Szöveg: Louis Gallet
Keletkezésének ideje: 1871.
Bemutatták: 1872. május 22-én Párizsban, az Opéra-Comique-ban.
Az opera szereplői:
Harun, gazdag ifjú török tenor
Splendiano, a nevelője, majd jószágigazgatója tenor-buffo
Dzsamilé, rabnő lírai szoprán
Az opera cselekménye Harun kairói, Nílus-parti palotájában játszódik le.
Zenekar: közepes létszám; énekkar: kis létszám; tánckar: kis létszám.
Formás kis rondó az opera előjátéka. Erősen ritmizált főtémája a darab
folyamán, a rabszolgakereskedő bevonulásakor visszatér:
Figyelemre méltó az első és második ütem harmadik negyedén megszólaló
hármashangzat: h-moll a c-mollban. Pikáns, idegen zamatú harmóniai megoldás, akárcsak a negyedik ütem váratlan Desz-dúrja. A rondó első epizódja Asz-dúr-ban szólal meg, és pergő trioláival Delibes balettjeinek
világát idézi. A második, Esz-dúr epizód induló jellegű. A rondó-téma utolsó visszatérése gazdag merész harmóniai fordulatokban. Az előjáték C-dúrban fejeződik be.
Mikor a függöny felmegy, Harun egy puha vánkosokból összerakott heverőn pihen,
Splendiano pedig egy alacsony asztalka mellett ül számadásaiba mélyedve. A Nílus felől hajósok éneke hallatszik:
A kikötésre váró hajó népét az asszonyok éneke köszönti, a férfikar tartott
akkordjai felett. A csörgődob táncos jelleget ad a dalnak.
Harun ábrándozik. A folyó felől szálló ködgomolyokban karcsú leánytesteket
vél látni. Dzsamilé csendesen átmegy a színen, de a férfi egy pillantásra sem méltatja. A kórus megismétli a dalt, s a finom dallam elhalóan elszáll.
Próza következik. Splendiano figyelmezteti gazdáját, hogy a kártya, a drága
borok és a havonta váltogatott rabnők sok pénzt emésztenek fel. Harun tréfásan odaveti, hogy ha elfogy a pénze, beugrik a Nílusba, de előbb beledobja Splendianót. Ma különben is letelt egy hónap, és neki új
rabnő kell. Splendiano biztosítja, hogy még az este eljön a rabszolgakereskedő gyönyörű portékáival. Harunnak csak ki kell választania a megfelelőt, de ő ehhez is lusta, és az egészet rábízza Splendianóra.
A jószágigazgató szereti Dzsamilét, akit ma Harun elbocsát, és Harunnak nincs kifogása az ellen, hogy a lányt magához vegye.
Kettősükben Splendiano arról énekel, hogy „a virágfakadáshoz
egy sugár kell csupán, egy harmatcsöpp elég”, míg a megcsömörlött Harun: „Nagy pusztaság e szív, — és hogyha volna tán egy virág rajta még,
harmatcsöppöd mit érne?” Szellemesen szövi Bizet a kéjsóvár öregúr és az élvezetekben elfásult ifjú szólamait. Harun nem képes megmaradni egy
asszony mellett sem, hiszen mindegyiknek van vetélytársa:
„Egy új asszony, ki eljön hirtelen,
Nem várva, nem remélve,
Dacosan, vagy sírva, félve Egyszerre csak itt terem...”
Ó, bár jönne már;
Mór vagy görög, olasz vagy zsidó, mindegy, csak új legyen... a kehellyel mitsem
törődöm, ha borba mártom ajkamat”, az ember százszor is poharat cserél, hogy élvezze az italt. Éppen ezért:
A kettős valamennyi témája visszatér.
Dzsamilé közeledik. Harun sürgeti Splendianót, hogy minél hamarább távolítsa
el a lányt.
Énekhármas következik. Harun észreveszi, hogy a lány bánatos. „Gyötört egy álom” — szól Dzsamilé, és amikor Harun homlokon csókolja, bánata már szertefoszlott. Elmeséli
álmát, a zenekar baljós, sötét kíséretével:
A dallam a vonóskaron három oktávot átfogó unisonóban
szólal meg, középen ostinatóval, mint a Gyöngyhalászok előjátékában. Álmában kiöntött a tenger és körülfogta Dzsamilét, hiába hívta urát segítségül. Most, amikor tudja, hogy mindez csak álom volt,
még mindig balsejtelem gyötri, de Harun megnyugtatja. Derűssé válik Dzsamilé éneke:
„Elröpült a kába álom
Magam újra itt találom
Jó uramnak oldalán! ”
Harun és Splendiano is jókedvre derülnek, és Harun nagylelkűen
fel akarja szabadítani rabnőjét, de az elutasítja:
„Nincs semmi vágyam itt tenálad,
Boldog vagyok veled nagyon,
A nagy világ minden javáért
E kis világot nem hagyom! ”
Splendiano a beszélgetést a terített asztal örömei felé irányítja, de hiába.
Harun kéri a lányt, hogy énekeljen neki, és Dzsamilé rázendít egy végtelenül finom, egzotikus dalra, egy Gázelre, amely Lahore királyáról és a szerelmét áhító lánykáról szól:
Harun félbeszakítja a szomorkás éneket és vidám, francia operettes hangvételű
bordalba kezd. Hangulatát átveszi Dzsamilé és Splendiano is, és vidám lendülettel ér véget a tercett.
Harun egy nyakéket ajándékoz Dzsamilének, aki nem is sejti, hogy ez búcsúajándék.
Kívülről zaj hallatszik. Harun ivócimborái és kártyapartnerei érkeznek. Vidám, erőteljes zenével lépnek színre és üdvözlik a házigazdát. Harun viszonozza köszöntésüket. A barátok észreveszik a szép
Dzsamilét:
A kardalt, amit a basszusok indítottak el, fugatóban fejleszti tovább Bizet és
leheletfinom G-dúr akkorddal fejezi be. Az első tenorok pianissimo magas c-jét kiénekelni énekesi bravúr.
Harun bemutatja Dzsamilét barátainak, aztán jó mulatságra lelkesíti őket:
„Amíg szigorú szavával
Nem hív a méla pap...", vagyis amíg a müezzin imája véget nem vet a mulatságnak. Harun vidám énekét kíséri a kar,
és Splendiano és a társaság elvonul a kártyaszoba felé.
Dzsamilé egyedül marad: „Miért nevetett ő is, amikor azok rám néztek? Úgy beszélt hozzám, mintha búcsúzott volna... Hiszen együtt vagyunk... nem válunk el egymástól...”
Visszatér Splendiano, és szánalmas igyekezettel a lány tudomására akarja hozni,
hogy Harun megunta, új rabnőt kíván. A gyermek-Harunról beszél: az elkényeztetett csöppség mindig eldobálta megunt játékait... most az asszonyokkal dobálódzik. A hónap letelt, Dzsamilének mennie kell, mint
előtte annyi rableánynak. Dzsamilé kétségbeesik. Splendiano tömött erszényt kínál neki, majd felajánlja szerelmét, de Dzsamilé csak Harunt szereti, és vele akar élni. Párbeszédük alatt a kártyázok vidám
dala hallatszik be, Harun hangja a legvidámabb.
„Hálátlan, hűtlen ember — szól Splendiano —, de én..."
„De te megtennél-e értem mindent” — kérdi Dzsamilé. Splendiano
igent mond.
„Hadd várjam én Harunt a rablány helyett... Ha Harun mégis elűz magától... akkor rabnőd leszek! ”
Splendiano rááll az alkura. Dzsamilé egyedül marad, és panaszos dalt zeng reménytvesztett szerelméről:
Dzsamilé lamentójának utolsó szavai:
„Ha meg kell tőle válnom,
Mindennek vége már! ”
Dala után a lány oldalra húzódik. Splendiano behívja Harunt és barátait. Az
előjátékból ismert dallamra bevonul rabnőivel a kereskedő. Harun unottan szemléli őket. Pompás ének és táncjelenet kezdődik. A zenekar a—e ostinatója fölött furcsa, keleties dallam cikázik:
A Dzsamilé bécsi bemutatóját Gustav Mahler vezényelte, és ezt a pompás balettjelenetet
még megtoldotta A szép perthi lány Cigánytáncával.
Harunt nem érdekli a tánc, visszavonul barátaival kártyázni. Splendiano 200
aranyban megegyezik a rabszolgakereskedővel, hogy teljesítse Dzsamilé kívánságát. Splendiano nem hisz Dzsamilé tervének a sikerében, és örömében, hogy a szép lány nemsokára az övé lesz, egy offenbachi kupiéban
lelkesedik.
Visszatér Dzsamilé a rabnő ruhájában, lefátyolozva, és jön Harun is. Fátylának
takarásában nem ismeri fel a lányt. Splendiano nem akar menni, pedig itt már semmi szükség rá. Harun egy erszényben pénzt ad neki, hogy menjen a kártyázókhoz. Nagy nehezen elmegy, és Harun egyedül marad a lánnyal.
Dzsamilé majd összeroskad a félelemtől, amíg Harun ostromolja:
Harun a lány szemére veti, hogy rabnője, akit érte küldött el, engedékenyebb volt. Dzsamilé sírva fakad. Ekkor rávetődik arcára a holdfény, és Harun felismeri. Dzsamilé
sírással küszködve elénekli a Gázel szomorú utolsó strófáját: Lahore királyának nem kellett az érte epedő lány, aki belehal bánatába. Harunt meghatja a lány ragaszkodása, de még küzd szabadságáért:
„Vonzalmam hiába reméled! Vissza nem hívlak én! Távozz! ” — kiáltja, és Dzsamilé erőtlenül az ajtó felé vonszolja magát.
Búcsúszavai:
„Szép üdvöm semmivé lett,
Pusztaság már az élet,
Hát áldjon az ég...! ”
Mielőtt összeroskadna, Harun elkapja és szerelemmel magához öleli:
A zene mind szenvedélyesebbé válik, együtt éneklik:
„Drágám, hallgasd vallomásom
Azt a percet áldom,
Mely most nékem ád! ”
Belép Splendiano és meglepett, savanyú arccal nézi az ölelkező
szerelmespárt, mögötte Harun barátai csoportosulnak. Harun visszateszi a fátylat Dzsamilé arcára, és a lányt átkarolva lassan elindul kifelé a színpadról. Függöny.
A szövegidézetek id. Ábrányi Emil magyar fordításából valók.
Lucia Popp - Djamileh
Franco Bonisolli - Haroun
Jean-Philippe Lafont - Splendiano
Jacques Pineau - Händler
Münchner Rundfunkorchester - Lamberto Gardelli (1988)
01 - Ouverture
02 - Chor, Harouns Traum
03 - Duett (Splendiano-Haroun)
04 - Lied des Haroun
05 - Terzett (Djamileh, Haraun, Splendiano)
06 - Ghazel
07 - Dialog
08 - Chor
09 - Haroun, Chor
10 - Chor der Spieler
11 - Djamilehs Klage
12 - Melodram
13 - Tanz und Chor
14 - Melodram
15 - Lied des Splendiano
16 - Melodram
17 - Finale Duett: Djamileh - Haroun
Mp3 - 32000 Hz - 192 kbps
Letöltés / Download vagy itt
Forrás: Németh Amadé
