Néhány nappal a Macbeth első előadása után Verdi visszatér Milánóba, s hozzáfog a Haramiák megírásához. A Maestro arra kéri Maffeit, dolgozza át a második felvonást, „mely színpadilag teljesen érdektelen". Ötven Napóleon-aranyat küld neki a librettóért, s a Macbethen utólag végrehajtandó apróbb változtatásokért pedig zsebórát aranylánccal.
1847 májusának utolsó napjaira csaknem készen áll a Haramiák. Lumley türelmetlenül várja a Maestrót Londonba. Nagyszerű lakosztályt nyittat neki, és ami még fontosabb, kiváló előadókból
álló társulatot szervez. Szerződteti a nagynevű énekesnőt, Lindet. Verdi útnak indul London felé, kísérője a hű Muzio. Két napra megáll Párizsban, ahol azt suttogják, hogy Lind nem hajlandó az új operában
énekelni. A Maestro előreküldi Muziót, hogy bizonyosodjék meg, mi az igazság a szóbeszédből. Ha igaz, ő nem megy Londonba. Lind készségesen várja, hogy Verdi operájában a kijelölt szerepet megkapja. Szívesen
fogja betanulni. Verdi átkel hát a La Manche-on, és június 5-én partra száll Londonban. Kis szállodában vesznek ki lakást.
Munkához látnak: a Maestro megírja, ami még hiányzik az opera befejezéséhez, a tanítvány
pedig elkészíti a kivonatokat, lemásolja, rendbeszedi az anyagot. Reggel ötkor már talpon vannak; délután hatkor hagyják abba a munkát. Bekukkantanak a színházba, azután lefekszenek, hogy másnap reggel ismét
munkához láthassanak.
A Királynő Színháza sikerének delelőjén van. Zsúfolásig töltik a nézők. Verdi
operái, amelyeket elsőrendű énekesek interpretálnak, ide csődítik a lelkes közönséget. Míg Lumley színházában a Haramiákat próbálják, a Covent Garden bemutatja a Foscarit. A siker olyan nagy, hogy az operának csaknem a felét meg kell ismételni.
Londonban a művészek, a közönség, a jó társaság, igen melegen fogadja. A Maestro azonban
nem jár sem estélyekre, sem házi, sem nyilvános hangversenyekre, a fogadásokat is messze elkerüli. Egyetlenegyszer fogadja el Lumley vacsorameghívását, ahol asztaltársa a száműzött Louis Bonaparte.
Június végéig Verdinek be kell fejeznie a Haramiákból hátralevő néhány oldalt, a hangszerelés szokás szerint még hátra van. Fáj a gyomra és a torka. „A nedves és nehéz levegő nyomasztóan hat idegrendszerére, s révetegebb, komorabb, mint rendesen" — jelzi Muzio. „Ha egyszer épségben elhagyom Londont, nemigen jövök vissza többet... London csodálatos város, a környéke fönséges,
az éghajlata azonban szörnyű" — írja Verdi Maffei grófnőnek.
Július közepén elkezdődnek a Haramiák zenekari próbái. Az operát feltétlenül be kell mutatni huszonkettedikén este. A királynő rendelte így, aki különleges ünnepélyességet
akar adni az eseménynek. Azon a napon zárja be a Parlament ülésszakát, s részt vesz majd a gálaesten.
A bemutatót igen élénk várakozás előzi meg: ez az első olyan opera, melyet e korban olasz mester írt egyenesen London számára. Az énekesek
elégedettek szerepükkel. A zenekar és a kórus odaadással tanul. Tekintélyes személyek ostromolják Verdit azzal a kéréssel, vezényelje maga az első nyilvános előadást. A Maestro azonban, szokásos szerénységével,
tudni sem akar erről. Csak akkor adja be derekát, amikor hivatalos levélben kérik fel, melyet Oroszország londoni nagykövete és a Lordok Házának több tagja írt alá.
Az első előadást szemmel láthatóan kedvezően fogadják. Az előjátékban Alfredo Piatti
csodálatosan játssza a gordonkaszólót. A finálé tercettje kórussal „az opera legszebb darabja. A Maestro minden operájában van egy olyan tercett, ami mestermű" — mondja Muzio. Szerinte a Haramiák lesz Verdi legnépszerűbb műve, annyira könnyű, egyszerű, dallamos. A Maestrót, az énekeseket
számtalanszor kitapsolják: virágeső, tapsvihar.
A haramiák (I masnadieri)
Tragikus melodráma négy felvonásban
Szövegkönyvét Andrea Maffei írta Friedrich von Schiller Die Räuber c. drámája (1781) nyomán.
Bemutató: 1847. július 22., Her Majesty's Theatre, London
Massimiliano, Moor grófja - Luigi Lablache - basszus
Carlo, az idősebb fia - Italo Severo Gardoni - tenor
Francesco, a fiatalabb fia - Filippo Coletti - bariton
Amalia, árva leány, a gróf unokahúga - Jenny Lind - szoprán
Arminio, a gróf kamarása - Leone Corelli - tenor
Moser, tiszteletes - Lucien Bouché - basszus
1. felvonás
A szász határon, egy fogadóban vagyunk, a 18. század elején. Moor gróf idősebbik fia, Carlo Plutarkhoszt olvassa, a régi
dicsőség elidegeníti a saját hanyatló korától. Elhagyta otthonát, és csatlakozott a haramiákhoz, akik épp a fogadó udvarán mulatnak. Carlo megunta a züllött életet, írt apjának, Massimiliano grófnak, hogy
elnyerje bocsánatát. Vágyódik otthona és árva unokahúga, Amalia után. Rolla, bandájuk egy tagja levelet hoz Carlónak. Azt hiszi, apja bocsánatát. A levelet azonban fivére, Francesco írta, és benne az áll, hogy
ne térjen vissza, mert apja bebörtönözné, kenyéren és vízen tartaná. Carlo — nem is sejtve, hogy Francesco ellopta az apjának szánt levelet és így akarja fivérét kitúrni a vagyonból — elkeseredésében
szakít a becsületes élettel, és a haramiák vezére lesz.
Ebből a jelenetből idézzük Carlo cavatinájának néhány ütemét. Figyelemre méltó az ütemkezdő nyolcadhangok utáni nyolcad
szünet, majd a kitartott fél hang, és a melódiát tovasodró pontozott nyolcad és tizenhatod. Ezzel az eszközzel gyakran fog élni Verdi.
Változás. Moor kastélya Frankföldön. Francesco örül, hogy fivérét letérítette a jó útról, most idős apját akarja
elintézni. Megbízza szolgájukat, Arminiót, hogy öltsön katonaruhát, és jelentse Massimilianónak: fia, Carlo, elesett a Prága alatti harcokban. — Az idős gróf álmát Amalia őrzi, csendesen énekelve. — Francesco
behozza az álruhás Arminiót, aki egy kardot is hoz, Carlóét. Elmondja a betanított üzenetet: „Vidd el ezt a vérpecsétes kardot atyámnak, és mondd el neki, hogy megtagadott
fia reményt vesztve halt meg a gyilkos háborúban... Halálom megszabadít esküdtől, Amalia. Francesco, te vedd nőül őt..." Amalia zokog, Massimiliano a földre zuhan. Francesco megnyerte az aljas csatát.
2. felvonás
Amalia nagybátyja sírjánál imádkozik, otthagyta Francesco lakomáját. A vétkét megbánó Arminio elmondja, hogy Carlo él,
és Massimiliano is. Amalia Carlójához énekel egy csendes-szép cabalettát.
Francesco felelősségre vonja, amiért eljött a lakomáról. Kéri, majd kényszeríti, hogy beleegyezését adja házasságukhoz.
