Rameau: Hippolütosz és Aricia (Hippolyte et Aricie)

Szövegkönyv: Racine nyomán Simon-Joseph Pellegrin
Ősbemutató: Párizs, Opéra, 1733. október 1.

Hippolyte (Hippolütosz) - haute-contre (magas tenor) - Denis-François Tribou
Aricie (Aricia) - szoprán - Marie Pélissier
Phèdre (Phaedra) - mezzoszoprán - Marie Antier
Thésée (Thészeusz) - basszus - Claude-Louis-Dominique
Diane (Diana) - szoprán - Mlle Eremans
Pluton (Plutó) - bariton - Jean Dun "fils"
Œnone (Oinoné) - szoprán - Mlle Monville
Arcas (Arkasz) - taille (tenor) - Louis-Antoine Cuvilliers
Mercure (Merkur) - taille (tenor) -    Dumast
Tisiphone - taille (tenor) - Louis-Antoine Cuvilliers
L'Amour (Kupidó) - haute-contre (szoprán) - Pierre Jélyotte
La Grande-Prêtresse (Főpapnő) - szoprán - Mlle Petitpas
Parques (Párkák) - bass, taille, haute-contre - Cuignier, Cuvilliers, Jélyotte

Előjáték

Erdőlakók kórusát halljuk. Diana és Ámor Jupiter zsarnoki hatalma ellen acsarkodnak.

Jupiter rábeszéli Dianát, hogy az év egy napján engedje meg szüzességi fogadalmat tett követőinek Cupido tiszteletét. Ám az istennő megfogadja, hogy Hippolütoszt és Ariciát megvédi.

1. felvonás

Aricia Thészeusz király ellenségének, Pallasnak az utolsó leszármazottja, akinek Diana szentélyében szüzességi fogadalmat kell tennie. A ceremónia kezdete előtt felfedik egymásnak kölcsönös szerelmüket Hippolütosszal, Thészeusz fiával, és Diana segítségét kérik. Phaedra, Thészeusz hitvese érkezik, hogy ellenőrizze az eskütételt. Irdatlan haragra gerjed, amikor értesül Ariciénak Hippolütosz iránti vonzalmáról, és elrendeli a szentély lerombolását, ám Diana alászáll, hogy megakadályozza a tettet, majd védelméről biztosítja a szerelmeseket. Hír érkezik, hogy Thészeusz az alvilágba távozott, ami lehetővé teszi Phaedrának, hogy megvallja mostohafia, Hippolütosz iránti szerelmét.

2. felvonás

A halottnak hitt hős, Thészeusz leszáll a holtak világába, hogy ott egy régi bajtársát, Peirithoost - aki megpróbálta elrabolni Proserpinát, Pluto feleségét - meglelje. Thészeuszt Peirithoos bűntársaként Pluto elé vezetik. A király apjához, Neptunushoz fohászkodik segítségért, mire Merkúr érkezik, és tanúskodik mellette. Mielőtt azonban elhagyná az alvilágot, a párkák azt jósolják neki, hogy a pokol fogjavárni saját otthonában.

Neptunus Plutón keresztül szól Thészeusznak. Az általa megszólaltatott párkák alt—tenor—basszus hangon énekelnek. Ez a mű legdrámaibb jelenete. Plutó invokációja súlyos akkordokkal kísért széles, patetikus recitativo, ún. récitatif mesuré (mértékes recitativo), amely nagy zenedrámai jelenetté bővül, zenekari tuttival, a párkák, majd a kórus fugatójával.

3. felvonás

Phaedra özvegynek hiszi magát, Thészeuszt, a férjét pedig halottnak. Apja palotájában Hippolütosz támogatásáról biztosítja Phaedrát, aki ezt tévesen szerelmi vallomásnak értelmezi, ezért felajánlja neki a trónt és saját magát is. Hippolütosz azt válaszolja, hogy Ariciába szerelmes. Elkeseredésében Phaedra megpróbálja elvenni tőle kardját, hogy önkezével vessen véget az életének.  Miközben a fegyver birtoklásáért küzdenek, megjelenik Thészeusz, a jelenetet az intrikus Oinoné sugalmára végzetesen félreérti, és fiát, Hippolütoszt bűnösnek hiszi. Az ünneplő nép előtt nem mutatja fájdalmas csalódását, de emlékezvén a párkák jóslatára, és felkészülve a legrosszabbra, apját, Neptunust szólítja, hogy büntesse meg Hippolütoszt, pusztítsa el bűnös fiát.

4. felvonás

Hippolütosz és Aricia Diana szent területére menekülnek, és elhatározzák, számkivetettként fognak tovább élni. Szerelmi kettős, majd kultikus eredetű mimikus játék Diana tiszteletére. A tengerből egy szörny emelkedik ki, a bátor Hippolütosz megtámadja, mindketten eltűnnek a vízáradatból felcsapó gőz- és tűztengerben. Mindenki megborzad a szörnyű látványon, Phaedra érkezik oda, megtudja, mi történt, s rádöbben, hogy ő volt a tragédia okozója.

5. felvonás

Phaedra meggyilkolta magát, de utolsó szavaival elmondta az igazat Théseusnak. A király kétségbeesésében már éppen készülne tengerbe vetni magát, mikor Neptunus közbelép, és kijelenti, hogy Hippolütosz él. Mivel azonban hitt ártatlan fia bűnösségében, arra kárhoztatja Théseust, hogy soha többé ne láthassa gyermekét. Mindeközben Diana a kedvesét gyászoló Ariciát nyugtatgatja, másik férjet ígérve neki. Ám ekkor megjelenik Hippolütosz, így végül a szerelmesek újra egymásra találnak. Házasságot kötnek, általános örömünneppel és tánccal ér véget az opera.

Rameau első operája, alaposan felkavarta Franciaország zenei életét. Nagyfokú drámai érzékkel és érzelmi intelligenciával megáldott szerző nyúlt egy klasszikus mítoszhoz, s a szereplők soha nem látott mértékben váltak élővé. Aricia, aki Pellegrin forrásában, Racine Phaedrájában puszta mellékszereplő volt, itt a cselekmény fő mozgatórugójává válik, míg Hippolütosz hősi karakterét ábrándozó hajlam váltja fel, ami sokaknak már-már túlságosan is emberinek tetszett. Rameau Phaedrája feltehetően sokkal több együttérzést vált ki a nézőből Racine-énál, és Thészeusz szerepe is jelentősen kibővült: az alvilági jelenetet úgy illesztették be, hogy Rameau-nak lehetőséget adjon gazdag jellemábrázolásra és rendkívüli hangfestésre. Théseus jelentősebb, kevésbé távoli szereplőként hagyja el a színpadot, mint ahogy az megszokott volt.

A konvenciókra fittyet hányva Rameau fejlődő személyiségként kezeli összes szereplőjét. Phaedra kezdetben rideg, elutasító alakját szigorú harmóniák és szikár dallamok testesítik meg, ám mikor megvallja bűnét, Rameau zenéje valósággal szárnyakat kap: a gazdag hangszerelés, a pazar dallamok és a rémült tömeg közbeszólásai rendkívüli nagyságot kölcsönöznek Phaedra figurájának. „Itt nyugszik a harmónia istene" — írta valaki Rameau sírkövére, joggal: az Hippolyte et Aricie bővelkedik a színes zenekari írásmódban, az I. felvonásbeli vihar és a III. felvonás tomboló tengere (amelynek ereje csupán a Les Indes galantes földrengéséhez hasonlítható) a francia barokk opera legizgalmasabb pillanatai közé tartoznak.

E művében a gáláns irányzatnak hódol, dallamaiban túlszárnyalja Lullyt, bár ez a dallamosság szárazabb, mint Händelé és az olaszoké, sőt a sajnálatos módon elfeledett Hasséé. Ami Rameau-t az említettek fölé emeli: zenedrámai koncepciója, a drámai kifejezés intonációja. A szerző tragédiája, hogy bár kora ünnepelte, de igazában nem ismerte, így Rameaunak a jövendőtől kellett megkapnia a neki járó tiszteletet. Nagy mestere volt a hangszerelésnek, sok tekintetben átugorta Gluckot, tehát a fejlődés közbülső fázisát, és Haydnnek, Mozartnak sietett elébe. Talán az áll igazi megkedvelése útjába, hogy annyira mereven ragaszkodott a szöveg érthetőségéhez, az emberi beszéd természetes hanglejtésének utánzásához, annyira a gondolat és a kifejezés szolgálatába állította zenéjét, hogy az olykor már-már csak másodlagos jelentőségű. Korabeli sikeréről az árulkodik, hogy már a bemutató évében megszületett a mű első paródiája Riccoboni tollából, Favart pedig 1742-ben pellengérezte ki a mű gyengéit. Erre a kórus szerepeltetése is kitűnő alkalmat nyújtott. Tagjai ugyanis a színpad két oldalán vonulnak fel, s a görög tragédiákban viselt szerepük szerint homogén tömbökben, ritkábban ellenpontozott dallamokkal kommentálják a cselekményt. A balettjelenetek, mint minden francia operában, itt is jelentősek.

Az 1742-es verzió letöltése / download   vagy   itt

 
modernizált francia librettó   vagy   itt



(A librettó német, francia és angol nyelven megtalálható az alábbi lemez kísérőfüzetében is.)

Egy remek 1996-os Erato felvétel

Mint Christie esetében mindig, a produkció magabiztosságáért a felvételt megelőző élő előadások kezeskednek A szereposztás egésze kiváló, a szereplők gyönyörűen és érzékeny drámaisággal énekelnek. Anna Maria Panzarella és Mark Padmore párosa igen meggyőző; bár Padmore a francia szavak kiejtésében aligha érheti utol az Archívnál megjelent felvételen szereplő Fouchécourt-t, kidolgozottabb és hitelesebb a szerepformálása. Phaedra drámaibb szerepében Lorraine Hunt káprázatos: igaz, hogy efféle szerepekre specializálódott, a lélektani mélység és szenvedély, amellyel Phaedrát megformálja, lélegzetelállító. És még egy magyar vonatkozása is van.

Mark Padmore - Hyppolite
Anne-Maria Panzarella - Aricie
Lorraine Hunt - Phédre
Laurent Naouri - Thésée
Eirian James - Diane
Gaëlle Mechaly - L'Amour/Une Matelate
Nathan Berg - Jupiter/Pluton/Neptune
Paul Agnew - Un Amour
Patricia Petibon - Une Pretresse/Une Bergére
Mireille Delunsch - La Grande Prétresse/Une Chasseresse
Katalin Károlyi - Œnone
Yann Beuron - Arcas/Mercure
Francois Pialino - Tisiphone
Christopher Josey - 1. Parque
Matthieu Lécroart - 2.Parque
Bertrand Bontoux - 3.Parque
David Le Monnier - Un Chasseur 

Les Arts Florissants - William Christie; (6-13 Oct. 1996, Salle Wagram, Paris)

01  -  Overture
Prologue
02  -  Scene 1: "Accourez, habitants des bois" (Choeur des nymphes de Diane)
03  -  Entrée des habitants de la foret
04  -  "Sur ces bords..." (Diane, choeur)
05  -  Scene 2: "Au doux penchant..." (L'Amour, Diane)
06  -  Scene 3: Descente de Jupiter (Jupiter, Diane L'Amour)
07  -  Scene 4: "Nymphes, aux lois..." (Diane)
08  -  Scene 5: "Peuples, Diane, enfin..." (L'Amour)
09  -  Air en rondeau pour les Amours (L'Amour)
10  -  Premiere et deuxieme gavotte (L'Amour, choeur)
11  -  Premiere menuet (L'Amour), Marche
Acte I.
12  -  Scene 1: "Temple sacré" (Aricie)
13  -  Scene 2: "Princesse, quels apprets..." (Hyppolite, Aricie)
14  -  Scene 3: Hyppolite, Aricie, La Grande Pretresse de Diane; Marche et choeur des Pretresses 
15  -  Premier air "Dieu d'Amour..." (Une Pretresse)
16  -  Deuxieme air "Rendons un éternelr..." (Une Grande Pretresse, choeur)
17  -  Scene 4: "Princesse ce grand jour" (Phédre, Œnoe et les précédents, choeur)
18  -  Bruit de trompettes et choeur "Dieux vengeurs"
19  -  Scene 5: "Ne vous alarmez pas..." (Diane et les précédents)
20  -  Scene 6: "Quoi! la terre et le ciel..." (Phedre, Œnone)
21  -  Scene 7: "O, malheur!" (Phedre, Œnone, Arcas)
22  -  Scene 8: "Mes yeux commencent..."  (Phedre, Œnone)
Acte II.
23  -  Scene 1: "Laisse-moi respirer" (Thésée, Thisiphone)
24  -  Scene 2: "Inexorable Roi" (Thésée, Pluton)
25  -  Scene 3: "Qu'a servir mon corroux" (Pluton, choeur)
26  -  1er ét 2eme air des Furies, choeur "Pluton commande"
27  -  Scene 4: "Dieux!" (Thésée, Thisiphone, Les Trois Parques)
28  -  "Du destin le vouloir supreme" (Les Trois Parques)
29  -  "Ah! qu'on daigne du moins" (Thésée)
30  -  "Non, Neptune aurait beau t'entendre" (Choeur)
31  -  Scene 5: "Neptune vous demande grace" (Mercure et les précédents)
32  -  "Vous, qui de l'avenir..." (Pluton, 2eme Trio des Trois Parques)
Acte III.
33  -  Scene 1: "Cruelle mére des amours" (Phédre)
34  -  Scene 2: "Eh, bien!"  (Phedre, Œnone)
35  -  Scene 3: "Reine, sans ordre..."  (Hyppolite, Phedre, Œnone)
36  -  Duo et récitatif (Phedre, Hyppolite)
37  -  Scene 4: "Que vois-je?"  (Thésée, Hyppolite, Phedre)
38  -  Scene 5: "Sur qui doit l'ombre ma colére?"  (Thésée, Hyppolite, Œnone)
39  -  Scene 6: "Quoi! otut me fuit..."  (Thésée, Œnone)
40  -  Scene 7: "De mon heureux retour"  (Thésée)
41  -  "Que ce rivage retentisse"  (Thésée, Marche et choeur)
42  -  1ere et 2eme Air des Matelots (choeur)
43  -  1ere et 2eme Rigaudon "L'Amour comme Neptune" (Une Matelote)
44  -  Scene 9: "Quels biens!"  (Thésée)
Acte IV.
45  -  Scene 1: "Ah! faut-il..."  (Hyppolite)
46  -  Scene 2: "C'en est donc fait"  (Aricie,  Hyppolite)
47  -  Duo (Aricie, Hyppolite)
48  -  Scene 3: "Faisons partout voler nos traits" (Choeur)
49  -  1ere Air des Chasseurs et Chasseresses (Une Chasseresse)
50  -  2eme Air des Cahasseurs "A la chasse"
51  -  1ere et 2eme Menuets
52  -  Bruit de la Mer et Vents (Choeur, Hyppolite, Aricie)
53  -  Scene 4: "Quelle plainte..."  (Phedre, choeur)
Acte V.
54  -  Scene 1: "Grands Dieux!"  (Thésée)
55  -  Scene 2: "Arrete!"  (Neptune, Thésée)
56  -  "Je ne te verras plus"  (Thésée)
57  -  Scene 3: "Ou suis-je?" (Aricie)
58  -  Scene 4: "Descendez, brillante immortelle" (Choeur, Aricie, Diane)
59  -  Scene 5: "Peuples toujours soumis" (Diane et les précédents)
60  -  Scene 6: "O trop heureux bergers!" (Aricie, Diane)
61  -  Scene 7: Symphonie (Hyppolite, Aricie, Diane)
62  -  Scene finale: Marche (Hyppolite, Aricie, Diane, choeur)
63  -  "Bergers, vous allez..." (Diane, choeur)
64  -  Chaconne
65  -  "Rossignols amoureux" (Une Bergere)
66  -  1ere et 2eme Gavottes
67  -  "Déesse, mon bonheur..." (Hyppolite, choeur)

Mp3 - 44100 Hz - vbr (~226 kbps)

 

Letöltés / Download   vagy   itt