Bizet: A szép perthi lány (La jolie fille de Perth)

Opera 4 felvonásban.

Szöveg: J. H. Vernoy de Saint-Georges és Jules Adenis.

Bemutatták: 1867. december 26-án Párizsban, a Théâtre-Lyrique-ben.

Az opera szereplői:

Rothsay herceg                               bariton

Henry Smith, fegyverkovács            tenor

Simon Glover, kesztyűkészítő          bariton

Cathérine, a lánya                           szoprán

Ralph, az inasa                                basszus

Mab, cigánylány                              mezzoszoprán

Udvarmester                                    tenor

Városi nemes úr                              bariton

Egy munkás                                     tenor

A skóciai Perth városkában játszódik a XV. században.

Zenekar: közepes, énekkar és tánckar: nagy létszám.

A 25 zeneszámból álló operát rövid előjáték vezeti be. Elő­ször többször megismétlődő, tétován megtorpanó motívu­mot hallunk, pengetett vonóskar akkordjai felett szökellő fafúvós futamokkal:

Az előzene második témája Gounod-idézetnek tűnik:

Olaszos Andantino kellemesen gördülő dallamával folyta­tódik és fejeződik be az előjáték. Motívumai az operában többet nem fordulnak elő.

Az első felvonás cselekménye Smith fegyverkovács műhelyé­ben játszódik le. Amikor a függöny szétmegy, a kovácslegények vidám munkadalát halljuk. A dal ritmusát üllőjükön kalapáccsal verik ki. Hatásos kórus ez, izzik benne a fizikai munka nyers ereje. Készülnek a kardok, dárdák és a lovagi páncélok:

A dalt félbeszakítja a mester. Mára elég a munkából, hiszen most kezdődik a karnevál. A kovácsok megköszönik a mester figyelmét. Munka után édes a pihenés, dalolják, majd leteszik a szerszámaikat és elvonulnak.

Smith egyedül marad, és szenvedélyes recitativóban önti ki a szép perthi lány, Glover kesztyűkészítő lánya, Cathérine iránt érzett szerelmét.

Női segélykiáltás hallatszik az utca felől. Smith egy szekercét vesz a kezébe és az ajtóhoz lép, amelyen szinte bezuhan Mab, a cigánylány, és segítséget kér. Rátámadtak az utcán és erőszakoskodtak vele. Ad ő csókot szívesen annak, akit szeret, de csókot rabolni nem enged. Az erős férfi oltalmában megnyugszik Mab, majd kezébe véve Smith kezét, jóslatot mond: még ma este idejön Glover és lánya. Nem hiszi? Hiszen már itt is vannak. De mi lesz, ha a féltékeny Cathérine Mab-et itt találja? Smith nem ér rá gondolkozni, betuszkolja a lányt a szobájába. Már hallatszik is Gloverék érkezésének vidám zenéje, és a színre lép Glover, Cathérine és Ralph, Glover segédje. Vidáman énekelnek:

A dalhoz Smith is csatlakozik. Köszöni, hogy megtisztelték házát. Rögtön kerül étel és ital az asztalra. Glover megállítja. Hoztak magukkal sok finom étket és nemes óbort, amennyi akár egy menyegzőre is elég.

Cathérine terjedelmes áriában meséli el furcsa álmát, amelyet az elmúlt éjjel látott: szíve sasként szárnyalt fel a csillagokig, ott szerelmesének szívére talált, és együtt járultak az Úr trónusa elé:

„Ez a dal nem nekem való, jöjjön inkább az ennivaló” — énekli tréfásan Glover. „Te Ralph, tarts velem a konyhába, hagyjuk a fiatalokat beszélgetni.” Ralph reménytelenül szerelmes Cathérine-be és csak vonakodva, morogva követi gazdáját. Otthon elfogadja parancsait, de itt most mindketten vendégek. Mikor azonban Cathérine is rászól, engedelmeskedik.

Cathérine és Smith szép, lírai kettőse következik. Nemsokára itt lesz Szent Valentin napja. Smith egy arany foglalatú email rózsát ad a lánynak ajándékba. Azt tartja a néphit, hogy az lesz egy lány férje, akinek ajándékára az ünnep reggelén első pillantása esik. Smith Valentin-ajándéka tehát jegyajándék, amellyel a férfi házassági szándékát jelzi. Bár már régóta jegyeseknek tekinti őket egész Perth, ezúttal esik először komolyan szó kettőjük házasságáról. A kettős Halévy és Thomas lírájának hatása alatt íródott. Smith egyszerű, de kissé szirupos szólamát a lány koloratúrái írják körül. A kettős alaphangulata franciásan kacér, kokett, de igen gyengéd.

Lássuk Cathérine egyik nyaktörő kadenciáját, amelyhez Smith szólama is csatlakozik:

A kettős végén egy mondat már a Carmen zenei világát előlegezi. Mintha Micaela és Don José szólnának hozzánk a bársonyosan puha párhuzamos szextmenetekkel:

Recitativo következik. Az idilli csendet zaj töri meg. Egy lovagi ruhát viselő, előkelő külsejű idegen lép a műhelybe, néhány lovag kíséretében. Az idegen halkan kérdi kísérőitől:

—  Ez az a ház, ahová a lány betért?

—  Mit keresnek itt? — kérdi Smith.

—  Kerestem, és íme találtam — feleli az idegen —, messzi földön a legjobb fegyverkovácsot.

—  Hagyjuk a bókokat! — feleli Smith.

—  A tőröm nyele meglazult — mondja az idegen —, szívesen várok, amíg megcsinálja.

Az idegen nem más, mint Rothsay herceg, a város kormányzója, nagy szoknyavadász, mint mantuai sorstársa és Cathérine szépsége vonzotta ide, nem az a kis hiba a tőrén.

Énekhármas bontakozik ki Cathérine, Smith és a herceg között.

—  Újra elém lép és merészen bámul rám ez a férfi — énekli Cathérine.

— Ez az uracska hozzászokott a parancsoláshoz, felforr bennem a méreg, ha hallom — bosszankodik Smith.

— Szívesen mutatom meg kardommal, milyen az igazi udvariasság — hősködik a herceg.

Smith munkához lát, de olyan zajt csap, hogy minduntalan megzavarja a herceget a széptevésben.

— Én nagy úr vagyok, de a szép perthi lányt bája királynővé emeli — udvarol a herceg. — Tisztelje meg este házamat, hol Ön lesz az ünnep szépe. Majd elküldök önért — mondja, és megcsókolja Cathérine kezét. Smith-t elönti az indulat, és kalapácsát a hercegre emeli. Ekkor előugrik rejtekéből Mab (egy fortissimo, magas b hangot sikoltva), és Smith karjába veti magát.

— Nagy ég! — éneklik négyen, megrökönyödve. Cathérine azt hiszi, hogy Smith egy kalandja lepleződött le ilyen tragikomikusan. Éneknégyes következik, amelyben Cathérine mélységes csalódásáról énekel, Mab arról, hogy megmentette ugyan a herceg életét, de bajba keverte saját meg- mentőjét, az ártatlan Smith-t. A fegyverkovács hálát ad az égnek, hogy nem vált gyilkossá, a herceg ugyancsak, hogy Smith-nek nem volt ideje lesújtani. Smith megpróbál kimagyarázkodni, de Cathérine nem hallgat rá.

A tökéletesen elrontott hangulatot Glover vidám bordala töri meg. A színfalak mögött kezdi el dalát, és táncos léptekkel, üvegekkel a kezében lép a színre:

Aztán rémülten abbahagyja dalát, mert ráismer a hercegre, de ügyesen kihasználja az alkalmat, és elkezdi sorolni a kesztyűs céh panaszait. A herceg félbeszakítja. Holnap reggel jöjjön el udvarába kihallgatásra, de különben is, akinek ilyen szép lánya van, nem lehet oka panaszra. A herceg gálánsan elbúcsúzik. Cathérine is menni akar, de előbb eldobja az aranyrózsát, amit Smith-től kapott. Mab felveszi az ékszert: talán még jó szolgálatot hoz.

Catherine-t apja visszatartja. Igen szellemesen felépített énekötös kezdődik el, amelyben Glover és Ralph a már hallott bordalt éneklik, szólamuk ellenpontjaként Cathérine, Mab és Smith a saját panaszukat zengik.

A kvintett után rövid zenekari utójátékkal ér véget az opera első felvonása.

A második felvonás cselekménye Perth főterén játszódik le. A teret a karnevál tiszteletére feldíszítették. Szól a tánczene és zeng a vidám karneváli kórus:

A herceg leinti a zenét, majd tréfás versenyre hívja a férfiakat. Az lesz a karnevál királya, aki egy hajtásra kiüríti a borral töltött óriási kupát. Hogy a mókához hangulatot keltsen, rázendít egy férfikar-kíséretes, vidám bordalra. A dal a partitúra egyik erőssége:

A herceg táncot óhajt látni. Következik a zseniális Cigánytánc, amely később táncbetétként belekerül Az arles-i lány, a Dzsamilé és a Carmen partitúrájába. Főtémája:

A dúr és a moll szellemes váltogatása, a ritmikai sűrítés és a kolosszális tempóbeli fokozás, az énekkar hatásos, szilaj szólamának hozzáadásával ezt a táncot Bizet legsikeresebb művei közé emeli. Az opera bemutatóján a közönség felugrott a helyéről, és követelte a darab megismétlését.

A tánc után a herceg megkéri Mab-et, hogy beszélje rá a vonakodó Cathérine-t az estélyén való részvételre. Mab pajkos kupléval válaszol, amely az Álarcosbál Oszkár áriájának közeli rokona, csak az üteme páros, 2/4. A dal után újra felhangzik a karneváli kórus, majd az énekkar megismétli a herceg bordalát (B-dúrban), aztán a zene elhalkul, a tömeg szétoszlik, és csend borul a városka terére.

Smith lép a színre, és egy gyengéd szerenáddal próbálja megengesztelni Cathérine-t. Ezt az áriát a Don Procopio partitúrájából vette át Bizet, innen az olaszos hangvétel:

Smith egy pillanatra látni véli Cathérine-t az ablakban, de ez csak káprázat. Elkeseredetten folytatja énekét, schubertes, Ständchen-hangulatban:

Az óra éjfélt üt, Smith reményt vesztve hazatér. Ralph jelenik meg a színen, erősen ittasan. Ő is szerenádot ad Cathérine-nek, de ez a szerenád nyers, erőszakos.

Ralph szerenádja sem talál megértésre.

A herceg udvarnagya lép a színre, és közli, hogy Cathérine-t az udvarba viszik. Mab jelenik meg Cathérine maszkjában, arcán álarccal, és engedelmesen követi az udvaroncokat. Ralph egy csapásra kijózanodik és feledve vad féltékenységét, Smith-t hívja. Látják a fáklyások közt elvonuló lányt, akiről azt hiszik mind a ketten, hogy Cathérine az. Ekkor azonban kinyílik a lány ablaka, és egy nőalak megismétli Smith szerenádjának egy részletét. A férfiak dermedten állnak, azt hiszik, hogy kísérletet láttak. A függöny összemegy.

Rothsay herceg palotájának egy díszes terme a harmadik felvonás cselekményének színtere. Az udvaroncok kártyáznak, a herceg nyer, és minden tétet tart. Az urak ugratják: aki szerencsés a kártyában, szerencsétlen a szerelemben. A herceg nevetve leinti őket. Nemsokára — mondja — itt lesz a szépek szépe. És már hozzák is a lányt. A herceg kéri, hogy vegye le álarcát. A hölgy azt feleli, hogy leveszi, de csak őelőtte. Az udvar elvonul, és elkezdődik Mab és a herceg bűbájos, finoman kacér Menüettkettőse:

A herceg mindenáron le akarja vétetni a lány álarcát, de az ügyesen kitér. A csipkefinom zene felett csendes harc folyik. Amikor a lány minden kifogását elkoptatta, eloltja a lámpást, és így szól: íme, itt az arcom. A herceg a sötétben nem lát semmit, de egy ügyes mozdulattal megkaparintja Mab-től Smith arany rózsáját. Mab a sötétben ügyesen eloson, a herceg egyedül marad, a függöny összemegy.  — Változás.

A kastély ceremóniatermében vagyunk. Smith lép a színre, és szenvedélyes áriában vall meg nem értett szerelméről:

Kíséretével megjelenik a herceg, hogy fogadja az audienciára jelentkezőket. Elsőnek Glover lép a terembe Cathérine kíséretében, a herceg és Smith legnagyobb megdöbbenésére. Glover kéri a herceget, hogy vegyen részt Cathérine és Smith fegyverkovács esküvőjén. A herceg csodálkozva hallgat: mennyire megváltozott ez a lány, aki pár órával ezelőtt még vele kacérkodott. Cathérine meglátja Smith-t, hozzászalad és felajánlja a kezét. Smith azzal vádolja a lányt, hogy a hercegnél töltötte az éjszakát.

Egy Verdi-típusú finálé bontakozik ki h-mollban, heves Allegro agitato tempóban. Lírai középrészében Cathérine újra kéri vőlegényét, hogy higgyen neki, és egy Desz-dúr Andantéban felidézi meghitt, közös emlékeiket, ám ekkor Smith a herceg ruháján csillogó arany rózsára mutat: ez a lány hűtlenségének bizonyítéka. Neki nem kell más szeretője. Úgy fogja ezután gyűlölni a lányt, ahogy eddig szerette. A kórus és az összes szereplők hevesen tiltakoznak a durva sértés ellen. A függöny lehull.

A negyedik felvonás színhelye a Smith műhelye előtti térség. Már a drámai zenekari bevezetés jelzi a hős zaklatott lelkiállapotát:

A kovácsok és Ralph kérlelik Smith-t, hogy térjen vissza menyasszonyához. Smith azonban hajthatatlan. Ismételten kérik, de hiába.

— Döntsön az ég —, mondja, és istenítéletet követel (l. Lohengrin). Ralph vállalja, hogy kiáll Smith ellen Cathérine igazáért:

A dallamot megismétli a férfikar. Az istenítéletet a Tweed folyó partján fogják megrendezni. Mire kétszer harsan a trombita, legyenek mindketten készen a párviadalra. Induló-jellegű együttessel ér véget a negyedik felvonás első képe.  — Függöny, változás.

Újra a város főterén vagyunk, Szent Valentin üdvözlésére gyűlt össze a nép. Elbűvölően szép és nagyon franciás kórust hallunk, amely különösen a tenor szólamnak kényes feladat:

A kórus elhangzása után Mab jelenik meg, Glovert keresi. A küzdőtérről jön, ott volt a herceg is, mindent tisztáztak, a párviadal meghiúsult. Glover szomorúan közli, hogy már késő, az izgalomtól lánya elméje elborult. Jön Cathérine, és előadja a kor operáiban oly divatos őrülési jeleneteknek mintájára készült áriáját, kis együgyű dalt, zsúfolva kényelmetlen koloratúrákkal:

Az ilyen „turbékolások” miatt marasztalta el Bizet-t bírálatában Johannes Weber.

Cathérine ezután elpanaszolja, hogy hiába jött el Szent Valentin napja, ő egyedül maradt. Időközben Glover elment Smith-ért, aki most szerenádjának hangjaival közeledik. Cathérine mind jobban figyel, értelme szemmel láthatóan feltisztul. Smith a Valentin-kórus hangjaival vall szerelmet menyasszonyának, majd a kórus reprizével ér véget az opera.

A szép perthi lány jobb sorsra érdemes mű. Dramaturgiai gyengéit feledteti a zene számos erénye.

Zongorakivonat énekszólamokkal
vagy
itt



Librettó német (!) nyelven (ger)
vagy
itt

Catherine Glover - June Anderson
Henry Smith - Alfredo Kraus
Le duc de Rothsay - Gino Quilico
Ralph - José Van Dam
Mab - Margarita Zimmermann
Simon Glover - Gabriel Bacquier
Un majordome - Daniel Ottevaere
Un ouvrier - Philippe Duminy
Un seigneur - Christian Jean

Choeurs de Radio France Nouvel Orchestre Philharmonique - Georges Prêtre

01  -  Prélude
Acte I
02  -  N°1 - Chœur et scène "Que notre enclume..." (Les Forerons/Smith)
03  -  N°1 bis - Récit "Enfin me voilà seuil..." (Smith)
04  -  N°2 - Couplet "Catherine est coquette..." (Smith/Mab)
05  -  N°2 bis - Scène et récit "Elle viendrait ce soir?" (Smith/Mab/Catherine/Glover/Ralph)
06  -  N°3 - Air "Vive l'hiver et vive son cortège..." (Catherine/Smith/Glover/Ralph)
07  -  N°3 bis - Récit "Ces plaisirs-là ne me vont pas..." (Glover/Ralph/Smith/Catherine)
08  -  N°4 - Duo "Deux mots encore..." (Smith/Catherine)
09  -  N°5 - Trio "Ainsi donc, plus de jalousie?" (Catherine/Smith/L'Étranger/Le Duc/Mab)
10  -  N°6 - Quatuor "Ah ! La rencontre est imprévue !" (Le Duc/Smith/Catherine/Mab)
11  -  N°7 - Chanson et scène finale "Vous voudrez bien, je pense..." (Catherine/Smith/Le Duc/Glover/Tous/Mab/Ralph)
Acte II
12  -  N°8 - Marche et chœur "Bons citoyens, dormez!" (La Patrouille/Glover)
13  -  N°9 - Chœur et récit "Carnaval!" (Le Chœur/Le Duc)
14  -  N°10 - Chanson a boire "Tout boit, amis, dans ce monde..." (Le Duc/Le Choeur)
15  -  N°10 bis - Scène "Mais qui vient vers nous?" (Le Chœur/Le Duc)
16  -  Ballet N°11 - Danse bohemienne
17  -  N°11 bis - Scène "Je donne en mon palais..." (Le Duc/Mab)
18  -  N°12 - Couplets "Les Seigneurs de la Cour..." (Mab)
19  -  N°12 bis - Reprise du cœur "Tu seras mon bon ange..." (Le Duc/Mab/Le Chœur)
20  -  N°13 - Sérénade "Partout des cris de joie..." (Smith)
21  -  N°13 bis - Récit "Qui va là?" (Un Ouvrier/Smith)
22  -  N°14 - Air "Tra, la, la,...! Quand la flamme de l'amour..." (Ralph)
23  -  N°14 bis - Scène finale "Eh! Camarade!" (Le Majordome/Ralph/La Femme masquée/Smith/Catherine)
Acte II
24  -  N°15 - Chœur et scène "Nuit d'amour et de folle Ivresse..." (Le Chœur/Un seigneu /Le Duc/Un Joueur/Les Joueurs)
25  -  N°16 - Cavatine "Elle sortait de sa demeure..." (Le Duc/Le Chœur)
26  -  N°16 bis - Scène "Et tenez, écoutez..." (Le Duc/Les Seigneurs/La Femme masquée/Le Chœur)
27  -  N°17 - Duo "Nous voilà seuls" (Le Duc/La Femme/Mab)
28  -  N°18 - Air "C'est donc ici..." (Smith)
29  -  N°19 - Final "Nuit d'amour..." (Le Chœur/Un Seigneur/Le Duc/Smith/Le Majordome/ Glover/Catherine/Les Seigneurs)
Acte IV
30  -  10 N°20 - Duo et chœur "Smith, tu nous connais tous..." (Les Artisans/Smith/ Ralph/Tous)
31  -  N°21 - Duo "Us verront si je mens!" (Smith/Catherine)
32  -  N°22 - Scène "Maître, là-bas, on vous attend..." (Un Ouvrier de Smith/Catherine/Smith)
33  -  N°23 - Chœur de la Saint-Valentin "Aux premiers rayons du matin..." (Chœur des Garçons/Les Jeunes Filles)
34  -  N°23 bis - Scène "Catherine Glover?..." (Mab/Glover/Le Chœur)
35  -  N°24 - Ballade "Écho, viens sur l'air embaumé..." (Catherine/Le Chœur)
36  -  N°25 - Final "Le jour de la Saint-Valentin..." (Catherine/Glover/Smith/Mab/Les Garçons/Les Jeunes Filles)

Mp3 - 44100 Hz - 256 kbps











Letöltés / Download
vagy
itt


Forrás: Németh Amadé

Bizet: IV. Iván (Ivan IV.)

Keletkezésének ideje: 1865. Szöveg: Arthur Leroy és Henri Trianon.

Bemutatták: 1951. október 12-én Bordeaux-ban. A partitúrát Henri Busser fejezte be Bizet vázlatai alapján.

Az opera szereplői:

IV. (Rettegett) Iván, orosz cár         bariton

Olga, a cár nővére                           mezzoszoprán

Jorlov, bojár                                     basszus

Zofja, a lánya                                   szoprán

Temruk, cserkesz vezér                  basszus

Mária, a lánya                                  szoprán

Igor, Mária fivére                              tenor

Ifjú bolgár, a cár kegyence               lírai  tenor

Egy tiszt                                           tenor

Cserkesz harcos                              tenor

Az opera cselekménye a Kaukázusban és Moszkvában zaj­lik le, Rettegett Iván cár uralkodásának idején. Zenekar: közepes létszám.  Énekkar: nagy létszám. Tánckar: közepes létszám.

Bizet nem komponált nyitányt operájához, Busser, a parti­túra befejezője és közreadója összeállított egy előjátékot az opera motívumaiból, amely a Choudens kiadó által megje­lentetett zongorakivonat (1951) függelékében található.

Az első felvonás színhelye a Kaukázus egy festői völgye, amelyen egy erős sodrású patak folyik keresztül. A cserke­szek tábora a közelben van. A patak partján lányok, asszo­nyok merítik meg vízhordó edényeiket és közben vidáman énekelnek. A női kórus Gounod hatásáról árulkodik.

Különös öltözetű idegen jelenik meg a színen, Iván cár kegyeltje, egy ifjú bolgár, aki eltévedt és most az asszonyo­kat kérdi, hogy nem láttak-e erre fényes öltözetű vadászo­kat? Mária, a cserkesz vezér lánya nemmel felel, és megkér­dezi az idegent, honnan jött e tájra? Még a magasan szálló sas sem látja innét az ő távoli bolgár hazáját, feleli az ifjú. Mária marasztalja, hogy töltse velük a napot. Másnap majd ad melléje vezetőt, aki visszakíséri övéihez. Gyengéd hangú kettősükben Mária koloratúrái kísérik az ifjú bolgár lírai szólamát.

Robusztus zene jelzi a cár érkezését. Örül, hogy megta­lálta kedvelt hívét, de még jobban, hogy itt, az isten háta mögött ilyen szép lányra lelt. Mária friss forrásvízzel kínálja meg az idegent, akiről nem is sejti, hogy a cár. Iván gáláns gesztussal, egy frissen tépett virággal köszöni meg a lány kedvességét egy finom vonalú ariosóban:

Ezután az idegenek elvonulnak, velük tart a bolgár ifjú is. A vízhordó asszonyok folytatják munkájukat, a munkadal felett Mária arról a mélységes hatásról énekel, amellyel a büszke tartású idegen elbűvölte őt.

Temruk, a cserkesz vezér, Mária atyja közeledik gondter­helten. Egy őrtálló harcos fegyverbe szólítja a férfiakat. Egy orosz tiszt jelenik meg, és Temruktól a leányát követeli, akit a cár parancsára magával kell vinnie. Temruk vonakodik. Az orosz keményen közli: amennyiben lányát nem adja ki, a törzs valamennyi gyermekét kardélre hányják. Így paran­csolta a cár. Mária önként követi az orosz tisztet, aki fegy­vereseivel elvonul. Temruk lesújtva, összetörve áll hívei közt.

Vadászkürt harsan és vidám vadászdal hangzik, Igor, Temruk vezér fia érkezik dús vadászzsákmánnyal. A megtört apa közli fiával, hogy Máriát elhurcolták az oroszok. Igor harcias dallal buzdítja embereit, hogy szegődjenek a lány­rablók nyomába. Temruk helyesli tervüket, de vállalkozásuk előtt az ég segítségét kéri. A férfikarral kísért ima Meyerbeer nyomdokain halad. Utána visszatér Igor harcias éneke, és az első felvonás első képe erőteljes zenekari tuttival ér véget, amelyben könnyű felfedezni a Lohengrin harmadik felvonása élőzenéjének hatását:

A második kép a cár táborában játszódik. Iván legyőzte a tatárokat. Ujjongó zene és a bojárok hódoló éneke kö­szönti a győztest. Az elfogott tatárok kegyelemért könyörög­nek, de a cár kegyetlenül lemészároltatja őket. Ekkor elkez­dődik a győzelmi ünnep. Iván kéri az ifjú bolgárt, hogy éne­keljen neki. Egy bolerót hallunk ajkáról, amelyet Bizet a Vasco de Gama lapjairól menekített át a IV. Iván partitúrá­jába. A dal úgy végződik, mint később a Carmen Seguidillája. Megdöbbentő stílustörés ez a rossz helyen elhangzó bolero.
„Ez a dal asszonyoknak való" — szól a cár és rázendít egy kozák harci dalra :

A cár áriája hatásos. Trombiták, kürtök és ütőhangszerek adják meg harcias karakterét. Az ária után a cár egy recitativóban elmondja a bojároknak, hogy országjárása közben feleség után is nézett, aki majd trónörökössel ajándékozza őt meg. Jorlov bojár odasúgja lányának, Zofjának, hogy csakis ő lehet a cár választottja.

Szomorú menet jelenik meg a színen : lefátyolozott lányok, akiket a cár parancsára szedtek össze a hatalmas ország min­den részéből. Énekelni kezdenek: „Siratjuk hegyeinket, sirat­juk völgyeinket, erdeinket, berkeinket. .."

A cár csendet parancsol. Az ő közelében tilos a panasz. „Ez a ti hazátok, ez lesz a családotok" — szól a csüggedt lányokhoz. Mindenki megretten, csak Mária lép elő bátran és a félelmetes, parancsoló úrban felismeri a kaukázusi for­rás mentén látott idegent. „Szabad nép szabad lánya vagyok" — kiáltja, és hirtelen ráismer a cárra. „Nevedhez vér és ret­tegés tapad" — sikoltja. „Tépjétek le a fátylát" — paran­csolja a cár, de Mária maga veszi le azt. Most a cár is ráis­mer a kedves cserkesz lányra, aki a zord hegyek közt szomját oltotta és akit az ő parancsára hurcoltak táborába. Nem bünteti meg az önérzetes lányt, aki egy ariosóban kéri, hogy engedjék vissza övéihez:

Az ariosót együttes követi. Az udvart meglepi a lány szépsége és bátorsága. A cár felkínálja neki trónját, ossza meg vele, mint törvényes felesége, de Mária ellenáll. Népeik örök­től fogva ellenségek, nem lehet a kegyetlen cár asszonya. Iván parancsot ad, hogy vigyék lakosztályába a lányt. Jorlov Mária halálát követeli. „Ki segít rajtam?" — kiált fel Mária. Egyházi ének szólal meg, az ifjú bolgár a karral együtt éne­kel, megjelenik Olga, a cár nővére, felmutatja a kereszt jelét, és oltalmába veszi a lányt. Iván kénytelen engedni. A felvo­nást záró nagy együttesben az egyházi dallam összevegyül a cárt éltető kórussal. A finálé „felrakása" Verdi építkezésére emlékeztet, annak zsenialitása nélkül.

A második felvonás cselekménye Moszkvában, a Kreml előtti téren játszódik. A nép vidám tánccal, dallal ünnepli Iván cárt. Keringőt hallunk, a Faust valcerének testvérét.

Trombiták és harsonák zengenek, dobszó hallik. Egy hír­nök jelzi a cár érkezését. Az uralkodó megmutatja a népnek választottját, Máriát. Méltóságteljes indulózenét hallunk, elő­ször a zenekaron :

A zenekari bevezetés után a kórus veszi át az induló dalla­mát. Az ünneplő tömegben ott lapul Igor és Temruk, bosszúra készen. Igor elmeséli, hogy hiába hajszolta halálra a lovát, nem érte utol húga elrablóit. Temruk is elbeszéli vi­szontagságos útját, majd apa és fia tüzes bosszú-kettősben egyesíti haragját.

Hozzájuk lép a vágyaiban csalatkozott Jorlov, aki ugyan­csak a cár életére tör, mióta kiderült, hogy lányából sohasem lesz cárnő. Szövetkezik a cserkeszekkel. Bosszú-hármasukat a nép éljenzése szakítja félbe. Búcsúzóul még gyorsan össze­súgnak és Jorlov megígéri, hogy Igort az éjjel bevezeti a cár hálótermébe. A nép az uralkodót élteti. Vége a felvonásnak.

A harmadik felvonás színtere egy terem a Kremlben, a cári nászszoba előtt. Az ifjú bolgár kóruskísérettel hódol a leendő cárnőnek, akit kísérete éppen a nász szobához vezet. Mikor Máriát oltalmába vette Olga, a cár nővére, Iván cár megbetegedett. Lázas önkívületének mélyéről néha sóhaj tört elő, Máriát hívta. Mária meglátogatta és gondosan ápolta. Megszerette a betegben az esendő embert, és amikor a cár meggyógyult, már nem tiltakozott a házasság ellen.

A kíséret Máriát egyedül hagyja. Távoli hazájáról énekel honvágytól fűtött áriát, amelynek kadenciáját a Trubadur Leonórájának ajkáról kölcsönözte Bizet. A kadencia alatt énekkar jelzi a cár közeledtét. Iván jön szerelmes szavakkal: „Fénytenger vár a mai ünnepen… egy hatalmas nép várja a szépek-szépét... ragyogj hát, mint a csillagok…" Ket­tőst hallunk ezután, amely zeneileg kedves, de súlytalan. A két döntően elütő jellem rajzából semmit sem kapunk.

Iván a nászszoba ágyán egy papírszeletet talál, rajta bib­liai idézet arról, hogyan vágta le Judit Holofernész fejét. A cár Jorlovot hívja, aztán ingerülten távozik. Jorlov a füg­göny mögött rejtőzködő Igort szólítja, és közli vele, hogy itt most csak a cár új asszonya tartózkodik udvarhölgyei kísé­retében, de nemsokára visszatér a cár, természetesen fegyver­telenül és akkor végezhet vele.

Igor hazájáról és bosszújáról énekel. Recitativójának egy fordulata már a Carmenre mutat előre:

Kívülről éljenzés hallatszik, díszes bárka közeledik a fo­lyón. Mária kijön a nász szobából, és szembetalálkozik fivé­rével, Igorral. A bosszúra elkötelezett fivér és a szerelmes nővér indulatai egy heves, szenvedélyes agitato kettősben ütköznek össze. Mária kétségbeesik, amikor megtudja, hogy fivére meg akarja ölni a cárt. „Iván a férjem és én szeretem őt!" — vallja indulatosan. „Te vagy a cárnő, nagy ég!" — tör ki Igor. „Te, hegyeink büszke lánya szereted ezt a fenevadat! Nem emlékszel már hazádra és bosszúnk eskü­jére?"

Feltépik az ajtót, és megjelenik kíséretével a cár. Jorlov fél a leleplezéstől, és minden felelősséget Igorra hárít, és vá­dolja Máriát, hogy ő is részese az összeesküvésnek.

„Te — fakad ki a cár —, Mária, kinek életem és hűségem adtam, te, aki elűzted fejem felől a zord felhőket, te tetted ezt! Én széttöröm a szolgai érzést, és lecsapok a bűnösökre!"

Mielőtt azonban folytathatná, tűz üt ki. Temruk és hívei felgyújtották a Kremlt. Hatalmas, félelemtől terhes tűzkórus bontakozik ki. A cár Máriát és Igort arra ítéli, hogy eleve­nen befalaztassanak, majd erejét vesztve a földre hanyatlik. Mindenki halottnak véli. A rémület és a megdöbbenés lesz úrrá az udvaron. Nagy együttesben cseng ki a felvonás.

A Kreml falának tövében játszódik le a negyedik felvonás. Őrök szólítgatják egymást a derengő hajnalban. A ködből felbukkan Temruk alakja, aki azt hiszi, hogy gyer­mekei elpusztultak, és mélységesen gyászolja őket. Mint síri látomás, megjelenik a halottnak hitt cár őrjöngő, lázas láto­másokkal küszködő alakja. Temruk megszánja, megpróbálja öntudatra ébreszteni. Megszólal a Kreml öreg harangja, amit csak akkor kondítanak meg, ha meghal egy cár. Iván rádöb­ben a valóságra. A távolból Jorlovot éltetik, aki cárnak kiál­tatta ki magát. A nép követeli, hogy az elítélteken hajtsák végre az ítéletet.

Az ötödik felvonás a Kreml egyik termében ját­szódik. A bojárok kórusban követelik Mária és Igor vesztét és éltetik Jorlovot, akit cárnak kiáltanak ki. Ekkor kitárul az ajtó, és megjelenik a halottnak hitt Iván cár Temruk kísé­retében, és a döbbent csendben megszólal:

Azonnal átlát a helyzeten, és vesztőhelyre küldi Jorlovot, az igazi bűnöst, Máriát pedig szerelmesen öleli magához. Az udvar éljenző kórusával ér véget az opera.

Librettó franciául   vagy   itt

Inva Mula - Marie

Julian Gavin - Igor
Ludovic Tezier - Ivan IV
Paul Gay - Temrouk
Alexandre Vassiliev - Yorloff
Henriette Bonde-Hansen - Le jeune bulgare
Franck Bard - L'officier
Sonia Nigoghossian - Olga
Richard Tronc - La Sentinelle
Mario Castagnetti - Le Tcherkesse
Pascal Aubert - Le Heraut

Luc Hery - solo violin; 

French Radio Choir, Orchestre National de France - Michael Schønwandt
(Radio France, 28 March 2002, Theatre des Champs-Elysees, Paris)

Acte I
01  -  Introduction. "Puisons mes soeurs, l'eau des fontaines"
02  -  Scene et morceau d'ensemble "Mon pere! Qu'avez-vous"
03  -  Scene et morceau (continué)
04  -  Final "Victoire! Victoire!"
Acte II
05  -  Scene, Choeur "Sonnez, eclatantes fanfares!"
06  -  Serenade "Ouvre ton coeur a l'amour qui m'emflamme"
07  -  Scene et Choeur
08  -  Igor de la campagne. En guerre
09  -  Des femmes choeur
10  -  Chant du cosaque "Eh! C'est un chant de femmes"
11  -  Aria et choeur "Oh,vous etes mes  années"
12  -  Final "Boyards, j'ai fait fouiller la plaine et la montagne
Acte III
13  -  Choeur danse "Sous nos pas le sol resonne"
14  -  Marche, scene et choeur "Silence, le csar s'avance"
15  -  Aria et en duo "Et moi, j'aurais quitte mon pere vainement"
16  -  Trio et choeur final "N'est-ce pas toi"
Acte IV
17  -  Choeur "Venez, souveraine adoree"
18  -  Air "Il me semble parfois que ma vie. Est un songe!"
19  -  Scene  "Je veux vivre pour toujours"
20  -  Final "Enfin, il s'est passe"
21  -  Scene et recit "Tiens, lis ce billet"
22  -  Air "Ma Vengeance va donc etre enfin satisfaite"
23  -  Duo "Marie!Igor!"
24  -  Duo "Separation" (continue)
25  -  Duo "Nous ne reverrons" (continue)
26  -  Duo "Fin du rêve"
27  -  Final "Voyez! Ah, mon Ivan!"
Acte V
28  -  Marche et recit "Qui vive"
29  -  Duo "Enfin le jour succede a l'ombre"
30  -  Scene finale "A mort, la csarine perfide!"

Mp3 - 44100 Hz - 320 kbps 

Letöltés / Download

vagy

itt   és  itt