2014. december 31., szerda

Ravel: A pásztoróra (L'heure espagnole)


Mindaz, amit Ravel valaha komponált, ma is a koncerttermek és operaházak repertoárján található, ám négy évtizedes pályafutása alatt mintegy 15 órányi zenét írt mindösszesen. Nemritkán ölt abszurd mértékű energiát olyan művek csiszolgatásába, amelyek valójában már készen voltak. Erőteljes nyomot hagyott munkáján, egyéniségén az apja „svájci órás“-ra valló türelmes, szorgalmas, precíz és megbízható alapossága. (Joseph Ravel valójában svájci származású mérnök volt, jelentős találmányait nagyra becsülték, ő szerkesztette az első kétütemű motort.)

Ezt a remekművet, a vígopera e kései gyöngyszemét a zeneszerző apjának szánta ajándékul. Ám a bemutatót megelőző szokásos huzavona következtében az már nem érhette meg a premiert.

A darab egészében és legapróbb részleteiben is Ravel egyéniségét tükrözi: a spanyol miliő éppúgy, mint az órásműhely megannyi ketyegő szerkezetének látszólag összevissza, valójában azonban mérnöki pontossággal megkonstruált lármája;a szerelmi vágyát beteljesíteni nem tudó szépasszony kielégületlen éhsége éppúgy, mint udvarlóinak finom mívű pillanatfelvétele; a helyzetkomikum magával ragadó pikantériája és a bonyolult mikromelodika lenyűgöző szellemessége együttesen alkotják azt az egyszeri színpadi csodát, amelyhez a zene történetében talán csak Mozart Figarója hasonlítható. (Pándi Marianne)

1907-ben röpke négy nyári hónap alatt komponálta, a bemutatóra azonban 1911-ig kellett várnia. Ugyanezen az estén adták elő Massenet Thérèse c. operáját is. A közönség udvariasan tartózkodó volt, ám a sajtó most a szokottnál jobban kedvezett Ravel művének.
„A pásztoróra különös darab, minden bizonnyal Ravel legjobb alkotása ... A pásztoróra zenekara elbűvölő, ragyogó, egyedülálló, változatos.“ (Le Temps)
„Ravel zenéje egészen a játékosságig, a paradoxonig francia.“ (Novuelle Revue Francaise)

Amire vállalkoztam, meglehetősen merész dolog — írja Ida Godebskának — : feltámasztani az olasz opera buffát, pusztán magát az elvet. Ez a mű nem a hagyományos formában készült. [...] A pásztoróra zenés komédia. Mit sem változtattam Franc-Nohain szövegén, néhány húzástól eltekintve. Csak a záró kvintett formája, prozódiája, hangzási effektusa emlékeztet a hagyományos együttesre. Egyébként inkább a deklamáció ismerős, mint az ének. A francia nyelvnek, akárcsak a többi nyelvnek, megvan a maga sajátos hangsúlya, zeneisége. Miért ne használnánk fel ezt a helyes prozódia megteremtéséhez?
A mű szellemisége kifejezetten humoros. Elsősorban zenével, harmóniával, ritmussal, hangszereléssel igyekeztem az iróniát kifejezni, és nem - mint az operettekben szokás - a szavak önkényes és komikus halmozásával.

A pásztoróra (L'heure espagnole)
Vígopera egy felvonásban

Keletkezés: 1907
Szövegkönyv: Franc-Nohain (Maurice Etienne Legrand)
Ősbemutató: Párizs, Opéra Comique, 1911. május 19.

Torquemada - tenor - Maurice Cazeneuve
Concepción - mezzoszoprán - Geneviève Vix
Gonzalve - tenor - Maurice Coulomb
Ramiro - bariton - Jean Périer
Don Iñigo Gomez - basszus - Hector Dufranne

Történik a XVIII. században, Toledóban.

Cselekmény

Torquemada órásmester kénytelen magára hagyni műhelyében feleségét, Concepciónt és egyik ügyfelét, a daliás öszvérhajcsár Ramirót, mert be kell állítania a városka toronyóráját. Concepción aggódik, mert bármikor betoppanhat szeretője, a költő Gonzalve. Megkéri Ramirót, hogy vigyen fel egy nehéz állóórát a hálószobájába. Ramiro felkapja az órát és indul vele futólépésben, így aztán olyan hamar visszaérkezik, hogy az idő közben megérkezett Gonzalve-ot az asszonyka nem tudja már máshová rejteni, mint egy másik állóórába. A fiatalasszony azonnal feltalálja magát:
Ej, elvétettem a dolgot... Azt a másik órát hozza ki, emezt pedig vigye be helyette a hálószobába!“ Így Gonzalve-ot az öszvérhajcsár csempészte be a pásztoróra színhelyére. De a költő a hálószobában csak szerelmes frázisokat tud mondani, férfiként csapnivaló. Ráadásul megjön Don Iñigo Gomez bankár, a másik udvarló is, aki szintén el akarja csábítani Concepciónt. Nosza, a szépasszony begyömöszöli ezt is az óratokba, s Ramirót megint csak szívességre kéri: ezt az órát vigye be, amazt hozza vissza. A szállítás pompásan sikerül. Most már Don Gomez van a hálószobában, de ő is kudarcot vall. Ezután ő is elbújik az egyik állóórába. Gonzalve kilopódzik búvóhelyéről, ám rögvest vissza is mászik, amikor hallja, hogy Ramiro közeleg. Concepción kesereg, hogy csak megy az idő, és nem történik vele semmi. Végül eszébe jut a megoldás, az erős, izmos Ramiro, ezért azt javasolja neki, hogy ők menjenek fel kettesben az emeletre. Amikor megérkezik Torquemada, azt találja, hogy a két állóóra egy-egy férfit rejt. Don Inigo és Gonzalve azt füllentik, hogy a szerkezet érdekli őket, és kissé vonakodva megvásárolják az órákat, Ramirónak pedig közben a pásztoróra jutott.


Ravel csipkelődő természete eszményi alapanyagra talált Franc-Nohain komédiájában, amelyet egy kritikusa „enyhén pornográf bohózatként" írt le. A színmű alapgondolata — amit Ravel szinte csorbítatlanul emelt át a librettóba — az, hogy a szexuális étvágy is óraműpontossággal működik, és az operát végigkíséri az órák és gépek ketyegése-berregése, aláfestve Concepción és szeretőinek körtáncát. Ravel a vígjáték mestereként zenei eszközökkel is felhívja a figyelmet szereplőinek gépiességére, mindamellett helyzetük mélységes emberségét sem mulasztja el érzékeltetni. Ravel spanyolos zenekarkezelése mindvégig sziporkázóan eredeti: a lenyűgözően extravagáns ütős szekcióban például három metronómot, kasztanyettákat, egy ostort és egy kakukkos órát is elhelyezett. A különleges hangszerek közül kiemelhetjük a kontrafagottot, illetve a fagottot és a szaxofont összeházasító szarruszofont, és ezek gazdag és érdes hangzásával különös nyomatékot kölcsönzött egyes kiemelt pillanatoknak. A humor legfontosabb forrása az apró, ám alapvető elcsúszások sora: az órák összevissza ketyegnek, a harmóniák és hangszínek kiszámíthatatlanul váltakoznak, Gonzalve és Concepción áhított ölelését meghiúsítja a da capo ária által megkövetelt ismétlés. Concepción „Ah, la pitoyable aventure" (Ó, ez a szánalmas kaland) kezdetű panaszát, illetve Gonzalve érzelmes és lírai ábrándozását leszámítva az operában nincsenek hagyományos „számok", és az énekesek — követve „az olasz buffó recitativók kvázi parlandóját" — inkább deklamálnak, mintsem énekelnek. Franc-Nohain kétértelműségeinek és Ravel zenei humorának szellemességét kiválóan egészítik ki a spanyolos fordulatok: e három tényező tüneményes csúcspontban, a „Jelenet és habanera" gunyoros együttesében tetőzik. Ez a kvintett vonja meg a darab egyenlegét: „A szerelem hajhászai közül végül is az öszvérhajcsár jár jól."

 



 


Ha valaki lemezre akarja venni A pásztorórát, a legfőbb akadály a zeneszerző utasítása: „dire plutôt que chanter" („inkább elbeszélve, mint énekelve"). A záróötöst és Gonzalve szerepét leszámítva a partitúra az énekes színészeknek kedvez az operaénekesekkel szemben. Az első, 1929-es felvételtől eltekintve azonban, amelyet maga Ravel vezényelt, szinte senki sem kísérelte meg kielégíteni a partitúra által megkövetelt parlando előadásmód követelményeit.
Ezzel együtt több igényes hangfelvétel is készült a műből, így például Ansermet 1953-as lemeze (Decca), amelynek Concepciónját Suzanna Dalco csaknem tökéletesen kelti életre, André Vessiéres pedig szórakoztatóan játssza túl Don Iñigo komikus szerepét.

Suzanne Danco - Concepcion
Paul Derenne - Gonzalve
Michel Hamel - Torquemada
Heinz Rehfuss - Ramiro
André Vessiéres - Don Iñigo Gomez
L'Orchestre de la Suisse Romande - Ernest Ansermet (Victoria Hall, Geneva, May 1953)

Mp3 - 44100 Hz - 192 kbps

 


Lorin Maazel 1965-ös, Deutsche Grammophon-féle változatának fő erőssége a női főszereplő, Jane Berbié - a franciásan stilizált karakteréneklés mintapéldája - , Michel Sénéchal kiváló Gonzalese és Gabriel Bacquier harsány Ramirója.

Jane Berbié - Concepcion
Jean Giraudeau - Torquemada
Gabriel Bacquier - Ramiro
José van Dam - Don Iñigo Gomez
Michel Sénéchal - Gonzalve
L'Orchestre National de la R.T.F. - Lorin Maazel

Mp3 - 44100 Hz - 320 kbps

 




2014. december 23., kedd