Tavasz van, bolyduló és bódító tavasz. A színpad mélyén hullámzó, dombos gyepet, sarjadó füvet idéz realisztikus hitelességgel a díszletelem. Rajta üldögélő-henyélő férfiak.
Majd megjelenik az első nő. Látszólag tudomásul sem veszi a férfiakat, háttal áll nekik. Majdnem a színpad közepére áll, majd lassan, mintegy belső ritmusát követve bokájáig letolja a bugyiját. Sorra bejön a többi nő is - szintén a szivárvány egy-egy színébe öltözve - és valamennyien egyenként követik első társnőjüket ebben a furcsa, ingerlő vetkőzésben, amitől kiszolgáltatottaknak tűnnek ugyan, de mégsem fedetlenek. Bokájukon lifegő bugyijaikkal táncba kezdenek, és ekkor derül ki, hogy azok bilincsként működnek. A nők törékenyek, egyben közönségesen frivolak is. Majd megszabadulnak haszontalan rabtartóiktól, és továbblejtenek. A férfiak most már közéjük merészkednek, mi több, duhajkodnak, hiszen felkapják és elorozzák a földön heverő ruhadarabokat.
Az előadás második, időben testesebb része helyenként elidőz a sokszereplős lehetőségeken. A kialakuló táncospárok olykor rituálisan egyszerre, máskor fáziseltolódásban mozdulnak, vagy éppen teljesen különböző mozgássorozatokban sejtetik a különbözőség kavalkádját. Ez utóbbinak megfelelően a férfiak a füves dombot kisebb darabokra szedik, és így a táncban kimerült nők egyenként saját zöldellő buckájukra telepedhetnek. A jelmezében is sokszínű csapat lassanként egybemosódik, amint a vágyakozás és a csábtánc ösztön-erőterébe lépve a férfiakról lekerülnek az ingek. A meztelen felsőtestüket fitogtató férfiak táncában visszaköszön az előző koreográfia "csattanós" mozdulata; a mellüket csapkodó fiúk gesztusa most mégis egészen más jelentésű: úgy tűnik, mintha tirádákat hallanánk zabolázatlan erejükről, szépségükről, amelyet rögtön ellenpontoz a nők tánca a trófeaként lengetett, imént lesimogatott vagy letépett ingekkel. Szexualitás és erőszak hajszálvékony mezsgyéjén hol erre, hol arra leng ki a súlypont. Egyetlen mozdulat átfordulásán múlik, szinte pillanatonként váltakozik csábítók és elcsábítottak szerepköre. Hirtelen beáll a csend, amint a férfiak letépik a nők blúzát. Hangos szuszogás. A hullámokat vető vágyak-vonzások sodrában kifulladó hat pár egyaránt kiszolgáltatottja az éroszi koreográfiának.
Majd lassanként elkülönül a "papnő": beavatás-szerű szólójához csatlakozik az egyik férfi-táncos, amelynek nyomán újra kialakulnak a párok. A rítusban feloldódó egyediség képi megjelenítése az egy ritmusban zajló szeretkezés: valamennyien a padlóra gördülve, különváltan ismételgetik az ősi mozdulatokat - kimerülésig. A lehanyatló nőket felfogják a férfiak, majd a színtér közepére tolják a földdarabokat oly módon, hogy a zöldellő halmok közt járásnyi tereket hagynak. Arctalanul, egybemosódottan vonulnak valamennyien a hatalmas gyeptéglák közti folyosókon, lehorgasztott fővel, ejtett vállal, a kiüresedettség és céltalanság érzetével.
Végezetül újra egybeolvad a gyep, és megtaláltatik az egyetlen személy - az iménti papnő -, akire ráróják az áldozathozatal terhét. Szabályosan végrehajtott tavaszi rítus ez. Csakhogy itt nem bort loccsantanak, nem búzaszemeket szórnak, itt valós emberi lényt áldoznak - kivetik maguk közül, és eleven prédaként dobják az erőszak és erotika emberi húst követelő oltárára. A lányról letépik minden ruháját, felhajítják a gyepszőnyegre, lökdösik, hempergetik. Menekülne. Visszalökdösik. A mámorból ébredők bosszúja.
Az előadás kontextusában különös figyelmet érdemel a meztelenség. A Tavaszi áldozatban kezdettől fogva dominál az erotika és az erőszak. Most, amikor a rítus levezető aktusában a többiek kijelölik az áldozatot, annak meztelensége mentes minden nemiségtől. Fedetlen teste a számkivetettség, védtelenség jele; a szexus papnőjéből a feloldozás papnőjévé válik, azzá, akinek rákényszerített áldozathozatalától a feszültség feloldását remélik társai.
Az utolsó pillanat felfüggesztődik: az áldozat szembefordul a többiekkel. Kimerültségtől és indulattól liheg. Csakúgy, mint a többiek. Szemébe csapódó hajjal, remegő testtel, végsőkig űzött, szépséges, állatias lény.
TV felvétel
Zene: Igor Sztravinszkij
Koreográfia: Angelin Preljocaj
La Maison de la Danse de Lyon (2004)
Yang Wang, Anna Hagermark, Claudia de Smet, Emma Gustaffson
Dejalmir Soares Melo, Zaratiana Randrianantenaina, Nagisa Shirai
Leonardo Centi, Craig Dawson, Samir el Yamni, Celine Galli, Alexandre Nipau
Letöltés / Download
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése