Bizet: Carmen

Opera három felvonásban

(nálunk hagyományosan négy felvonásban, a harmadik felvonás második képe a negyedik felvonás)

Keletkezés: 1873-75

Ősbemutató: Párizs, Opéra Comique, 1875. március 3.

Szövegkönyv: Prosper Mérimée nyomán Henri Meilhac és Ludovic Halévy

I. felvonás

Sevilla főterén Micaela keresi a hadsereg káplárját, Don Josét. A férfi épp akkor érkezik, amikor a dohánygyár munkásnői cigarettaszünetet tartanak. Egyikük, Carmen, a szerelmi csapodárság dicséretét énekli, majd mielőtt visszamenne dolgozni, egy szál virágot dob oda a káplárnak.

Micaela a férfinak édesanyjától hoz levelet, kis pénzt és egy csókot is. José már elhajítaná a virágot, mikor a gyárból rohanvást menekül ki Carmen, aki verekedés közben megvágta egyik munkatársnője arcát. Miután nem hajlandó Zuniga kapitány kérdéseire válaszolni, őrizetbe veszik. Don José kap parancsot, hogy kísérje a fogdába, de ő képtelen Carmen csáberejének ellenállni, elengedi - és maga vonul börtönbe.

II. felvonás

Carmen Lillas Pastia kocsmájában táncol. Zuniga közli vele, hogy Don José egy hónap fogság után most szabadul. Ekkor bevonul Escamillo, a győzelmes bikaviador. Azonnal megtetszenek egymásnak Carmennal, de a lány hű akar maradni Don Joséhoz - igaz, Escamillónak is jelzi, hogy ne veszítsen el minden reményt.

A kocsma kiürül; ekkor lép be két barátja, Remendado meg Dancaire, és elmondják Carmennak, hogy újabb csempészutat terveznek. Meghökkennek, amikor a lány nem csatlakozik hozzájuk, mondván, hogy szerelmes. Carmen boldogan borul az érkező Don José keblére, de öröme éktelen haragba csap át, amikor megszólal a takarodó trombitaszignálja, és a férfi közli, hogy kötelességéhez híven vissza akar menni a laktanyába.

Belép Zuniga, remélve, hogy Carmennal kettesben maradhat. Az ott tartózkodó Don José rátámad, de a csempészek lefogják őket, és az összecsapás nem torkollik vérontásba. Don José karddal támad a felettesére, tehát nincs más választása, mint hogy megszökjön Carmennal együtt.

III. felvonás

1. kép

A hegyek között a csempészek pihenőt tartanak, Carmen kezd ráunni Don Joséra. Veszekednek, de a férfi most is szereti őt. Escamillo is eljött erre a vad vidékre, hogy újra láthassa Carment. A féltékeny Don José késpárbajra hívja, és a többiek alig tudják szétválasztani őket. Megjelenik Micaela is. Elmondja, hogy Don José édesanyja haldoklik, és még egyszer látni szeretné a fiát. Don José követi őt, de megfenyegeti Carment, hogy még hallatni fog magáról.

2. kép

Sevilla, Escamillo bikaviadalának napja. Carment figyelmeztetik, hogy a bosszúszomjas Don José ott ólálkodik a tömegben. Az aréna előtt találkoznak. Don José könyörög, hogy a lány térjen vissza hozzá, de az gőgösen a földre hajítja a tőle kapott gyűrűt. A férfi erre agyonszúrja, miközben a tömeg a győztes Escamillót ünnepli.

„Ha komolyan akarsz hangszerelést tanulni, ne a Wagner-operák, hanem a Carmen partitúráját tanulmányozd... minden hang és minden szünet a megfelelő helyen van" — írta Richard Strauss. És így igaz, Bizet hangszerelése csupa ragyogó ötlet. Míg a hagyomány szerint a fúvósokra csak némi színezék végett volt szükség, itt fontos témákat vezetnek föl, mint például a „Seguidillát" vagy a „Virágáriát", a hegedűk pedig hol gitárként, hol énekszerűen szólalnak meg. A hangszerek olykor a jellemzést is nyomatékosítják (Carmennak a fuvola a jelképe), a motívumok — például a kérlelhetetlen sorsra utaló bővített szekund — bonyolult rendszere a zenei anyag egységét erősíti. A couleur locale megteremtésére pikáns disszonanciák és harmóniák szolgálnak, és az egész operairodalom legsodróbb ritmusai. A táncok és a cigánydalok a spanyol kultúra izgalmas érzetét keltik, bár az „autentikus" dallamok jórészt a zeneszerző képzeletének szülöttei.

Bizet zeneszerzőbarátja, Ernest Guiraud (1837—1892) — aki mellesleg Offenbach torzóban maradt komoly operáját, a Hoffmann meséit is meghangszerelte és befejezte — a Carmen prózai dialógusait megkomponált recitativókkal helyettesítette, ami nagyban elősegítette az opera diadalútját szerte a világban. Napjaink felfogásának ugyanakkor jobban megfelel a nyersebb eredeti változat, így az utóbbi egy-két évtizedben már inkább ez hallható mindenütt. (A mellékelt felvételen is.) Maga Carmen sokak szerint az operairodalom legsikeresebb mezzoszoprán szerepe, és szélsőségesen önző, hihetetlenül vonzó karakterét festőien buja muzsika teremti meg — az elején énekelt habanérája és seguidillája különösen erotikus. Magas fokú érzékisége jól kiemeli az izomagyú bariton Escamillo megrögzött önzését; az ő legjellegzetesebb zenéje a páváskodó „Torreádor-dal". Hasonlóképpen, az öntelt bikaviador egysíkú volta jól rávilágít a dráma érzelmi középpontjában álló lobbanékony tenor, Don José bonyolult természetére. Don José személyiségének szétesése a jellemfejlődés ábrázolásának mesterműve: zenei jellemzése a Micaelával énekelt, I. felvonásbeli gyöngéd kettőssel („Parle-moi de ma mère" / Beszélj anyámról) indul, és a Carmennak szenvedélyesen könyörgő „Virágárián" („La fleur que tu m'avais jetée" / Bűvös erő volt e virágban) át vezet a „démonával" lezajló végső, tomboló összecsapásig. Don José és Carmen viharos viszonya az operatörténet egyik legmegindítóbb fináléjában tetőzik. Bizet ellenáll a Gounod, Delibes és Saint- Saëns által teremtett szokás kísértésének, hogy egy töretlen dallamívvel zárja le művét, és rövid, csattanós mondatokból épít föl kettőst, melynek görcsösen váltakozó dialógusa hatásosan érzékelteti Don José szellemi elroncsolódását éppúgy, mint Carmen érzelmi sekélyességét. A tetőpont, amikor egyetlen, vérig sebzett üvöltéssel vallja meg szerelmét a lábánál heverő holttetemnek, egyszerűen döbbenetes.

1905-re a Carmen csak az Opéra Comique-ban több mint ezer előadást ért meg, és ma is biztosan tartja helyét a világszerte leggyakrabban játszott operái között. Drámaként szinte mindenkinek mond valamit, mert — ellenállhatatlan dallamok sorával — olyan szélsőséges érzelmeket foglal magában, amelyekkel bárki együtt érezhet. Idézzük Nietzsche lelkes szavait: „Bizet muzsikája érzésem szerint tökéletes. Könnyeden, kecsesen, stílusosan tárul elénk... Ez a muzsika gonosz, kifinomult, fatalista." 

 

Az opera meséje, librettók és zenei elemzés   vagy  itt

 

Zongorakivonat énekszólamokkal

 A kedvenc felvételem:

Deutsche Grammophon (Edinburgh Festival 1977)

Fritz Oeser új kritikai kiadása az eredeti források alapján

Minden ízében professzionális Carmen, amely az 1977-es operavilág néhány legkiválóbb énekesét szerepelteti. Domingo lágy, de erőteljes Don José, Teresa Berganza remek hangú, nagyon erotikus Carmenja olyan ifjonti szeszélyességet sejtet, ami gyakran hiányzik a modern tolmácsolásokból. Sherrill Milnes remekül páváskodik Escamillo szerepében, a „Torreádor-dalt" pedig káprázatos szexepillel adja elő. Ileana Cotrubas vibráló, bár szokatlanul súlyos Micaela. A londoni együttesek pontosan dolgoznak, és ha olykor kissé lankad is a lendület (hiszen a felvételek meglehetősen elhúzódtak), ez nem von le túl sokat a lemezen kapható legspanyolabb Carmen értékéből.

Matthews Boyden

Teresa Berganza - Carmen

Plácido Domingo - Don José

Sherrill Milnes - Escamillo

Ileana Cotrubas - Micaela

Yvonne Kenny - Frasquita

Alicia Nafé - Mercédes

Robert lloyd - Zuniga

Stuart Harling - Moralés

Gordon Sandison - Dancairo

Geoffrey Pogson - Remendado

London Symphony Orchestra - Claudio Abbado

The Ambrosian Singers - John McCarthy

George Watson's College Boys' Chorus - Patrick Criswell

01 - Prelude

Acte I.

02 - Sur la place chacun passe [Soldats, Morales]

03 - Regardez donc cette petite [Morales, Soldats, Micaela]

04 - Avec la garde montante [les gamins]

05 - Repos! [Zuniga, Morales, Don Jose]

06 - Allons! Allons! [Zuniga, les gamins]

07 - Dites-moi, brigadier [Zuniga, Don Jose]

08 - La cloche a sonne [Jeunes Gens, Soldats, Cigaretieres]

09 - Mais nous ne voyons pas la Carmencita [Soldats, Jeunes Gens]

10 - Quand je vous aimerai - L'amour est un oiseau rebelle [Carmen]

11 - Carmen, sur tes pas nous nous pressons tous [Jeunes Gens, Cigaretieres, Don Jose]

12 - Monsieur le brigadier [Micaela, Don Jose]

13 - Votre mere avec moi sortait de la chapelle [Micaela, Don Jose]

14 - Ma mere, je la vois... [Don Jose, Micaela]

15 - Que son fits l'aime et la venere [Don Jose, Micaela] - Eh bien, eh bien! [Zuniga]

16 - Au secours! [Cigaretieres, Zuniga, Soldats]

17 - Voyons, Brigadier... [Zuniga, Don Jose]

18 - Pres des remparts de Sevile [Carmen, Don Jose]

19 - Le lieutenant!...Prenez garde! [Don Jose, Zuniga, Carmen]

20 - Entr'acte

Acte II.

21 - Les tringles des sistres tintaient [Carmen, Mercedes, Frasquita]

22 - Vous avez quelque chose a nous dire [Ensemble]

23 - Tout est bien alors [Carmen, Zuniga] - Vivat! vivat le torero! [Ensemble]

24 - Votre toast!...je peux vous le rendre [Escamillo, Ensemble]

25 - Nous avons en t¨sste une affaire [Ensemble]

26 - Amoureuse...ce n'est pas une raison, cela - Halte-la! Qui va la [Ensemble]

27 - Je vais danser en votre honneur [Carmen, Don Jose]

28 - La fleur que tu m'avais jetee [Don Jose]

29 - Non! Tu ne m'aimes pas! [Carmen, Don Jose]

30 - Hola! Carmen! Hola! [Zuniga, Don Jose, Carmen, les Bohemiens]

31 - Suis-nous a travers la campagne [Frasquita, Mercedes, les Bohemiens]

32 - Entr'acte

Acte III.

33 - A oute, compagnon, acoute [Les Contrebandiers, Frasquita, Mercedes, Carmen, Don Jose]

34 - Halte! Nous allons nous arreter ici... [Dancaire, Remendado, Don Jose, Carmen]

35 - Melons! Melons! Coupons! [Frasquita, Mercedes]

36 - Carreau, pique...la mort! [Carmen]

37 - Parlez encore, parlez, mes belles [Frasquita, Mercedes, Carmen]

38 - Eh bien, j'avais raison [Danca re, Carmen, Don Jose]

39 - Quant au douanier, c'est notre affaire [Carmen, Merceds, Frasquita, les Bohemiens]

40 - Nous y sommes [Guide, Micaela]

41 - Je dis que rien ne m'epouvante [Micaela]

42 - Mais...je ne me trompe pas... [Micaela, Escamillo, Don Jose]

43 - Hola, Jose! [Carmen, Escamillo, Don Jose, Contredaniers]

44 - Halte!...Quelqu'un est le qui cherche a se cacher [Remendado, Carmen, Don Jose, Escamillo]

45 - Entr'acte

46 - A deux cuartos [Marchands, Soldat, Andes, un Bohemien]

47 - Les voici! Voici le quadrille [Choeur]

48 - Si tu m'aimes, Carmen [Escamillo, Carmen, Frasquita, Mercedes]

49 - C'est toi C'est moi! [Carmen, Don Josse Choeur]

Mp3 - 44100 Hz, vbr (~236 kbps)

Letöltés / Download

vagy

itt   és   itt

Bizet: Dzsamilé (Djamileh)

Opera egy felvonásban
 

Szöveg: Louis Gallet

Keletkezésének ideje: 1871.

Bemutatták: 1872. május 22-én Párizsban, az Opéra-Comique-ban.

Az opera szereplői:

Harun, gazdag ifjú török                                             tenor

Splendiano, a nevelője, majd jószágigazgatója         tenor-buffo

Dzsamilé, rabnő                                                         lírai szoprán

Az opera cselekménye Harun kairói, Nílus-parti palotájában játszódik le.

Zenekar: közepes létszám; énekkar: kis létszám; tánckar: kis létszám.

Formás kis rondó az opera előjátéka. Erősen ritmizált főtémája a darab folyamán, a rabszolgakereskedő bevonulásakor visszatér:

 Figyelemre méltó az első és második ütem harmadik negyedén megszólaló hármashangzat: h-moll a c-mollban. Pikáns, idegen zamatú harmóniai megoldás, akárcsak a negyedik ütem váratlan Desz-dúrja. A rondó első epizódja Asz-dúr-ban szólal meg, és pergő trioláival Delibes balettjeinek világát idézi. A második, Esz-dúr epizód induló jellegű. A rondó-téma utolsó visszatérése gazdag merész harmóniai fordulatokban. Az előjáték C-dúrban fejeződik be.

Mikor a függöny felmegy, Harun egy puha vánkosokból összerakott heverőn pihen, Splendiano pedig egy alacsony asztalka mellett ül számadásaiba mélyedve. A Nílus felől hajósok éneke hallatszik:

A kikötésre váró hajó népét az asszonyok éneke köszönti, a férfikar tartott akkordjai felett. A csörgődob táncos jelleget ad a dalnak.

Harun ábrándozik. A folyó felől szálló ködgomolyokban karcsú leánytesteket vél látni. Dzsamilé csendesen átmegy a színen, de a férfi egy pillantásra sem méltatja. A kórus megismétli a dalt, s a finom dallam elhalóan elszáll.

Próza következik. Splendiano figyelmezteti gazdáját, hogy a kártya, a drága borok és a havonta váltogatott rabnők sok pénzt emésztenek fel. Harun tréfásan odaveti, hogy ha elfogy a pénze, beugrik a Nílusba, de előbb beledobja Splendianót. Ma különben is letelt egy hónap, és neki új rabnő kell. Splendiano biztosítja, hogy még az este eljön a rabszolgakereskedő gyönyörű portékáival. Harunnak csak ki kell választania a megfelelőt, de ő ehhez is lusta, és az egészet rábízza Splendianóra. A jószágigazgató szereti Dzsamilét, akit ma Harun elbocsát, és Harunnak nincs kifogása az ellen, hogy a lányt magához vegye.

Kettősükben Splendiano arról énekel, hogy „a virágfakadáshoz egy sugár kell csupán, egy harmatcsöpp elég”, míg a megcsömörlött Harun: „Nagy pusztaság e szív, — és hogyha volna tán egy virág rajta még, harmatcsöppöd mit érne?” Szellemesen szövi Bizet a kéjsóvár öregúr és az élvezetekben elfásult ifjú szólamait. Harun nem képes megmaradni egy asszony mellett sem, hiszen mindegyiknek van vetélytársa:

          „Egy új asszony, ki eljön hirtelen,

          Nem várva, nem remélve,

          Dacosan, vagy sírva, félve Egyszerre csak itt terem...”

Ó, bár jönne már;

Mór vagy görög, olasz vagy zsidó, mindegy, csak új legyen... a kehellyel mitsem törődöm, ha borba mártom ajkamat”, az ember százszor is poharat cserél, hogy élvezze az italt. Éppen ezért:

A kettős valamennyi témája visszatér.

Dzsamilé közeledik. Harun sürgeti Splendianót, hogy minél hamarább távolítsa el a lányt.

Énekhármas következik. Harun észreveszi, hogy a lány bánatos. „Gyötört egy álom” — szól Dzsamilé, és amikor Harun homlokon csókolja, bánata már szertefoszlott. Elmeséli álmát, a zenekar baljós, sötét kíséretével:

 A dallam a vonóskaron három oktávot átfogó unisonóban szólal meg, középen ostinatóval, mint a Gyöngyhalászok előjátékában. Álmában kiöntött a tenger és körülfogta Dzsamilét, hiába hívta urát segítségül. Most, amikor tudja, hogy mindez csak álom volt, még mindig balsejtelem gyötri, de Harun megnyugtatja. Derűssé válik Dzsamilé éneke:

          „Elröpült a kába álom

          Magam újra itt találom

          Jó uramnak oldalán! ”

Harun és Splendiano is jókedvre derülnek, és Harun nagylelkűen fel akarja szabadítani rabnőjét, de az elutasítja:

          „Nincs semmi vágyam itt tenálad,

          Boldog vagyok veled nagyon,

          A nagy világ minden javáért

          E kis világot nem hagyom! ”

Splendiano a beszélgetést a terített asztal örömei felé irányítja, de hiába. Harun kéri a lányt, hogy énekeljen neki, és Dzsamilé rázendít egy végtelenül finom, egzotikus dalra, egy Gázelre, amely Lahore királyáról és a szerelmét áhító lánykáról szól:

Harun félbeszakítja a szomorkás éneket és vidám, francia operettes hangvételű bordalba kezd. Hangulatát átveszi Dzsamilé és Splendiano is, és vidám lendülettel ér véget a tercett.

Harun egy nyakéket ajándékoz Dzsamilének, aki nem is sejti, hogy ez búcsúajándék. Kívülről zaj hallatszik. Harun ivócimborái és kártyapartnerei érkeznek. Vidám, erőteljes zenével lépnek színre és üdvözlik a házigazdát. Harun viszonozza köszöntésüket. A barátok észreveszik a szép Dzsamilét:

A kardalt, amit a basszusok indítottak el, fugatóban fejleszti tovább Bizet és leheletfinom G-dúr akkorddal fejezi be. Az első tenorok pianissimo magas c-jét kiénekelni énekesi bravúr.

Harun bemutatja Dzsamilét barátainak, aztán jó mulatságra lelkesíti őket:

          „Amíg szigorú szavával

          Nem hív a méla pap...", vagyis amíg a müezzin imája véget nem vet a mulatságnak. Harun vidám énekét kíséri a kar, és Splendiano és a társaság elvonul a kártyaszoba felé.

Dzsamilé egyedül marad: „Miért nevetett ő is, amikor azok rám néztek? Úgy beszélt hozzám, mintha búcsúzott volna... Hiszen együtt vagyunk... nem válunk el egymástól...”

Visszatér Splendiano, és szánalmas igyekezettel a lány tudomására akarja hozni, hogy Harun megunta, új rabnőt kíván. A gyermek-Harunról beszél: az elkényeztetett csöppség mindig eldobálta megunt játékait... most az asszonyokkal dobálódzik. A hónap letelt, Dzsamilének mennie kell, mint előtte annyi rableánynak. Dzsamilé kétségbeesik. Splendiano tömött erszényt kínál neki, majd felajánlja szerelmét, de Dzsamilé csak Harunt szereti, és vele akar élni. Párbeszédük alatt a kártyázok vidám dala hallatszik be, Harun hangja a legvidámabb.

„Hálátlan, hűtlen ember — szól Splendiano —, de én..."

„De te megtennél-e értem mindent” — kérdi Dzsamilé. Splendiano igent mond.

„Hadd várjam én Harunt a rablány helyett... Ha Harun mégis elűz magától... akkor rabnőd leszek! ”

Splendiano rááll az alkura. Dzsamilé egyedül marad, és panaszos dalt zeng reménytvesztett szerelméről:

Dzsamilé lamentójának utolsó szavai:

          „Ha meg kell tőle válnom,

          Mindennek vége már! ”

Dala után a lány oldalra húzódik. Splendiano behívja Harunt és barátait. Az előjátékból ismert dallamra bevonul rabnőivel a kereskedő. Harun unottan szemléli őket. Pompás ének és táncjelenet kezdődik. A zenekar a—e ostinatója fölött furcsa, keleties dallam cikázik:

A Dzsamilé bécsi bemutatóját Gustav Mahler vezényelte, és ezt a pompás balettjelenetet még megtoldotta A szép perthi lány Cigánytáncával.

Harunt nem érdekli a tánc, visszavonul barátaival kártyázni. Splendiano 200 aranyban megegyezik a rabszolgakereskedővel, hogy teljesítse Dzsamilé kívánságát. Splendiano nem hisz Dzsamilé tervének a sikerében, és örömében, hogy a szép lány nemsokára az övé lesz, egy offenbachi kupiéban lelkesedik.

Visszatér Dzsamilé a rabnő ruhájában, lefátyolozva, és jön Harun is. Fátylának takarásában nem ismeri fel a lányt. Splendiano nem akar menni, pedig itt már semmi szükség rá. Harun egy erszényben pénzt ad neki, hogy menjen a kártyázókhoz. Nagy nehezen elmegy, és Harun egyedül marad a lánnyal. Dzsamilé majd összeroskad a félelemtől, amíg Harun ostromolja:

Harun a lány szemére veti, hogy rabnője, akit érte küldött el, engedékenyebb volt. Dzsamilé sírva fakad. Ekkor rávetődik arcára a holdfény, és Harun felismeri. Dzsamilé sírással küszködve elénekli a Gázel szomorú utolsó strófáját: Lahore királyának nem kellett az érte epedő lány, aki belehal bánatába. Harunt meghatja a lány ragaszkodása, de még küzd szabadságáért: „Vonzalmam hiába reméled! Vissza nem hívlak én! Távozz! ” — kiáltja, és Dzsamilé erőtlenül az ajtó felé vonszolja magát.

Búcsúszavai:

          „Szép üdvöm semmivé lett,

          Pusztaság már az élet,

          Hát áldjon az ég...! ”

Mielőtt összeroskadna, Harun elkapja és szerelemmel magához öleli:

A zene mind szenvedélyesebbé válik, együtt éneklik:

          „Drágám, hallgasd vallomásom

          Azt a percet áldom,

          Mely most nékem ád! ”

Belép Splendiano és meglepett, savanyú arccal nézi az ölelkező szerelmespárt, mögötte Harun barátai csoportosulnak. Harun visszateszi a fátylat Dzsamilé arcára, és a lányt átkarolva lassan elindul kifelé a színpadról. Függöny.

A szövegidézetek id. Ábrányi Emil magyar fordításából valók.

 

Librettó francia nyelven   vagy   itt

 

Zongorakivonat énakszólamokkal   vagy   itt

Lucia Popp - Djamileh

Franco Bonisolli - Haroun

Jean-Philippe Lafont - Splendiano

Jacques Pineau - Händler

Münchner Rundfunkorchester - Lamberto Gardelli (1988)

01 - Ouverture

02 - Chor, Harouns Traum

03 - Duett (Splendiano-Haroun)

04 - Lied des Haroun

05 - Terzett (Djamileh, Haraun, Splendiano)

06 - Ghazel

07 - Dialog

08 - Chor

09 - Haroun, Chor

10 - Chor der Spieler

11 - Djamilehs Klage

12 - Melodram

13 - Tanz und Chor

14 - Melodram

15 - Lied des Splendiano

16 - Melodram

17 - Finale Duett: Djamileh - Haroun

Mp3 - 32000 Hz - 192 kbps

 

Letöltés / Download   vagy  itt

Forrás: Németh Amadé

Rameau: Hippolütosz és Aricia (Hippolyte et Aricie)

Szövegkönyv: Racine nyomán Simon-Joseph Pellegrin
Ősbemutató: Párizs, Opéra, 1733. október 1.

Hippolyte (Hippolütosz) - haute-contre (magas tenor) - Denis-François Tribou
Aricie (Aricia) - szoprán - Marie Pélissier
Phèdre (Phaedra) - mezzoszoprán - Marie Antier
Thésée (Thészeusz) - basszus - Claude-Louis-Dominique
Diane (Diana) - szoprán - Mlle Eremans
Pluton (Plutó) - bariton - Jean Dun "fils"
Œnone (Oinoné) - szoprán - Mlle Monville
Arcas (Arkasz) - taille (tenor) - Louis-Antoine Cuvilliers
Mercure (Merkur) - taille (tenor) -    Dumast
Tisiphone - taille (tenor) - Louis-Antoine Cuvilliers
L'Amour (Kupidó) - haute-contre (szoprán) - Pierre Jélyotte
La Grande-Prêtresse (Főpapnő) - szoprán - Mlle Petitpas
Parques (Párkák) - bass, taille, haute-contre - Cuignier, Cuvilliers, Jélyotte

Előjáték

Erdőlakók kórusát halljuk. Diana és Ámor Jupiter zsarnoki hatalma ellen acsarkodnak.

Jupiter rábeszéli Dianát, hogy az év egy napján engedje meg szüzességi fogadalmat tett követőinek Cupido tiszteletét. Ám az istennő megfogadja, hogy Hippolütoszt és Ariciát megvédi.

1. felvonás

Aricia Thészeusz király ellenségének, Pallasnak az utolsó leszármazottja, akinek Diana szentélyében szüzességi fogadalmat kell tennie. A ceremónia kezdete előtt felfedik egymásnak kölcsönös szerelmüket Hippolütosszal, Thészeusz fiával, és Diana segítségét kérik. Phaedra, Thészeusz hitvese érkezik, hogy ellenőrizze az eskütételt. Irdatlan haragra gerjed, amikor értesül Ariciénak Hippolütosz iránti vonzalmáról, és elrendeli a szentély lerombolását, ám Diana alászáll, hogy megakadályozza a tettet, majd védelméről biztosítja a szerelmeseket. Hír érkezik, hogy Thészeusz az alvilágba távozott, ami lehetővé teszi Phaedrának, hogy megvallja mostohafia, Hippolütosz iránti szerelmét.

2. felvonás

A halottnak hitt hős, Thészeusz leszáll a holtak világába, hogy ott egy régi bajtársát, Peirithoost - aki megpróbálta elrabolni Proserpinát, Pluto feleségét - meglelje. Thészeuszt Peirithoos bűntársaként Pluto elé vezetik. A király apjához, Neptunushoz fohászkodik segítségért, mire Merkúr érkezik, és tanúskodik mellette. Mielőtt azonban elhagyná az alvilágot, a párkák azt jósolják neki, hogy a pokol fogjavárni saját otthonában.

Neptunus Plutón keresztül szól Thészeusznak. Az általa megszólaltatott párkák alt—tenor—basszus hangon énekelnek. Ez a mű legdrámaibb jelenete. Plutó invokációja súlyos akkordokkal kísért széles, patetikus recitativo, ún. récitatif mesuré (mértékes recitativo), amely nagy zenedrámai jelenetté bővül, zenekari tuttival, a párkák, majd a kórus fugatójával.

3. felvonás

Phaedra özvegynek hiszi magát, Thészeuszt, a férjét pedig halottnak. Apja palotájában Hippolütosz támogatásáról biztosítja Phaedrát, aki ezt tévesen szerelmi vallomásnak értelmezi, ezért felajánlja neki a trónt és saját magát is. Hippolütosz azt válaszolja, hogy Ariciába szerelmes. Elkeseredésében Phaedra megpróbálja elvenni tőle kardját, hogy önkezével vessen véget az életének.  Miközben a fegyver birtoklásáért küzdenek, megjelenik Thészeusz, a jelenetet az intrikus Oinoné sugalmára végzetesen félreérti, és fiát, Hippolütoszt bűnösnek hiszi. Az ünneplő nép előtt nem mutatja fájdalmas csalódását, de emlékezvén a párkák jóslatára, és felkészülve a legrosszabbra, apját, Neptunust szólítja, hogy büntesse meg Hippolütoszt, pusztítsa el bűnös fiát.

4. felvonás

Hippolütosz és Aricia Diana szent területére menekülnek, és elhatározzák, számkivetettként fognak tovább élni. Szerelmi kettős, majd kultikus eredetű mimikus játék Diana tiszteletére. A tengerből egy szörny emelkedik ki, a bátor Hippolütosz megtámadja, mindketten eltűnnek a vízáradatból felcsapó gőz- és tűztengerben. Mindenki megborzad a szörnyű látványon, Phaedra érkezik oda, megtudja, mi történt, s rádöbben, hogy ő volt a tragédia okozója.

5. felvonás

Phaedra meggyilkolta magát, de utolsó szavaival elmondta az igazat Théseusnak. A király kétségbeesésében már éppen készülne tengerbe vetni magát, mikor Neptunus közbelép, és kijelenti, hogy Hippolütosz él. Mivel azonban hitt ártatlan fia bűnösségében, arra kárhoztatja Théseust, hogy soha többé ne láthassa gyermekét. Mindeközben Diana a kedvesét gyászoló Ariciát nyugtatgatja, másik férjet ígérve neki. Ám ekkor megjelenik Hippolütosz, így végül a szerelmesek újra egymásra találnak. Házasságot kötnek, általános örömünneppel és tánccal ér véget az opera.

Rameau első operája, alaposan felkavarta Franciaország zenei életét. Nagyfokú drámai érzékkel és érzelmi intelligenciával megáldott szerző nyúlt egy klasszikus mítoszhoz, s a szereplők soha nem látott mértékben váltak élővé. Aricia, aki Pellegrin forrásában, Racine Phaedrájában puszta mellékszereplő volt, itt a cselekmény fő mozgatórugójává válik, míg Hippolütosz hősi karakterét ábrándozó hajlam váltja fel, ami sokaknak már-már túlságosan is emberinek tetszett. Rameau Phaedrája feltehetően sokkal több együttérzést vált ki a nézőből Racine-énál, és Thészeusz szerepe is jelentősen kibővült: az alvilági jelenetet úgy illesztették be, hogy Rameau-nak lehetőséget adjon gazdag jellemábrázolásra és rendkívüli hangfestésre. Théseus jelentősebb, kevésbé távoli szereplőként hagyja el a színpadot, mint ahogy az megszokott volt.

A konvenciókra fittyet hányva Rameau fejlődő személyiségként kezeli összes szereplőjét. Phaedra kezdetben rideg, elutasító alakját szigorú harmóniák és szikár dallamok testesítik meg, ám mikor megvallja bűnét, Rameau zenéje valósággal szárnyakat kap: a gazdag hangszerelés, a pazar dallamok és a rémült tömeg közbeszólásai rendkívüli nagyságot kölcsönöznek Phaedra figurájának. „Itt nyugszik a harmónia istene" — írta valaki Rameau sírkövére, joggal: az Hippolyte et Aricie bővelkedik a színes zenekari írásmódban, az I. felvonásbeli vihar és a III. felvonás tomboló tengere (amelynek ereje csupán a Les Indes galantes földrengéséhez hasonlítható) a francia barokk opera legizgalmasabb pillanatai közé tartoznak.

E művében a gáláns irányzatnak hódol, dallamaiban túlszárnyalja Lullyt, bár ez a dallamosság szárazabb, mint Händelé és az olaszoké, sőt a sajnálatos módon elfeledett Hasséé. Ami Rameau-t az említettek fölé emeli: zenedrámai koncepciója, a drámai kifejezés intonációja. A szerző tragédiája, hogy bár kora ünnepelte, de igazában nem ismerte, így Rameaunak a jövendőtől kellett megkapnia a neki járó tiszteletet. Nagy mestere volt a hangszerelésnek, sok tekintetben átugorta Gluckot, tehát a fejlődés közbülső fázisát, és Haydnnek, Mozartnak sietett elébe. Talán az áll igazi megkedvelése útjába, hogy annyira mereven ragaszkodott a szöveg érthetőségéhez, az emberi beszéd természetes hanglejtésének utánzásához, annyira a gondolat és a kifejezés szolgálatába állította zenéjét, hogy az olykor már-már csak másodlagos jelentőségű. Korabeli sikeréről az árulkodik, hogy már a bemutató évében megszületett a mű első paródiája Riccoboni tollából, Favart pedig 1742-ben pellengérezte ki a mű gyengéit. Erre a kórus szerepeltetése is kitűnő alkalmat nyújtott. Tagjai ugyanis a színpad két oldalán vonulnak fel, s a görög tragédiákban viselt szerepük szerint homogén tömbökben, ritkábban ellenpontozott dallamokkal kommentálják a cselekményt. A balettjelenetek, mint minden francia operában, itt is jelentősek.

Az 1742-es verzió letöltése / download   vagy   itt

 
modernizált francia librettó   vagy   itt



(A librettó német, francia és angol nyelven megtalálható az alábbi lemez kísérőfüzetében is.)

Egy remek 1996-os Erato felvétel

Mint Christie esetében mindig, a produkció magabiztosságáért a felvételt megelőző élő előadások kezeskednek A szereposztás egésze kiváló, a szereplők gyönyörűen és érzékeny drámaisággal énekelnek. Anna Maria Panzarella és Mark Padmore párosa igen meggyőző; bár Padmore a francia szavak kiejtésében aligha érheti utol az Archívnál megjelent felvételen szereplő Fouchécourt-t, kidolgozottabb és hitelesebb a szerepformálása. Phaedra drámaibb szerepében Lorraine Hunt káprázatos: igaz, hogy efféle szerepekre specializálódott, a lélektani mélység és szenvedély, amellyel Phaedrát megformálja, lélegzetelállító. És még egy magyar vonatkozása is van.

Mark Padmore - Hyppolite
Anne-Maria Panzarella - Aricie
Lorraine Hunt - Phédre
Laurent Naouri - Thésée
Eirian James - Diane
Gaëlle Mechaly - L'Amour/Une Matelate
Nathan Berg - Jupiter/Pluton/Neptune
Paul Agnew - Un Amour
Patricia Petibon - Une Pretresse/Une Bergére
Mireille Delunsch - La Grande Prétresse/Une Chasseresse
Katalin Károlyi - Œnone
Yann Beuron - Arcas/Mercure
Francois Pialino - Tisiphone
Christopher Josey - 1. Parque
Matthieu Lécroart - 2.Parque
Bertrand Bontoux - 3.Parque
David Le Monnier - Un Chasseur 

Les Arts Florissants - William Christie; (6-13 Oct. 1996, Salle Wagram, Paris)

01  -  Overture
Prologue
02  -  Scene 1: "Accourez, habitants des bois" (Choeur des nymphes de Diane)
03  -  Entrée des habitants de la foret
04  -  "Sur ces bords..." (Diane, choeur)
05  -  Scene 2: "Au doux penchant..." (L'Amour, Diane)
06  -  Scene 3: Descente de Jupiter (Jupiter, Diane L'Amour)
07  -  Scene 4: "Nymphes, aux lois..." (Diane)
08  -  Scene 5: "Peuples, Diane, enfin..." (L'Amour)
09  -  Air en rondeau pour les Amours (L'Amour)
10  -  Premiere et deuxieme gavotte (L'Amour, choeur)
11  -  Premiere menuet (L'Amour), Marche
Acte I.
12  -  Scene 1: "Temple sacré" (Aricie)
13  -  Scene 2: "Princesse, quels apprets..." (Hyppolite, Aricie)
14  -  Scene 3: Hyppolite, Aricie, La Grande Pretresse de Diane; Marche et choeur des Pretresses 
15  -  Premier air "Dieu d'Amour..." (Une Pretresse)
16  -  Deuxieme air "Rendons un éternelr..." (Une Grande Pretresse, choeur)
17  -  Scene 4: "Princesse ce grand jour" (Phédre, Œnoe et les précédents, choeur)
18  -  Bruit de trompettes et choeur "Dieux vengeurs"
19  -  Scene 5: "Ne vous alarmez pas..." (Diane et les précédents)
20  -  Scene 6: "Quoi! la terre et le ciel..." (Phedre, Œnone)
21  -  Scene 7: "O, malheur!" (Phedre, Œnone, Arcas)
22  -  Scene 8: "Mes yeux commencent..."  (Phedre, Œnone)
Acte II.
23  -  Scene 1: "Laisse-moi respirer" (Thésée, Thisiphone)
24  -  Scene 2: "Inexorable Roi" (Thésée, Pluton)
25  -  Scene 3: "Qu'a servir mon corroux" (Pluton, choeur)
26  -  1er ét 2eme air des Furies, choeur "Pluton commande"
27  -  Scene 4: "Dieux!" (Thésée, Thisiphone, Les Trois Parques)
28  -  "Du destin le vouloir supreme" (Les Trois Parques)
29  -  "Ah! qu'on daigne du moins" (Thésée)
30  -  "Non, Neptune aurait beau t'entendre" (Choeur)
31  -  Scene 5: "Neptune vous demande grace" (Mercure et les précédents)
32  -  "Vous, qui de l'avenir..." (Pluton, 2eme Trio des Trois Parques)
Acte III.
33  -  Scene 1: "Cruelle mére des amours" (Phédre)
34  -  Scene 2: "Eh, bien!"  (Phedre, Œnone)
35  -  Scene 3: "Reine, sans ordre..."  (Hyppolite, Phedre, Œnone)
36  -  Duo et récitatif (Phedre, Hyppolite)
37  -  Scene 4: "Que vois-je?"  (Thésée, Hyppolite, Phedre)
38  -  Scene 5: "Sur qui doit l'ombre ma colére?"  (Thésée, Hyppolite, Œnone)
39  -  Scene 6: "Quoi! otut me fuit..."  (Thésée, Œnone)
40  -  Scene 7: "De mon heureux retour"  (Thésée)
41  -  "Que ce rivage retentisse"  (Thésée, Marche et choeur)
42  -  1ere et 2eme Air des Matelots (choeur)
43  -  1ere et 2eme Rigaudon "L'Amour comme Neptune" (Une Matelote)
44  -  Scene 9: "Quels biens!"  (Thésée)
Acte IV.
45  -  Scene 1: "Ah! faut-il..."  (Hyppolite)
46  -  Scene 2: "C'en est donc fait"  (Aricie,  Hyppolite)
47  -  Duo (Aricie, Hyppolite)
48  -  Scene 3: "Faisons partout voler nos traits" (Choeur)
49  -  1ere Air des Chasseurs et Chasseresses (Une Chasseresse)
50  -  2eme Air des Cahasseurs "A la chasse"
51  -  1ere et 2eme Menuets
52  -  Bruit de la Mer et Vents (Choeur, Hyppolite, Aricie)
53  -  Scene 4: "Quelle plainte..."  (Phedre, choeur)
Acte V.
54  -  Scene 1: "Grands Dieux!"  (Thésée)
55  -  Scene 2: "Arrete!"  (Neptune, Thésée)
56  -  "Je ne te verras plus"  (Thésée)
57  -  Scene 3: "Ou suis-je?" (Aricie)
58  -  Scene 4: "Descendez, brillante immortelle" (Choeur, Aricie, Diane)
59  -  Scene 5: "Peuples toujours soumis" (Diane et les précédents)
60  -  Scene 6: "O trop heureux bergers!" (Aricie, Diane)
61  -  Scene 7: Symphonie (Hyppolite, Aricie, Diane)
62  -  Scene finale: Marche (Hyppolite, Aricie, Diane, choeur)
63  -  "Bergers, vous allez..." (Diane, choeur)
64  -  Chaconne
65  -  "Rossignols amoureux" (Une Bergere)
66  -  1ere et 2eme Gavottes
67  -  "Déesse, mon bonheur..." (Hyppolite, choeur)

Mp3 - 44100 Hz - vbr (~226 kbps)

 

Letöltés / Download   vagy   itt