2013. augusztus 30., péntek

Verdi: La Traviata

Mihelyt teheti, vagyis 1853 január 23-án, a Teatro Apollo első három Trubadur előadása után, Verdi Bussetóba szökik. Néhány napig maradhat csak otthon, ezt az időt arra használja föl, hogy a Traviatán elvégezze az utolsó simításokat.
Piave nem fejezte még be a szövegkönyv csiszolását. Még a befejezett részek között is vannak azonban hosszadalmas közönség-altató históriák, különösen a végén, amelynek pedig igen gyorsan kellene peregnie, ha a kívánt hatást el akarjuk érni" — tudatja Verdi a hónap utolsó napjaiban Marzarival, a Fenice igazgatójával. Kéri, adjon Piavének néhány napi szabadságot, hogy őhozzá utazhassék néhány apró dolog megbeszélése végett.
Február 16-án Verdi még Bussetóban van és serényen dolgozik. „A Velencének írandó opera annyira igénybe vesz, hogy alig van időm enni és néhány órát aludni" — írja egy barátjának.

Muzio tájékoztatja a Maestrót a Milánóban kitört zavargásokról. Február 10-i levelében arról tájékoztatta Verdit, hogy a felkelést leverték. „A tartományokban minden csendes, nyugodt, s így a Maestro nyugodt szívvel útra kelhet." Verdi szíve azonban nem nyugodt. Talán nem is annyira a politikai események hírei kavarják föl, hanem az egyre kedvezőtlenebb hírek, melyek a Traviata előadására összegyűjtött társulatról keringenek.

Február 21-én Velencébe érkezik. Haladéktalanul elkezdődnek a Traviata próbái. A Maestro elégedetlen. Donatelliről tudott már, de Graziani, a tenorista sincs legjobb formában, baj van a hangjával, Varesi, a baritonista pedig szemmel láthatóan kedvetlen. Az énekesek vonakodva követik a Maestro tanácsait és serkentő szavát.

Verdi kora olasz operairodalmának első vonalában halad. „A Traviata — emlékezzünk Verdi szavaira — a kor témája. Más talán nem írta volna meg a jelmezek, a kor és más ezer ostoba gátlás miatt, én azonban szívvel-lélekkel csinálom."
A Traviata még a Rigolettónál is jobban megközelíti a francia vígopera műfaját. A kaméliás hölgy, mely a Traviata történetét szolgáltatja, valójában nem dráma s még kevésbé vígjáték. „Piece melée de chants" (melodráma), így jelölte az ifjabb Dumas, amikor először bemutatta a Vaudeville Színházban. S valóban, ez a mű valódi vaudeville, azaz kis dalocskákkal, szellemes bonyodalmakkal, sok vidámsággal átszőtt, nem mindig finoman csiszolt komédia, amely elfoglalta az a couplets komédia helyét, melyet Scribe és Labiche művelt. A kaméliás hölgy néhány jellegzetes vonása tanúskodik erről.
Dumas darabjából Verdi megőrzi a lendületet, a könnyedséget, s még jobban hangsúlyozza a szenvedélyt. Az első lépéseket teszi a felé a zenei játék felé, mely az élet valóságából merít. Meleg emberi érzés lüktet a dallamokban, melyeket géniusza alkot. Soha még gyötrőbb zokogás nem létezett, mint az a hangszeres dallam, amely bevezeti a megváltását kereső boldogtalan nő halálát.

A Traviata első előadása, március 6-án (ezúttal tizenkét nap elég volt az opera hangszerelésére) a hatalmas bukások történetében is előkelő helyet foglal el.
A bukás fő oka az volt, hogy a közönség egy szinte hangját vesztett tenoristát hallhatott, egy kedvetlen baritonistát, s egy olyan primadonnát látott (bár nagyszerűen énekelt), aki meglehetősen testes volt. Amikor az orvos a színpadon kijelenti róla, hogy az életből tüdőbaj miatt már csak néhány órája van hátra: ez aztán mindenkiben ellenállhatatlan nevetést keltett.

Ezt írta Verdi Emanuele Muziónak, 1853. március 7-én, Velencéből: „A Traviata tegnap esti bemutatója bukás. Az én bűnöm-e vagy az énekeseké? Az idő eldönti majd."
Ricordi kiadónak még aznap ír:
Fáj, hogy szomorú hírt kell közölnöm Veled, de nem rejtegethetem az igazságot. A Traviata megbukott. Ne kutassuk az okát. Így történt.
Barátjának — Luccardinak — március 9-én:
Nem írtam Neked a Traviata első előadása után: a második után írok. Az eredmény bukás! Határozott bukás! Nem tudom, hogy kinek a hibája: jobb nem beszélni róla. Nem írok semmit a zenéről, s engedd meg, hogy ne írjak az énekesekről sem.

Verdi hagyja, hogy a vihar elvonuljon, maga pedig Sant'Agatába tér vissza. Legodaadóbb és leghűségesebb velencei barátai közül jelentkezik nála Antonio Somma ügyvéd, akivel gyakran találkozott Antonio Gallo Szent Márk téri zenemű kereskedésében. (E találkozások harmadik és elmaradhatatlan résztvevője Vigna volt; ők alkották „az elválaszthatatlanok triászát", ahogy szoros baráti kapcsolatuk alapján nevezték őket.) Somma azt ajánlja, hogy szívesen ír opera-szövegkönyvet. Ajánlata igen kedves a Maestrónak, aki így felel barátjának:
Semmi sem lehet jobb, semmi sem lehet kedvesebb számomra, mint hogy nevemet az Ön nagy nevével fűzzem össze. De hogy méltóképpen vagy legalábbis a tőlem telhető legjobban zenésítsem meg azt a magasrendű költészetet, melyet Ön bizonnyal alkotni fog, engedje meg, hogy néhány dologban leszögezzem álláspontomat."
Nézeteit kifejtve a Maestro így fejezi be levelét:
Ön érti már, hogyan érzek és gondolkodom. Mivel tudom, hű és őszinte jellemű férfival beszélek, megengedem magamnak, hogy megmondjam: az Ön általjavasolt témák között, bármennyire kiválóak is drámailag, nem találom egyikben sem azt a változatosságot, melyet hóbortos agyam kíván."
Somma a Maestro véleményét kéri a Sordello című témavázlatról; Verdi azonban elhibázottnak találja a drámai cselekményt, sápadtnak a színpadi alakokat. Nem írja meg Sommának, hogy ő már tanulmányozta, és a maga elképzelése szerint fel is vázolta a Lear király színképeit. Mindössze óvatosan rávezeti a szívéhez közelálló témára, amelynek megzenésítéséhez egyszer már nyugodtan, megfontoltan akar hozzálátni.
1853 nyarát a Lear király elkészítésével kapcsolatos viták és kísérletek töltik ki. Verdi azonban elveszíti munkakedvét, s közömbösen hagyja a készülő librettó sorsa. Újabb gyász érte: áprilisban meghalt Milánóban ifjúkorának kedves pajtása, Luigi Toccagni.

Verdi ősszel úgy tervezi, hogy Nápolyban tölti a telet; de október közepén tervét megváltoztatva elhagyja Bussetót, és újra Párizsba utazik. Somma azt hiszi, azért megy oda, hogy előkészítse a Lear király bemutatóját. De Verdi felvilágosítja: „Ideutazásom oka az volt, hogy eleget tegyek egy kötelezettségemnek melyet évekkel ezelőtt szerződésben vállaltam az Operával szemben.
Roqueplan, az Opéra igazgatója 1852 februárjában megállapodott Verdivel, hogy még az év júniusának végére átadja neki Scribe egy szövegkönyv vázlatát, s az év végére a teljesen befejezett szövegkönyvet. Augusztusban Verdi két vázlatot is kapott Scribe-től. Megjegyzéseivel és módosítási javaslataival ellátva visszaküldte a költőnek. Egy évig azután nem hallott róluk semmit. 1853 augusztusában ír Roqueplannak, kéri, bontsa föl szerződését, melyet hibáján kívül, még mindig nem teljesített. Párizsba érve azonban még egyszer felveszi a tárgyalások fonalát az Opéra igazgatóságával, és Scribe szövegkönyve immár gyorsan halad előre; ugyanakkor folytatja az eszmecserét Sommával is a Lear királyról, melyet újabb viták és változtatások után Somma szintén befejez.
Az év végére végre átadják neki Scribe szövegkönyvét, melynek címe: A szicíliai vecsernye. Az Opéra tehát eleget tett kötelezettségének. Az új operát 1854—55 telén kellene bemutatni. Franciaország a Világkiállításra készül, s az Opéra igazgatója pompás élvezetet kínál a világ minden részéből érkező látogatóknak. A kor leghíresebb zeneszerzőjének, Verdinek legújabb munkájával akarja szórakoztatni őket.
Verdi azonnal hozzáfog A szicíliai vecsernye megzenésítéséhez; február végéig azonban még nem jutott szinte semmire. „Elég lassan írok, sőt olykor egyáltalán nem írok - vallja be Appiani asszonynak bizalmasan. — Nem tudom, hogy mitől van ez, de a librettó még mindig ott tart csak, ahol elkezdtem."

Verdiben időközben fellángolt a vágy, hogy a Traviata elégtételt kapjon. Elhatározza, hogy bemutattatja Rómában. Úgy érzi, Velence mellett az örök város közönsége szereti őt leginkább, és meleg, őszinte rokonszenvvel fogadja.
Közben Antonio Gallo, Verdi iránti szeretetétől indíttatva, elhatározza, hogy kiadóból, hegedűművészből és zenekarvezetőből, ami eddig volt - impresszárióvá lesz. Azt akarja, hogy a Traviata magában Velencében keljen új életre. Verdi figyelmezteti őt: jól gondolja meg mit csinál, nehogy aztán késő legyen a megbánásra.
Gallo elsőrangú társulatot hoz össze: köztük van Spezia, Landi, Coletti, s a színpadi igazgatást Piavéra bízza.
Verdi, aki Ricordinak elrendelte, hogy ne engedélyezze a Traviata előadását mindaddig, amíg „újra nem tudja formálni az operát" most hozzálát a partitúra felülvizsgálatához. Átfésül néhány zenedarabot, s megbízza Muziót, gondoskodjék Milánóban arról, hogy a partitúrában eszközölt javításokat az ének-zongorakivonatba is átvezessék.

A Traviata kéziratos partitúrájában, melyet a Ricordi kiadó levéltára őriz, a változtatásokat a zeneszerző saját kezűleg jegyezte be:
Megnézni az egész basszus szólót: » Angyali lányom van nekem... « sok megváltoztatott ütem van benne.
Százegyedik oldal: vigyázni a bariton egész énekére, melyben szintén sok megváltoztatott ütem van." (Ezzel azt mondja Verdi, hogy ennek a résznek az átfésülése éppúgy vonatkozik az énekszólamokra, mint a kísérő zenekari szólamokra.)
A száznegyedik oldalon: innen az andante részig, f-mollban. »Lássa Ön bájos és ifjú még« itt újra kell készíteni az egyes szerepeket és a nyomtatott részt, mert sok a megváltoztatott ütem az énekszólamban és a zenekari részben is." (Vagyis átdolgozta azt a szoprán szólamot, mely így kezdődik: „Óh, ha tudná, hogy mily híven őrzi képét égő szívem.")
A száztizenharmadik oldalon: itt a basszus szerep két ütemét változtattam meg. Az első hegedűknél pedig egy hangot." (Germont szerepét Verdi hol basszusként, hol baritonként emlegeti.)
Ahol a szoprán »Vétkeztem egykor, most megvert az átok« szövege kezdődik, minden megváltozott, mind az ének, mind a zenekar, az andantéig: »Lányának mondja meg«, melyet Esz-be transzponáltam."
A százhuszonötödik oldalon is van egy kis kiegészítés: egy ütem a zenekarnak, a »Hadd tudja meg lelkem« szövegre."
A százötvenkettedik oldalon megváltozik az egész kabaletta, ének és zenekar egyaránt." (Germont „Hát nem él szívedben már" című áriájának lezárása ez, mely úgy kezdődik: „Nem, nem fogsz szemrehányást hallani." Ezt a kabalettát a Maestro következetes becsmérlői hevesen bírálják, már az első előadásoktól kezdve; közönségesnek ítélik, s rendszerint elhagyják az opera előadásából.)
Mint látható, az öt, részben megváltoztatott szám a második felvonásból való, s közülük négy Violetta és Germont második felvonásbeli nagy jelenetéből. A drámai cselekmény megjavult, tömörebb, pergőbb lett, a szereplőket ismét „az 1700 körüli évek" divatja szerint öltöztették.

Verdi még márciusban is habozik. Átadja-e Gallonak az operát? Azután úgy dönt, hogy hagyja a dolgokat, hadd menjenek a maguk útján.
Még az is megtörténhet — ha Spezia valóban olyan énekesnő, mint amilyennek mondják —, hogy előbukkannak a Traviata értékei, azok, amelyeket senki sem sejt benne, s ezért talán, mindenkit meglepnek. ... De lesz, ahogy lesz, Isten kegyelme szerint."

Május hatodikának estéjén, tizennégy hónappal a bukás után, a Traviata Gallo Teatro San Benedettójában diadalmas elégtételt kap. A második előadáson „leírhatatlan a lelkesedés". Az operát ezután „még kedvezőbben fogadták, ha lehetséges, mint az első este". Vigna, aki kitartóan védelmezte az operát, így ujjong: „Ugyanazok a nézők, akik először elítélték, most azzal dicsekszenek, hogy már tavaly gyönyörű operának tartották."
A jó Gallo magánkívül van az örömtől. A diadal híre, amit Verdi Sommától tud meg, igen felvidítja a Maestrót. Így válaszol a költőnek: „Köszönöm a Traviatáról szóló híreket, nagy örömömre szolgálnak. Elképzelem, milyen örömünnepet rendez Gallo. A kalapjára nyilván kis zsineget köt hátul, hogy elég kackiásan álljon."
Összességében, állapítja meg Verdi „a Traviata, amit most a Teatro San Benedetto vitt színre, hajszálra a tavalyi, ugyanaz, amit a Fenicében mutattak be, eltekintve néhány transzponálástól s néhány új ütemezéstől melyeket magam végeztem el..."

A Traviatát hamarosan nagy sikerrel mutatták be Itália valamennyi színházában, kezdve Rómával és Nápollyal (ahol a címét Violettára, változtatták), majd a külföld legjelentősebb színházaiban.


La Traviata
melodráma három felvonásban

Szövegkönyvét Francesco Maria Piave írta ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című regénye alapján (1852)
Bemutató: 1853. március 6., Teatro la Fenice, Velence

Violetta Valéry - Fanny Salvini-Donatelli - szoprán
Alfredo Germont - Lodovico Graziani - tenor
Giorgio Germont, Alfredo apja - Felice Varesi - bariton
Flora Bervoix, Violetta barátnője - Speranza Giuseppini - mezzoszoprán
Annina, Violetta komornája - Carlotta Berini - szoprán
Gastone, Alfredo barátja - Angelo Zuliani - tenor
Douphol báró, Alfredo riválisa - Francesco Dragone - bariton
D'Obigny márki - Arnaldo Silvestri - basszus
Grenvil doktor - Andrea Bellini - basszus
Giuseppe, Violetta komornyikja - G. Borsato - tenor
Flora komornyikja - G. Tona - basszus
Rendőrbiztos - Antonio Mazzini - basszus

I. felvonás
Párizs, 1850. Estély az ünnepelt kurtizán, Violetta Valéry otthonában. A ház asszonyának bemutatják új csodálóját, Alfredo Germont-t. Miután a vendégek távoztak, a férfi arra kéri Violettát, szakítson kitartott életmódjával, és válassza az ő szerelmét. A nő azonban nem akar komoly kapcsolatba bonyolódni, és elküldi. Ám amikor magára marad, visszacsengenek a fülében Alfredo szavai, és rádöbben: életében először szerelmes lett.

II. felvonás
Alfredo és Violetta három hónapja él együtt egy Párizs környéki házban, persze papi áldás nélkül. A férfi távollétében apja, Giorgio Germont állít be, és arra kéri Violettát, szakítson a fiával, mert botrányos viszonyuk veszélybe sodorja leányának házasságkötését. Violetta szereti Alfrédot, de teljesíti a kérést, sőt még azt is megígéri: eltitkolja előle, hogy miért hagyta ott, majd búcsúlevelet hátrahagyva távozik. A felzaklatott férfi egy estélyre követi Violettát, akit ismét régi pártfogója, Douphol báró kísér. Kérdőre vonja az asszonyt, az pedig könyörögve kéri, távozzék. Alfredo egy marék pénzt vág Violetta arcába; ezért a durva sértésért mindenki elítéli, még odaérkező apja is.

III. felvonás
Néhány héttel később. A tüdőbajos Violettának már csak órái vannak hátra. Levelet kap Giorgio Germonttól, aki közli vele: Alfredo már tud az általa hozott áldozatról, A férfi lélekszakadva érkezik, és bocsánatért könyörög. Még elálmodoznak jövendő közös boldogságukról, de a betegnek nyilvánvalóan semmi reménye a gyógyulásra: kissé erőre kap, azután holtan esik össze.

 

 

 
Partitura   vagy   itt



EMI 1982

Renata Scotto - Violetta
Alfredo Kraus - Alfredo
Renato Bruson - Germont
Sarah Walker - Flora
Cynthia Buchan - Annina
Henry Newman - Barone Duphol
Richard van Allan - Marchese d'Obigny
Roderick Kennedy - Dottore Grenvill
Suso Marintegni - Gastone
Max-René Cosotti - Giuseppe
Christopher Keyle - Commissionario

Ambrosian Opera Chorus - John McCarthy, Band of the Royal Marines - J.R. Mason
Pilharmonia Orchestra - Riccardo Muti

01 - Preludio
Atto I
02 - Coro, Violetta, Flora - Dell' invito trascorsa e gia l'ora
03 - Alfredo, Violetta, Tutti - Libiamo ne' lieti calici
04 - Tutti, Violetta, Alfredo - Che e cio
05 - Alfredo, Violetta - Duetto - Un di, felice, eterea
06 - Gastone, Violetta, Alfredo - Scena - Ebben. Che diavol fate
07 - Tutti - Si ridesta in ciel l'aurora
08 - Violetta - E strano, e strano
09 - Violetta - Aria - Ah, fors' e lui
10 - Violetta, Alfredo - Follie, follie. Delirio vano e questo
11 - Violetta, Alfredo - Sempre libera
Atto II
12 - Alfredo, Annina - Lunge da lei
13 - Alfredo, Annina - De' miei bollenti spiriti
14 - Alfredo, Annina - Annina, donde vieni. O mio remorso.
15 - Violetta, Annina, Giuseppe, Germont - Alfredo? Per parigi or or partiva
16 - Violetta, Germont - Pura siccome un angelo
17 - Violetta, Germont - Non sapete quale affetto
18 - Violetta, Germont - Un di, quando le veneri
19 - Violetta, Germont - Ah, dite alla giovine
20 - Violetta, Germont - Imponete. Non amarlo ditegli
21 - Violetta, Annina, Alfredo - Dammi tu forza, o cielo
22 - Violetta, Annina, Alfredo - Che fai - Nulla.
23 - Alfredo, Giuseppe, Commissionario, Germont: "Ah, vive sol quel core"
24 - Alfredo, Giuseppe, Commissionario, Germont: "Di Provenza il mar, il suol"
25 - Alfredo, Giuseppe, Commissionario, Germont: "Ne rispondi d'un padre..."
26 - Flora, Marchese, Dottore: "Avrem lieta di maschere"
27 - Coro di Zingare: "Noi siamo zingarelle"
28 - Coro di Mattadori spagnuoli : "Di Madride noi siam mattadori"
29 - Alfredo, Flora, Violetta, Barone, Gastone : "Alfredo! Voi!"
30 - Violetta, Alfredo, Tutti "Invitato a qui seguirmi"
31 - Alfredo, Tutti: "Ogni suo aver tal femmina"
32 - Germont, Alfredo, Barone, Violetta: "Di sprezzo degno se stesso rende"
33 - Violetta, Alfredo, Barone, Germont: "Alfredo, Alfredo, di questo core"
Atto III
34 - Preludio
35 - Violetta, Annina, Dottore: "Annina ?...Commandate?"
36 - Violetta, Annina, Dottore: "Teneste la promessa"
37 - Coro Baccanale: "Largo al quadrupede"
38 - Annina, Violetta, Alfredo: "Signora!"..."Che t'accadde?"
39 - Annina, Violetta, Alfredo: "Parigi, o cara, noi lasceremo"
40 - Annina, Violetta, Alfredo: "Ah, non piu... Ah! Gran Dio! Morir si giovine"
41 - Germont, Violetta, Alfredo, Annina, Dottore: "Ah, Violetta!"..."Voi, signor!"
42 - Germont, Violetta, Alfredo, Annina, Dottore: "Prendi, quest'e l'immagine"


Mp3 - 44100 Hz - vbr ~224 kbps

vagy




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése