A milánóiak 1848 március 18-án felkelnek, és öt napi véres harc árán sikerül a falakon kívülre kergetniük
az osztrákokat. Károly Albert, a nemzeti újjászületés hadvezére, táborba száll. A pápa, a nápolyi király, a toszkánai nagyherceg — a népi tüntetések hatására — csapatokat küldenek, a pármai és modenai
herceget pedig megfosztják hatalmuktól. A küzdelem első szakaszában a felszabadító olasz fegyverek győznek.
Verdi, alig hogy meggyógyul, hazájába siet. Milánóban Mazzinival találkozik, aki az olasz nép felkelésének
és újjászületésének újabb reményével tért haza száműzetéséből.
Cola di Rienzi felkeléséből akarja meríteni új operájának témáját, s Bulwer regénye nyomán Cammaranóval
készíttetné el a librettót. Cammarano azt javasolja, hogy írjon operát inkább a Fieschiek összeesküvése vagy a szicíliai vecsernye, vagy még inkább a legnanói csata történetéből. Legnanónál győztek először
olaszok a német császár ellen a történelem során — így hát alkalmas témának ígérkezik. Cammarano meg is jegyzi: „Ha úgy ég önben a vágy mint bennem, hogy az olasz történelem legdicsőségesebb korszakáról, a Lombard Liga koráról írjunk, el lehet készíteni a szövegkönyvet a
legnanói csatáról. Alapul Méry drámáját, A touloni csatái vehetjük. " Verdi elfogadja a javaslatot.
Emlékszik 1845-ben tett ígéretére, hogy operát ír a nápolyi Teatro San Carlónak. Most tehát felajánlja
nekik a partitúrát. Nápolyból nem érkezik válasz, s Verdi, aki közben lebonyolította a Sant'Agata-i birtok megvásárlását, sietve visszatér Párizsba, ahol Strepponit hagyta. Párizsba érve, értesíti a San Carlo
igazgatóságát, hogy örökre felmentve érzi magát minden nápolyi kötelezettsége alól.
Október utolsó napjaiban kapja meg a harmadik felvonás szövegét. Ekkor kapcsolódik bele alkotóan a librettó
megformálásába. Újabb részeket s változtatásokat javasol; további szereplőket illeszt a cselekménybe; helyzeteket, gondolatokat, szövegrészeket sugall; versek vázlatát készíti el, azután hozzálát a zene
megkomponálásához.
1849 januárjának első napjaiban érkezik Rómába, majd 27-én kerül sor bemutatóra. Már a főpróbán „a nép mindenáron látni akarta az előadást, betört a színházba, s megtöltötte úgy, hogy egy gombostűt nem lehetett volna leejteni. Húsz alkalommal hívták színpadra
a Maestrót. Másnap nem lehetett hozzájutni egyetlen páholyhoz, sem egyszerű belépőjegyhez, sem az opera librettójának példányaihoz: minden elkelt egy nap alatt"!
A legnanói csatát tehát diadalmasan fogadja a közönség: a tömeg szalagokat, kokárdákat lobogtat a bemutatón.
Az opera nyitó férfikórusának első hangjainál:
Éljen Itália! szent szövetség
Mely fiait összefogja
fékezhetetlen tombolásban tör ki a terem közönsége. Éljen Verdi, éljen Itália! kiáltásokkal, növekvő
hangerővel, lázasan ünnepelnek.
Február 9-én kikiáltják a Római Köztársaságot. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy ez a két dátum
milyen szorosan és félreérthetetlenül kapcsolódik össze. A köztársaság triumvirjai: Mazzini, Saffi és Armellini. A zenei néptribun Verdi, s A legnanói csata ezzel bizonyos értelemben tribuni munkájává válik.
A legnanói csatát úgy ítélik, mint a Maestro egyik legerőteljesebb operáját. Minden egyes előadás alkalmával
meg kell ismételni a teljes negyedik felvonást. Egy csapásra rendkívül népszerűvé válik a mű: hiszen a partitúra teljes egészében a hazaszeretet dicsőítése, s akármelyik számát ki lehetne választani, hogy
nemzeti himnusszá tegyék.
Vannak jól sikerült képek (például az utolsó felvonásban — Verdi ötlete — Sant'Ambrogio temploma látszik,
s belülről hallatszik a szent ének, amely Isten segítségét kéri a harci vállalkozáshoz, míg kívül a küzdelemre készülő nép dala csendül fel, s oldalt a szomorú hitves, Lida, gyászolja zokogva tragikus végű
szerelmét). Ám ha mindez ad is értéket Verdi operájának, a zene legnagyobb része művészi szempontból vitatható.
A nyitány is szép zenekari szám, és a Nabucco nyitányára emlékeztet ünnepélyességével és tüzével
— bár nem ugyanolyan értékes. A nép esküje az első felvonásból, valamint a halál lovagjainak esküje a harmadikból is rendkívül hatásos, de a többi szám mesterkélt munka benyomását kelti. Egészen az opera
végső tercettjéig (újra az opera befejezésekor kapja legszebb ihletét) nem látni Verdi büszke géniuszának fénylő jelét.
Az olaszok erőfeszítése, mellyel nemzeti méltóságukért küzdenek, tragikus, vérbe fojtott összeütközések
után elbukott. 1849-cel lezárul egy időszak a nemzet történetében, s lezárul egy időszak a zeneszerző művészetében is. Ahogy az olasz nép félreteszi a veszélyes ábrándokat, igyekszik csak önmagában hinni,
s megfontoltabb küzdelmekre készül, úgy rendezi újra, komponálja gondosabb harmóniával ismét gondolatvilágát Verdi is. Csak önmagában keres támaszt, s ezután készíti azokat a munkáit, melyek őt a dicsőség
csúcsaira vezetik.
A legnanói csata (La Battaglia di Legnano)
zenés tragédia négy felvonásban
Szövegkönyvét Salvadore Cammarano írta Joseph Méry La Battaille de Toulouse című színműve alapján.
Bemutató: 1849. január 27., Róma, Teatro Argentina
Federico Barbarossa, német-római császár - Pietro Sottovia - basszus
Milánói első konzul - Alessandro Lanzoni - basszus
Milánói második konzul - Achille Testi - basszus
Como polgármestere - Filippo Giannini - basszus
Rolando, milánói vezér - Filippo Colini - bariton
Lida, a felesége - Teresa De Giuli-Borsi - szoprán
Arrigo, veronai harcos - Gaetano Fraschini - tenor
Marcovaldo, német fogoly - Lodovico Butia - bariton
Imelda, Lida szolgálólánya - Vincenza Marchesi - mezzoszoprán
Arrigo apródja - Mariano Conti - tenor
Hírnök - Gaetano Ferri - tenor
A színpadi cselekményt egy hosszú, dicsőítő hangú zenekari bevezető előzi meg, mely három képből áll:
az első (Allegro marziale-maestoso) fanfárral emeli ki a Liga motívumát, amelyet majd a bevezető
kórus szólaltat meg („Éljen Itália!"); a második (Andante sostenuto), mely a III. felvonás egyik melléktémájára épül, a Tell Vilmos nyitány Andantéjára
vezethető vissza. Kissé szeszélyes, csillogó ékesítései Mendelssohnra emlékeztetnek, keletieskedő cirádái pedig Verdi előző operájára, A kalózra. A záró Allegro visszahozza a Liga motívumát, s egy újjal szövi egybe; indulóritmusban, mely aztán a IV. felvonás
ujjongásában éled újra.
I. felvonás „Ő él" (Egli vive)
Milánóba megérkeznek a Lombard Liga katonái, hogy síkra szálljanak Barbarossa Frigyes (továbbiakban Federico)
hadserege ellen. A város népe lelkesen ünnepli a bevonulókat. A veronai csapat élén Arrigo áll, akit barátja, Rolando milánói vezér halottnak hitt, de az csak börtönben sínylődött.
A barátok örömmel ölelkeznek össze. Milánó konzuljai köszöntik a Liga tagjait. Eskü a haza védelmére.
— Rolando felesége, Lida a háború iránt érzett gyűlöletéről énekel a köréje gyűlt hölgyeknek. Marcovaldo, német hadifogoly szerelmes Lidába, de az hallani sem akar róla. Imelda, Lida társalkodónője vagy
inkább szolgálója jelenti, hogy Rolando és Arrigo útban vannak feléjük. Lida valamikor Arrigo menyasszonya volt, most boldog, hogy a holtnak hitt férfit viszontláthatja. Marcovaldo ebből arra következtet, hogy Lida
szerelmes Arrigóba. Amikor a lovagok megérkeznek, Arrigo mélyen megdöbben, hogy volt jegyese barátja felesége lett. Amikor rövid időre egyedül maradnak, keserű vádakkal illetik egymást.
2. felvonás „Barbarossa" (Rőtszakáll)
Como vezető férfiai fogadják a Liga küldötteit. Ezek azt szeretnék, ha a Barbarossával szégyenteljes szerződést
kötött Como városa is csatlakozna a Ligához. Rolando és Arrigo a hangadók. A vita tetőfokán megjelenik Barbarossa, kinyittatja a tanácsterem ablakait, látni, amint hadai körülzárják a várost. Rolando: más a
zsoldoshad, ami pénzért harcol, és más a hazafi, aki a szabadságáért. Arrigo kijelenti, hogy Barbarossa nem szólhat bele Itália sorsába. A császár felel: „Én vagyok Itália sorsa (Il destino d'Italia son io)". A fináléban élesen szemben áll a két párt, a császáré és a Ligáé.
3. felvonás „Szégyen" (L'infamia)
A Liga szűkebb vezetősége, a Campioni della Morte (a Halál bajnokai) a milánói Szt. Ambrus templom kriptájában
ülésezik. Arrigót felveszik maguk közé. Esküt tesznek Barbarossa seregének elűzésére. — Lida retteg Arrigóért, s elköveti azt a könnyelműséget, hogy Imeldával levelet küld neki. Rolando, a Halál bajnokai új vezére elköszön feleségétől, és kéri Arrigót, viselje családjának gondját, ha a
csatában elesne. Marcovaldo elfogta Lida levelét, és átadja Rolandónak, mint felesége hűtlenségének bizonyítékát. A levélben pedig csak az áll, hogy a csatába indulása előtt volt vőlegénye látogassa meg
őt, Lidát. Marcovaldo (korai Jago) ördögi cselszövése hatott, Rolando bosszút esküszik felesége és barátja ellen. — Arrigo anyjának ír levelet szobájában. Lida eljött hozzá, mert levelére nem kapott választ.
Bevallja, hogy szereti a férfit, de férje és gyermeke mellett marad. Rolando közeledik, hangját hallják. Lida kimegy az erkélyre, de a férje megtalálja ott. Feleségét megtagadja, barátját meg akarja ölni és
rájuk zárja az ajtót, majd seregével elvonul. Arrigo „Viva Italia" kiáltással leugrik az erkélyről, és csatlakozik a hadsereghez. (Majdnem ugyanígy rohant Verdi is 1848 decemberében Passy-beli fészkéből a köztársasági Rómába,
hogy színre vigye operáját: ez volt a legkevesebb, amit tehetett, hogy megmagyarázza, miért nincs ott a csatatéren más - a fegyverforgatásban éppoly járatlan - kiváló szellemek közt.) A Lida—Rolando kettős
(3. felvonás 2. jel.) is egyfajta jellegzetesen Verdi-dallam.
4. felvonás „Meghalni a hazáért" (Morire per la patria)
Milánó egyik nagy terén izgatott tömeg várja a győztes Liga-seregek bevonulását. Lida imát mond.
A győzelem teljes, Arrigo maga ölte meg Barbarossát, de halálos sebet kapott. Rolando a hőst megillető tisztelettel
lépked mellette. Arrigo megesküszik arra, hogy sosem volt elítélhető kapcsolata Lidával. A haldokló szavának hitelt ad Rolando, a házaspár kibékül. Te Deum hallatszik a templomból, Arrigo megcsókolja a lobogót,
és meghal. A tömeg — szólisták és kórus — a lelki üdvéért zeng imát.
A szöveg és a zene, valamint e kettőnek viszonya, a hazafias szándéktól eltekintve nem képvisel állandó
magas színvonalat. Az ihlet forrása a szabadságra vágyó olasz nép. „Zeneszerző sisakban" kell ehhez, ahogy Rossini nevezte Verdit. Az operát aztán hosszú ideig nem adták elő.
A változatosság kedvéért ismét egy Philips felvétel:
Katia Ricciarelli (Lida)
José Carreras (Arrigo)
Matteo Manuguerra (Rolando)
Nicola Ghiuselev (Federico Barbarossa)
Hannes Lichtenberger (Primo Console)
Dimitri Kavrakos (Secondo Console)
Jonathan Summers (Marcovaldo)
Franz Handlos (Il Podesta di Como)
Ann Murray (Imelda)
Mieczlaw Antoniak (Un Araldo)
ORF Symphonie Orchester - Lamberto Gardelli
July 1977, Konzerthaus Wien
01: Sinfonia
Atto I.
02: Coro: Viva Italia!
03: Scena: "O magnanima e prima" Cavatina:" La pia materna mano"
04: Scena: "Viva Italia forte ed una" Romanza:" Ah! m'abbraccia"
05: Giuramento: "Giulive tromble!"
06: Coro: "Plaude all'arrivo Milan dei forti"
07: Scena: "Voi lo diceste"
08: Cavatina: "Quante volte come un dono" Scena: "Che...signor!"
09: Stretta:"A frenarti, o cor"
10: Scena: "Sposa"
11: Duetto: "E ver? Sei d'altri"
Atto II.
12: Coro:"Udiste?"
13: Scena: "Invia la baldanzosa Lombarda Lega"
14: Duetto: "Ah! ben vi scorgo" Finale II: "Favellaste acerbi detti"
15: "A che smarriti e pallidi?"
16: "Le mie possenti squadre"
Atto III.
17: Introduzione: "Fra queste dense tenebre" Scena:"Campioni della Morte"
18: Giuramento: "Giuriam d'Italia"
19: Scena: "Lida, Lida, Ove corri?"
20: Duetto: "Digli ch'è sangue italico"
21: Scena: "Tu m'appellavi"
22: Aria: "Se al nuovo di pugnando"
23: Scena: "Rolando? M'ascolta..."
24: Scena:"Regna la notte ancor"
25: Terzetto: "Vendetta d'un momento"
Atto IV.
26: Preghiera: "Deus meus, pone illos ut rotam"
27: Gran scena: "Vittoria! Vittoria!"
28: Terzettino ed Inno: "Per la salvata Italia"
Mp3 (44100 Hz; 256 kbps)
vagy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése