Verdi: Oberto, San Bonifacio grófja (Oberto, Conte di San Bonifacio)

Verdi év (is) van.

200 éve született a Bussetóhoz tartozó Roncole falucskában 1813. október 10-én, vasárnap este nyolc órakor Carlo Verdi és Luigia Uttini házasságának kilencedik évében. Két nappal később Carlo bejegyeztette az újszülöttet Busseto polgármesteri hivatalában. Francia megszállási övezetben lévén, a fiú a Joseph-Fortunin-François nevet kapta. Később beérte eggyel is: Giuseppe.

Nézzük hát az operáit szépen, sorjában.

(Legfontosabb forrásaim: Carlo Gatti, Németh Amadé, Várnai Péter, Till Géza, Gustavo Marchesi)

Verdi 1836 márciusában elnyerte Busseto zenemesteri állását. Kinevezése annak a vizsgának volt az eredménye, amelyet a nagyrabecsült Giuseppe Alinovi előtt tett Pármában. Alinovi azt mondta, hogy a bussetói pályázat győztese nem "ifjú jelölt", hanem "a művészet érett mestere, akkora tudással, hogy Párizsban vagy Londonban is megfelelne zenemesternek, nem csak Bussetóban".
1836 májusában feleségül vette Margherita Barezzit, s nekifogott, hogy a hely unalmát sivár, nyomasztó iskolai munkával űzze el. Vágyai azonban magasabbra törtek. Még Milánóban, egyik jó barátja, Pietro Massini, a Filharmonikus Társaság karnagya révén, Haydn Teremtését vezényelte, sikerrel. Barátai azt is tudták róla, hogy operát ír.
Az opera, a Rocester, el is készült 1837 novemberében, s a szerző személyesen ajánlotta fel a pármai színháznak, bízva Alinovi és Molossi miniszteri tisztviselő támogatásában, hogy hatni tudnak majd őfelsége kamarására. Az impresszárió, bizonyos Granci Luccából azonban nem akart "kockázatot vállalni egy kétes kimenetelű operáért". Verdi keserű csalódással tért haza.
Az opera aztán átdolgozva 1839. november 17-én, a milánói Scalában került színre,

Oberto, San Bonifacio grófja (Oberto, Conte di San Bonifacio)

címmel, a következő szereposztásban:

Cuniza - Mary Shaw (mezzoszoprán)
Riccardo - Lorenzo Salvi (tenor)
Oberto - Igbazio Marini (basszus)
Leonora - Antonietta Raimeri Marini (szoprán)
Imelda - Marietta Sachi (mezzoszoprán)

Tito Gobbi írja:

"Soha nem felejtette el, hogy amit ír, azt a közönségnek írja. Ez az alázat az alapja a nagyságának. Már huszonhatéves korában írt első művében, az Obertóban fellelhetők tisztán és világosan mindazok a jellegzetességek, amelyek a Verdi-stílust meghatározzák. A zeneszerző természetesen előrelép majd, eszközei finomabbakká válnak, de operastílusának képe már a kezdet kezdetén készen áll és csakis az ő sajátja."

Verdi első operájában jobbára még kitaposott ösvényen halad. A jeleneteket kezdő kórus-introdukciók, az accompagnatóból kifejlesztett áriák, a zárt cavatinák, cabaletták, stretták a kor zenei köznyelvéből merítenek ötletet. Mégis valami rögtön feltűnik: ez nem egy kezdő első operája (pedig az!), hanem egy, a szakma, a mesterség minden fogását jól ismerő, érett zeneszerző tartalmas mondanivalója.

Első felvonás

Bassanóban vagyunk, 1228-ban, Ezzilino da Romano palotájában. A gróf húgát, Cunizát eljegyezte Riccardo, Salinguerra grófja. Az operát bevezető jelenetben a ház népe Riccardóra vár, amikor az megérkezik, boldogan énekel közelgő esküvőjéről, majd az udvarnéppel együtt belép a palotába.

Leonora, Oberto gróf lánya jön, jelenetéből megtudjuk, hogy Riccardo elcsábította őt, és minden vágya a bosszú. Utána atyja, az Ezzelino ellen fellázadt és ezért száműzött Oberto lép a színre. Leányát kitagadta, most örül, hogy e vidéket viszontláthatja, de benne is ég a bosszúvágy. Apja és lánya bosszúra szövetkeznek, és elindulnak a palota felé.

A palota fogadótermében kórus és Imelda köszönti Cunizát, majd Riccardo egyedül marad menyasszonyával. Azt valami rossz sejtelem gyötri, de a férfi eloszlatja előérzetét. Amikor eltávoznak, Imelda bevezeti Leonórát, aki szeretne Cunizavál beszélni. Oberto elrejtőzve tanúja a jelenetnek, amelyben Leonora elmeséli Cunizának elcsábíttatása történetét. A jelenet végén Oberto is előlép, és megerősíti a lánya által elmondottakat. Cuniza kéri Obertót, fáradjon ki, majd hívatja vőlegényét és az egész vendégsereg előtt szembesíti őt Leonórával. Oberto is előlép és leleplezi Riccardo aljasságát

Második felvonás

Szobájában Cuniza rövid és tragikus szerelméről énekel hölgyeinek. Ha már így fodult a sors, vezekeljen Riccardo azzal, hogy vegye feleségül elhagyott szeretőjét.

A kastély parkjában lovagok tárgyalják meg a történteket. Oberto párbajra hívja Riccardót, bár maga sincs biztonságban, hiszen száműzték. Cuniza kieszközli számára fivére, Ezzelino kegyelmét, így Oberto a ház vendége. Bosszútevéről aonban nem mond le.
Büszke Allegro marziale jelzi elhatározását.

Ezek az indulószerű de 3/4-es dallamok sok későbbi Verdi operában felbukkannak még.

Riccardo nem hajlandó megvívni az idős gróffal, de az addig sértegeti őt, amíg kardot nem ránt. Cuniza és Leonora belépése félbeszakítja a párbajt. Kitűnő kvartettet hallunk. Verdi már rálép a jellemábrázolás azon útjára, ahol a különböző jellemeknek más és más zenei megoldást ad. Leonora szerelmes, Cuniza megbocsájtó, Riccardo szégyenli nagát, Oberto bosszúra vágyik. A szerelem, a megbocsátás, a szégyen és a vérszomjas düh már szinte maradéktalanul jellemzi a figurákat, persze még korántsem a Rigoletto vagy az Otello négyeseinek tökélyével.

Cuniza követeli, hogy Riccardo vegye el Leonórát. Oberto tovább gyalázza, és rábírja, hogy később megvívjanak.Oberto eltűnik az erdő felé, Riccardo hajlandó a házasságra, majd elvonulnak. Az erdőből kisvártatva kiáltás, halálhörgés hallatszik, és Riccardo előlép véres kardjával; megölte Obertót. Szörnyű bűntudat gyötri, a kegyes éghez küld sóhajt.

Cuniza és Imelda az udvaroncoktól tudják meg Oberto halálát. Leonora összeomlik, imádkozik, vegye el őt is az ég. Hírnök lép be, Riccardo levelét hozza: elhagyja Itáliát, elbújdosik bűne színteréről, de minden javát Leonorára hagyja. Az operát záró együttesben a kórus fölött Leonora, Cuniza és Imelda szólama szárnyal.

Új életre 1939-ben Bussetóban, majd Verdi halálának 50. évfordulóján, 1951-ben a Milánói Scalában ébredt a mű (Giuseppe Modesti, Maria Vitale, Elena Nicolai, Gino Bonell és Lydia Roan szereplésével; az előadás felvételét 2008-ban CD-n is kiadták), s azóta itt-ott felújítják. Verdit mindenesetre elindította végtelen sikerei útján.

2007-ben a bilbaoi előadás került DVD-re (Ildar Abdrazakov, Evelyn Herlitzius, Carlo Ventre, Marianne Cornetti, Nuria Lorenzo), tavaly (2012. október) pedig a pármai előadást DVD-n és Blu-ray-en is megjelentettek (Giovanni Battista Parodi, Mariana Pentcheva, Giorgia Bertagni, Fabio Sartori, Francesca Sassu).

Az Orfeo is kiadott CD-n egy müncheni studió felvételt Rusa Baldani, Ghena Dimitrova, Alison Browner, Carlo Bergonzi és Rolando Panerai szereplésével, Lamberto Gardelli vezényletével.

Itt pedig egy 1996-os Philips felvétel, ami manapság már a Decca köntösében jelenik meg.

Szövegkönyvét Antonio Piazza írta (átdolgozta Temistocle Solera)

Samuel Ramey - Oberto, San Bonifacio grófja (basszus)
Maria Guleghina - Leonora, a lánya (szoprán)
Violeta Urmana - Cuniza, Ezzelino da Romano nővére (szoprán)
Stuart Neill - Riccardo, Salinguerra grófja (tenor)
Sara Fulgoni - Imelda, Cuniza bizalmasa (mezzoszoprán)

Academy of St. Martin in the Fields & London Voices - Neville Marriner (August 1996)

01: Sinfonia (Overture)
I. felvonás
02: Coro d'introduzione "Di Vermiglia, amabil luce"
03: Cavatina (Riccardo) "Son fra voi!"
04: Cavatina (Leonora) "Ah, sgombro e il loco alfin!"
05: Scena e Duetto (Leonora e Oberto) "Oh patria terra"
06: Coro "Fidanzata avventurosa"
07: Scena e Duetto (Cuniza e Riccardo) "Basta, basta oh fedeli!"
08: Recitativo (Imelda, Leonora) Scena e Terzetto (Leonora, Cuniza, Oberto)
09: Finale primo "A me gli amici!"
II. felvonás
10: Coro, Scena ed Aria (Cuniza) "Infelice! nel core tradito"
11: Coro di Cavalieri "Dov'e l'astro che nel cielo"
12: Scena ed Aria (Oberto) "Ei tarda ancor!..."
13: Scena e Quartetto (Leonora, Cuniza, Riccardo, Oberto) "Eccolo!"
14: Secondo Coro di Cavalieri "Li vedeste"
15: Romanza (Riccardo) "Ciel, che feci!..."
16: Scena e Adagio (Cuniza e Coro) "Dove son?" Scena e Rondò Finale (Leonora)

Appendix (revised by Gabriele Dotto):
17: AP.- Al padre io coro - Pria che scenda sull'indegno - Atto II.
18: AP.- Oh fedeli! a me diletto (Cuniza) - Atto I.
19: AP.- Basta, basta oh fedeli! (Cuniza e Riccardo) - Atto I. No.7.

Mp3 (44100 Hz; vbr 256 kbps)