, Oberto)
09:  Finale primo "A me gli amici!"
II. felvonás
10:  Coro, Scena ed Aria (Cuniza) "Infelice! nel core tradito"  
11:  Coro di Cavalieri "Dov'e l'astro che nel cielo" 
12:  Scena ed Aria (Oberto) "Ei tarda ancor!..."  
13:  Scena e Quartetto (Leonora, Cuniza, Riccardo, Oberto) "Eccolo!"  
14:  Secondo Coro di Cavalieri "Li vedeste" 
15:  Romanza (Riccardo) "Ciel, che feci!..."
16:  Scena e Adagio (Cuniza e Coro) "Dove son?" Scena e Rondò Finale (Leonora)
  
Appendix (revised by Gabriele Dotto):
17:  AP.- Al padre io coro - Pria che scenda sull'indegno  - Atto II.
18:  AP.- Oh fedeli! a me diletto (Cuniza) - Atto I.
19:  AP.- Basta, basta oh fedeli! (Cuniza e Riccardo) - Atto I. No.7.


Mp3 (44100 Hz; vbr 256 kbps)

Letöltés 1.   Letöltés 2.
vagy
Letöltés 1.   Letöltés 2.



Eredeti olasz librettó vagy itt

Librettó magyarul



Teljes kotta
vagy
Teljes kotta