A varázsfuvola (Die Zauberflöte, K.620)
Ősbemutató: Bécs, Theater auf der Wieden, 1791. szeptember 30.
Szövegkönyv: Emanuel Schikaneder
I. felvonás
Tamino herceget az Éj királynőjének három udvarhölgye menti meg egy óriáskígyótól, de Papageno, a madarász az ájulásból feléledő hercegnek azt állítja, hogy
ő végzett vele. Hazugságát a hölgyek azzal büntetik, hogy lakatot tesznek a szájára. Aztán egy képet adnak Taminónak, amely Paminát, az Éj királynőjének elrabolt leányát ábrázolja. Tamino beleszeret a képen
ábrázolt lányba, és elhatározza, hogy kiszabadítja.
Megjelenik a királynő is, és szavát adja: ha sikerrel jár, a herceg elnyeri lánya kezét. Tamino kap egy varázsfuvolát, Papageno pedig egy csodás harangjátékot, és
együtt kelnek útra Sarastro birodalmába, ahol Pamina fogságban sínylődik.
Amikor odaérnek, külön-külön indulnak a keresésére. Papageno érkezése megmenti Paminát Sarastro szerecsen szolgájától, Monostatostól, aki a lányt meg akarja büntetni
szökési kísérlete miatt. Papageno és Pamina együtt indulnak Tamino fellelésére, aki időközben egy templomhoz ért, ahol egy pap felvilágosítja őt, hogy valójában az Éj királynője a gonosz, nem pedig Sarastro,
aki a Bölcsesség templomának főpapja.
Papageno és Pamina szembetalálkozik Monostatosszal és rabszolgáival, de a harangjáték segítségével elmenekülnek. Sarastro és kísérete jelenik meg a nép előtt. Pamina
ott végre találkozik Taminóval, és rögvest egymásba szeretnek.
II. felvonás
Taminónak és Papagenónak nehéz próbákon kell keresztülmenniük, ha bebocsátást kívánnak nyerni a beavatottak közé. Az első próba a hallgatásé. Miközben Pamina
alszik, a gonosz Monostatos csókot próbál lopni tőle, de megjelenik az Éj királynője, elkergeti, majd egy tőrt ad leányának, és azt követeli tőle, ölje meg Sarastrót. Monostatos, aki mindent hallott, zsarolni
próbálja Paminát, amikor belép Sarastro. Tud a királynő terveiről, de nem akar bosszút állni rajta, mert a testvériség tagjait a szeretet köteléke fűzi össze.
Papageno egy pillantást vethet kijelölt párjára, Papagenára, de figyelmeztetik, hogy ha kudarcot vall a próbákon, soha nem lehet az övé. Az utolsó, legnehezebb próba
következik, Paminát elviszik Taminóhoz, és a varázsfuvola segítségével együtt kelnek át a tűzön és a vízen. Papageno végül mégis elnyeri Papagena kezét, noha az első próbával járó csöndet sem sikerült
soha megtartania. Hiába támad rá az Éj királynője, a három udvarhölgy és Monostatos Sarastro birodalmára, nagy mennydörgés közepette a mélybe süllyednek, a többiek pedig boldogan ünneplik a Fény győzelmét
a Sötétség felett.
Karl Friedrich Schinkel színpadterve (1816)
A varázsfuvola Mozart legkülönösebb operája. Egyrészt két, veszélybe sodródó szerelmespár lebilincselő története, másrészt viszont elvont allegória.
A bizarr szövegkönyvet Emanuel Schikaneder, a sokoldalú színész, énekes, impresszárió írta, aki ugyanannak a szabadkőműves-páholynak volt a tagja, mint Mozart (és
korábban Haydn). Elsősorban ez a kapcsolódási pont vezette Mozartot arra, hogy segítsen Schikanedernek biztosítani a Theater auf der Wieden sikerét, barátját ugyanis csőd fenyegette.
Egyetértettek abban is, hogy az énekes színészek társulatának egy Singspiel felelne meg leginkább, amelyhez Schikaneder írná a szöveget, Liebeskind 1786-os „Lulu oder Die Zauberflöte" című tündérmeséje nyomán. A cselekmény a forrásszöveghez hasonlóan a
varázslatos Egyiptomban játszódik, ahol jóképű hercegek, démoni királynők, gonosz emberrablók, kígyók és természetfeletti jelenségek csapnak össze. Ezenfelül a szabadkőművesség is ide vezette vissza a gyökereit.
A Mozart korabeli Bécs szabadkőművesei filozófiai társulásnak tekintették magukat, amelynek el kell szenvednie a Habsburg-hatalom és a katolikus egyház üldözését.
Innen nézve egész más színben tűnik fel A varázsfuvola: a látszólag jóindulatú, ám tébolyult Éj királynője talán Mária Teréziának feleltethető meg, aki igen szeszélyesen viszonyult a titkos társasághoz; az elvetemült
Monostatos az egyház jelképe lehet; a bölcs Sarastrót Mozart mintha Ignaz von Born bécsi tudósról, neves szabadkőművespáholy-társáról mintázta volna. E sajátos összefüggéseken túl a további szereplők a
szabadkőműves-eszmények különféle aspektusait emelhetik ki. így Papageno és Papagena a természet két egyszerű gyermeke, míg Pamina és Tamino a szellemi közösség révén kifinomultabb utakon jutnak el a beteljesült
egységre. A hármas bűvszám ismételt feltűnése szintén a szabadkőműves-jelképrendszerre utal: a nyitány alaphangneme például Esz-dúr, amelyben három bé az előjegyzés, ráadásul ugyanazzal a három akkorddal kezdődik, amely a három hölgy, illetve a három fiú
belépését is jelzi, és Taminónak is három próbát kell kiállnia. A rá és Papagenóra váró megmérettetések határozottan emlékeztetnek a szabadkőműves-rítusokra. Ugyanakkor e párhuzamokat nem egészíti ki
a szövegkönyvíró vagy a zeneszerző egyetlen utalása sem, amelyre megbízható elemzést alapozhatnánk. Még Jacques Chailly is, aki háromszáz oldalas könyvben „rántotta le a fátylat" A varázsfuvoláról, kénytelen volt beismerni, hogy a maga és a mások elméletei is részben merő találgatáson
alapulnak.
Végső soron azonban A varázsfuvola rejtett jelentése kevésbé fontos, mint a nyíltan feltárt téma, amelyet népszerű dallamok, emelkedett áriák, glucki drámaiság és bel canto megnyilvánulások lanyhulatlan
izgalommal lendítenek egyre csak előre.
Akár Mozart előző Singspieljében, a Szöktetésben, a stílus ezúttal is nyaktörő sebességgel cikázik a szélsőségek között. A magasztos opera seriától (az Éj királynője és Sarastro) néhány perc leforgása alatt
a bohózatszerű opera buffáig (Papageno) jutunk. A két véglet között pedig a még Mozart szintjén is kivételes, gyönyörűséges dallamvezetés ver hidat: a szívből jövő szerelmi áriáktól (Tamino „Dies Bildnis ist bezaubernd schön" kezdetű áriája Pamina arcképéhez) a nevetségesen együgyű tételeken
keresztül (Papageno és Papagena duettjében mintegy negyvennyolcszor hangzik el, hogy „Pa-pa-pa-pa") a hajmeresztő koloratúratébolyig (az Ej királynője gyilkos — és gyilkosan nehéz — „Der Hölle Rache kocht in meinem Herzen" kezdetű áriája). A bohózat néha eluralkodik a komoly tartalom
felett, de hát a közönségnek voltaképpen ez kellett. Amikor azonban Mozart szellemi eszménnyé magasztosítja Pamina és Tamino fizikai vonzalmát, A varázsfuvola egyszerre teszi magáévá a barokk opera sajátosságait, és készíti elő az utat a Trisztán és Izolda eksztatikus zenedrámája felé.
Egy régebbi bejegyzésem, ahol magyar nyelven letölthető az opera színészek és operaénekesek közös előadásában:
