A csodadoktor (Le Docteur Miracle)
Opéra comique (operett) 1 felvonásban
Szöveg: Léon Battu és Ludovic Halévy.
Keletkezésének ideje: 1856—1857 fordulója.
Bemutatták: 1857. április 8-án Párizsban, a Bouffes-Parisiens Színházban.
Az opera szereplői:
Padova polgármestere bariton
Véronique, a felesége mezzoszoprán
Lauretta, a lánya szoprán
Silvio kapitány tenor
Az opera cselekménye Padova városában zajlik le, az 1800-as évek elején.
Zenekar: közepes méretű együttes.
Az opera formás kis nyitányának alaphangneme D-dúr és d-moll. A nyitány Silvio kapitányra célzó, katonás
6/8-os Allegretto deciso előzenével kezdődik. Donizetti kitűnő művében, Az ezred lányában találunk hasonló jellegű motívumokat. Az előzene után hangzik fel a tulajdonképpeni nyitány 2/4-ben, Allegretto vivo tempóban. Szabálytalan szonátaforma, igen rövid feldolgozási résszel. A d-moll főtéma az olasz opera-buffa
világába vezet bennünket. Az elsőhegedűk szólaltatják meg vonószenekari és minimális fúvós alátámasztással:
Miután több változatban bemutatkozott a téma, egy vidám indulóba torkollik, amely egyben átvezetés a táncos
A-dúr melléktémához:
A pregnáns zárótéma visszakanyarodik D-dúr felé:
Igen rövid feldolgozási rész után a témák is megkurtítva térnek vissza.
A nyitány témái az operában többet nem fordulnak elő.
Amikor a függöny felmegy, a padovai polgármester lakásának egyik szobájában vagyunk. Az utcáról nagy csinnadratta
hallatszik be. A színpadi zenét klarinét, harsona, nagydob és réztányér játssza. Bizarr, igen groteszk színű összeállítás.
Nyílik az ajtó. Lauretta, a polgármester lánya belép a szobába és kitárja az ablakot:
Lauretta szülei is felébrednek a zajra, belépnek a szobába. Féltik lányukat Silvio kapitány udvarlásától,
és először azt hiszik, hogy az állhatatos udvarló ad szerenádot, de nem, csak egy csodadoktor jelenti be érkezését. Megkönnyebbülnek:
Hogy szüleit megnyugtassa, Lauretta is együtt örül velük. Tercett alakul ki. Ebből és az utána következő
prózából megtudjuk, hogy Silvio mindenféle furfanggal a lány közelébe akar jutni. A polgármester azonban résen van. Elzavarja szolgáját, akit rajtakapott azon, hogy Silvio leveleit a lányához csempészte, majd
dühösen elrohan, hogy az utcán csendet teremtsen. Anya és leánya egyedül maradnak.
Véronique csodálkozik, hogy lehet valaki egy katonába szerelmes?
„Nem katonába, hanem tisztbe" — feleli Lauretta. Igen egyszerű ez: „a tisztek szép férfiak, és
Silvio kapitány tetőtől talpig katonatiszt."
„Ugyan, Lauretta — feleli az anyja —, nem lehet egy olyan emberhez hozzámenni, aki hétfőn nem tudja, hogy
csütörtökön hol lesz és mit kell tennie."
Lauretta egy gyengéd, weberi hangvételű románcban önti ki a szívét:
A Románc középrésze akár idézet is lehetne a Bűvös vadász lapjairól: „Jól tudom, hisz egyek vagyunk. Szívem lobog, ha meglátom őt!" A 4/4-es
középrész után visszatér a 12/8-os dallam, és csinos kadenciával ér véget a dal.
Véronique és Lauretta folytatják dialógusukat. Véronique engedékenynek mutatkozik, bele is egyezne a házasságba, de a férje hajthatatlan. Lauretta azzal érvel, hogy unokatestvére is tiszthez ment feleségül, és boldogan él
a férjével. Igen, feleli anyja, de az a tiszt a városi rendőrségnél szolgál, és el sem kell mozdulnia Padovából.
Megérkezik a polgármester és lecsitítja a vitázókat. Magával hozta az új inast, aki nem más, mint az egy
kicsit együgyűre maszkírozott Silvio. Pasquino néven jelentkezik szolgálatra, fél szemét kötés takarja. Rémisztő tájszólásban beszél, és viselkedése alapján félnótásnak tűnik. A kapitány kitűnően
álcázza magát. A polgármester megkérdi, hogy hol veszítette el a fél szemét. Egy verekedésben, feleli Pasquino. Aztán azt kérdezi a polgármester, hogy elég
erős-e a házi munkához? Kap is a vállára egy olyan ütést, amellyel egy ökröt is le lehetne taglózni. Aztán mihez értesz, kérdi új gazdája, és Pasquino egy szellemes, Offenbach—Lecocq hatású kupiéban elmeséli,
hogy mindenhez ért egy kicsit, de igazán semmihez sem:
„Bolondos vagy, de úgy látom, becsületes" — szól a polgármester.
„Mit teszel azonban akkor, ha egy fess kapitány környékezi meg a házunkat?"
„Kidobom" — feleli Pasquino.
A polgármester elégedett a válasszal, bemutatja feleségének és leányának az új szolgát. Pasquino odabókol
Véronique-nak, majd hozzálát, hogy megterítse az asztalt, de leejt egy tucat tányért, a cserepeket azonban gondosan összeilleszti.
„Összeszedtem, uram" — szól.
„Legközelebb majd magadat szedd össze" — feleli a polgármester.
Lauretta egyedül marad apjával. Rútnak találja az új szolgát és félelmetesnek a szemét takaró kötést.
„Igen ám" — feleli apja —, „de a másik fél szemével éberen fog vigyázni rád."
A polgármester Bellino patikusnak ígérte lánya kezét, és sürgeti a házasságot.
„Inkább elmenekülök még ma" — feleli kétségbeesetten Lauretta.
Véronique és Pasquino visszatérnek egy tortával. Kvartett bontakozik ki: „Itt jön a sütemény, meg is lehet kóstolni, nagyon finom" — éneklik nagy komolyan. Mintha a Rigoletto vagy a Faust éneknégyesét hallanánk, olyan komoly ez a muzsika, pedig csak a finom tésztáról énekelnek. A kvartett
lassú első része a nagyoperai éneknégyesek hallatlanul szellemes karikatúrája. Laurettáé a vezető szólam, Véronique és Pasquino a kíséretet énekelik, a polgármester pedig mozgalmas staccatókkal ellenpontozza a komolykodó
dallamot. Egyetlen ütemnyi idézetből is kitűnik az énekszólamok szellemes építkezése:
A tréfás Adagiót Allegro moderato, 4/4, követi, C-dúrban. Donizetti-ihletésű muzsika, rengeteg finom és szellemes modulációval.
Egy virtuóz fuvola-kadencia után a polgármester az élet és az étkezés apró örömeiről énekel (6/8, Andante quasi Allegretto, F-dúrban), s dalát nyaktörő kadenciával zárja le. Aztán elszédül, émelyeg, rosszul lesz. Megijednek és aggódva arról
énekelnek, hogy talán a tésztában volt a hiba? A polgármesteri család riadt hangjaival és Pasquino-Silvio gunyoros közbeszólásaival ér véget az elbűvölően friss, szellemes éneknégyes, a vígopera-irodalom
kis remeke.
Gondolván, hogy a friss levegő jót fog tenni, a polgármester a feleségével sétálni megy. Lauretta is szívesen
velük tartana, de őt nem viszik magukkal, mert az apja attól tart, hogy Silvio kapitány kijátszaná az éberségüket és közeledni találna a lányhoz.
Lauretta egyedül marad a szolgával, aki egy hangulatos kettős keretében leleplezi kilétét. A szerelmesek
boldogan ölelkeznek össze:
„Most el" — és már szöknének is, de hirtelen betoppan a polgármester. Érkezését Rossini Sevillai borbélyának viharzenéjéhez hasonló haragos muzsika kíséri. A szolgában ráismer Silvióra és
kihajítja.
Véronique is megérkezik, a kezében egy levél: „Polgármester úr, édes a bosszú. Ma reggel tisztelettel mérget kevertem a tortájába. Orvos itt nem segíthet!" Döbbenten
állnak, amikor az utcáról újra behallatszik a csodadoktor zenéje.
„Mi az, talán az utolsó ítélet harsonája?" — kérdi a beijedt polgármester.
„Nem, ez csak a sarlatán, aki a házunk előtt ütött tanyát" — nyugtatja meg Lauretta.
„Hozzátok elém!" — parancsolja a polgármester.
Kisvártatva belép a csodadoktor, csúcsos föveggel a fején, kék pápaszemmel az orrán, fekete talárban.
Természetesen ismét Silvio áll előttünk új álöltözetben. Latin szavakat halandzsázik és kijelenti, hogy a beteg életveszélyben van. Az ellenméreg ára ötezer dukát. A polgármester habozik, hiszen ez hihetetlenül
sok pénz. Véronique kijelenti, hogy inkább hússzor haljon meg, semminthogy ilyen nyerészkedés áldozata
legyen.
A sarlatán újra megszólal: nem kell a pénz, de meggyógyítja a beteget, ha neki adja lánya kezét. A polgármester
halálfélelmében igent mond.
Következik az operát bezáró éneknégyes, amely humorban és karakterizálásban felveszi a versenyt az előzővel.
„Lányom, áldozd fel magad, hogy én élhessek" — énekli a megfélemlített atya.
„Meghozom az áldozatot, Silvio majd megbocsát, hiszen nemes célért teszem" — feleli Lauretta.
A csodadoktor írásba kívánja foglaltatni a polgármester szavát, és maga is ír valamit egy darab papírra.
Amikor a cédulákat kicserélik, a polgármester elolvassa a neki átnyújtott írást: „Ha ön elolvassa ezt a receptet, már meg is gyógyult odaadó híve, Silvio kapitány segítségével, aki sosem akart az életére
törni."
Kiderül, hogy az egész mérgezési história csak ravasz fogás volt, hogy Silvio elnyerje Lauretta kezét. A
polgármester vonakodik, de végül is, mivel írásban adta, hogy lánya kezét annak adja, aki őt meggyógyítja, igent mond; a szereplők elbúcsúznak a közönségtől:
A szellemes, könnyen előadható, alig egy órás vígopera minden operabarátnak igaz örömöt okoz.
Laurette - Céline Dussault
Véronique - Paule Verschelden
Pasquin - Paul Trépanier
le Podestat - Bruno Laplante
L'Ensemble «Cantabile» de Montréal
(Enregistrement en public à la Salle Claude-Champagne, à Montréal, en 1980. Live recording.)
mp3 (44,1 KHz - 256 kbps)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése