Az ifjú bussetói mester feleségével és pár hónapos fiacskájával, Icilióval, 1839 februárjában elindult milánóba, s megszállt Seletti tanár úrnál, ahol diákkorában is lakott. Szeptemberben a San Simone utca 3071. sz. házába költözött a ticinói kapu környékén. A fiúcska még októberben meghalt. Ezúttal másodszor súlytotta gyász a kis családot: tizenhét hónapos lányukat, Virginiát, még Bussetóban elvesztették. És 1840 júniusában egy gyors lefolyású betegség elragadta a fiatalasszonyt, Margherita Barezzit is. Verdi Margherita halála után rövid időre visszatért Bussetóba. Itt fejezte be, kedveszegetten, s az Oberto sikere ellenére rossz anyagi körülmények közt a szerződésben lekötött Pünkösdi királyság avagy az ál-Szaniszló c. vígoperát, amely aztán szeptemberben megbukott a Scalában.
Pünkösdi királyság, avagy az ál-Szaniszló
(Un giorno di regno, ossia il finto Stanislao)
kétfelvonásos vígopera
Szövegkönyvét Felice Romani írta Alexandre Vincent Pineu-Duval Le faux Stanislas című háromfelvonásos komédiája nyomán (a librettó 1818-ban Adalbert Gyrowetznek készült, ezt rövidítették, módosították Verdi számára).
Bemutató: La Scala, Milano, 1840. szeptember 5.
Belfiore lovag, az ál-Szaniszló - Raffaele Ferlotti - bariton
Kelbar báró, a bitorló - Raffaele Scalese - basszus
Del Poggio márkinő, fiatal özvegy, a báró unokahúga, Belfiore szerelme - Antonietta Marini-Rainieri - szoprán
Giulietta di Kelbar, a báró leánya - Luigia Abbadia - mezzoszoprán
Edoardo di Sanval, fiatal hivatalnok, La Rocca unokaöccse - Lorenzo Salvi - tenor
La Rocca, Bretagne kincstárnoka - Agostino Rovere - basszus
Ivrea gróf, Brest parancsnoka - Giuseppe Vaschetti - tenor
Delmonte, Belfiore fegyvernöke - Napoleone Marconi - basszus
Szolgálók, szobalányok
Mindenek előtt egy kis történelmi kitérő. Romani szabadon kezelte Stanislaw Leszczynski történetét, akit 1704-ben királlyá proklamáltak. A szász király, Frigyes Vilmos nem tűrte ezt, és Poltavánál leverte Szaniszlót, aki Párizsba menekült, lánya XV. Lajos felesége lett. 1733-ban meghalt a szász király, Szaniszló elfoglalhatta ismét trónját. Két év uralkodás után szász és orosz hadak elűzték, és újra Franciaországba kellett menekülnie. Romani azt az esztendőt választotta kiindulópontjának, amikor Szaniszlót második királyságára visszahívták.
I. felvonás
1733-at írunk, a Brest közelében fekvő Kelbar kastélyban vagyunk. A kórus-introdukciót a háznép buffó-jelenete színezi. Kelbar báró háza örömtől hangos, mert nemsokára kettős esküvőt tartanak. La Rocca kincstárnok elveszi a báró lányát, Giuliettát, Del Poggio márkinő, a báró megözvegyült unokahúga pedig hozzámegy a kissé koros városparancsnok Ivrea grófhoz. A báró és leendő veje kedélyesen kívángat egymásnak szerencsét a kórus lelkes helyeslése közepette.
Delmonte fegyverhordozó jelenti királyi ura, Szaniszló érkezését. Az azonban nem más, mint Belfiore lovag. Bevonul tehát Belfiore, mint Szaniszló, aki hazájába való visszatérése előtt búcsúzni jött. Belfiore az ünneplés közepette félresúgja: ha ezt párizsi bajtársaim látnák ! A „királynak" bemutatják a párokat. Amikor az meglátja a márkinőt, elhatározza, hogy még egy napot itt időzik. Kéri, hogy hagyják magára, mert levelet kell írnia. Államügyben — így ő —, valójában pedig barátainak, hogy cselében segítsenek. Edoardo, La Rocca unokaöccse szerelmes Giuliettába. Mivel az nem lehet az övé, kéri a „királyt", hogy fogadja őt szolgálatába, hadd essen el a harcmezőn. Katonás hangú kettősük Nemorino — Belcore duettjére emlékeztet (Donizetti: Szerelmi bájital), bár a két különböző karakter érzékeltetése még nem sikerült Verdinek. Belfiore valódi hangja belépő-dalában mutatkozik meg.
A férfiakat a márkinő kileste. Cavatinájában igazi hősnőnek mutatkozik (rossinis recitativo, bellinis cavatina), az idős Ivreához önfeláldozásból megy hozzá — mondja, hogy Belfiorét nyilatkozatra bírja. Olyan ez a jelenet, mintha Rossini Rosinájának illúzióktól megfosztott nővérét hallanánk. A cabaletta már nyílt vallomás: csak Belfiore „őfelségét" tudná szeretni... A kertben Giulietta örvendezik hódolói körében. A báró kérdi lányát, miért olyan szótlan és tartózkodó? A kincstárnok szerencsére azt hiszi, hogy a szende hajadon pironkodik a házasság miatt, de másnapra majd minden megváltozik. Belfiore lép hozzájuk, Edoardót bemutatja, mint fegyvernökét, majd a báróval és a kincstárnokkal elvonul, hogy velük államügyekről tárgyaljon. Kitűnő együttest hallunk, Giulietta és Edoardo a szerelemről énekel, Belfiore és a báró staccato énekét a kincstárnok tartott hangjai húzzák alá. A márkinővel az együttes szextetté bővül. Belfiore egyelőre megjátssza a fenségest, de kitör belőle a szerelmes férfi hangja. Majd az urak eltávoznak, a márkinő a szerelmesekkel marad.
Belfiore helyteleníti, hogy La Rocca elveszi Giuliettát, mert számára fenntartott egy miniszteri tárcát és egy lengyel hercegnő kezét. A báró felháborodik, a kincstárnok megzavarodik. Veszekedésüknek a márkinő érkezése vet véget, javasolja, hogy Giuliettát vegye el Edoardo, a kincstárnok unokaöccse, így az ügy a családban marad. A báró mérges, vérszomjas, mindenáron párbajozni akar.
Adagio-Presto finálé.II. felvonás
A szolgáknak — akik a párbaj előkészületeit figyelik — Edoardo bevallja érzelmeit. Áriája hagyományos, néhány szekvenciás taktusa azonban figyelmet érdemel.
Belfiore jön Giuliettával és a kincstárnokkal. Kérdésére, hogy miért ellenzi a báró az Edoardóval kötendő házasságot, azt a választ kapja, hogy az ifjú vagyontalan, La Rocca viszont úszik a pénzben. Belfiore javaslata: adjanak Edoardónak egy kastélyt és 5000 scudót, hogy a lányt elvehesse. Az ifjakkal elmegy, a báró és a kincstárnok rossinis buffó kettősét halljuk.
A márkinő elhatározta, hogy leleplezi Belfiorét. Egy kettősben valósággal körülszimatolják egymást. Ivrea gróf érkezését katonás trombitaszó jelzi. Belfiore elveszti önuralmát, a márkinő azonban vidáman cabalettázik, mintha mi sem történt volna. Ivrea lép be, a márkinő kijelenti, hogy kész hozzámenni, de Szaniszló-Belfiore kijelenti, hogy ez állami okokból kifolyólag lehetetlen, Ivrea vele kell menjen Lengyelországba. Úgy látszik, mindennek vége. Ezt egy rossinis, tömbszerűen felépített együttes rögzíti, akkor azonban egy küldönc levelet hoz Belfiorénak: az igazi Szaniszló megérkezett Varsóba, befejezheti a komédiát. Elvesztett „királyságáért" Franciaország marsallja lesz, összeboronálja Giuliettát Edoardóval, és szerelemmel átöleli a márkinőt. Az öregek amúgy buffó módra beletörődnek sorsukba.
A mű nem mérhető össze sem a Sevillai borbéllyal, sem a Don Pasqualéval, de túl kell tennünk magunkat a téves híreszteléseken, ami minden bizonnyal olyanoktól származik, akik ezt az operát csak hírből ismerték: ez nem szomorú vígopera, hanem valódi, ha nem is árad belőle úgy a humor, mint az előbb említettekből. Figyeljük csak meg, mit énekel a márkinő a 2. fv. 2. jel. kettősében!
Libretto magyarulLibretto olaszul vagy itt
Teljes kotta vagy itt
Az 1951-es stúdió-felvétel (Renato Capecchi - Belfiore, Sesto Bruscantini - Kelbar, Lina Pagliughi - Poggio, Laura Cozzi - Giulietta, Cristiano Dalamangas - Rocca, Juan Oncina - Sanval, Mario Carlin - Ivrea, Ottavia Plenizio - Delmonte, Orchestra and Chorus of Radio Italiana, Alfredo Simonetto) két kiadásban is létezik: a Naxos után a Dynamic is kiadta 2012-ben.
DVD-n és Blu-ray lemezen tavaly örökítették meg a Pármai előadást (Guido Loconsolo - Belfiore, Andrea Porta - Kelbar, Anna Caterina Antonacci - Poggio, Alessandra Marianelli - Giulietta, Ivan Magrì - Sanval, Paolo Bordogna - Rocca, Ricardo Mirabelli - Ivrea, Seung-Hwa Paek - Delmonte, Orchestra e Coro del Teatro Regio di Parma, Donato Renzetti)
Itt pedig ismét egy Philips felvétel 1973-ból:
Fiorenza Cossotto - Marquise del Poggio
Jessye Norman - Giulietta
José Carreras - Edoardo de Sanval
Ingvar Wixell - Chevalier Belfiore
Vincenzo Sardinero - Gasparo Antonio della Rocca
Wladimiro Ganzarolli - Baron de Kelbar
William Elvin - Delmonte
Ricardo Cassinelli - Comte Ivrea
Royal Philharmonic Orchestra, Ambrosian Singers - Lamberto Gardelli - August 1973
01: Ouverture
I. felvonás
02: Introduction: "Mai non rise" (Chorus)
03: Duet: "Tesoriere garbatissimo" (Barone, Tesoriere, Chorus)
04: Recitative: "Sua Maestà" (Delmonte)
05: Cavatina: "Compagnoni de Parigi" (Cavaliere)
06: Recitative: "Il doppio matrimonio" (Barone)
07: Duet: "Proverò che degno io sono" (Eduardo, Cavaliere)
08: Recitative; Cavatina: "Grave a core innamorato" (Marchesa)
09: "Si, festevole matin e" (Chorus)
10: Cavatina: "Non sa quant'io nel petto soffra" (Giulietta)
11: Recitative: "Ebben Giulietta mia" (Barone, Giulietta)
12: Sextet: "Cara Giulia, alfin ti vedo!" - Recitative: "In te, cugina, io spero"
13: Trio: "Bella speranza inverno!" (Marchesa, Giulietta, Edoardo
14: Recitative: "Quanto diceste" (Cavaliere)
15: Duet: "Diletto genero, a voi ne" (Barone, Tesoriere)
16: Finale: "Tesorier io creder"
II. felvonás
17: "Ma le nozze no si fanno?" (Chorus)
18: Aria: "Pietoso al lungo pianto" (Edoardo)
19: Recitative: "Bene, scudiero" (Cavaliere, Giulietta)
20: Duet: "Tutte le arme si può prendere" (Tesoriere, Barone)
21: Duet: "Ch'io non possa il ver comprendere?" (Marchesa, Cavaliere)
22: Recitative: "Nipote, in quest'istante" (Barone)
23: Aria: '"Si mostri a chi l'adora" (Marchesa)
24: Recitative; Duet: "Giurai seguirlo in campo" (Giulietta, Edoardo)
25: Recitative: Si, caro Conte!
26: Septet: "A tal colpo preparata"
27: Finale: "Sire venne in quest istante"
Mp3 - 44100 Hz; vbr 256 kbps
Letöltés 1. Letöltés 2.vagy
Letöltés 1. Letöltés 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése