Bizet: A gyöngyhalászok (Les Pêcheurs de Perles)

A gyöngyhalászok (Les Pêcheurs de Perles)

Opera 3 felvonásban

Szöveg: Jules Barbier és Eugene Cormon

Bemutatták: 1863. szeptember 30-án, Párizsban, a Théâtre-Lyrique-ben.

Az opera szereplői:

Nadir, vadász                             lírai tenor

Zurga, gyöngyhalász                 bariton

Nurabad, főpap, a falu vénje    basszus

Leila, papnő                               szoprán

Az opera cselekménye Ceylon szigetén játszódik, a régmúlt időkben.

Zenekar: közepes létszámú együttes, énekkar: nagy létszám, tánckar: nagy létszám.

Az operának nincs nyitánya. Rövid előjátéka egy fortissimo d hanggal kezdődik, majd egy lágy, espressivo, éneklő dallamot hallunk d—cisz—d—d ostinato felett. Az ostinato a dallam és a basszus között, középen helyezkedik el:

A dallamot vonóshangszerek kezdik el, a 19. ütemben belépnek a fúvósok és az üstdob is. Nagy emelkedéssel és hangerővel zárul a rövid, mindössze 43 ütemes előzene.

Szétmegy a függöny, Ceylon tengerpartján vagyunk. Mozgalmas, táncos zene kezdődik. Megérkezett a partra a gyöngyhalászok csapata; vidám tánccal, dallal köszöntik a tengert, amelytől jólétük függ:

Klarinétok, majd vonósok vezetik be a férfiak 3/4-es, lassú, négyszólamú kardalát. A gyöngyhalászat veszélyeiről énekelnek:

„E parton minden évben összegyűl csapatunk,

A halálnak kitesszük ezerszer is magunk..."

Ezután először a nők ajkán, majd a teljes kóruson újra felcsendül a felvonást megnyitó szilaj tánczene és hatásos fokozással ér véget. Zurga lép elő, a legbátrabb gyöngyhalász, és javasolja, hogy régi hagyományaikhoz híven válasszanak királyt maguknak. A férfikar felel:

„Van, kit vezérül óhajtunk,

Mert bölcs a lelke, szíve nagy,

E férfiú te vagy..."

Zurga hűségesküt követel. A gyöngyhalászok megfogadják, hogy királyukhoz mindenkor hűek maradnak, parancsait követik. Az Eskü-kórus jól kitaposott meyerbeeri nyomokat követ, de mértéktartóan rövid.

Egy idegen közelít, akiben Zurga felismeri régi jó barátját, Nadirt, a bátor vadászt, akit a nép is lelkesen üdvözöl. Nadir hosszú ideig távol volt. Amikor még Zurgával együtt halászott-vadászott, eljutottak egyszer Kandi kikötőjébe, ahol mind a ketten beleszerettek a templom egyik nagyon fiatal papnőjébe, akinek arcáról csak egy pillanatra lebbentette el a szél a fátylat, de ez a villanásnyi idő is elég volt arra, hogy halálos szerelemre gyulladjanak. A kislány bűvös éneke megrészegítette őket. Miután mindketten egyformán szerették, elhatározták, hogy együttesen lemondanak róla, és külön indulnak új kalandokra. Zurga visszatért törzséhez, Nadir a dzsungelben vadászott, és most társai kérésére elmondja veszélyes éveinek történetét:

A gordonkák éneklő dallamát vonós tremolók kísérik.

Zurga kérleli Nadirt, hogy ne menjen tovább. Maradjanak együtt úgy, mint régen. A két barát találkozását a táncdallam visszatérésével ünnepli a gyöngyhalászok serege.

Ezután Nadir és Zurga visszaemlékeznek arra a napra, amikor a varázslatos hangú lánykát megpillantották. Az operairodalom egyik legszebb férfikettőse következik.

„A templom mélyéből egy lányka jő elő", kezdi a visszaemlékezést Nadir. A zenekar leheletfinom akkordfelbontásokkal kíséri énekét, majd fuvolán — hárfától kísérve — felcsendül a kettős főtémája, a továbbiakban az opera gyakran visszatérő vezérmotívuma. Mindig újra halljuk, más-más alakban, amikor a szeretett lányról esik szó. Zurga belépésével kezdődik a tulajdonképpeni kettős:

A duett szenvedélyes középrészében megfogadják, hogy együtt maradnak, majd visszatér a fenségesen lebegő dallam, és erőteljes kicsengéssel ér véget a kettős.

Mozgalmas zene tudatja, hogy ismét közeledik valaki. Egy csónak tart a part felé, és érkezésének nagyon örülnek a gyöngyhalászok.

„Kit vártál oly nagyon?" — kérdezi Zurgától Nadir és Zurga válaszol:

A lány minden évben megjelenik, amikor a gyöngyhalászok munkához kezdenek és amíg ők dolgoznak, egy szirten állva énekel, és dala szerencsét hoz. Nem tudják, ki a lány, azt sem, hogy honnan jön. Senki sem közelíthet feléje és ő se máshoz. Aki a tilalmat megszegi, máglyára kerül.

„Örülj és ünnepelj velünk", szólítja fel barátját Zurga. Az előjáték espressivo dallamára siklik a parthoz a csónak, majd a férfikettős halk vonós-tremoló változatát halljuk, s felette az énekkar köszönti a partralépő lányt.

Kardal következik, amely kissé megtöri a mű eddig kiválóan felépített és megőrzött egységét. A dalnak barcarola jellege van, a női kar kezdi el vonósok és néhány fafúvós kíséretével, majd a basszusok lépnek be és utána a tenorok, míg végre együtt szólal meg a teljes kórus. A fafúvósok tizenhatod menetei a tenger hullámainak egyenletes játékát érzékeltetik. Ezt a kardalt már Berlioz is kifogásolta elavult stílusa miatt.

Zurga a lány esküjét veszi, hogy megőrzi származásának titkát, imát mond éjjelente a halászat alatt, kéri az égi hatalmakat, hogy űzzék el a sötétség árnyait és mindaddig, míg körükben tartózkodik, megőrzi szűzi tisztaságát. Három a kérés és Leila, a lány háromszor felel: „Esküszöm rá!" Ha hűségesen teljesíti kötelezettségét, a legszebb gyöngy az övé lesz, de ha megszegi esküjét, tűzhalál vár rá. „Az eskü áll" — énekli Leila, Zurga és a főpap, az énekkar pedig egy Brámát dicsőítő himnuszba kezd. Ez a dallam Bizet olaszországi Te Deumából való, a Pleni sunt coeli profán átirata. 

Újra felhangzik az előjáték lágy dallama. Zurga és a főpap elvezetik Leilát a szirt irányába, ahol egy ősi templom romja áll. A nép is elvonul, Nadir egyedül marad, és kiönti a lelkét az alkonyatnak. Hazudott Zurgának, hiszen tudja, hogy ez a lány az, akit egykor Kandiában megszerettek. Sokáig kereste a nyomát, és most rátalált. Visszaemlékezik a lányka csodálatos énekére. Következik Nadir románca, a „slágerré" vált gyönyörű tenorária:

Gordonkák hullámzó mozgása és az angolkürt tartott hangja vezeti be az olaszos vonalú áriát, amelyet a tenoristák „mezzo voce" szoktak énekelni. A hegedűk az első versszakot együtt játsszák a dallammal, a második versszak alatt finom kis hullámvonalakkal rajzolják körül a dallamot, Bizet kiváló színérzékét dicsérve.

Ezután kulisszák mögötti, külső kórust hallunk: „Fényes az ég, a tenger árja mozdulatlan!" Itt az idő a merülésre. A főpap Leilát a szirtre kíséri, ahonnan imát dalol az istenekhez a szerencsés halászatért. A parton tüzet gyújtanak, a főpap illatos füstölőket szór a lángok közé. Leila énekelni kezd, Bráma és Siva istenekhez mond imát:

Keletiesen ékített énekét kórus kíséri a színfalak mögött. A mélázó dallam könnyed, játékos hangba csap át:

„Csillag szép sugára

Hull a csendes árra

És az éjszakát

Balzsam hatja át..."

Nadir, akinek utolsó kételye is eloszlott a lány hangjának hallatára, a szirt felé kúszik. A férfikettős dallama ismét megjelenik a vonóskar halk tremolóiban, most 6/8 ütemben, s Nadir fölötte énekli: „Mit se félj, Leilám, itt vagyok, oltalmazó karom megvéd halálig téged!" Leila várja Nadirt s míg a kórus dalolja: „Dalolj, dalolj lányka, legyen munkánk megáldva", énekük fölött szárnyal Leila és Nadir vágyterhes dallama. A 6/8-os kórus bécsi operettes hangvételével elüt az opera alaphangulatától.

Leila virtuóz, örömöt zengő koloratúrájával ér véget az első felvonás.

Elhagyott, sziklás partvidék a második felvonás színtere, egy templom romjaival. A színpadképet a tenger fölé magasodó szirt uralja. Az égen csillagok szikráznak, éjszaka van. Rövid előjátékot hallunk a vonóshangszereken, először pengetve, majd vonóval játszva. A színfalak mögött a visszatérő halászok éneke zeng, amelyet játékosan színez két piccolo. Nurabad a szirten álló Leilához lép és kérleli, hogy most már térjen nyugovóra, mert a gyöngyhalászat mára véget ért. Leila fél egyedül maradni a zord helyen, de a főpap megnyugtatja. Ezt a helyet sem a tenger, sem a szárazföld felől nem lehet megközelíteni. Csak a templomon át vezet ide út, de az előtt erős őrség áll, amelyen senki sem tud keresztülhatolni. Nurabad inti a lányt, hogy legyen hü esküjéhez, még gondolatban is. Leila marasztalja Nurabadot és elmeséli neki, hogyan mentett meg kicsi korában egy üldözöttet, aki kunyhójukban keresett menedéket. Elrejtette az idegent, és attól egy nyakláncot kapott emlékül. Ő híven őrzi ezt az ékszert, és sokat gondol az idegenre, akit megmentett.

A főpap egy széles, vonószenekari motívum hangjai mellett távozik. Olyan ez a 12 ütem, mintha Gounod Faustjának lapjairól került volna a Gyöngyhalászok partitúrájába:

Leila egyedül marad. Izgatott, szaggatott vonóskari dallam érzékelteti lelkiállapotát. Érzi, hogy a férfi, akinek hangját az imént hallotta és akit megszeretett, már itt van, egészen közel. Egy weberi hangú Cavatinában szerelmi vágyáról énekel:

A Cavatina egyszerű, A—B—A képletű dalforma, ahol az A szakaszt kürt kíséri, majd fafúvósok vezetnek a B szakaszhoz, amelyben vonós- és hárfaszínek uralkodnak, majd visszatér a kürtkíséretes A szakasz és könnyed kadenciával, fafúvókat és kürtöket felhasználó Codasal fejeződik be a dal, melynek szépségét Berlioz is megcsodálta.

Nadir éneke mind közelebbről hallatszik:

Igen, a tó ölében, elrejtve állt a szerelmi fészek, ahol egyszer rövid időre egymásra találtak, hogy a sors újra szétkergesse őket.

A Nadir énekét bevezető oboaszóló hamisítatlan keleti hangulatot áraszt, amelyet tovább fejleszt az énekszólam ornamentikája.

Nadir megmászta a szirtet s feljutott Leilához. Kettős következik. Első része izgatott, agitato, a félelem muzsikája. A második rész lelkes szerelmi vallomás:

A szerelmesek búcsúzkodnak és megbeszélik, hogy másnap újra találkoznak. Az egyre izgatottabbá váló zene bajt jelez. Lentről, a táborból riasztólövés hallatszik. A főpap felveri békés álmából a népet. Esküszegés történt, Leilánál egy férfi van.

Drámai, ötszólamú kórusban csapnak össze az indulatok. A felriasztott nép először nem tudja, hogy milyen veszély fenyegeti. A főpap leleplezi Nadirt, a tömeg a bűnösök halálát követeli. Az énekkar izgatott szólama felett Leila és Nadir még a csalfa reményről énekel. Amikor a zene eléri a tetőfokot, megjelenik Zurga: „Ne tovább!... Tőlem függ irgalom vagy halál!" A nép hangulata ellenére Zurga kegyelmet ad. A főpap lerántja Leila arcáról a fátylat, és Zurga ráismer a lányra, akit egykor Nadirral mindketten szerettek. Nadir megszegte esküjét, Zurga megváltoztatja ítéletét. A hitszegőknek pusztulni kell. A tömeg megelégedve veszi tudomásul a megfellebbezhetetlen ítéletet, és a Brámát dicsőítő himnusszal véget ér a második felvonás.

A harmadik felvonás két képből áll.

Az első kép színhelye Zurga sátra. A gyöngyhalászok választott királya hűtlen barátjára gondol. Amikor felkel a nap, máglyán kell pusztulnia Leilával együtt. Zurga lelkét áthatja a szánalom és a könyörület. Rövid recitativo és egy éneklő Andante vezeti be áriáját, amelyet jogosan nevezhetünk a barátság himnuszának:

Nehéz veretű, súlyos, drámai akkordok jelzik a közelgő konfliktust. Leila kér bebocsátást Zurga sátrába. A férfikettős hangjai szólnak vonós-tremolókon, pizzicato basszusokkal. Zurga a lány hatása alá kerül: „Mily mámor, mily szerelem ejt rabul, hogyha látom!" — énekli. Leila kéri, hogy négyszemközt beszélhessen vele. Zurga elküldi az őröket. Két klarinét és az első hegedűk készítik elő Leila és Zurga kettősét, amelyben a lány félelmét és a király gyötrő féltékenységét szerencsés kézzel ötvözte szerves drámai egységbe a zeneszerző. Leila önmagát szívesen feláldozza, de kegyelmet kér Nadir számára:

Leila könyörgése tulajdonképpen kis arioso a kettősön belül, és énekét csak néhányszor szakítja meg közbeszólásaival Zurga. Zurga ismét hajlik a megbocsátás felé, de Nadir esküszegésére gondolva szíve megkeményszik. A kettős második része stretta, izgatott, mozgalmas zene. Leila irgalomért könyörög, Zurga bosszúért kiált.

Kint zúg a nép, és a szerelmesek vesztét kívánja. Leila reményt vesztve elvonul, de mielőtt kilépne a sátorból, lecsatolja nyakáról a láncot és átnyújtja azt egy őrnek, hogy juttassa el édesanyjához. Zurga felismeri a láncot, hiszen ő volt az egykori üldözött, akinek életét a kisleány megmentette. Életért élet jár cserébe, elhatározza, hogy mindenképpen megmenti barátait.

Vad tánczenével kezdődik a harmadik felvonás második képe. A tengerparton vagyunk, a máglyák készen állnak, a nép csak a napkeltére vár, hogy lángra lobbantsa azokat:

A nagy kar- és táncjelenet után üdvözli a főpap a kelő nap sugarát, de Zurga izgatottan közbeszól, hogy nem a nap világít, hanem a kunyhóikat pusztító tűzvész fénye. A nép elrohan, hogy mentse ingóságait, csak Nurabad bújik meg a lombok között, és tanúja lesz a következő jelenetnek.

Zurga bevallja, hogy ő gyújtotta fel a falut, hogy az általános zűrzavarban az elítéltek elmenekülhessenek. Így hálálja meg, amit régen érte tett Leila. A következő tercett a Faust fináléjára emlékeztet:

A tömeg visszaszivárog, Leila és Nadir a dzsungel felé menekülnek, arra nem tudják őket követni. Nurabad leleplezi a nép előtt Zurgát, a gyújtogatót. A nép dühe a király ellen fordul, és máglyára vetik. Leila és Nadir az első felvonásbeli férfikettős dallamát énekli, hangjuk egyre távolabbról zeng, és a gyönyörű dallam összevegyül a haldokló Zurga utolsó sóhajaival. Súlyos zenekari akkordok hangjaira hullik le a függöny.

A szövegidézetek id. Ábrányi Emil fordításából származnak.
Forrás: Németh Amadé

 
Librettó francia és magyar nyelven    vagy   itt

Zongorakivonat énekszólamokkal    vagy   itt

Egy EMI felvétel

Barbara Hendricks - Leila

John Aler - Nadir

Gino Quilico - Zurga

Jean-Philippe Courtis - Nourabad

Choeurs et Orchestre du Capitole de Toulouse - Michel Plasson

(Toulouse, Halle-aux-Grains, 1989)

01 - Prélude

Acte I.

02 - Introduction - Sur la greve en feu (Choeurs)

03 - Scene et choeur - Amis, interrompez vos danses (Zurga, Choeur, Nadir)

04 - Recit et reprise du choeur danse - Demeure parmi nous, Nadir (Zurga, Nadir, Choeur)

05 - Recit - C'est toi, toi qu'enfin je revois (Zurga, Nadir)

06 - Duo - Au fond du temple saint (Zurga, Nadir)

07 - Recit - Que vois-je (Zurga, Nadir, Choeur)

08 - Choeur - Sois la bienvenue (Choeur)

09 - Scene et choeur - Seule au milieu de nous.. Brahma, divin Brahma ! (Zurga, Leile, Ckoeur, Nourabad, Nadir)

10 - Recit - A cette voix (Nadir)

11 - Romance - Je crois entendre encore (Nadir)

12 - Final - Scene et choeur - Le ciel est bleu (Choeur, Nourabad, Nadir)

Acte II.

13 - Air et choeur - O Dieu Brahma (Leila, Chor, Nadir)

14 - Entracte, choeur et scene - L'ombre descend des cieux (Choeur, Nourabad, Leila)

15 - Recit et cavatine - Me voila seule dans la nuit.. comme autrefois (Leila)

16 - Chanson - De mon amie fleur endormie (Nadir, Leila)

17 - Duo - Leila! Leila! Dieu puissant (Nadir, Leila)

18 - Final - Ah! revenez la raison (Leila, Nadir, Nourabad, Choeur, Zurga)

Acte III.

19 - Entracte, recit et air - L'orage s'est calme.. O Nadir (Zurga)

20 - Scene - O ciel! quel trouble.. (Leila, Zurga)

21 - Duo - Je fremis, je chancelle (Leila, Zurga)

22 - Scene - Entends au loin ce bruit de fete (Nourabad, Leila, Zurga)

23 - Choeur danse - Des que le soleil (Choeur, Nadir)

24 - Scene et duo - Sombres divinites.. O lumiere sainte (Leila, Nadir,Nourabad, Choeur)

25 - Final - Le jour enfin perce la nue (Leila, Nadir, Zurga, Nourabad, Choeur)

26 - Appendice - No. 2 Duo - C'est toi, toi qu'enfin je revois.. amitie sainte (Zurga, Nadir)

Mp3 - 44100 Hz - 230 kbps

 
Letöltés / Download    vagy    itt

Bizet: Don Procopio

Don Procopio

Opera buffa 2 felvonásban

Librettó: Carlo Cambiaggio.

Keletkezésének ideje: 1858—59.

Bemutató: 1906. március 10., Monte-Carlo, vezényelt: Léon Jehin

Szereposztás:

Don Procopio — basszus v. bariton — Jean Périer

Don Andronico — basszus-buffo — Victor Chalmin

Donna Efimia, a felesége — szoprán — Jeanne Morlet

Bettina, Don Andronico gyámleánya — koloratúrszoprán — Angèle Pornot

Ernesto, Bettina fivére — bariton — Maximilien-Nicolas Bouvet

Odoardo, katonatiszt — tenor — Charles Rousseliére

Pasquino, mindenes — basszus — Paolo Ananian

Történik egy olasz városban, a 19. század elején.

Énekkar: kis létszám, zenekar: közepes nagyságú együttes.

Rövid zenekari bevezetés után énekkar nyitja meg az operát. A bevezető zene hangzáskoloritja sejtetni engedi, hogy bár olasz szövegre írt olasz vígoperát fogunk hallani, a fafúvósok és a kürtök vonósoktól kísért felelgetéseiben, a mellékszeptimákat sűrűn alkalmazó kíséretben egy ifjú francia tehetség bontogatja szárnyait. A kórus „felrakása", választékos kimunkálása is felülmúlja az olasz példákat.

Az énekkar bejelenti, hogy fiatal lányt akarnak öregemberhez feleségül adni, megcsúfolva ezzel a legszebb emberi érzést, a szerelmet. Miután elvonulnak, idős házaspár lép a színre: Don Andronico és felesége, Donna Efimia. A kapzsi férfi unokahúgát és gyámleányát, Bettinát a gazdag, de öreg Don Procopiónak ígérte feleségül. Donna Efimia ellenzi a házasságot. Parázs veszekedő-duettet hallunk, donizettis fordulatokkal s a fiatal Rossini műveire emlékeztető frisseséggel. Páros ütemben pereg a zenés veszekedés, jólesően feloldva a nyitókórus páratlan ütemű áradatát. A vitatkozók szinte észre sem veszik, mikor jelenik meg mellettük az öreg kérő, Don Procopio, s így az tanúja lesz egy olyan vitának, amiről neki kellett volna legutoljára tudomást szereznie. Megzavarja őt Bettina nevelőszüleinek cseppet sem épületes torzsalkodása. Hogy békét teremtsen, ismét szóba hozza Bettinával tervezett házasságát, de mielőtt bármilyen választ kaphatna, betoppan Ernesto, Bettina fivére. Donna Efimia tudja, hogy Ernesto is ellenzi a fonák házasságot, s így benne szövetségesre talál. A jól szerkesztett kvartettben mindenki mondja a magáét, anélkül, hogy a zeneszerző az egyes szólamokban kihangsúlyozná szereplőinek jellemvonásait. Még annyira sem, mint az 1—2 évvel korábbi Le Docteur Miracle-ban. Mentségére szolgáljon az egyes szereplők szájába adott szövegek ritmikai egysíkúsága. A kvartett enélkül is eléggé mozgalmas. Ernesto Donna Efimiával az egyik, Don Procopio Don Antonióval a másik oldalon hagyja el a színt.

Romantikus kürtszólóval színezett, gyengéd muzsika jelzi Bettina jöttét. Pasquino egy levelet ad át a lánynak, aki bravúros koloratúráriában árulja el a hallgatóságnak a levél gyengéd tartalmát. Odoardótól, a nyalka katonatiszttől, Bettina szerelmétől jött az üzenet és azt is megtudjuk belőle, hogy nemsokára az is megjelenik, aki azt küldte. Különös Bettina áriája. A Lammermoori Lucia lapjairól kölcsönvett bravúr-koloratúrák állandóan lírai kitérők felé hajlanak el, ahol az éneket finoman kimunkált, franciásan pikáns harmóniákat megszólaltató vonóskar, szellemesen kezelt fafúvós hangszerek és zsongó hárfahangok ölelik körül.

Trombiták, fuvolák és triangulum, feszes 2/4-es ritmus a most következő katonainduló jellemzői. Sokkal később majd a Carmenben és Puccini Bohéméletének második fináléjában hallunk majd hasonlót. Az induló hangjára egy szakasz katona élén bevonul a színre Odoardo. Mindenki örül a daliás legényeknek, csak az aszott Don Procopio fordul el tőlük fanyalogva. El is megy, duzzogva. Szellemes tercett következik, Bettina, Odoardo és Ernesto szövetkeznek Don Procopio ellen, hiszen jól tudják: nem is annyira a lány kell az öregnek, mint inkább a pénze. El kell tehát hitetni Don Procopióval, hogy nem is olyan csábítóan nagy az a vagyon, amit a lány a házasságba hozna.

Bettina elmegy és a visszatérő Don Procopio és Ernesto rendkívül udvarias kettősben kerülgetik a kényes kérdést: a házasságét. Don Procopio szeretné tudni, hogy mekkora hozományra számíthat, ha elveszi a lányt. Ernesto taktikázik. Egyre csak Bettina erényeit: okosságát, szépségét, háziasságát dicséri és egy szót sem ejt az anyagiakról. Kicsit Don Pasquale és Malatesta kettőse jár az eszünkben, amikor a két férfi énekét halljuk, csak ebben az esetben nem annyira önfeledt és harsány a komédiázás. Ernesto valósággal együgyűnek tetteti magát és mondókája a húgát magasztaló, ál-patetikus és hatásos áriában éri el a tetőfokot. Ernesto eléri célját: Don Procopiót mardossa a kétség. Mit kezdjen egy fiatal lánnyal, akinek még pénze sincs?

A katonazene már ismert motívumai vezetik be az első felvonást berekesztő „finale à la Rossini" nagyegyüttest, amelynek első, lassú szakaszában hangszépségüket, második, gyors részében pedig pergő technikájú virtuozitásukat csillogtathatják az opera szólistái.

Közzene. A vonóskar kérdez, a fúvósok felelnek. A felelgetős játékot hol lírai, hol katonás epizódok tarkítják. Az egyik ilyen indulófelvillanásban a fagottal ellenpontozott téma már a Carmen 2. felvonása előzenéjének világát villantja elénk. (A mellékelt lemezen sajnos ez nem hallható.)

A halkan „elúszó" közjáték után Odoardo szerenádja következik. Érzelmes, nagyon olaszos dallam. Kíséretében, a 6/8 ritmust konok következetességgel hangsúlyozó vonósok mellett két klarinét és két angolkürt dominál. A második strófában a dallamot finom ívű fuvola- és oboa-menetek fonják körül. A harmadik versszakot már a szerelmese karjába röppenő Bettina kezdi el. Mielőtt kettősük ismertetésére térnénk, itt kell leszögeznünk, hogy Odoardo szerenádját Bizet később beépítette A szép perthi lány partitúrájába is. Ott Smith ajkán szólal meg a skót környezettől idegen, telivér olasz dallam.

Bettina és Odoardo kettőse francia zene. Erről kissé szentimentális melodikája, színes harmóniavilága és finom hangszerelése árulkodik. A kettős kódájában újra halljuk a szerenád motívumát.

A szerelmesek búcsúznak, s méghozzá éppen jókor, mert jön Don Procopio. Odoardo eltűnik s a vén kapzsit szerelmese gondjaira bízza. Először mintha Norina és Don Pasquale kettősét hallanók az ominózus pofon után, aztán azonban kiderül, hogy ez a Bettina inkább Rossini Rosinájának rokona, de ha lehet, még annál is tüzesebb és furfangosabb. Elhiteti az öregúrral, hogy már alig várja házasságuk napját, mert akkor végre lesz pénze ruhákra, ékszerekre, hintókra, cselédségre, hiszen gazdag párjától mindezt megkapja. Bettina támadása után Don Procopio öregségéről, betegségeiről, mardosó féltékenységéről panaszkodik. Minél inkább védekezik azonban, Bettina annál hevesebben támad, mindaddig, míg a mérges öreg illetlen szavakat kiabálva elrohan. Az összeesküvés teljes sikerrel járt. Ernesto már megalapozta Don Procopio gyanúját, hogy választottja erényes, de szegény, s a lány most azt is elhitette magáról, hogy nagyravágyó és könnyelmű.

Don Procopio megfutamodásának hírére összecsődül Don Andronico házanépe. Szellemesen kommentálják a történteket. Ezután Ernesto tüzeli bácsikáját: követeljenek elégtételt Don Procopiótól, de azt hiába hívják vissza, hallani sem akar többet Bettináról. A kitűnően szerkesztett férfi-tercettet annak idején a francia Académie kiemelte a műről szóló bírálatában (a szerenáddal és a szellemes finálékkal együtt).

Mialatt a férfiak a távozó Don Procopio után sietnek, Bettina és Odoardo egyedül maradnak és szép lírai kettősben vallanak mély érzéseikről. Gounod világában járunk. A gyengéden aláhulló szekvencia-füzéreket fafúvós-menetek, hárfa-akkordok zsongják körül, himnikus emelkedettséget kölcsönözve az eleinte szerényen induló duettnek.

És ezután minden a vígoperák íratlan törvényei szerint zajlik tovább. Visszatér a háznép, s most, hogy a Don Procopióval tervezett házasság terve füstbe ment, nincs már akadálya a fiatal szerelmesek boldogságának. Don Andronico is beleegyezését adja a házassághoz s az opera valamennyi szereplője — a póruljárt címszereplőtől eltekintve — együtt örül a fiatalokkal egy sistergően szellemes finálé keretében.

A sok zenei szépséget, ötletességet és humort tartalmazó vígopera ritka csemege az operaszínpadokon.

 

Kotta francia és olasz szöveggel   vagy   itt

Don Procopio - Jules Bastin

Don Odoardo - Alain Vanzo

Don Ernesto - Robert Massard

Don Andronico - Ernest Blanc

Pasquino - Jean-Louis Soumagnas

Donna Bettina - Mady Mesplé

Donna Eufemia - Lyliane Guitton

Choral Lyrique de l'O.R.T.F., Orchestre Lyrique de l'O.R.T.F. - Bruno Amaducci

Acte I.

01 - Choeur "Gran piacer son gli sponsali"

02 - Duo Eufemia-Don Andronico "Voi non siete che suo zio"

03 - Marcia guerriera

04 - Aria de Bettina "Voler che sposi un vecchio"

05 - Trio Bettina-Ernesto-Odoardo "Che caro progetto"

06 - Aria de Ernesto "Non v'é, signor, di lei"

07 - Finale de l'acte "Il paese è tutto pieno"

Acte II.

08 - Sérénade de Odoardo "Sulle piume dell'amore"

09 - Duo Bettina-Don Procopio "Io di tutto mi contento"

10 - Trio Ernesto-Don Procopio-Don Andronico "Se Lei di parola"

11 - Duo Bettina-Odoardo "Per me beato appieno"

12 - Choeur final " Viva il conte"

 

Mp3 - 48000 Hz - 192 kbps

 

Letöltés / Download   vagy   itt

Forrás: Németh Amadé

Petőfi Sándor: János vitéz

Egy kicsit kikacsintok a blog profiljából. (Ha már amúgy is lazítottam az utóbbi két bejegyzéssel a műfaji kereteken.) Hátha érdekel valakit az irodalmi alapmű egy régi felvételen.

Petőfi Sándor elbeszélő költeményének rádióváltozata öt részben (1966)

Szereposztás:
Mesélő - Básti Lajos
Kukorica Jancsi - Szabó Gyula
Iluska - Vass Éva
Mostoha - Olty Magda
Gazda - Deák Sándor
Francia király - Major Tamás
Vezér - Avar István
Zsivány - Raksányi Gellért
Tatár fejedelem - Láng József
Szerecsen király - Kemény László
Királyleány - Béres Ilona
Vezér - Avar István
Török basa - Szatmári István
Szakács - Tándor Lajos
Óriás király - Basilides Zoltán
Óriások - Bessenyei Ferenc és Turgonyi Pál
Menyecske - Horváth Teri
Fazekas - Maklári János
Halász - Kiss Ferenc

Zeneszerző: Szöllősy András
Dramaturg: Zala Zsuzsa
Rendezte: Bozó László

mp3 (33 kHz - 96 kbps), 65 MB



Letöltés / Download   vagy   itt

Kacsóh Pongrác: János vitéz

Kacsóh Pongrác (Budapest, 1873. december 15. – Budapest, 1923. december 16.)

A ma elsősorban daljátékairól ismert zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró és szerkesztő édesapja a Magyar Államvasutak főtisztviselője, akit nem sokkal a kis „Gráci" megszületése után Kolozsvárra helyeztek, fia is itt kezdte meg iskolai és zenei tanulmányait. A fiatalember gimnáziumi tanulmányai mellett a kolozsvári konzervatóriumot is látogatta, ahol zongorázni és fuvolázni tanult, a zeneelmélet elsajátításában pedig az intézet igazgatója, az ismert zeneszerző, Farkas Ödön volt a mestere.

Kitűnő matematikus volt - tizenöt évesen elnyerte a Kolozsvári Egyetem nagy matematikai pályadíját így nem csoda, hogy a tanári pályát választotta. A kolozsvári egyetemen szerzett summa cum laude minősítéssel matematika-fizika tanári diplomát és doktori címet 1897-ben. Közben folytatta zenei stúdiumait is. Bár rövid ideig az aradi főreáliskolában is tanított, érdemi tanári pályáját 1897-ben Budapesten, a VIII. kerületi, Tavaszmező utcai állami főgimnáziumban kezdte: szakterülete a fizika és a mennyiségtan volt. Közben szorgalmasan látogatta az Operaház és a hangversenytermek előadásait, baráti közvetítéssel eljutott Herzfeld Viktor zeneakadémiai tanárhoz is, akitől, hogy zenei ismereteit bővítse, magánórákat vett. Gyakorlati tapasztalatok szerzése céljából zenetanári állást vállalt a Málnai-féle leánynevelő intézetben, s csakhamar világossá vált számára, hogy igazi érdeklődési területe - a zene.

Egy iskolai színielőadásra, a Málnai-féle intézet növendékei részére írta első daljátékát 1904-ben „Csipkerózsa" címmel. A bemutatóra - amelynek címszerepét a tizenhat éves, később Lénárt Gitta néven dalénekesként ismertté váló Lazarus Gitta játszotta - elhívta néhány barátját és ismerősét, köztük a még Szegeden, diákévei alatt megismert Huszka Jenőt, a közben befutott szövegíróvá vált Bakonyi Károlyt, valamint a tekintélyes kritikust, Kern Aurélt és a zeneszerző Buttykay Ákost.

A nagy kiugrást 1904-ben a „János vitéz" hozta meg. A Vincze Zsigmond hangszerelésével felhangzó darab az egyik leghosszabb sikerszériát - 689 előadást - megérő, napjainkig is talán a leggyakrabban játszott magyar daljáték lett. Kedvező fogadtatású volt következő, 1906-ban bemutatott „Rákóczi" c. daljátéka is, ezt követő műveivel azonban nem tudta megismételni e kettő, de különösen a „János vitéz" sikerét.

A János vitéz keletkezése

A mű keletkezéstörténete a „Bob herceg"-ig nyúlik vissza. A Huszka-Martos-Bakonyi szerzőhármas 1902-ben bemutatott darabja óriási siker lett. Ezért is bántotta Bakonyit, hogy Huszkáék következő darabjukból, a Király Színházban színre kerülő „Aranyvirág"-ból kihagyták. Nem mentegetőztek, nem magyarázkodtak, egyszerűen kihagyták. Feleslegesnek tartották. Úgy határozott ezért, megmutatja, hogy nélkülük is boldogul. Barátai tanácsára magyar témát keresett, s Petőfi Sándor költeményére esett a választása. Elkészítette a szövegkönyvet, benyújtotta a Király Színháznak, de legnagyobb bánatára a színház direktora, Beöthy László, elutasította. (Utóbb kiderült, hogy el sem olvasta a librettót, odaadta bizalmasának, színházi titkárának, a csak „Lazó"-ként emlegetett Lázár Ödönnek, s az ő véleményére hagyatkozva adta vissza a darabot.) Már-már veszni látszott fáradozása, amikor sikerült megnyernie az írásaival és több színdarabjával már nevet szerzett Heltait, hogy írjon verseket darabjához. A költő-író nehezen állt kötélnek, de mert anyagi gondjai voltak, végül elvállalta a feladatot. Újra Beöthy elé került a szövegkönyv, aki most már hajlandó volt foglalkozni előadásával - a szakértő kéz által végzett átalakítás után rá sem lehetett ismeri a korábbi változatra -, ha megfelelő zeneszerzőt találnak megzenésítéséhez. (Heltai annyira megörült a hírnek, hogy szerzői részét 200, majd hosszas alkudozás után 300 koronáért örökáron eladta a kiadási jogokat megvásárló Bárd és fiai Zeneműkiadónak. Meg is bánta tettét. Később, már a nagy sikerű premiert követően is csak annyit sikerült ugyanis kialkudnia, hogy honoráriuma 100 előadás fölött 25 előadásonként további 100 koronával nő majd. Azt persze egyikük sem gondolta, hogy a darab egyvégtében 689 előadást ér majd meg, további felújításairól nem is beszélve.)

Bakonyiék először Huszkához fordultak, de ő más elfoglaltságára hivatkozva nem vállalta a felkérést (utóbb kiderült, hogy nem is igen ragadta meg a történet). Másodikként Sztojanovits Jenőre esett a választás, aki neki is látott a munkának, de muzsikája nem nyerte el a szerzők tetszését. Végül Huszka és a kritikus Kern Aurél javaslatára került Kacsóh a képbe, de az ismeretlen „tanárembertől" Beöthy is, a főszereplőnek kiszemelt „Zsazsa", azaz Fedák Sári is idegenkedett. Végül a komponista mégis eljátszhatta a darab néhány, már kész dalát, és zenéje osztatlan sikert aratott, olyannyira, hogy Kukorica Jancsi belépőjét hallva, az első strófa után Zsazsa is a zongora mellé állt, s a kottából énekelni kezdte a dallamot.

A szerzők tehát csatát nyertek, de hátra volt még a megfelelő szereposztás kiválasztása, s ez sem ment könnyedén. Beöthy ugyanis Fedáknak Iluska és a francia királykisasszony kettős szerepét szánta, míg Zsazsa a címszerepet akarta (Beöthy Kukorica Jancsi szerepére az Operaház baritonistáját, Takáts Mihályt szemelte ki). Végül a kérdést Beöthy anyja, a fia pályáját a háttérből kezdettől fogva és folyamatosan egyengető Rákosi Szidi döntötte el: Zsazsa lett Jancsi, a csak nemrég feltűnt, nagyon tehetséges Medgyaszai Vilma Iluska, az Operaház szopránja, Szamosi Elza a francia királykisasszony. Csatai Janka, egy alig húszéves, sugárzóan tehetséges, fiatal színésznő kapta a gonosz mostoha, Papp Mihály Bagó, a népszerű komikus, Németh József a francia király, míg Vécsey Géza a strázsamester szerepét. Eleinte úgy volt, hogy Kacsóh Pongrác tanítja be és dirigálja az előadást, karmesterként azonban csődöt mondott. Így a színház vezető karnagya, a lengyel származású, de hosszú ittléte során igazi magyarrá vált (bár a nyelvet tökéletesen soha meg nem tanuló) Konti József vette át a zenei irányítást.

A bemutató sikerében a fordulatos történet, a fülbemászó muzsika, valamint a nagyszerű előadók mellett a hazai politikai élet egy emlékezetes eseménye és az általa szított közhangulat is közrejátszhatott. Obstrukciós hullám kezdődött 1903. január 24-én s több szakaszban egészen 1904. november 18-ig húzódott. A kormányoldal ugyanis, megelégelvén az obstrukciós taktikát, törvényt terjesztett elő annak betiltásáról, s küszöbön állt a zárószavazás. A kérdéses napon, éppen a Király színházi premier napján tettlegességektől sem mentes újabb összetűzés tört ki az ellenzéki Kossuth-párt és a Tisza István vezette kormányoldal között, amikor Tisza intésére az üléselnök zsebkendőjével adott jelt a szavazásra - az esemény „zsebkendős szavazás" néven került be a hazai parlament botránykrónikájába -, s az általános zűrzavarban a kormányoldal megszavazta a törvényt. Hogy pedig a további torzsalkodásnak elejét vegye, a szavazás után az uralkodó kihirdettette a parlament őszi időszakának berekesztését. Ebben a légkörben, a Kossuth-párt veresége keltette hangulatban az ellenséget megfutamító magyar huszárok szerepeltetése, Jancsi-Jánosnak Tündérországgal szemben a hazatérést, a szülőföldet választó döntése a hazafias érzés erősítését, a jövőbe vetett optimizmus kifejezését szolgálta.

A premier zajos visszhangja persze az irigykedők fantáziáját is megmozgatta. Egy nagyváradi zene- és énektanár, Beleznay Antal pl. megvádolta a zeneszerzőt, hogy a XIX. század kilencvenes éveiben kinyomtatott „Kurucdalok" c. gyűjteményéből származik a darabban felhangzó muzsika néhány részlete, Így pl. Jancsi belépőjének dallama meglepően hasonlít „A lehullott csillagokat..." kezdetű szerzeményéhez, de egyezés vethető fel a rózsadal, és a „Kék tó, tiszta tó" nóta tekintetében is. Vádaskodása nem ért célt, a dicsőség - és a jogdíj - Kacsóhé maradt.

A nagy sikerű bemutató krónikája kapcsán még egy kevéssé ismert, kései epizódot kell említenünk: a Bagót alakító Papp Mihály 1915-ben öngyilkos lett. Végakaratában azt kérte, szólaljon meg temetésekor Bagó rózsadala. Király Ernő teljesítette utolsó kívánságát.

Érdemes egy gondolat erejéig visszatérni a kiválóan verselő Heltai munkásságához. A „János vitéz" esetében nemcsak Petőfi költeményéhez nyúlt vissza, hanem egy sor népköltészeti munkát is átolvasott. Így került kezébe Kriza János székely népköltés-gyűjteménye, a „Vadrózsák", s annak marosszéki dalai között az a vers, amely a Furulyanóta alapjául szolgált.

A daljáték osztatlan sikert aratott. A kritikusok nem rótták fel a szövegkönyv írójának, hogy Petőfi költeményét alaposan megnyirbálta, s kihagyta pl. annak legnagyobb vonzerejét, János vitéz és huszárjai különböző kalandjait. Nem kifogásolták azt sem, hogy a három felvonás hangulata jelentősen eltérő. Az első tartalmában és hangvételében inkább a népszínműre emlékeztet, a második a bécsi és francia operettek hagyományos világát tükrözi, míg a harmadik a tündérvilág felidézésével egyfelől a melodráma, másfelől a mesék irányába mutat. Más az operett befejezése is, mint a forrásul szolgáló versben. Az eredeti tervezetben - a színházi legenda szerint - még nem a ma ismert változatban állt, hanem úgy, ahogyan Petőfi megírta. A furulyaszó felhangzása, s Jancsi (János vitéz) és Iluska hazaindulása Beöthy László ötlete volt, ráérezve arra, hogyan fordíthatná a millenniumi Magyarország hangulatát - „extra Hungariam non est vita" („Magyarországon kívül nincs élet") - is a darab javára. [folytatása is ismert: „se est vita, no est ita" („ha mégis van, az nem olyan")]

A „János vitéz" csakhamar más hazai színpadokon is megjelent. A Nemzeti Színház 1927-ben, a Városi Színház (a későbbi Erkel Színház elődje) 1929-ben mutatta be. Az Operaházban 1931-ben volt a premierje, Szegeden, a Dóm téri szabadtéri játékokon először 1936-ban játszották. A mai Karinthy Ferenc prózai/verses, illetve Kenessey Jenő zenei kiegészítéseivel játszott, átdolgozott változat az Erkel Színház 1949. december 28-i felújítására készült. Ez utóbbi, beleértve a partitúra megzenésített Petőfi versekkel való kiegészítését is, egészében a darab javát szolgálta, érdemben nem változtatott az alaptörténeten.

János vitéz

daljáték három felvonásban

A bemutató ideje és helye: 1904. november 18., Budapest, Király Színház.

Zeneszerző: Kacsóh Pongrác

Hangszerelés: Vincze Zsigmond.

Szövegíró: Bakonyi Károly (szöveg), Heltai Jenő (versek) Petőfi Sándor 1844-ben írt „János vitéz" c. költeménye alapján.

Átdolgozások: zenéjét 1931-ben Buttykay Ákos operává dolgozta át; 1949-ben Kenessey Jenő a daljátékváltozatot újrahangszerelte és Petőfi általa megzenésített verseivel kiegészítve, részben átdolgozta, a szöveget Karinthy Ferenc korszerűsítette; 2008-ban a szöveget Parti Nagy Lajos a Nemzeti Színház számára jelentősen átalakította (Bakonyi történetének csak a fő vonalait megtartva).

A cselekmény helyszíne és ideje: 

egy kis falu Magyarországon (I. felv.), a francia királyi udvar (II. felv.), Tündérország (III. felv.), a mesebeli időkben.

Szereplők:

Iluska - szoprán

Kukorica Jancsi - tenor (mára azonban általános gyakorlattá vált tenoristával való énekeltetése.)

A gonosz mostoha - prózai szerep

A francia király - tenor buffo

A francia királykisasszony - (koloratúr)szoprán

Strázsamester - bariton

A falu csősze - basszus

Bartolo, udvari csillagász - prózai szerep

Ének- és tánckar: falusiak, huszárok, udvaroncok, tündérek

I. Felvonás

Huszárok érkeznek a faluba toborozni. A strázsamester felhívására felcsap Bagó is, aki kissé felöntött a garatra, bánatában, mert az a lány, akibe szerelmes - mást szeret. Besorozzák, aztán a strázsamester felszólítja a lányokat, hogy pántlikázzák fel a lobogót, de Bagó nem engedi, míg nincs közöttük a falu legszebb lánya - Iluska. Előhívják, a zörgetésre azonban először gonosz mostohája jön ki a kunyhóból és csak a strázsamester erélyes szavára küldi ki a lányt. Ő aztán fel is díszíti a lobogót a hajába font egyetlen piros pántlikával. Bagó ezt látva, kezébe ragadja a zászlót, mert az így feldíszített lobogót haláláig védeni akarja. A huszárok tovább indulnak, Iluskát pedig mostohája bezavarja a kunyhóba.

Jön Kukorica Jancsi, a bojtár, a falu árvája, beszélni szeretne szerelmesével, a gonosz mostoha azonban elkergeti és megfenyegeti, hogy ha még sokat járkál Iluska után, a lányon tölti ki a haragját. A bojtárlegény földhöz teremti a mostohát és megfenyegeti, hogy összetöri a csontjait, ha bántani merészelné kedvesét. A gonosz vén banya erre bosszút forral és felbiztatja az arra vetődő csőszt, hogy terelje Jancsi nyáját a tilosba, amíg az majd Iluskával beszélget. Azután a lányt kiküldi a patakhoz ruhát mosni. Iluska dalára Jancsi is odasiet, megbeszélik, hogy hamarosan egymáséi lesznek, hiszen egymásnak valók ők, a falu árvái. Ezalatt a csősz a tilosba tereli a nyájat, majd összecsődíti a falut a nagy kártevés miatt.

A falusiak együtt találják Jancsit és Iluskát, gúnyolják őket, majd a pandúrokért küldenek, hogy a bojtárt elfogassák. Ő azonban már fel is csapott katonának s vigasztalja kedvesét: sose búsuljon, dicső nagy tettek után majd visszajön érte, búcsút int és elmegy a huszárokkal. Iluska zokogva néz utána.

II. Felvonás

A francia király udvarában izgatottan várja a királykisasszony a franciák és törökök között dúló csata kimenetelét. A tudós csillagász, Bartolo jelenti - távcsövén keresztül látja -, hogy a csata elveszett és a francia ármádia fut; élén a királlyal. Már jön is nagy loholva a király és kétségbeesetten panaszkodik az ijedt udvari népnek, hogy mindennek vége. Ekkor trombitaszó harsan. Megérkeznek a magyar huszárok, élükön Jancsival, aki megígéri, hogy segít a franciákon. Szembe is szállnak rögtön a törökökkel és megnyerik a csatát. A visszatérő Jancsinak - most már János vitéznek a király felajánlja jutalmul fele királyságát és a lánya kezét. De ő nem fogadja el a jutalmat, mert szíve Iluskához húzza, vissza akar térni hűséges mátkájához.

Egyszerre csak halk furulyaszó hangzik; a bánatos Bagó érkezik. Nagy szomorúan meséli el, hogy Iluskát addig kínozta gonosz mostohája, míg szegényke belehalt a sok szenvedésbe. El is hozta a sírján kinőtt rózsaszálat. Jancsi ebbe nem nyugszik bele, elbúcsúzik huszárjaitól és Bagóval útnak indul, hogy felkeresse Iluskáját, még ha a világ végéig is kellene vándorolnia érte.

III. felvonás

Hét évi vándorlás után Jancsi és Bagó elérkeznek a Kék-tó partjára, ahol öreganyó képében jelenik meg a gonosz mostoha és mindenáron rá akarja őket venni, hogy menjenek el erről a veszélyes vidékről. De a Kék-tó tündérei elárulják nekik, hogy ez az élet vize. Rá is ismernek a gonosz mostohára és Bagó letaszítja a szikláról. A gonosz lélek boszorkánnyá változva, seprőnyélen menekül. Jancsi ekkor bedobja az Iluska sírján nőtt rózsát a tóba és kéri a tündéreket, hogy adják neki vissza szerelmesét.

Változás. A tó helyén most felbukkan Tündérország, ahol Iluska a tündérek királynője. Jancsi boldogan ismeri fel, odarohan és megfogadják, hogy most már sohasem hagyják el egymást. Marasztalják Bagót is, de ő nem akar mások boldogságának árnyékában élni, inkább hazamegy a falujába. Iluska figyelmezteti szerelmesét, hogy addig lehet Tündérország fejedelme, amíg szívében honvágy nem ébred. Kezdődik a tündérré avatás. Ekkor megszólal a távolból a hazatérő Bagó furulyája, Jancsi megtántorodik, szívében felébred a honvágy, letépi magáról a tündérpalástot és indul a haza hívó furulyaszó után. Iluska is érzi, hogy ott a helye a párja mellett. Ő is leveti a királynői palástot, ott áll egyszerű kis ruhájában és együtt indul Jancsival -hazafelé. Egymást átölelve, örök szerelemben egyesülve érkeznek haza a faluvégre, Iluska jól ismert kis házába. Bagó pedig siratva a maga elvesztett boldogságát, lepihen a patak partjára.

Ki volt János vitéz?

A ráckevei régi temetőben egy különös útjelző táblája látható: János vitéz sírja - jelzi egy nyíl. A nyíl irányába haladva egy félbetört oszlopú síremlék áll. Rajta a felirat: itt nyugszik Horváth Nepomuki János, aki nem más, mint Petőfi Sándor megálmodott mesehőse: János vitéz. Ki is volt ez „a jobbágyból lett világlátott huszárkapitány" (ahogyan Borovszky Samu nevezi)?

1774. május 10-én, Ráckevén Piringer Jánosként látta meg a napvilágot. Apja Piringer Pál, édesanyja Gáspár Magdolna. Az édesapa hamarosan meghalt. A megözvegyült édesanya, hogy a kisfiú apa mellett nőhessen fel, a gyászév letelte után férjhez ment nemes Horváth János megyei perceptorhoz. Az édesanya kikötése volt, hogy a házasságkötéssel egyidejűleg a kis János új férje nevére kerüljön. Így lett Piringer Jánosból Horváth Nepomuki János. (A Nepomuki feltehetően nemes Horváth János családnevében is szerepelt, de erről nem szólnak a krónikák.)

Az új házasság sem volt hosszú életű, az édesanya hamarosan meghalt egy következő gyerekszülésben. A kis Jánost rövid ideig mostohaapja nevelte, aki italozó lett, elverte csekélyke vagyonát is, majd az árvát magára hagyva Ráckevéről is továbbállt. Ekkor a gyermeket atyai nagybátyja, Piringer György vízimolnár vette magához. A molnárnak azonban volt már egy kislánya - Juliska. A két gyerek, Jancsi és Juliska együtt nevelkedett Piringer György házában. Jancsi gyerek Ráckevén járt iskolába, majd Szőnyi Pál szabómesternél lett inas, később segéd.

Az 1793-as esztendő hozott újabb fordulatot János életében. Európa hadszíntérré változott. A francia forradalom és a jakobinus mozgalom más országokra terjedését megelőzendő katonai koalíció szerveződött. I. Ferenc császárnak katonára volt szüksége, ezért elrendelték az újoncozást. Ráckevének három lovas huszárt kellett kiállítania teljes felszereléssel a város költségén. Ki másra eshetett volna inkább a választás, mint az apátlan-anyátlan, nagybátyja kegyelemkenyerén élő ifjúra. Így került a szabócéh javaslatára János az I. huszárezredbe, 12 éves szolgálatot vállalva a városért. Amikor a fejébe nyomták a díszes csákót, a 19 éves fiatalember egyedül Juliskát sajnálta itthagyni, akihez már gyengéd szálak fűzték. Minderről 1845-ben írt végrendelete árulkodik.

Kemény évek következtek. Ezredével Észak-Itáliába („Taljánországba") került. Itt kiválóan megtanult németül, olaszul és - mert többször jártak francia területen - franciául is. Vitézsége, bátorsága révén gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1794-ben már káplárrá léptették elő. 1798-ban Jánost áthelyezték az 5. (Radetzky-) ezredhez. Az első marengói csatában súlyosan megsebesült, amikor testével védte Alvinczy tábornokot. Hősiességéért megkapta az Ezüst Vitézségi Érmet. A második marengói ütközetben ismét hősies bátorságot tanúsított, aminek eredményeként megkapta a strázsamesteri rangot, majd alhadnaggyá léptették elő. A franciák 1809 májusában bevonultak Bécsbe, két nappal később magyar földre léptek. Horváth Nepomuki János ezrede ott verekedett június 14-én a vesztes győri csatában.

1808-tól kezdve Napóleon a pápával is feszült viszonyba került. A franciák megszállták Rómát, 1809 májusában megszüntették az egyházi államot, amire válaszul VII. Pius pápa kiközösítette Napóleont. 1810-ben szenátusi határozattal kimondták, hogy a Francia Birodalom második fővárosa Róma, és római király címmel Napóleon fiát ültették a trónra, a pápát Svájcba száműzték. A francia hódítók elleni ütközetekben János ezrede is részt vett Rivoli hídjánál és a Piave partján. 1812 után megfordult a hadiszerencse, s a balsikerű orosz hadjárat után Napóleon csillaga hanyatlani kezdett, majd az 1813. októberi lipcsei csatában („népek csatája") döntő vereséget szenvedett. Horváth Nepomuki János, ekkor már kapitányként, önálló lovasszázadod irányított. Katonai érdemeiért ekkor kapta meg az Armádia Keresztje kitüntetést.

1814-ben a pápa visszatérhetett Rómába. A francia követ előzetesen jelezte, hogy a pápát napokon belül átadják a határ mellett szolgáló Radetzky-ezred „fiókstrázsájának". Ez a „fiókstrázsa" János lovasszázada volt. A század két nap alatt kelt át az Alpokon a pápát kísérve. A 72 éves pápa az Alpokon átvezető havas útszakaszon dideregve fázott, ekkor Horváth Nepomuki János saját köpönyegét és mentéjét terítette az alvó pápára. Ezt a jelenetet örökíti meg a vatikáni könyvtár folyosóján ma is látható falfestmény, amelyen a hintóban alvó VII. Pius fehér huszárköpennyel van letakarva. Körülötte mentében lévő huszárok lovagolnak, csak egyikükön nincs dolmány és mente.

Az egyházi vezetők és Róma lakossága hálás tisztelettel fogadta a magyar huszárokat. A pápa díszlakomát adott tiszteletükre. Őszentsége az ezrednek zászlót adományozott, Ferenc császár az újjászervezendő pápai hadseregnek száz magyar csikóval, száz lovas fegyverzettel és kétezer gyalogsági felszereléssel fejezte ki elismerését. Horváth Nepomuki János pápát kísérő küldetése a nemzetközi nagypolitika részévé vált. Megkapta az ezüst sarkantyús csizmát, majd Nápolyban a királytól átvehette a Szicíliai Arany-Kereszt kitüntetést. 1845-ben íródott végrendeletében az ezüstsarkantyús csizmát hajdani Juliskája fiának hagyományozta, a kitüntetésekkel kapcsolatban pedig úgy rendelkezett, hogy síremlékére véssék fel a Krisztus Keresztet, a Szicíliai Keresztet és az Ármádia Keresztjének másolatát.

1814 júliusában az ezredet visszarendelték az osztrák-francia határ térségébe. A távozó ezred tisztjeit a pápa audiencián fogadta, Horváth Nepomuki Jánost pedig a Krisztus-Rend gyémántcsillagos rendjelével tüntette ki, ez a pápa által személyesen adományozható legmagasabb kitüntetés. Így lett János a Krisztus-rend és a Szent György-rend lovagja. Halála után a Krisztus-rend csillagát Juliska örökölte. Juliska halála után a ráckevei katolikus templomba került, ahol az áldoztatókehelyre forrasztották. (1937-ben letétként a székesfehérvári Egyháztörténeti Gyűjteményben helyezték el, ma is ott őrzik.)

Napóleon bukása után Európa fellélegzett. Jánosunk is megelégelte a 22 évi katonai szolgálatot és nyugdíjazását kérte. Mindössze 41 éves volt. Visszament szülővárosába, Ráckevére. Elsőként Juliskát kereste, aki nem várta meg. Hogyan is várhatott volna ennyi időt, jószerével hírt sem hallhatott egykori szerelmeséről. Férjhez ment Gáspár János vízimolnárhoz, és szeretettel nevelte szintén János névre hallgató egyetlen fiacskáját. A kapitány eltemette lelkében a régi szerelmet, de életük végéig őszinte barátságban éltek. Ezt tükrözi 1845-ben írott végrendelete is: „Gáspár Jánosnénak, született Piringer Juliannának hagyom.... a kapitányi portrémat a fekete rámában, s... minden fennmaradó pénzemet s a Krisztus és Armádia Keresztem."

János házat, földet vásárolt Ráckevén, de társ nélkül, nem lelvén nyugalmat, ismét uniformist öltött a császár hívására, és 1824-ben, főkapitányi rangban, a testőrségben vállalt szolgálatot. A gárdánál tizenegy évet szolgált majd hatvanegy éves korában végleg búcsút mondott a katonaéletnek. Letelepedhetett volna bárhol, de a szíve hazahúzta Ráckevére. Ettől kezdve már csak emlékeinek élt. 73 évet adott számára a sors. 1847. február 7-én halt meg Ráckevén.

Ismerhette-e Petőfi e történetet? Irodalomtörténeti feljegyzések szerint Ráckevén sohasem járt, közvetlen forrással tehát nem rendelkezhetett. Ám Jókai Mór révén közeli ismeretségbe került a Kecskeméten jogi tanulmányokat folytató Ács Károllyal, aki Ráckevén született. A szintén jogot tanuló Jókai 1842 őszén egészségi okokból Pápáról Kecskemétre iratkozott át, s 1843-ban Kecskemétre érkezett Petőfi is. Estéiket gyakran töltötték együtt, s ezek során mesélhetett Ács Károly szülővárosa hírességéről, a nevezetes huszárkapitányról. Így történt-e, ki tudja.

A Qualiton 1961-ben kiadott 3 LP-s albuma (LPX6529-31)

 

Ilosfalvy Róbert - Kukorica Jancsi

Zentai Anna - Iluska

Melis György - Bagó

Bilicsi Tivadar - A francia király

Gyurkovics Mária - A francia királykiasasszony

Gobbi Hilda - A gonosz mostoha

Radnai György - Strázsamester

Domahidy László - A falu csősze

Pethes Sándor - Bartolo, udvari tudós

a Magyar Rádió és Televízió Énekkara, a Magyar Állami Operaház Zenekara - Lukács Ervin

I. felvonás

01 - Előzene

02 - No.1. "Megjöttek a szép huszárok"

03 - No.2. Bagó dala "A fuszulyka szára"

04 - No.3. "Mellettem csatázó pajtásom"

05 - No.4. Együttes

06 - No.5. Jancsi belépője "Én a pásztorok királya"

07 - No.6. Iluska dala "Van egy szegény kis árvalány"

08 - No.7. Furulyanóta "Én vagyok a bojtárgyerek, Jancsi"

09 - No.8. Finálé

II. felvonás

10 - Előzene és Menuette

11 - No.9. A francia királyleány dala "Ó csak ne volnék gyönge lányka"

12 - No.9. "Bartolo, mi lesz azzal a csatával?"

13 - No.10. A francia király belépője "Vívtam életemben sok nehéz csatát"

14 - No.11. János belépője "Szép huszárok"

15 - No.12. Együttes "Szép a huszár, ha lóra pattan"

16 - No.13. A francia király dala "Ha egy király világra jő"

17 - No.14. Finálé

18 - No.14. Finálé

19 - No.14. Finálé "Egy rózsaszál szebben beszél"

III. felvonás

20 - Előzene

21 - No.15. Bagó dala "A furulyám, jaj be búsan szól"

22 - No.16. "Kék tó, tiszta tó"

23 - No.17. Finálé - Balett

24 - No.17. Finálé - Tündéravatás

25 - No.17. Finálé - Befejező melodráma

Mp3 - 44100 Hz - 320 kbps

Letöltés / Download

Forrás: Winkler Gábor, Gál György Sándor