Kacsóh Pongrác (Budapest, 1873. december 15. – Budapest, 1923. december 16.)
A ma elsősorban daljátékairól ismert zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró és szerkesztő édesapja
a Magyar Államvasutak főtisztviselője, akit nem sokkal a kis „Gráci" megszületése után Kolozsvárra helyeztek, fia is itt kezdte meg iskolai és zenei tanulmányait. A fiatalember gimnáziumi tanulmányai mellett
a kolozsvári konzervatóriumot is látogatta, ahol zongorázni és fuvolázni tanult, a zeneelmélet elsajátításában pedig az intézet igazgatója, az ismert zeneszerző, Farkas Ödön volt a mestere.
Kitűnő matematikus volt - tizenöt évesen elnyerte a Kolozsvári Egyetem nagy matematikai pályadíját így
nem csoda, hogy a tanári pályát választotta. A kolozsvári egyetemen szerzett summa cum laude minősítéssel matematika-fizika tanári diplomát és doktori címet 1897-ben. Közben folytatta zenei stúdiumait is. Bár
rövid ideig az aradi főreáliskolában is tanított, érdemi tanári pályáját 1897-ben Budapesten, a VIII. kerületi, Tavaszmező utcai állami főgimnáziumban kezdte: szakterülete a fizika és a mennyiségtan volt.
Közben szorgalmasan látogatta az Operaház és a hangversenytermek előadásait, baráti közvetítéssel eljutott Herzfeld Viktor zeneakadémiai tanárhoz is, akitől, hogy zenei ismereteit bővítse, magánórákat vett. Gyakorlati
tapasztalatok szerzése céljából zenetanári állást vállalt a Málnai-féle leánynevelő intézetben, s csakhamar világossá vált számára, hogy igazi érdeklődési területe - a zene.
Egy iskolai színielőadásra, a Málnai-féle intézet növendékei részére írta első daljátékát 1904-ben „Csipkerózsa" címmel.
A bemutatóra - amelynek címszerepét a tizenhat éves, később Lénárt Gitta néven dalénekesként ismertté váló Lazarus Gitta játszotta - elhívta néhány barátját és ismerősét, köztük a még Szegeden, diákévei alatt megismert Huszka Jenőt, a közben befutott szövegíróvá vált Bakonyi Károlyt, valamint a tekintélyes kritikust, Kern Aurélt és a zeneszerző Buttykay Ákost.
A nagy kiugrást 1904-ben a „János vitéz" hozta meg. A Vincze Zsigmond hangszerelésével felhangzó darab az egyik leghosszabb sikerszériát - 689 előadást - megérő,
napjainkig is talán a leggyakrabban játszott magyar daljáték lett. Kedvező fogadtatású volt következő, 1906-ban bemutatott „Rákóczi" c. daljátéka is, ezt követő műveivel azonban nem tudta megismételni
e kettő, de különösen a „János vitéz" sikerét.
A János vitéz keletkezése
A mű keletkezéstörténete a „Bob herceg"-ig nyúlik vissza. A Huszka-Martos-Bakonyi szerzőhármas 1902-ben bemutatott darabja óriási siker lett. Ezért is bántotta Bakonyit, hogy Huszkáék következő darabjukból, a Király Színházban színre kerülő „Aranyvirág"-ból kihagyták.
Nem mentegetőztek, nem magyarázkodtak, egyszerűen kihagyták. Feleslegesnek tartották. Úgy határozott ezért, megmutatja, hogy nélkülük is boldogul. Barátai tanácsára magyar témát keresett, s Petőfi Sándor költeményére esett a választása. Elkészítette a szövegkönyvet, benyújtotta a Király Színháznak, de legnagyobb bánatára a színház direktora, Beöthy László, elutasította. (Utóbb kiderült, hogy el sem olvasta a librettót, odaadta bizalmasának, színházi
titkárának, a csak „Lazó"-ként emlegetett Lázár Ödönnek, s az ő véleményére hagyatkozva adta vissza a darabot.) Már-már veszni látszott fáradozása, amikor sikerült megnyernie az írásaival és több színdarabjával már
nevet szerzett Heltait, hogy írjon verseket darabjához. A költő-író nehezen állt kötélnek,
de mert anyagi gondjai voltak, végül elvállalta a feladatot. Újra Beöthy elé került a szövegkönyv, aki most már hajlandó volt foglalkozni előadásával - a szakértő kéz által végzett átalakítás után rá sem lehetett ismeri a korábbi
változatra -, ha megfelelő zeneszerzőt találnak megzenésítéséhez. (Heltai annyira megörült a hírnek, hogy szerzői részét 200, majd hosszas alkudozás után 300 koronáért örökáron
eladta a kiadási jogokat megvásárló Bárd és fiai Zeneműkiadónak. Meg is bánta tettét. Később, már a nagy sikerű premiert követően is csak annyit sikerült ugyanis kialkudnia, hogy honoráriuma 100 előadás
fölött 25 előadásonként további 100 koronával nő majd. Azt persze egyikük sem gondolta, hogy a darab egyvégtében 689 előadást ér majd meg, további felújításairól nem is beszélve.)
Bakonyiék először Huszkához fordultak, de ő más elfoglaltságára hivatkozva nem vállalta a felkérést (utóbb kiderült, hogy nem is igen ragadta meg a történet). Másodikként Sztojanovits Jenőre esett a választás, aki neki is látott a munkának, de muzsikája nem nyerte el a szerzők
tetszését. Végül Huszka és a kritikus Kern Aurél javaslatára került Kacsóh a képbe, de az ismeretlen „tanárembertől" Beöthy is, a főszereplőnek kiszemelt „Zsazsa", azaz Fedák Sári is idegenkedett. Végül a komponista mégis eljátszhatta a darab néhány, már kész dalát, és
zenéje osztatlan sikert aratott, olyannyira, hogy Kukorica Jancsi belépőjét hallva, az első strófa után Zsazsa is a zongora mellé állt, s a kottából énekelni kezdte a dallamot.
A szerzők tehát csatát nyertek, de hátra volt még a megfelelő szereposztás kiválasztása, s ez sem ment
könnyedén. Beöthy ugyanis Fedáknak Iluska és a francia királykisasszony kettős szerepét szánta, míg Zsazsa a címszerepet akarta (Beöthy Kukorica Jancsi szerepére az Operaház baritonistáját, Takáts Mihályt szemelte ki). Végül a kérdést Beöthy anyja, a fia pályáját a háttérből kezdettől fogva és folyamatosan egyengető Rákosi Szidi döntötte el: Zsazsa lett Jancsi, a csak nemrég feltűnt, nagyon tehetséges Medgyaszai Vilma Iluska, az Operaház szopránja, Szamosi Elza a francia királykisasszony. Csatai Janka, egy alig húszéves, sugárzóan tehetséges, fiatal színésznő kapta a gonosz mostoha, Papp Mihály Bagó, a népszerű komikus, Németh József a francia király, míg Vécsey Géza a strázsamester szerepét. Eleinte úgy volt, hogy Kacsóh Pongrác tanítja be és dirigálja az előadást, karmesterként azonban csődöt mondott. Így a színház
vezető karnagya, a lengyel származású, de hosszú ittléte során igazi magyarrá vált (bár a nyelvet tökéletesen soha meg nem tanuló) Konti József vette át a zenei irányítást.
A bemutató sikerében a fordulatos történet, a fülbemászó muzsika, valamint a nagyszerű előadók mellett
a hazai politikai élet egy emlékezetes eseménye és az általa szított közhangulat is közrejátszhatott. Obstrukciós hullám kezdődött 1903. január 24-én s több szakaszban egészen 1904. november 18-ig húzódott.
A kormányoldal ugyanis, megelégelvén az obstrukciós taktikát, törvényt terjesztett elő annak betiltásáról, s küszöbön állt a zárószavazás. A kérdéses napon, éppen a Király színházi premier napján tettlegességektől
sem mentes újabb összetűzés tört ki az ellenzéki Kossuth-párt és a Tisza István vezette kormányoldal között, amikor Tisza intésére az üléselnök zsebkendőjével adott jelt a szavazásra - az esemény „zsebkendős szavazás" néven került be a hazai parlament botránykrónikájába -,
s az általános zűrzavarban a kormányoldal megszavazta a törvényt. Hogy pedig a további torzsalkodásnak elejét vegye, a szavazás után az uralkodó kihirdettette a parlament őszi időszakának berekesztését. Ebben
a légkörben, a Kossuth-párt veresége keltette hangulatban az ellenséget megfutamító magyar huszárok szerepeltetése, Jancsi-Jánosnak Tündérországgal szemben a hazatérést, a szülőföldet választó döntése
a hazafias érzés erősítését, a jövőbe vetett optimizmus kifejezését szolgálta.
A premier zajos visszhangja persze az irigykedők fantáziáját is megmozgatta. Egy nagyváradi zene- és énektanár, Beleznay Antal pl. megvádolta a zeneszerzőt, hogy a XIX. század kilencvenes éveiben kinyomtatott „Kurucdalok"
c. gyűjteményéből származik a darabban felhangzó muzsika néhány részlete, Így pl. Jancsi belépőjének dallama meglepően hasonlít „A lehullott csillagokat..." kezdetű szerzeményéhez, de egyezés vethető
fel a rózsadal, és a „Kék tó, tiszta tó" nóta tekintetében is. Vádaskodása nem ért célt, a dicsőség - és a jogdíj - Kacsóhé maradt.
A nagy sikerű bemutató krónikája kapcsán még egy kevéssé ismert, kései epizódot kell említenünk: a
Bagót alakító Papp Mihály 1915-ben öngyilkos lett. Végakaratában azt kérte, szólaljon meg
temetésekor Bagó rózsadala. Király Ernő teljesítette utolsó kívánságát.
Érdemes egy gondolat erejéig visszatérni a kiválóan verselő Heltai munkásságához. A „János vitéz" esetében nemcsak Petőfi költeményéhez nyúlt vissza, hanem egy sor népköltészeti munkát is átolvasott. Így került kezébe Kriza János székely népköltés-gyűjteménye, a „Vadrózsák", s annak marosszéki dalai között az
a vers, amely a Furulyanóta alapjául szolgált.
A daljáték osztatlan sikert aratott. A kritikusok nem rótták fel a szövegkönyv írójának, hogy Petőfi költeményét alaposan megnyirbálta, s kihagyta pl. annak legnagyobb vonzerejét, János vitéz és huszárjai
különböző kalandjait. Nem kifogásolták azt sem, hogy a három felvonás hangulata jelentősen eltérő. Az első tartalmában és hangvételében inkább a népszínműre emlékeztet, a második a bécsi és francia
operettek hagyományos világát tükrözi, míg a harmadik a tündérvilág felidézésével egyfelől
a melodráma, másfelől a mesék irányába mutat. Más az operett befejezése is, mint a forrásul szolgáló versben. Az eredeti tervezetben - a színházi legenda szerint - még nem a ma ismert változatban állt, hanem
úgy, ahogyan Petőfi megírta. A furulyaszó felhangzása, s Jancsi (János vitéz) és Iluska hazaindulása Beöthy László ötlete volt, ráérezve arra, hogyan fordíthatná a millenniumi Magyarország hangulatát -
„extra Hungariam non est vita" („Magyarországon kívül nincs élet") - is a darab javára. [folytatása is ismert: „se est vita, no est ita" („ha mégis van, az nem olyan")]
A „János vitéz" csakhamar más hazai színpadokon is megjelent. A Nemzeti Színház 1927-ben, a Városi
Színház (a későbbi Erkel Színház elődje) 1929-ben mutatta be. Az Operaházban 1931-ben volt a premierje, Szegeden, a Dóm téri szabadtéri játékokon először 1936-ban játszották. A mai Karinthy Ferenc prózai/verses, illetve Kenessey Jenő zenei kiegészítéseivel játszott, átdolgozott változat az Erkel Színház 1949. december 28-i
felújítására készült. Ez utóbbi, beleértve a partitúra megzenésített Petőfi versekkel való kiegészítését is, egészében a darab javát szolgálta, érdemben nem változtatott az alaptörténeten.
daljáték három felvonásban
A bemutató ideje és helye: 1904. november 18., Budapest, Király Színház.
Zeneszerző: Kacsóh Pongrác
Hangszerelés: Vincze Zsigmond.
Szövegíró: Bakonyi Károly (szöveg), Heltai Jenő (versek) Petőfi Sándor 1844-ben írt „János vitéz" c. költeménye alapján.
Átdolgozások: zenéjét 1931-ben Buttykay Ákos operává dolgozta át; 1949-ben Kenessey Jenő a daljátékváltozatot újrahangszerelte és Petőfi általa megzenésített verseivel kiegészítve, részben átdolgozta, a szöveget Karinthy Ferenc korszerűsítette; 2008-ban a szöveget Parti Nagy Lajos a Nemzeti Színház számára jelentősen átalakította (Bakonyi történetének csak a fő vonalait megtartva).
A cselekmény helyszíne és ideje:
egy kis falu Magyarországon (I. felv.), a francia királyi udvar (II. felv.), Tündérország (III. felv.), a mesebeli időkben.
Szereplők:
Iluska - szoprán
Kukorica Jancsi - tenor (mára azonban általános gyakorlattá
vált tenoristával való énekeltetése.)
A gonosz mostoha - prózai szerep
A francia király - tenor buffo
A francia királykisasszony - (koloratúr)szoprán
Strázsamester - bariton
A falu csősze - basszus
Bartolo, udvari csillagász - prózai szerep
Ének- és tánckar: falusiak, huszárok, udvaroncok, tündérek
I. Felvonás
Huszárok érkeznek a faluba toborozni. A strázsamester felhívására felcsap Bagó is, aki kissé felöntött
a garatra, bánatában, mert az a lány, akibe szerelmes - mást szeret. Besorozzák, aztán a strázsamester felszólítja a lányokat, hogy pántlikázzák fel a lobogót, de Bagó nem engedi, míg nincs közöttük a falu
legszebb lánya - Iluska. Előhívják, a zörgetésre azonban először gonosz mostohája jön ki a kunyhóból és csak a strázsamester erélyes szavára küldi ki a lányt. Ő aztán fel is díszíti a lobogót a hajába
font egyetlen piros pántlikával. Bagó ezt látva, kezébe ragadja a zászlót, mert az így feldíszített lobogót haláláig védeni akarja. A huszárok tovább indulnak, Iluskát pedig mostohája bezavarja a kunyhóba.
Jön Kukorica Jancsi, a bojtár, a falu árvája, beszélni szeretne szerelmesével, a gonosz mostoha azonban elkergeti
és megfenyegeti, hogy ha még sokat járkál Iluska után, a lányon tölti ki a haragját. A bojtárlegény földhöz teremti a mostohát és megfenyegeti, hogy összetöri a csontjait, ha bántani merészelné kedvesét.
A gonosz vén banya erre bosszút forral és felbiztatja az arra vetődő csőszt, hogy terelje Jancsi nyáját a tilosba, amíg az majd Iluskával beszélget. Azután a lányt kiküldi a patakhoz ruhát mosni. Iluska dalára
Jancsi is odasiet, megbeszélik, hogy hamarosan egymáséi lesznek, hiszen egymásnak valók ők, a falu árvái. Ezalatt a csősz a tilosba tereli a nyájat, majd összecsődíti a falut a nagy kártevés miatt.
A falusiak együtt találják Jancsit és Iluskát, gúnyolják őket, majd a pandúrokért küldenek, hogy a bojtárt
elfogassák. Ő azonban már fel is csapott katonának s vigasztalja kedvesét: sose búsuljon, dicső nagy tettek után majd visszajön érte, búcsút int és elmegy a huszárokkal. Iluska zokogva néz utána.
II. Felvonás
A francia király udvarában izgatottan várja a királykisasszony a franciák és törökök között dúló csata
kimenetelét. A tudós csillagász, Bartolo jelenti - távcsövén keresztül látja -, hogy a csata elveszett és a francia ármádia fut; élén a királlyal. Már jön is nagy loholva a király és kétségbeesetten panaszkodik
az ijedt udvari népnek, hogy mindennek vége. Ekkor trombitaszó harsan. Megérkeznek a magyar huszárok, élükön Jancsival, aki megígéri, hogy segít a franciákon. Szembe is szállnak rögtön a törökökkel és megnyerik
a csatát. A visszatérő Jancsinak - most már János vitéznek a király felajánlja jutalmul fele királyságát és a lánya kezét. De ő nem fogadja el a jutalmat, mert szíve Iluskához húzza, vissza akar térni hűséges
mátkájához.
Egyszerre csak halk furulyaszó hangzik; a bánatos Bagó érkezik. Nagy szomorúan meséli el, hogy Iluskát addig
kínozta gonosz mostohája, míg szegényke belehalt a sok szenvedésbe. El is hozta a sírján kinőtt rózsaszálat. Jancsi ebbe nem nyugszik bele, elbúcsúzik huszárjaitól és Bagóval útnak indul, hogy felkeresse Iluskáját,
még ha a világ végéig is kellene vándorolnia érte.
III. felvonás
Hét évi vándorlás után Jancsi és Bagó elérkeznek a Kék-tó partjára, ahol öreganyó képében jelenik
meg a gonosz mostoha és mindenáron rá akarja őket venni, hogy menjenek el erről a veszélyes vidékről. De a Kék-tó tündérei elárulják nekik, hogy ez az élet vize. Rá is ismernek a gonosz mostohára és Bagó
letaszítja a szikláról. A gonosz lélek boszorkánnyá változva, seprőnyélen menekül. Jancsi ekkor bedobja az Iluska sírján nőtt rózsát a tóba és kéri a tündéreket, hogy adják neki vissza szerelmesét.
Változás. A tó helyén most felbukkan Tündérország, ahol Iluska a tündérek királynője. Jancsi boldogan
ismeri fel, odarohan és megfogadják, hogy most már sohasem hagyják el egymást. Marasztalják Bagót is, de ő nem akar mások boldogságának árnyékában élni, inkább hazamegy a falujába. Iluska figyelmezteti szerelmesét,
hogy addig lehet Tündérország fejedelme, amíg szívében honvágy nem ébred. Kezdődik a tündérré avatás. Ekkor megszólal a távolból a hazatérő Bagó furulyája, Jancsi megtántorodik, szívében felébred a
honvágy, letépi magáról a tündérpalástot és indul a haza hívó furulyaszó után. Iluska is érzi, hogy ott a helye a párja mellett. Ő is leveti a királynői palástot, ott áll egyszerű kis ruhájában és együtt
indul Jancsival -hazafelé. Egymást átölelve, örök szerelemben egyesülve érkeznek haza a faluvégre, Iluska jól ismert kis házába. Bagó pedig siratva a maga elvesztett boldogságát, lepihen a patak partjára.
Ki volt János vitéz?
A ráckevei régi temetőben egy különös útjelző táblája látható: János vitéz sírja - jelzi egy nyíl.
A nyíl irányába haladva egy félbetört oszlopú síremlék áll. Rajta a felirat: itt nyugszik Horváth Nepomuki János, aki nem más, mint Petőfi Sándor megálmodott mesehőse: János vitéz. Ki is volt ez „a jobbágyból lett világlátott huszárkapitány" (ahogyan Borovszky Samu nevezi)?
1774. május 10-én, Ráckevén Piringer Jánosként látta meg a napvilágot. Apja Piringer Pál, édesanyja Gáspár Magdolna. Az édesapa hamarosan meghalt. A megözvegyült édesanya, hogy a kisfiú apa mellett nőhessen
fel, a gyászév letelte után férjhez ment nemes Horváth János megyei perceptorhoz. Az édesanya kikötése volt, hogy a házasságkötéssel egyidejűleg a kis János új férje nevére kerüljön. Így lett Piringer Jánosból Horváth Nepomuki János. (A Nepomuki feltehetően nemes Horváth János családnevében is szerepelt, de erről nem szólnak a krónikák.)
Az új házasság sem volt hosszú életű, az édesanya hamarosan meghalt egy következő gyerekszülésben. A
kis Jánost rövid ideig mostohaapja nevelte, aki italozó lett, elverte csekélyke vagyonát is,
majd az árvát magára hagyva Ráckevéről is továbbállt. Ekkor a gyermeket atyai nagybátyja, Piringer György vízimolnár vette magához. A molnárnak azonban volt már egy kislánya - Juliska. A két gyerek, Jancsi és Juliska együtt nevelkedett Piringer György házában. Jancsi gyerek Ráckevén járt iskolába, majd Szőnyi Pál szabómesternél lett inas, később segéd.
Az 1793-as esztendő hozott újabb fordulatot János életében. Európa hadszíntérré változott. A francia forradalom és a jakobinus mozgalom más országokra
terjedését megelőzendő katonai koalíció szerveződött. I. Ferenc császárnak katonára volt szüksége, ezért elrendelték az újoncozást. Ráckevének három lovas huszárt kellett kiállítania teljes felszereléssel a város költségén.
Ki másra eshetett volna inkább a választás, mint az apátlan-anyátlan, nagybátyja kegyelemkenyerén élő ifjúra. Így került a szabócéh javaslatára János az I. huszárezredbe, 12 éves szolgálatot vállalva a városért. Amikor a fejébe nyomták a díszes
csákót, a 19 éves fiatalember egyedül Juliskát sajnálta itthagyni, akihez már gyengéd szálak fűzték. Minderről 1845-ben írt végrendelete árulkodik.
Kemény évek következtek. Ezredével Észak-Itáliába („Taljánországba") került. Itt kiválóan megtanult
németül, olaszul és - mert többször jártak francia területen - franciául is. Vitézsége, bátorsága révén gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1794-ben már káplárrá léptették elő. 1798-ban Jánost áthelyezték az 5. (Radetzky-) ezredhez. Az első marengói csatában súlyosan megsebesült, amikor testével
védte Alvinczy tábornokot. Hősiességéért megkapta az Ezüst Vitézségi Érmet. A második
marengói ütközetben ismét hősies bátorságot tanúsított, aminek eredményeként megkapta a strázsamesteri rangot, majd alhadnaggyá léptették elő. A franciák 1809 májusában bevonultak Bécsbe, két nappal később
magyar földre léptek. Horváth Nepomuki János ezrede ott verekedett június 14-én a vesztes győri csatában.
1808-tól kezdve Napóleon a pápával is feszült viszonyba került. A franciák megszállták Rómát, 1809 májusában megszüntették
az egyházi államot, amire válaszul VII. Pius pápa kiközösítette Napóleont. 1810-ben szenátusi határozattal kimondták, hogy a Francia Birodalom második fővárosa Róma, és római király címmel Napóleon fiát ültették a trónra, a pápát Svájcba száműzték. A francia hódítók elleni ütközetekben János ezrede is részt vett Rivoli hídjánál és a Piave partján. 1812 után megfordult a hadiszerencse, s
a balsikerű orosz hadjárat után Napóleon csillaga hanyatlani kezdett, majd az 1813. októberi lipcsei csatában („népek csatája") döntő vereséget szenvedett. Horváth Nepomuki János, ekkor már kapitányként, önálló lovasszázadod irányított. Katonai érdemeiért
ekkor kapta meg az Armádia Keresztje kitüntetést.
1814-ben a pápa visszatérhetett Rómába. A francia követ előzetesen jelezte, hogy a pápát napokon belül
átadják a határ mellett szolgáló Radetzky-ezred „fiókstrázsájának". Ez a „fiókstrázsa" János lovasszázada volt. A század két nap alatt kelt át az Alpokon a pápát kísérve. A 72 éves pápa az
Alpokon átvezető havas útszakaszon dideregve fázott, ekkor Horváth Nepomuki János saját köpönyegét és mentéjét terítette az alvó pápára. Ezt a jelenetet örökíti meg a vatikáni könyvtár folyosóján ma is látható falfestmény, amelyen a hintóban
alvó VII. Pius fehér huszárköpennyel van letakarva. Körülötte mentében lévő huszárok lovagolnak,
csak egyikükön nincs dolmány és mente.
Az egyházi vezetők és Róma lakossága hálás tisztelettel fogadta a magyar huszárokat. A pápa díszlakomát
adott tiszteletükre. Őszentsége az ezrednek zászlót adományozott, Ferenc császár az újjászervezendő pápai hadseregnek száz magyar csikóval, száz lovas fegyverzettel és kétezer gyalogsági felszereléssel fejezte ki elismerését. Horváth Nepomuki János pápát kísérő küldetése a nemzetközi nagypolitika részévé vált. Megkapta az
ezüst sarkantyús csizmát, majd Nápolyban a királytól átvehette a Szicíliai Arany-Kereszt kitüntetést. 1845-ben íródott végrendeletében az ezüstsarkantyús csizmát hajdani Juliskája fiának hagyományozta, a kitüntetésekkel kapcsolatban pedig úgy rendelkezett, hogy síremlékére
véssék fel a Krisztus Keresztet, a Szicíliai Keresztet és az Ármádia Keresztjének másolatát.
1814 júliusában az ezredet visszarendelték az osztrák-francia határ térségébe. A távozó ezred tisztjeit
a pápa audiencián fogadta, Horváth Nepomuki Jánost pedig a Krisztus-Rend gyémántcsillagos rendjelével tüntette ki, ez a pápa által személyesen adományozható legmagasabb kitüntetés. Így lett János a Krisztus-rend és a Szent György-rend lovagja. Halála után a Krisztus-rend csillagát Juliska örökölte. Juliska halála után a ráckevei katolikus templomba került, ahol az áldoztatókehelyre forrasztották. (1937-ben
letétként a székesfehérvári Egyháztörténeti Gyűjteményben helyezték el, ma is ott őrzik.)
Napóleon bukása után Európa fellélegzett. Jánosunk is megelégelte a 22 évi katonai szolgálatot és nyugdíjazását kérte. Mindössze 41 éves volt. Visszament szülővárosába, Ráckevére. Elsőként Juliskát kereste, aki nem várta meg. Hogyan is várhatott volna ennyi időt, jószerével hírt sem hallhatott
egykori szerelmeséről. Férjhez ment Gáspár János vízimolnárhoz, és szeretettel nevelte szintén János névre hallgató egyetlen fiacskáját. A kapitány eltemette lelkében a régi szerelmet, de életük végéig őszinte barátságban éltek. Ezt tükrözi 1845-ben írott végrendelete
is: „Gáspár Jánosnénak, született Piringer Juliannának hagyom.... a kapitányi portrémat a fekete rámában, s... minden fennmaradó pénzemet s a Krisztus és Armádia Keresztem."
János házat, földet vásárolt Ráckevén, de társ nélkül, nem lelvén nyugalmat, ismét uniformist öltött a császár hívására, és 1824-ben, főkapitányi rangban, a testőrségben
vállalt szolgálatot. A gárdánál tizenegy évet szolgált majd hatvanegy éves korában végleg búcsút mondott a katonaéletnek. Letelepedhetett volna bárhol, de a szíve hazahúzta Ráckevére. Ettől kezdve már csak
emlékeinek élt. 73 évet adott számára a sors. 1847. február 7-én halt meg Ráckevén.
Ismerhette-e Petőfi e történetet? Irodalomtörténeti feljegyzések szerint Ráckevén sohasem járt, közvetlen forrással
tehát nem rendelkezhetett. Ám Jókai Mór révén közeli ismeretségbe került a Kecskeméten jogi tanulmányokat folytató Ács Károllyal, aki Ráckevén született. A szintén jogot tanuló Jókai 1842 őszén egészségi okokból Pápáról Kecskemétre iratkozott át, s 1843-ban Kecskemétre érkezett Petőfi is. Estéiket gyakran töltötték együtt, s ezek során mesélhetett Ács Károly szülővárosa hírességéről, a nevezetes huszárkapitányról. Így történt-e, ki tudja.
A Qualiton 1961-ben kiadott 3 LP-s albuma (LPX6529-31)
Ilosfalvy Róbert - Kukorica Jancsi
Zentai Anna - Iluska
Melis György - Bagó
Bilicsi Tivadar - A francia király
Gyurkovics Mária - A francia királykiasasszony
Gobbi Hilda - A gonosz mostoha
Radnai György - Strázsamester
Domahidy László - A falu csősze
Pethes Sándor - Bartolo, udvari tudós
a Magyar Rádió és Televízió Énekkara, a Magyar Állami Operaház Zenekara - Lukács Ervin
I. felvonás
01 - Előzene
02 - No.1. "Megjöttek a szép huszárok"
03 - No.2. Bagó dala "A fuszulyka szára"
04 - No.3. "Mellettem csatázó pajtásom"
05 - No.4. Együttes
06 - No.5. Jancsi belépője "Én a pásztorok királya"
07 - No.6. Iluska dala "Van egy szegény kis árvalány"
08 - No.7. Furulyanóta "Én vagyok a bojtárgyerek, Jancsi"
09 - No.8. Finálé
II. felvonás
10 - Előzene és Menuette
11 - No.9. A francia királyleány dala "Ó csak ne volnék gyönge lányka"
12 - No.9. "Bartolo, mi lesz azzal a csatával?"
13 - No.10. A francia király belépője "Vívtam életemben sok nehéz csatát"
14 - No.11. János belépője "Szép huszárok"
15 - No.12. Együttes "Szép a huszár, ha lóra pattan"
16 - No.13. A francia király dala "Ha egy király világra jő"
17 - No.14. Finálé
18 - No.14. Finálé
19 - No.14. Finálé "Egy rózsaszál szebben beszél"
III. felvonás
20 - Előzene
21 - No.15. Bagó dala "A furulyám, jaj be búsan szól"
22 - No.16. "Kék tó, tiszta tó"
23 - No.17. Finálé - Balett
24 - No.17. Finálé - Tündéravatás
25 - No.17. Finálé - Befejező melodráma
Mp3 - 44100 Hz - 320 kbps
Letöltés / Download
vagy
itt és
itt
Forrás: Winkler Gábor, Gál György Sándor
