Verdi: Alzira

Az Alzira Verdi nyolcadik operája, bemutatója 1845. augusztus 12-én volt a nápolyi San Carlo Színházban. A híres és nagytekintélyű nápolyi operával ekkor lépett Verdi először szoros munkakapcsolatba, a színház sztárlibrettistája, Salvatore Cammarano írta az opera szövegkönyvét. Az operát nagyon rövid idő alatt, betegséggel küszködve komponálta. A premieren a kor nagyszerű énekesei működtek közre, de az opera csak mérsékelt sikert aratott (tulajdonképpen megbukott). Bár 1967-ben Rómában újra színre vitték, az Alzira továbbra is ismeretlennek számít.

Alzira
Zenés tragédia két felvonásban, előjátékkal

Libretto: Salvatore Cammarano, Voltaire „Alzire, ou Les Américains” c. drámája nyomán (1736)
Bemutató: 1845. augusztus 12., Nápoly, San Carlo Színház

Alvaro, Gusmano apja, Peru korábbi kormányzója: Marco Arati - basszus
Gusmano, Peru kormányzója: Filippo Coletti - bariton
Ovando, spanyol herceg: Luigi Cesi - tenor
Zamoro, inka törzsfőnök: Gaetano Fraschini - tenor
Ataliba, inka törzsfőnök: Michele Benedetti - basszus
Alzira, Ataliba lánya: Eugenia Tadolini - szoprán
Zuma, Alzira szolgálója: Maria Salvetti - mezzoszoprán
Otumbo, inka harcos: Francesco Rossi - tenor

Prológ: Il Prigioniero (A fogoly)
Peruban vagyunk, a 16. század közepén, a Rimac folyó mentén elterülő nagy síkságon. A spanyol kormányzót, Alvarót foglyul ejtették az Otumbo vezette bennszülött inka hadak. Kínzócölöphöz kötik, és szilaj táncot járnak körülötte. Ha nem jön Zamoro és törzsének több harcosa, Alvaro meghal. Zamoro kiszabadítja, és azzal az üzenettel küldi őt vissza a fehér emberek közé, hogy lám, az indiánok nem vérszomjasak, hiszen ő is egy bennszülöttnek köszönheti életét. Otumbo azért gyűlöli a spanyolokat, mert elfogták jegyesét, Alzirát és annak atyját, Ataliba törzsfőnököt.

I. felvonás: Vita per vita (Életet életért)

Lima főterén Alvaro lemond Peru kormányzásáról fia, Gusmano javára. Az új kormányzó békét köt az inkákkal, és hogy a béke zavartalan legyen, feleségül veszi Alzirát. — Alzira szobája. A lány Zamoróról álmodott, boldogságát könnyed dallam hitelesíti.

Apja lép be, és közli a lánnyal, hogy politikai okokból hozzá kell mennie a spanyol Gusmanóhoz. Alzira vonakodik, atyja nem tűr ellentmondást. Ataliba elmegy, Zamoro megjelenik. Szerelmi duettjüket Gusmano érkezése zavarja meg. Egymást megpillantva látják, hogy régi ellenségek. Gusmano katonái elfogják Zamorót, a béke ügye ismét veszélybe jutott. Alvaro felismeri a fogolyban egykori megmentőjét, s fiától térden állva könyörög annak életéért. Gusmanót ez nem hatja meg, de az inkák csapatainak előnyo-mulásáról érkező hír mégis arra bírja, hogy foglyát elengedje. A csatatéren találkoznak majd.

II. felvonás: La vendetta d'un selvaggio (A vadember bosszúja)

A spanyolok Lima erődjében ünneplik meg győzelmüket. Az elfogott indiánok közt van Zamoro, Gusmano máglyahalálra ítéli. Alzira kész feleségül menni Gusmanóhoz, hogy szerelme életét megmentse. — Zamoro és hívei egy barlangban gyülekeznek, az „áruló" Alzira ellen bosszút esküsznek. Zamoro visszatér a városba. — A kormányzói palota fényes termében folyik az esküvői szertartás. Zamoro álruhában az ünneplők közé vegyült, s mielőtt a párt összeeskették volna, mielőtt Alzira kimondta volna a végzetes igent, leszúrja Gusmanót. Elfogják, de a haldokló zsarnok megbocsát neki, és visszaadja Alziráját. Gusmano, atyjától búcsút véve, meghal.

Az opera későbbi megítélésének alaphangját maga Verdi adta meg, amikor évekkel később így nyilatkozott: „Quella é proprio brutta” – micsoda csúnyaság. Pedig vannak igazán szép részletei. Pl. a csalódott Zamoro éneke a 2. felvonás 2. képben.

A megbocsátó kormányzó alakja már az Álarcosbál Riccardójának kegyességét előlegezi. Adós marad Verdi a perui kolorittal, az élesebb jellemrajzokkal. Sietve odavetett mű, de korántsem olyan rossz, mint a híre. Az 1967. évi római felújítás legalábbis ezt igazolta. Cammarano, a librettista, híven a forrásként szolgáló Voltaire-színműhöz az indiánokat következetesen amerikaiaknak nevezi. Mivel ez ma mást jelent, a tartalom ismertetésénél az indián és inka kifejezéseket használtam. 

Librettó olasz nyelven  vagy   itt

Csákovics Lajos Zsolt magyar fordítása



Zongorakivonat énekszólamokkal   vagy   itt

Lássunk egy Philips felvételt (2001)

Alzira: Marina Mescheriakova
Zamoro: Ramón Vargas
Gusmano: Paolo Gavanelli
Alvaro: Slobodan Stankovic
Ataliba: Wolfgang Barta
Zuma: Jana Iliev
Ovando: Jovo Reljin
Otumbo: Torsten Kerl
L'Orchestre de la Suisse Romande - Fabio Luisi, Chœur du Grand Théâtre de Genève (July 1999, Victoria Hall, Geneva, Switzerland)

01:  Sinfonia
Prologo
02:  Muoia, muoia, coverto d'insulti - Otumbo  
03:  A costoro quel nume perdoni - Alvaro  
04:  Un Inca... Eccesso orrible! - Zamoro
Atto primo
05:  Scena 1: Giunse or or, da lido ispano - Coro  
06:  Scena 1: Alta cagion qui v'assembrava - Alvaro  
07:  Scena 1: Eterna la memoria - Gusmano  
08:  Scena 2: Riposa - Jana Iliev  
09:  Scena 2: Da Gusman, su fragil barca - Alzira  
10:  Scena 2: Figlia!... Padre! - Ataliba/Alzira  
11:  Scena 2: Chi fia? - Alzira  
12:  Scena 2: Qual ardimento! - Gusmano  
13:  Scena 2: Teco sperai combattere - Zamoro  
14:  Scena 2: Qual suon? - Gusmano  
15:  Scena 2: Trema, trema - Gusmano
Atto secondo
16:  Scena 1: Mesci, mesci! -Coro  
17:  Scena 1: Guerrieri, al nuovo di - Gusmano  
18:  Scena 1: Il pianto... l'angoscia - Alzira  
19:  Scena 1: Ei mora! - Gusmano  
20:  Scena 1: Colma di gioia ho l'anima! - Gusmano  
21:  Scena 2: Amici!... Ebben? - Otumbo/Ovando/Gusmano...  
22:  Scena 2: Irne lungi ancor - Zamoro  
23:  Scena 3: Tergi del pianto America/Gusmano/Alzira  
24:  Scena 3: Prodi figli d'Iberia - Gusmano  
25:  Scena 3: E' dolce la tromba - Gusmano  
26:  Scena 3: Altre virtudi, insano - Gusmano  

Mp3 (44100 Hz; 256 kbps)


Letöltés / download
vagy
Letöltés / download