Amalia elveszi a férfi kardját, és elmenekül. — A cseh erdőben tanyázik Carlo bandája, most szabadítják ki Rollát a prágai börtönből. Menekülés közben gyújtogatnak. — Carlo a napnyugtáról énekel: milyen
békés a természet, és milyen feldúlt és békétlen az ő lelke. Nem ábrándozhat sokáig, Rolla jelenti, hogy egy ezred katonaság vette őket üldözőbe. Elszántan készülnek védekezésre.
3. felvonás
Amalia menekültében abba az erdőbe téved, ahol a haramiák tanyáznak. Carlo belép barlangjába, egymásra ismernek, boldogok,
hogy a sors összehozta őket. A lány nem tudja, hogy Carlo a banda vezére. Elmeséli neki Francesco aljasságát, elbeszélését megszakítják a haramiák. — Carlo egy torony tövében áll őrt. Elkeseredésében már
öngyilkosságra gondol. A toronyban rejtőzik atyja, Arminio élelmet hoz neki. Carlo viszontlátja apját, akit Francesco élve el akart temetni, de a jó útra tért Arminio megmentette. Carlo utasítja cimboráit, hogy
fogják el szörnyeteg fivérét.
4. felvonás
Francesco lakosztálya. Rémes álmot látott, valóságos Dies Irae-t, utolsó ítéletet. Lelkészt hív, Mosertől megkérdi,
milyen bűnre nincs feloldozás? Az apa- és testvérgyilkosságra, felel a pap. Francescót sem oldozza fel. Az opera drámai csúcspontja a gonosz és a pap képében jelenlevő jó összeütközése.
Francesco átkozódik, kész a pokollal szembeszállni. — A toronynál Massimiliano gróf megáldja Carlót, de nem ismeri fel
benne fiát. Éppen elvesztéséről panaszkodik, amikor jönnek Carlo emberei. Francesco elmenekült. Carlót ez megnyugtatja. Elhatározza, hogy az irgalom útjára tér. Ekkor Amaliát hozzák be a rablók, Carlo nem titkolhatja
tovább kilétét, felfedi titkát, sőt titkait. Apjának a kilétét, Amaliának, hogy ő a rablóvezér. Ami ezután következik, szöges ellentétben áll Schiller motivált befejezésével. Az apa haldoklik, a lány hajlandó
követni a rablót, de az nem rántja magával a gyalázatba, inkább szíven szúrja Amaliát, és „most jöjjön az akasztófa" kiáltással elrohan.
Annyi nagyszerű gondolat, annyi drámai erő van ebben az operában, hogy méltóbb befejezést érdemelne. Tudjuk, Schiller is
kétféle befejezést dolgozott ki, annyira problematikus volt számára a végkifejlet. Az egyik szerint Franz (Francesco az operában) kalapja arany zsinórjával megfojtotta magát, a másik szerint az égő kastély lángtengerébe
akar rohanni, de kimentik, és Karl (Carlo) megbocsát neki, holott a gonosztevőnek egy halál kevés is. De hogy Amaliát miért kell leszúrnia, azt az operában semmi sem motiválja. Mivel a lélektani problémákkal túlzsúfolt
drámák legtöbbször nem válnak be operásított változatban, a Haramiák felemás mű maradt. Nem fejlődés Verdi művészetében. Mindössze valamelyest megújítja az egyes számok formáját, melyekből operáját komponálja;
de nem sikerül semmi igazán élénket és életre valót alkotnia. Olyan drámát választott ki megzenésítésre, melynek szemlélete hamis, kifejezésmódja pedig mesterkélt.
Schiller maga írja e fiatalkori tragédiája kapcsán: „Mivel nem ismertem az embereket és sorsukat, szükségképpen láthatatlan maradt tollam
számára az angyalt és a démont elválasztó igaz határvonal. így aztán olyan szörnyet állítottam elő, amilyen szerencsére soha nem létezett a világon, s melyet csak azért szeretnék megőrizni, hogy példája
legyen a sugallat és a géniusz különös egybeszövődéséből származó teremtésnek."
Maffei úgy dolgozta át Schiller tragédiáját, hogy nem értett eléggé a melodráma
zenei szerkezetéhez. A Maestro tanácsai még nem voltak elegendőek ahhoz, hogy számottevően javítsanak a szövegkönyvön, így a librettóból is hiányzik a változatosság és a hatásosság. Verdi írás közben
bevallotta, hogy nem találja az opera befejezésének módját. Olyan lustaságot, fáradtságot érzett, amilyet még soha. „Feltétlenül szükségem van a pihenésre. A Macbeth és a Haramiák annyira kifárasztottak, amennyit semmiképp sem tud elviselni a szervezetem; ha megtalálnám
a módját, hogy kiegyezzem Luccával, és pihenjek ezen a télen, szívesen megtenném..." A bemutató és a mű értéke mellett, illetve ellen érvelő viták után Verdi mindenki másnál jobban ítéli meg operáját: „Jól ment, noha
nem váltott ki különösebb tombolást, olyan sikere volt, hogy sok ezer frankot jövedelmezett nekem."
Librettó olaszul vagy itt
Magyarul (Csákovics Lajos Zsolt fordítása)
Egy Decca kiadás 1993-ból (eredetileg 1983)
Massimiliano - Samuel Ramey
Carlo - Franco Bonisolli
Francesco - Matteo Manuguerra
Amalia - Joan Sutherland
Armino - Arthur Davies
Moser - Simone Alaimo
Rolla - John Harris
Orchestra of the Welsh National Opera - Richard Bonynge (April 1982, Kingsway Hall, London)
01: Preludio
Atto primo
02: Scena 1 - "Quando io leggo in Plutarco" (Carlo)
03: "O mio castel paterno" (Carlo)
04: Scena 2 - Recitativo: "Vecchio! spiccai da te" (Francesco)
05: "La sua lampada vitale langue" (Francesco)
06: Scena3 - "Venerabile o padre" (Amalia)
07: Cavatina: "Lo sguardo avea degli angeli" (Amalia)
08: "Mio Carlo" (Massimiliano, Amalia)
09: Finale: a) Scena: "Un messeggero" (Francesco)
10: Finale: b) Quartetto: "Sul capo mio colpevole" (Massimiliano, Amalia, Francesco, Armino)
Atto secondo
11: Scena 1 - "Dall'infame banchetto" (Amalia)
12: "Tu del mio Carlo al seno" (Amalia)
13: "Perché fuggisti al canto" (Francesco)
14: "Io t'amo, Amalia!" (Francesco, Amalia)
15: Scena e Coro: "Tutto quest'oggi" (Rolla, Carlo, Masnadieri)
16: Recitativo: "Come splendido" (Carlo)
17: Romanza: "Di ladroni attorniato" (Carlo)
18: Finale: "Capitano!" (Carlo, Masnadieri)
Atto terzo
19: "Dio, ti ringrazio!" (Amalia, Carlo)
20: Coro: "Le rube, gli stupri" (Masnadieri)
21: "Ben giunto, o Capitano!" (Carlo, Armino. Massimiliano)
22: "Un ignoto, tre lune or saranno" (Massimiliano, Carlo, Masnadieri)
Atto quattro
23: Sogno: a) "Tradimento!" (Francesco, Armino, Masnadieri)
24: Sogno: b) "Pareami che sorto" (Francesco, Armino, Masnadieri)
25: Scena e Duetto: "M'hai chiamato" (Moser, Francesco, Armino)
26: Scena - "Francesco! mio figlio!" (Massimiliano, Carlo)
27: Duetto: "Come il bacio d'un padre" (Massimiliano, Carlo)
28: Finale: a) Scena: "Qui son essi!" (Carlo, Amalia, Massimiliano)
29: Finale: b) Terzetto: "Caduto è il reprobo!" (Carlo, Amalia, Massimiliano)
Mp3 (44100 Hz, 256 kbps)
vagy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése