Ravel: A pásztoróra (L'heure espagnole)

Mindaz, amit Ravel valaha komponált, ma is a koncerttermek és operaházak repertoárján található, ám négy évtizedes pályafutása alatt mintegy 15 órányi zenét írt mindösszesen. Nemritkán ölt abszurd mértékű energiát olyan művek csiszolgatásába, amelyek valójában már készen voltak. Erőteljes nyomot hagyott munkáján, egyéniségén az apja „svájci órás“-ra valló türelmes, szorgalmas, precíz és megbízható alapossága. (Joseph Ravel valójában svájci származású mérnök volt, jelentős találmányait nagyra becsülték, ő szerkesztette az első kétütemű motort.)

Ezt a remekművet, a vígopera e kései gyöngyszemét a zeneszerző apjának szánta ajándékul. Ám a bemutatót megelőző szokásos huzavona következtében az már nem érhette meg a premiert.

A darab egészében és legapróbb részleteiben is Ravel egyéniségét tükrözi: a spanyol miliő éppúgy, mint az órásműhely megannyi ketyegő szerkezetének látszólag összevissza, valójában azonban mérnöki pontossággal megkonstruált lármája;a szerelmi vágyát beteljesíteni nem tudó szépasszony kielégületlen éhsége éppúgy, mint udvarlóinak finom mívű pillanatfelvétele; a helyzetkomikum magával ragadó pikantériája és a bonyolult mikromelodika lenyűgöző szellemessége együttesen alkotják azt az egyszeri színpadi csodát, amelyhez a zene történetében talán csak Mozart Figarója hasonlítható. (Pándi Marianne)

1907-ben röpke négy nyári hónap alatt komponálta, a bemutatóra azonban 1911-ig kellett várnia. Ugyanezen az estén adták elő Massenet Thérèse c. operáját is. A közönség udvariasan tartózkodó volt, ám a sajtó most a szokottnál jobban kedvezett Ravel művének.

„A pásztoróra különös darab, minden bizonnyal Ravel legjobb alkotása ... A pásztoróra zenekara elbűvölő, ragyogó, egyedülálló, változatos.“ (Le Temps)

„Ravel zenéje egészen a játékosságig, a paradoxonig francia.“ (Novuelle Revue Francaise)

„Amire vállalkoztam, meglehetősen merész dolog — írja Ida Godebskának — : feltámasztani az olasz opera buffát, pusztán magát az elvet. Ez a mű nem a hagyományos formában készült. [...] A pásztoróra zenés komédia. Mit sem változtattam Franc-Nohain szövegén, néhány húzástól eltekintve. Csak a záró kvintett formája, prozódiája, hangzási effektusa emlékeztet a hagyományos együttesre. Egyébként inkább a deklamáció ismerős, mint az ének. A francia nyelvnek, akárcsak a többi nyelvnek, megvan a maga sajátos hangsúlya, zeneisége. Miért ne használnánk fel ezt a helyes prozódia megteremtéséhez?

A mű szellemisége kifejezetten humoros. Elsősorban zenével, harmóniával, ritmussal, hangszereléssel igyekeztem az iróniát kifejezni, és nem - mint az operettekben szokás - a szavak önkényes és komikus halmozásával.“

A pásztoróra (L'heure espagnole)

Vígopera egy felvonásban

Keletkezés: 1907

Szövegkönyv: Franc-Nohain (Maurice Etienne Legrand)

Ősbemutató: Párizs, Opéra Comique, 1911. május 19.

Torquemada - tenor - Maurice Cazeneuve

Concepción - mezzoszoprán - Geneviève Vix

Gonzalve - tenor - Maurice Coulomb

Ramiro - bariton - Jean Périer

Don Iñigo Gomez - basszus - Hector Dufranne

Történik a XVIII. században, Toledóban.

Cselekmény

Torquemada órásmester kénytelen magára hagyni műhelyében feleségét, Concepciónt és egyik ügyfelét, a daliás öszvérhajcsár Ramirót, mert be kell állítania a városka toronyóráját. Concepción aggódik, mert bármikor betoppanhat szeretője, a költő Gonzalve. Megkéri Ramirót, hogy vigyen fel egy nehéz állóórát a hálószobájába. Ramiro felkapja az órát és indul vele futólépésben, így aztán olyan hamar visszaérkezik, hogy az idő közben megérkezett Gonzalve-ot az asszonyka nem tudja már máshová rejteni, mint egy másik állóórába. A fiatalasszony azonnal feltalálja magát:

„Ej, elvétettem a dolgot... Azt a másik órát hozza ki, emezt pedig vigye be helyette a hálószobába!“ Így Gonzalve-ot az öszvérhajcsár csempészte be a pásztoróra színhelyére. De a költő a hálószobában csak szerelmes frázisokat tud mondani, férfiként csapnivaló. Ráadásul megjön Don Iñigo Gomez bankár, a másik udvarló is, aki szintén el akarja csábítani Concepciónt. Nosza, a szépasszony begyömöszöli ezt is az óratokba, s Ramirót megint csak szívességre kéri: ezt az órát vigye be, amazt hozza vissza. A szállítás pompásan sikerül. Most már Don Gomez van a hálószobában, de ő is kudarcot vall. Ezután ő is elbújik az egyik állóórába. Gonzalve kilopódzik búvóhelyéről, ám rögvest vissza is mászik, amikor hallja, hogy Ramiro közeleg. Concepción kesereg, hogy csak megy az idő, és nem történik vele semmi. Végül eszébe jut a megoldás, az erős, izmos Ramiro, ezért azt javasolja neki, hogy ők menjenek fel kettesben az emeletre. Amikor megérkezik Torquemada, azt találja, hogy a két állóóra egy-egy férfit rejt. Don Inigo és Gonzalve azt füllentik, hogy a szerkezet érdekli őket, és kissé vonakodva megvásárolják az órákat, Ramirónak pedig közben a pásztoróra jutott.

Ravel csipkelődő természete eszményi alapanyagra talált Franc-Nohain komédiájában, amelyet egy kritikusa „enyhén pornográf bohózatként" írt le. A színmű alapgondolata — amit Ravel szinte csorbítatlanul emelt át a librettóba — az, hogy a szexuális étvágy is óraműpontossággal működik, és az operát végigkíséri az órák és gépek ketyegése-berregése, aláfestve Concepción és szeretőinek körtáncát. Ravel a vígjáték mestereként zenei eszközökkel is felhívja a figyelmet szereplőinek gépiességére, mindamellett helyzetük mélységes emberségét sem mulasztja el érzékeltetni. Ravel spanyolos zenekarkezelése mindvégig sziporkázóan eredeti: a lenyűgözően extravagáns ütős szekcióban például három metronómot, kasztanyettákat, egy ostort és egy kakukkos órát is elhelyezett. A különleges hangszerek közül kiemelhetjük a kontrafagottot, illetve a fagottot és a szaxofont összeházasító szarruszofont, és ezek gazdag és érdes hangzásával különös nyomatékot kölcsönzött egyes kiemelt pillanatoknak. A humor legfontosabb forrása az apró, ám alapvető elcsúszások sora: az órák összevissza ketyegnek, a harmóniák és hangszínek kiszámíthatatlanul váltakoznak, Gonzalve és Concepción áhított ölelését meghiúsítja a da capo ária által megkövetelt ismétlés. Concepción „Ah, la pitoyable aventure" (Ó, ez a szánalmas kaland) kezdetű panaszát, illetve Gonzalve érzelmes és lírai ábrándozását leszámítva az operában nincsenek hagyományos „számok", és az énekesek — követve „az olasz buffó recitativók kvázi parlandóját" — inkább deklamálnak, mintsem énekelnek. Franc-Nohain kétértelműségeinek és Ravel zenei humorának szellemességét kiválóan egészítik ki a spanyolos fordulatok: e három tényező tüneményes csúcspontban, a „Jelenet és habanera" gunyoros együttesében tetőzik. Ez a kvintett vonja meg a darab egyenlegét: „A szerelem hajhászai közül végül is az öszvérhajcsár jár jól."

 

Librettó francia és angol nyelven

 

Ravel zongorakivonata énekszólamokkal   vagy   itt

Ha valaki lemezre akarja venni A pásztorórát, a legfőbb akadály a zeneszerző utasítása: „dire plutôt que chanter" („inkább elbeszélve, mint énekelve"). A záróötöst és Gonzalve szerepét leszámítva a partitúra az énekes színészeknek kedvez az operaénekesekkel szemben. Az első, 1929-es felvételtől eltekintve azonban, amelyet maga Ravel vezényelt, szinte senki sem kísérelte meg kielégíteni a partitúra által megkövetelt parlando előadásmód követelményeit.

Ezzel együtt több igényes hangfelvétel is készült a műből, így például Ansermet 1953-as lemeze (Decca), amelynek Concepciónját Suzanna Dalco csaknem tökéletesen kelti életre, André Vessiéres pedig szórakoztatóan játssza túl Don Iñigo komikus szerepét.

Suzanne Danco - Concepcion

Paul Derenne - Gonzalve

Michel Hamel - Torquemada

Heinz Rehfuss - Ramiro

André Vessiéres - Don Iñigo Gomez

L'Orchestre de la Suisse Romande - Ernest Ansermet (Victoria Hall, Geneva, May 1953)

Mp3 - 44100 Hz - 192 kbps

 

Letöltés / Download   vagy   itt

Lorin Maazel 1965-ös, Deutsche Grammophon-féle változatának fő erőssége a női főszereplő, Jane Berbié - a franciásan stilizált karakteréneklés mintapéldája - , Michel Sénéchal kiváló Gonzalese és Gabriel Bacquier harsány Ramirója.

Jane Berbié - Concepcion

Jean Giraudeau - Torquemada

Gabriel Bacquier - Ramiro

José van Dam - Don Iñigo Gomez

Michel Sénéchal - Gonzalve

L'Orchestre National de la R.T.F. - Lorin Maazel

Mp3 - 44100 Hz - 320 kbps

 

Letöltés / Download   vagy    itt

Boldog Karácsonyt!

Bizet: Vasco de Gama (ode-symphonie)

Szimfonikus óda magánénekre, vegyeskarra és szimfonikus zenekarra

Szövegét Camões Luziádok c. eposza nyomán Louis Delâtre és Bizet írta.

Keletkezésének ideje: 1859—60, Róma.

Nagy mitológiai apparátus kíséri kalandos útján az óda hősét. Hajója a Tajóról fut ki a nyílt tengerre (hatásos melodráma). Az énekkar Európa nagy folyóihoz fohászkodik: kéri a Rhône, a Temze, az Odera, az Ebro segítségét, hogy egyesült erővel támogassák a vak-merő hajós útját. Matrózok, katonák felváltva énekelnek érzelmes, honvágytól telt és harcias, nyers dalokat. Léonard hajóstiszt a szép asszonyoktól vesz búcsút, és felidézi azt a dalt, amit Inez de Castro énekelt mindig alkonyatkor. A matrózok felfigyelnek: „halljuk, halljuk”, és felcsendül egy bolero, a Carmen második felvonásbeli Cigánytáncának őse:

A dal úgy ér véget, mint majd tizenöt év múlva a Seguidilla:

Ezt a bolerót később Bizet beépítette a IV. Iván partitúrájába, ahol a cár kegyence, az Ifjú bolgár énekli, oda nem illően.

A hajó már messzi kint jár a nyílt tengeren, a szél felborzolja a hullámokat, melyek egyre magasabbra tornyosulnak, és kitör a vihar, a hajósok réme. Bizet viharzenéje a kor hasonló operajeleneteinek legjobbjaival is felveszi a versenyt:

Az idézett motívum négyütemenként fél hanggal magasabban szólal meg, hangereje is fokozódik, és tomboló fortissimóban kulminál. Alig telt el három esztendő a Clovis et Clotilde óta, és már bontogatja szárnyait a drámai szerző. A vihar tetőfokán megszólal Adamastor fantom: „Je m’oppose à vos conquêtes; je suis le cap des tempêtes! Respectez cette barrière; retournez vite en arrière!” (Hevenyészett fordításban: „Szembeszegülök hódításotokkal; én vagyok a viharok foka! tiszteljétek e határt; térjetek haza!” A hajósokat nem rettenti vissza a vihar, megkerülik Afrika déli fokát, és nyitva áll előttük az út Ázsia felé. A dühöngő viharban imát mond a hajósnép: „Urunk, Te, aki megmentéd Mózest..”, a vihar alábbhagy, és az árbockosárból felkiált az őrszem: „Föld!” Az utasok révbe értek, küldetésük sikerrel jár. Hálahimnuszuk az óda fináléja. Mintha Meyerbeer írta volna...

Bár lírájában Gounod, egzotikumában David és együtteseiben Meyerbeer hatását tükrözi a mű, mégis nagyot lépett előre Bizet az önmegvalósítás útján. Jogosan dicsekedhetett édesanyjának, hogy most már igazán zenésznek érzi magát. Mozartot és Rossinit kiszorította lelkéből Beethoven és Meyerbeer, akinek túlbecsülésére Bizet rengeteg mondatot pazarol leveleiben.

Míg a Clovis et Clotilde példás iskolai dolgozat, a Vasco de Gama egy fejlett drámai érzékkel rendelkező, a maga útját öntudatosan kereső fiatal zeneszerző nagyon is figyelemre méltó műve. Még meg kell említenünk, hogy a krónikus időhiányban szenvedő Bizet a Vasco de Gama néhány részletét beledolgozta a Noé partitúrájába.

 

 

Zongorakivonat énekszólamokkal

Montserrat Caballé:  "Ouvre ton coeur"

Bizet: Carmen

Opera három felvonásban

(nálunk hagyományosan négy felvonásban, a harmadik felvonás második képe a negyedik felvonás)

Keletkezés: 1873-75

Ősbemutató: Párizs, Opéra Comique, 1875. március 3.

Szövegkönyv: Prosper Mérimée nyomán Henri Meilhac és Ludovic Halévy

I. felvonás

Sevilla főterén Micaela keresi a hadsereg káplárját, Don Josét. A férfi épp akkor érkezik, amikor a dohánygyár munkásnői cigarettaszünetet tartanak. Egyikük, Carmen, a szerelmi csapodárság dicséretét énekli, majd mielőtt visszamenne dolgozni, egy szál virágot dob oda a káplárnak.

Micaela a férfinak édesanyjától hoz levelet, kis pénzt és egy csókot is. José már elhajítaná a virágot, mikor a gyárból rohanvást menekül ki Carmen, aki verekedés közben megvágta egyik munkatársnője arcát. Miután nem hajlandó Zuniga kapitány kérdéseire válaszolni, őrizetbe veszik. Don José kap parancsot, hogy kísérje a fogdába, de ő képtelen Carmen csáberejének ellenállni, elengedi - és maga vonul börtönbe.

II. felvonás

Carmen Lillas Pastia kocsmájában táncol. Zuniga közli vele, hogy Don José egy hónap fogság után most szabadul. Ekkor bevonul Escamillo, a győzelmes bikaviador. Azonnal megtetszenek egymásnak Carmennal, de a lány hű akar maradni Don Joséhoz - igaz, Escamillónak is jelzi, hogy ne veszítsen el minden reményt.

A kocsma kiürül; ekkor lép be két barátja, Remendado meg Dancaire, és elmondják Carmennak, hogy újabb csempészutat terveznek. Meghökkennek, amikor a lány nem csatlakozik hozzájuk, mondván, hogy szerelmes. Carmen boldogan borul az érkező Don José keblére, de öröme éktelen haragba csap át, amikor megszólal a takarodó trombitaszignálja, és a férfi közli, hogy kötelességéhez híven vissza akar menni a laktanyába.

Belép Zuniga, remélve, hogy Carmennal kettesben maradhat. Az ott tartózkodó Don José rátámad, de a csempészek lefogják őket, és az összecsapás nem torkollik vérontásba. Don José karddal támad a felettesére, tehát nincs más választása, mint hogy megszökjön Carmennal együtt.

III. felvonás

1. kép

A hegyek között a csempészek pihenőt tartanak, Carmen kezd ráunni Don Joséra. Veszekednek, de a férfi most is szereti őt. Escamillo is eljött erre a vad vidékre, hogy újra láthassa Carment. A féltékeny Don José késpárbajra hívja, és a többiek alig tudják szétválasztani őket. Megjelenik Micaela is. Elmondja, hogy Don José édesanyja haldoklik, és még egyszer látni szeretné a fiát. Don José követi őt, de megfenyegeti Carment, hogy még hallatni fog magáról.

2. kép

Sevilla, Escamillo bikaviadalának napja. Carment figyelmeztetik, hogy a bosszúszomjas Don José ott ólálkodik a tömegben. Az aréna előtt találkoznak. Don José könyörög, hogy a lány térjen vissza hozzá, de az gőgösen a földre hajítja a tőle kapott gyűrűt. A férfi erre agyonszúrja, miközben a tömeg a győztes Escamillót ünnepli.

„Ha komolyan akarsz hangszerelést tanulni, ne a Wagner-operák, hanem a Carmen partitúráját tanulmányozd... minden hang és minden szünet a megfelelő helyen van" — írta Richard Strauss. És így igaz, Bizet hangszerelése csupa ragyogó ötlet. Míg a hagyomány szerint a fúvósokra csak némi színezék végett volt szükség, itt fontos témákat vezetnek föl, mint például a „Seguidillát" vagy a „Virágáriát", a hegedűk pedig hol gitárként, hol énekszerűen szólalnak meg. A hangszerek olykor a jellemzést is nyomatékosítják (Carmennak a fuvola a jelképe), a motívumok — például a kérlelhetetlen sorsra utaló bővített szekund — bonyolult rendszere a zenei anyag egységét erősíti. A couleur locale megteremtésére pikáns disszonanciák és harmóniák szolgálnak, és az egész operairodalom legsodróbb ritmusai. A táncok és a cigánydalok a spanyol kultúra izgalmas érzetét keltik, bár az „autentikus" dallamok jórészt a zeneszerző képzeletének szülöttei.

Bizet zeneszerzőbarátja, Ernest Guiraud (1837—1892) — aki mellesleg Offenbach torzóban maradt komoly operáját, a Hoffmann meséit is meghangszerelte és befejezte — a Carmen prózai dialógusait megkomponált recitativókkal helyettesítette, ami nagyban elősegítette az opera diadalútját szerte a világban. Napjaink felfogásának ugyanakkor jobban megfelel a nyersebb eredeti változat, így az utóbbi egy-két évtizedben már inkább ez hallható mindenütt. (A mellékelt felvételen is.) Maga Carmen sokak szerint az operairodalom legsikeresebb mezzoszoprán szerepe, és szélsőségesen önző, hihetetlenül vonzó karakterét festőien buja muzsika teremti meg — az elején énekelt habanérája és seguidillája különösen erotikus. Magas fokú érzékisége jól kiemeli az izomagyú bariton Escamillo megrögzött önzését; az ő legjellegzetesebb zenéje a páváskodó „Torreádor-dal". Hasonlóképpen, az öntelt bikaviador egysíkú volta jól rávilágít a dráma érzelmi középpontjában álló lobbanékony tenor, Don José bonyolult természetére. Don José személyiségének szétesése a jellemfejlődés ábrázolásának mesterműve: zenei jellemzése a Micaelával énekelt, I. felvonásbeli gyöngéd kettőssel („Parle-moi de ma mère" / Beszélj anyámról) indul, és a Carmennak szenvedélyesen könyörgő „Virágárián" („La fleur que tu m'avais jetée" / Bűvös erő volt e virágban) át vezet a „démonával" lezajló végső, tomboló összecsapásig. Don José és Carmen viharos viszonya az operatörténet egyik legmegindítóbb fináléjában tetőzik. Bizet ellenáll a Gounod, Delibes és Saint- Saëns által teremtett szokás kísértésének, hogy egy töretlen dallamívvel zárja le művét, és rövid, csattanós mondatokból épít föl kettőst, melynek görcsösen váltakozó dialógusa hatásosan érzékelteti Don José szellemi elroncsolódását éppúgy, mint Carmen érzelmi sekélyességét. A tetőpont, amikor egyetlen, vérig sebzett üvöltéssel vallja meg szerelmét a lábánál heverő holttetemnek, egyszerűen döbbenetes.

1905-re a Carmen csak az Opéra Comique-ban több mint ezer előadást ért meg, és ma is biztosan tartja helyét a világszerte leggyakrabban játszott operái között. Drámaként szinte mindenkinek mond valamit, mert — ellenállhatatlan dallamok sorával — olyan szélsőséges érzelmeket foglal magában, amelyekkel bárki együtt érezhet. Idézzük Nietzsche lelkes szavait: „Bizet muzsikája érzésem szerint tökéletes. Könnyeden, kecsesen, stílusosan tárul elénk... Ez a muzsika gonosz, kifinomult, fatalista." 

 

Az opera meséje, librettók és zenei elemzés   vagy  itt

 

Zongorakivonat énekszólamokkal

 A kedvenc felvételem:

Deutsche Grammophon (Edinburgh Festival 1977)

Fritz Oeser új kritikai kiadása az eredeti források alapján

Minden ízében professzionális Carmen, amely az 1977-es operavilág néhány legkiválóbb énekesét szerepelteti. Domingo lágy, de erőteljes Don José, Teresa Berganza remek hangú, nagyon erotikus Carmenja olyan ifjonti szeszélyességet sejtet, ami gyakran hiányzik a modern tolmácsolásokból. Sherrill Milnes remekül páváskodik Escamillo szerepében, a „Torreádor-dalt" pedig káprázatos szexepillel adja elő. Ileana Cotrubas vibráló, bár szokatlanul súlyos Micaela. A londoni együttesek pontosan dolgoznak, és ha olykor kissé lankad is a lendület (hiszen a felvételek meglehetősen elhúzódtak), ez nem von le túl sokat a lemezen kapható legspanyolabb Carmen értékéből.

Matthews Boyden

Teresa Berganza - Carmen

Plácido Domingo - Don José

Sherrill Milnes - Escamillo

Ileana Cotrubas - Micaela

Yvonne Kenny - Frasquita

Alicia Nafé - Mercédes

Robert lloyd - Zuniga

Stuart Harling - Moralés

Gordon Sandison - Dancairo

Geoffrey Pogson - Remendado

London Symphony Orchestra - Claudio Abbado

The Ambrosian Singers - John McCarthy

George Watson's College Boys' Chorus - Patrick Criswell

01 - Prelude

Acte I.

02 - Sur la place chacun passe [Soldats, Morales]

03 - Regardez donc cette petite [Morales, Soldats, Micaela]

04 - Avec la garde montante [les gamins]

05 - Repos! [Zuniga, Morales, Don Jose]

06 - Allons! Allons! [Zuniga, les gamins]

07 - Dites-moi, brigadier [Zuniga, Don Jose]

08 - La cloche a sonne [Jeunes Gens, Soldats, Cigaretieres]

09 - Mais nous ne voyons pas la Carmencita [Soldats, Jeunes Gens]

10 - Quand je vous aimerai - L'amour est un oiseau rebelle [Carmen]

11 - Carmen, sur tes pas nous nous pressons tous [Jeunes Gens, Cigaretieres, Don Jose]

12 - Monsieur le brigadier [Micaela, Don Jose]

13 - Votre mere avec moi sortait de la chapelle [Micaela, Don Jose]

14 - Ma mere, je la vois... [Don Jose, Micaela]

15 - Que son fits l'aime et la venere [Don Jose, Micaela] - Eh bien, eh bien! [Zuniga]

16 - Au secours! [Cigaretieres, Zuniga, Soldats]

17 - Voyons, Brigadier... [Zuniga, Don Jose]

18 - Pres des remparts de Sevile [Carmen, Don Jose]

19 - Le lieutenant!...Prenez garde! [Don Jose, Zuniga, Carmen]

20 - Entr'acte

Acte II.

21 - Les tringles des sistres tintaient [Carmen, Mercedes, Frasquita]

22 - Vous avez quelque chose a nous dire [Ensemble]

23 - Tout est bien alors [Carmen, Zuniga] - Vivat! vivat le torero! [Ensemble]

24 - Votre toast!...je peux vous le rendre [Escamillo, Ensemble]

25 - Nous avons en t¨sste une affaire [Ensemble]

26 - Amoureuse...ce n'est pas une raison, cela - Halte-la! Qui va la [Ensemble]

27 - Je vais danser en votre honneur [Carmen, Don Jose]

28 - La fleur que tu m'avais jetee [Don Jose]

29 - Non! Tu ne m'aimes pas! [Carmen, Don Jose]

30 - Hola! Carmen! Hola! [Zuniga, Don Jose, Carmen, les Bohemiens]

31 - Suis-nous a travers la campagne [Frasquita, Mercedes, les Bohemiens]

32 - Entr'acte

Acte III.

33 - A oute, compagnon, acoute [Les Contrebandiers, Frasquita, Mercedes, Carmen, Don Jose]

34 - Halte! Nous allons nous arreter ici... [Dancaire, Remendado, Don Jose, Carmen]

35 - Melons! Melons! Coupons! [Frasquita, Mercedes]

36 - Carreau, pique...la mort! [Carmen]

37 - Parlez encore, parlez, mes belles [Frasquita, Mercedes, Carmen]

38 - Eh bien, j'avais raison [Danca re, Carmen, Don Jose]

39 - Quant au douanier, c'est notre affaire [Carmen, Merceds, Frasquita, les Bohemiens]

40 - Nous y sommes [Guide, Micaela]

41 - Je dis que rien ne m'epouvante [Micaela]

42 - Mais...je ne me trompe pas... [Micaela, Escamillo, Don Jose]

43 - Hola, Jose! [Carmen, Escamillo, Don Jose, Contredaniers]

44 - Halte!...Quelqu'un est le qui cherche a se cacher [Remendado, Carmen, Don Jose, Escamillo]

45 - Entr'acte

46 - A deux cuartos [Marchands, Soldat, Andes, un Bohemien]

47 - Les voici! Voici le quadrille [Choeur]

48 - Si tu m'aimes, Carmen [Escamillo, Carmen, Frasquita, Mercedes]

49 - C'est toi C'est moi! [Carmen, Don Josse Choeur]

Mp3 - 44100 Hz, vbr (~236 kbps)

Letöltés / Download

vagy

itt   és   itt

Bizet: Dzsamilé (Djamileh)

Opera egy felvonásban
 

Szöveg: Louis Gallet

Keletkezésének ideje: 1871.

Bemutatták: 1872. május 22-én Párizsban, az Opéra-Comique-ban.

Az opera szereplői:

Harun, gazdag ifjú török                                             tenor

Splendiano, a nevelője, majd jószágigazgatója         tenor-buffo

Dzsamilé, rabnő                                                         lírai szoprán

Az opera cselekménye Harun kairói, Nílus-parti palotájában játszódik le.

Zenekar: közepes létszám; énekkar: kis létszám; tánckar: kis létszám.

Formás kis rondó az opera előjátéka. Erősen ritmizált főtémája a darab folyamán, a rabszolgakereskedő bevonulásakor visszatér:

 Figyelemre méltó az első és második ütem harmadik negyedén megszólaló hármashangzat: h-moll a c-mollban. Pikáns, idegen zamatú harmóniai megoldás, akárcsak a negyedik ütem váratlan Desz-dúrja. A rondó első epizódja Asz-dúr-ban szólal meg, és pergő trioláival Delibes balettjeinek világát idézi. A második, Esz-dúr epizód induló jellegű. A rondó-téma utolsó visszatérése gazdag merész harmóniai fordulatokban. Az előjáték C-dúrban fejeződik be.

Mikor a függöny felmegy, Harun egy puha vánkosokból összerakott heverőn pihen, Splendiano pedig egy alacsony asztalka mellett ül számadásaiba mélyedve. A Nílus felől hajósok éneke hallatszik:

A kikötésre váró hajó népét az asszonyok éneke köszönti, a férfikar tartott akkordjai felett. A csörgődob táncos jelleget ad a dalnak.

Harun ábrándozik. A folyó felől szálló ködgomolyokban karcsú leánytesteket vél látni. Dzsamilé csendesen átmegy a színen, de a férfi egy pillantásra sem méltatja. A kórus megismétli a dalt, s a finom dallam elhalóan elszáll.

Próza következik. Splendiano figyelmezteti gazdáját, hogy a kártya, a drága borok és a havonta váltogatott rabnők sok pénzt emésztenek fel. Harun tréfásan odaveti, hogy ha elfogy a pénze, beugrik a Nílusba, de előbb beledobja Splendianót. Ma különben is letelt egy hónap, és neki új rabnő kell. Splendiano biztosítja, hogy még az este eljön a rabszolgakereskedő gyönyörű portékáival. Harunnak csak ki kell választania a megfelelőt, de ő ehhez is lusta, és az egészet rábízza Splendianóra. A jószágigazgató szereti Dzsamilét, akit ma Harun elbocsát, és Harunnak nincs kifogása az ellen, hogy a lányt magához vegye.

Kettősükben Splendiano arról énekel, hogy „a virágfakadáshoz egy sugár kell csupán, egy harmatcsöpp elég”, míg a megcsömörlött Harun: „Nagy pusztaság e szív, — és hogyha volna tán egy virág rajta még, harmatcsöppöd mit érne?” Szellemesen szövi Bizet a kéjsóvár öregúr és az élvezetekben elfásult ifjú szólamait. Harun nem képes megmaradni egy asszony mellett sem, hiszen mindegyiknek van vetélytársa:

          „Egy új asszony, ki eljön hirtelen,

          Nem várva, nem remélve,

          Dacosan, vagy sírva, félve Egyszerre csak itt terem...”

Ó, bár jönne már;

Mór vagy görög, olasz vagy zsidó, mindegy, csak új legyen... a kehellyel mitsem törődöm, ha borba mártom ajkamat”, az ember százszor is poharat cserél, hogy élvezze az italt. Éppen ezért:

A kettős valamennyi témája visszatér.

Dzsamilé közeledik. Harun sürgeti Splendianót, hogy minél hamarább távolítsa el a lányt.

Énekhármas következik. Harun észreveszi, hogy a lány bánatos. „Gyötört egy álom” — szól Dzsamilé, és amikor Harun homlokon csókolja, bánata már szertefoszlott. Elmeséli álmát, a zenekar baljós, sötét kíséretével:

 A dallam a vonóskaron három oktávot átfogó unisonóban szólal meg, középen ostinatóval, mint a Gyöngyhalászok előjátékában. Álmában kiöntött a tenger és körülfogta Dzsamilét, hiába hívta urát segítségül. Most, amikor tudja, hogy mindez csak álom volt, még mindig balsejtelem gyötri, de Harun megnyugtatja. Derűssé válik Dzsamilé éneke:

          „Elröpült a kába álom

          Magam újra itt találom

          Jó uramnak oldalán! ”

Harun és Splendiano is jókedvre derülnek, és Harun nagylelkűen fel akarja szabadítani rabnőjét, de az elutasítja:

          „Nincs semmi vágyam itt tenálad,

          Boldog vagyok veled nagyon,

          A nagy világ minden javáért

          E kis világot nem hagyom! ”

Splendiano a beszélgetést a terített asztal örömei felé irányítja, de hiába. Harun kéri a lányt, hogy énekeljen neki, és Dzsamilé rázendít egy végtelenül finom, egzotikus dalra, egy Gázelre, amely Lahore királyáról és a szerelmét áhító lánykáról szól:

Harun félbeszakítja a szomorkás éneket és vidám, francia operettes hangvételű bordalba kezd. Hangulatát átveszi Dzsamilé és Splendiano is, és vidám lendülettel ér véget a tercett.

Harun egy nyakéket ajándékoz Dzsamilének, aki nem is sejti, hogy ez búcsúajándék. Kívülről zaj hallatszik. Harun ivócimborái és kártyapartnerei érkeznek. Vidám, erőteljes zenével lépnek színre és üdvözlik a házigazdát. Harun viszonozza köszöntésüket. A barátok észreveszik a szép Dzsamilét:

A kardalt, amit a basszusok indítottak el, fugatóban fejleszti tovább Bizet és leheletfinom G-dúr akkorddal fejezi be. Az első tenorok pianissimo magas c-jét kiénekelni énekesi bravúr.

Harun bemutatja Dzsamilét barátainak, aztán jó mulatságra lelkesíti őket:

          „Amíg szigorú szavával

          Nem hív a méla pap...", vagyis amíg a müezzin imája véget nem vet a mulatságnak. Harun vidám énekét kíséri a kar, és Splendiano és a társaság elvonul a kártyaszoba felé.

Dzsamilé egyedül marad: „Miért nevetett ő is, amikor azok rám néztek? Úgy beszélt hozzám, mintha búcsúzott volna... Hiszen együtt vagyunk... nem válunk el egymástól...”

Visszatér Splendiano, és szánalmas igyekezettel a lány tudomására akarja hozni, hogy Harun megunta, új rabnőt kíván. A gyermek-Harunról beszél: az elkényeztetett csöppség mindig eldobálta megunt játékait... most az asszonyokkal dobálódzik. A hónap letelt, Dzsamilének mennie kell, mint előtte annyi rableánynak. Dzsamilé kétségbeesik. Splendiano tömött erszényt kínál neki, majd felajánlja szerelmét, de Dzsamilé csak Harunt szereti, és vele akar élni. Párbeszédük alatt a kártyázok vidám dala hallatszik be, Harun hangja a legvidámabb.

„Hálátlan, hűtlen ember — szól Splendiano —, de én..."

„De te megtennél-e értem mindent” — kérdi Dzsamilé. Splendiano igent mond.

„Hadd várjam én Harunt a rablány helyett... Ha Harun mégis elűz magától... akkor rabnőd leszek! ”

Splendiano rááll az alkura. Dzsamilé egyedül marad, és panaszos dalt zeng reménytvesztett szerelméről:

Dzsamilé lamentójának utolsó szavai:

          „Ha meg kell tőle válnom,

          Mindennek vége már! ”

Dala után a lány oldalra húzódik. Splendiano behívja Harunt és barátait. Az előjátékból ismert dallamra bevonul rabnőivel a kereskedő. Harun unottan szemléli őket. Pompás ének és táncjelenet kezdődik. A zenekar a—e ostinatója fölött furcsa, keleties dallam cikázik:

A Dzsamilé bécsi bemutatóját Gustav Mahler vezényelte, és ezt a pompás balettjelenetet még megtoldotta A szép perthi lány Cigánytáncával.

Harunt nem érdekli a tánc, visszavonul barátaival kártyázni. Splendiano 200 aranyban megegyezik a rabszolgakereskedővel, hogy teljesítse Dzsamilé kívánságát. Splendiano nem hisz Dzsamilé tervének a sikerében, és örömében, hogy a szép lány nemsokára az övé lesz, egy offenbachi kupiéban lelkesedik.

Visszatér Dzsamilé a rabnő ruhájában, lefátyolozva, és jön Harun is. Fátylának takarásában nem ismeri fel a lányt. Splendiano nem akar menni, pedig itt már semmi szükség rá. Harun egy erszényben pénzt ad neki, hogy menjen a kártyázókhoz. Nagy nehezen elmegy, és Harun egyedül marad a lánnyal. Dzsamilé majd összeroskad a félelemtől, amíg Harun ostromolja:

Harun a lány szemére veti, hogy rabnője, akit érte küldött el, engedékenyebb volt. Dzsamilé sírva fakad. Ekkor rávetődik arcára a holdfény, és Harun felismeri. Dzsamilé sírással küszködve elénekli a Gázel szomorú utolsó strófáját: Lahore királyának nem kellett az érte epedő lány, aki belehal bánatába. Harunt meghatja a lány ragaszkodása, de még küzd szabadságáért: „Vonzalmam hiába reméled! Vissza nem hívlak én! Távozz! ” — kiáltja, és Dzsamilé erőtlenül az ajtó felé vonszolja magát.

Búcsúszavai:

          „Szép üdvöm semmivé lett,

          Pusztaság már az élet,

          Hát áldjon az ég...! ”

Mielőtt összeroskadna, Harun elkapja és szerelemmel magához öleli:

A zene mind szenvedélyesebbé válik, együtt éneklik:

          „Drágám, hallgasd vallomásom

          Azt a percet áldom,

          Mely most nékem ád! ”

Belép Splendiano és meglepett, savanyú arccal nézi az ölelkező szerelmespárt, mögötte Harun barátai csoportosulnak. Harun visszateszi a fátylat Dzsamilé arcára, és a lányt átkarolva lassan elindul kifelé a színpadról. Függöny.

A szövegidézetek id. Ábrányi Emil magyar fordításából valók.

 

Librettó francia nyelven   vagy   itt

 

Zongorakivonat énakszólamokkal   vagy   itt

Lucia Popp - Djamileh

Franco Bonisolli - Haroun

Jean-Philippe Lafont - Splendiano

Jacques Pineau - Händler

Münchner Rundfunkorchester - Lamberto Gardelli (1988)

01 - Ouverture

02 - Chor, Harouns Traum

03 - Duett (Splendiano-Haroun)

04 - Lied des Haroun

05 - Terzett (Djamileh, Haraun, Splendiano)

06 - Ghazel

07 - Dialog

08 - Chor

09 - Haroun, Chor

10 - Chor der Spieler

11 - Djamilehs Klage

12 - Melodram

13 - Tanz und Chor

14 - Melodram

15 - Lied des Splendiano

16 - Melodram

17 - Finale Duett: Djamileh - Haroun

Mp3 - 32000 Hz - 192 kbps

 

Letöltés / Download   vagy  itt

Forrás: Németh Amadé