2013. december 2., hétfő

Verdi: A végzet hatalma (La forza del destino) 1869


1867, melyet Verdi már a kezdetén „elátkozottnak" lát, „mint 1840- et", felesége pedig, az év derekán, „túlságosan szerencsétlennek"; mielőtt véget ér, újabb keserű fájdalmat okoz neki. A derék Piave, a lelkes barát, a szerény munkatárs, az alkalmazkodó szövegíró december ötödikén, amint elindult hazulról a Scalába, próbára, összeesik: szélhűdés érte. A bajra nincs orvosság. Verdi a betegágyhoz akar sietni, hogy segítsen a szerencsétlennek s megvigasztalja. Strepponi felajánlja, hogy odautaznak Verdivel; de Piave felesége lebeszéli őket erről. „A dolgok úgy állnak, hogy sem a Kegyed, sem a Maestro ideutazását nem látom ésszerűnek..."
A költő még vagy nyolc évig nyomja az ágyat; eszméletét valamennyire visszanyeri, de beszélni, olvasni, írni többé nem tud. Verdi nem látogatja meg sosem; túl nagy fájdalmat érezne a szerencsétlen láttán; de mindvégig támogatja pénzzel, majd családjáról is gondoskodik: feleségéről és gyermeklányáról.

1868 kezdetét veszi. Giulio Ricordi sürgeti Verdit, hogy végezze már el „az annyira várt változtatásokat A végzet hatalmán". Itáliában ezt az operát Verdi kérésére néhány római és trieszti előadás után nem adták többé; csupán amiatt „az átkozott befejezés" miatt, melyet csak nem bír Verdi megoldani. Piave, De Lauzieres és Arrivabene ötleteivel nem tud mit kezdeni. Ő maga is megpróbálkozott a dologgal, újra írta, mint más szövegkönyvek más számai esetében is annyiszor megtette már, újraírta a finálé jelenetét és verseit, aztán végleges kiigazítások és simítások végett elküldte az egészet Piavéhoz; de megtorpant, nem volt megelégedve vele.
December 15-én Verdi azt írja Tito Ricordinak, hogy átalakítja A végzet hatalma utolsó fináléváltozatát, s még egy-két más részletet is átír itt-ott az operából". Feltétlenül azt köti ki, hogy a dologba ne legyen semmi beleszólása a Scala igazgatóságának", melynek az élére Bonola került, különben nem akar a plakátokon szerepelni". Verdi kijelenti még, hogy nem várja meg a bemutatót, melyet nem tarthatnak meg engedélye nélkül.
A Scala igazgatósága legelőször is leszerződteti Stolz kisasszonyt és Mario Tiberini tenoristát. Stolzról Verdi csodákat regél Escudier-nak és Du Locle-nak; Tiberinit nem ismeri, de már jónevű művész, s Ricordi már négy éve szemet vetett rá: neki szánja Don Alvaro szerepét A végzet hatalmában. Az értékes szereplőgárda többi tagja: a baritonista Colonnese és Junca, a basszista. Az operát Eugenio Terziani tanítja be, s vezényli a zenekart.
Verdi arra kéri Giulio Ricordit, ajánljon neki költőt, aki megverselné az opera zárórészletét; s máris rendelkezésre áll a költő: Antonio Ghislanzoni, a Gazzetta musicale szerkesztője, fürge elméjű irodalmár, regény- és vígjátékíró, novellista, zsurnaliszta, epigramma-költő (ebben a műfajban csillogtatja legkülönbül játékos szellemét). Az irodalomra azután adta a fejét, miután sikertelenül kísérletezett az énekesi pályán; több színházban vállalt bariton szerepeket, de utóbb rájött, nincs elég hangja hozzá.
Az év végén Verdi boldog újesztendőt kíván Escudier-nak, s hozzáteszi: „Talán átdolgozom A végzet hatalma utolsó jelenetét a Scala számára, ha kész rá a társulat."
S valóban átdolgozza ezt a jelenetet: véget vet az első változat tömeggyilkosságának; csak Leonora hal meg a színen, Alvarót vigasztalva, életre s engesztelésre buzdítva. A gvárdián páter, aki a párbaj zajára fut oda, Alvaro kétségbeesését igyekszik enyhíteni, s annak hitében megerősíteni, ki
          igaz s szent, égbe jutván,
          s visz örök vigalomba
          a siralomnak útján.
Verdinek ilyenképpen módjában áll egy szép tercettet komponálni, a Don Carlos fennkölt ihletében és stílusában. Különösen Leonora szólama:
          bízón térek előtted
          az ígéret honába
emlékeztet erősen Erzsébet áriájának ívére:
          ha sírnak még az égben,
          fájdalmamat sirasd meg.
Az opera zárójelenetén kívül Verdi változtat a harmadik felvonás cselekményén s zenéjén is Vargas áriájától fogva: „Sorsomnak végzetes hamvvedre." Új katonai kórust komponál Don Alvaro és Vargas duettje elé (ez a kisduett, melyben Alvaro felkiált: „Szószegő! Kilested hát a titkom!", s mely Alvaro Könyörülj rajtam, kegyelem Uram" áriájával befejezte a harmadik felvonást az első kiadásban). Ezután a duett után következnek a tábori jelenetek, s az egész a „Rataplan"-nal zárul.
Így az opera egyes felvonásait négy más-más jellegű befejezéssel látja el: az első az apa megölése miatt tragikus; a második Leonora szerzetesrendbe térése miatt misztikus; a harmadik komikus és életvidám a katonamókák és nóták miatt; a negyedik patetikus az elkeseredett szereplők Istenben való megbékélése miatt.
Végül az opera előjátékát a fő motívumokból szőtt nyitánnyal cseréli föl.

1869 január végére az átdolgozások és az új számok elkészülnek. Verdi feleségével együtt Milánóba utazik. A Scalában elkezdődnek a próbák. Verdi maga veszi kézbe a zenei betanítást és a színrevitelt a legaprólékosabb mozzanatokig. A zenekar és az énekkar, akárcsak az énekesgárda, fölülmúlja önmagát. A díszleteket és a kosztümöket igen gondosan tervezik: gazdagok, de nem hivalkodóak. A siker felvidítja Verdit, és vele örülnek a főszereplők is. Stolz fenntartás nélkül pazarolhatja tartalmas, átható hangjának erejét.
A Milánó számára ily módon átdolgozott, megújított Végzet hatalmát február 27-én mutatták be. A siker a lehető legnagyobb. A közönség tizennégy estén át elözönli a színházat, zsúfolásig megtölti, s az előadókat ismételten függöny elé hívja.

Az EMI 1986-os felvétele


Il Marchese di Calatrava - Giorgio Surjan
Donna Leonora - Mirella Freni
Don Carlo - Giorgio Zancanaro
Don Alvaro - Plácido Domingo
Preziosilla - Dolora Zajick
Fra Melitone - Sesto Bruscantini
Curra - Francesca Garbi
Padre Guardiano - Paul Plishka
Mastro Trabuco - Ernesto Gavazzi
Un Chirurgo - Frank Hadrian
Un Alcalde - Silvestro Sammaritano
Coro del Teatro alla Scala di Milano - Giulio Bertola
Orchestra del Teatro alla Scala di Milano - Riccardo Muti (6-15 July 1986)

01 - Sinfonia
Atto I
02 - Introduzione - scena: Buona notte, mia figlia (Marchese/Leonora)
03 - Recitativo e romanza: Temea restasse qui fino a domani (Curra/Leonora)
04 - Recitativo e romanza: Me, pellegrina ed orfana...(Leonora)
05 - Scena e duetto: M'aiuti, signora, più presto andrem (Curra/Leonora)
06 - Scena e duetto: Ah, per sempre, o mio bell'angiol...(Alvaro/Leonora/Curra)
07 - Finale: Vil seduttor! infame figlia! (Marchese/Leonora/Alvaro)
Atto II
08 - Coro Ballabile: Holà, holà, holà! Ben guingi, o mulattier (coro)
09 - Scena: La cena è pronta (Alcade/Coro/Carlo)
10 - Scena: Che vedo! Mio fratello! (Leonora/Alcade/Carlo/Coro/Trabuco)
11 - Recitativo e canzone: Viva la guerra! (Preziosilla/Carlo/Alcade/Coro)
12 - Recitativo e canzone: Al suon del tamburo (Preziosilla/Carlo/Alcade/Coro)
13 - Preghiera: Padre Eterno Signor (Coro/Carlo/Alcade/Leonora)
14 - Scena: Viva la buona compagnia! (Carlo/Preziosilla/Alcade/Coro/Trabuco)
15 - Scena e ballata: Poich'è imberbe l'incognito (Carlo/Coro/Alcade)
16 - Scena e ballata: Son Pereda, son ricco d'onore (Carlo/Coro)
17 - Scena, coro e Ripresa della Danza: Sta bene (Alcade/Preziosolla/Carlo/Coro)
18 - Aria: Sono giunta! Grazie, o Dio! (Leonora)
19 - Aria: Madre, pietosa Vergine (Leonora/Coro)
20 - Scena: Chi siete? (Melitone/Leonora)
21 - Sena e duetto: Chi mi cerca? (Padre Guardiano/Leonora/Fra Melitone)
22 - Sena e duetto: Infelice, delusa, reietta (Leonora/Padre Guardiano)
23 - Finale: Il santo nome (Padre Guardiano/Coro)
24 - Finale: La Vergine degli angeli (Fra Melitone/Padre Guardiano/Coro)
Atto III
25 - Scena e romanza: Attenti al gioco (Coro)
26 - Scena e romanza: La vita è inferno (Alvaro)
27 - Scena e romanza: Oh, tu che in seno (Alvaro)
28 - Scena e duettino: Al tradimento (Carlo/Coro/Alvaro)
29 - Scena e battaglia: All'armi! (Coro/Chirurgo)
30 - Scena e duettino: Piano, qui posi (Carlo/Chirurgo/Alvaro)
31 - Scena e duettino: Solenne in quest'ora (Alvaro/Carlo)
32 - Scena ed aria: Morir! Tremenda cosa! (Carlo)
33 - Scena ed aria: Urna fatale del mio destino (Carlo)
34 - Scena ed aria: E s'altra prova rinvenir potessi? (Carlo/Chirurgo)
35 - Ronda: Compagni, sostiamo (Coro)
36 - Scena e duetto: Nè gustare m'è un'ora di quiete (Alvaro/Carlo/Coro)
37 - Coro e strofe: Lorchè pifferi e tamburipar che assordino la terra (Coro/Preziosilla)
38 - Scena ed arietta: Qua, vivandiere, un sorso (Coro)
39 - Scena ed arietta: A buon mercato shi vuol comprare? (Trabuco/Coro)
40 - Coro: Pane, pan per carità (Coro/Preziosilla)
41 - Coro - Tarantella: Nella guerra, è la follia (Coro/Preziosilla)
42 - Predica: Toh, toh! Poffare il mondo (Fra Melitone/Coro/Preziosilla)
43 - Rataplan: Rataplan, rataplan, della gloria (Preziosilla/Coro)
Atto IV
44 - Chor ed aria buffa: Fate la carità... (Fra Melitone/Coro/Preziosilla)
45 - Scena e duetto: Auf! Pazienza non v'ha besti! (Fra Melitone/Padre Guardiano)
46 - Scena e duetto: Del mondo i disinganni (Padre Guardiano/Fra Melitone)
47 - Scena: Giunge qualcun, spirite (Padre Guardiano/Fra Melitone)
48 - Scena e duetto: Invano Alvaro il celasti al mondo (Carlo/Alvaro)
49 - Scena e duetto: Le minaccie, i fieri accenti (Alvaro/Carlo)
50 - Melodia: Pace, pace, mio Dio (Leonora)
51 - Scena e terzetto finale: Io muoio! Confessione! (Carlo/Alvaro/Leonora)
52 - Scena e terzetto finale: Non imprecare, umiliata (Padre Guardiano/Leonora/Alvaro)

Mp3 - 44100 Hz - 320 kbps

vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése