2013. április 20., szombat

Verdi: Attila

Az Alzira kisiklása után Verdi sokáig nem tud visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Visszautasítja Piave Anna Erizzo című darab-tervezetét.
Ismét azzal a „nagy reményű" operával foglalkozik — az Attilával —, melyet az Ernani velencei színrevitele óta szeretne megírni. Meg is egyezett akkor Piavéval, hogy ő írja majd a verseket. A színpadi cselekményt maga a zeneszerző tervezte meg. El is küldte Piavénak, mihelyt visszatért Milánóba az Ernani bemutatója utáni harmadik napon: „Nagyszerű és hatásos részek vannak benne" — írta neki. Az Attila megzenésítésének terve azonban akkor megbukott.
Verdi 1845 november első napjaiban nekilát, hogy a velencei színház számára megkomponálja az Attilát. Egészsége nincs rendben. Milánóban terhes teendők halmaza várta Verdit, s már ez elkeserítette. De szerencsésen megszabadult tőlük. „Most minden készen van, nincs más dolgom, mint írni az Attilát, amelytől ordítani fognak a nagyképűek és az újságírók. Én azonban hagyom őket ordítani, és Londonba szököm" — mondja a Maestro egyik barátjának. Egy másiknak pedig: „Teljesen elfoglal az Attila! Ó, de szép téma! és a kritikusok mondhatnak, amit akarnak, én azt mondom: ó, de szép, zene után kiáltó szövegkönyv!"
Decemberben Verdi Velencébe utazik. Az évad első műsordarabja a Szent Johanna. Verdi azonban nem irányíthatja a próbákat, mert be kell még fejeznie „azt az átkozott Attilát, melynek az év utolsó napján színpadra kell kerülnie".
Az Attilával Verdi visszatér kedvenc témájához: a hazaszeretethez. Ha pályája elején ösztönösen kezdett politikai tevékenységet folytatni, most a Maestro politizálása tudatossá válik. Itália ijedős és gyanakvó kormányainak rendőrségei és cenzorai tisztában vannak vele, hogy milyen ez a tevékenység. Ízekre szedik a librettóit, vitáznak a Maestróval (aki azonban nem hagyja magát megfélemlíteni).
Az Attila előadásán a Fenice közönsége előtt megjelennek a hunok a lagunák partjain. Rombolnak és öldökölnek. A nézők harcias kiáltásokban törnek ki: Itália! Itália! 1846. március 17-ének estéje nagy siker. A legkiválóbb énekesek: Loewe, Guasco, Costantini és Marini veszik ki belőle részüket. Hazafias siker, morognak Verdi ellenfelei.

Az Attila Verdi művészetének egyik legtisztább megnyilvánulása. Sokáig foglalkozott a tervével, majd gyorsan valósította meg. Megmozgatja a képzelőerőt, s megindítja hallgatóját. Megáradt patakként zúdul, magával ragadva növényt, virágot, követ, sarat. Zavaros az Attila szépsége, de ellenállhatatlan. Az Attila őszinte mű, szerzője megvetően kerül minden fenntartást. Tüzes, szenvedélyes, lázad a mindennapi kifejezésmód, a megszokott formák ellen. Megfigyelhető a zenekar epikus szerepének bővülése. Verdi azon az estén, mielőtt Nápolyba utazott volna, hogy az Alzirát színpadra állítsa, meghallgatta a milánói Cannobianában Félicien David szimfonikus ódájának, A sivatagnak itáliai ősbemutatóját, és el volt tőle ragadtatva. Az Attila prológusában a színpadi helyzet kínálkozó, és Verdi beilleszt ide egy zenekari részt, mely a napfelkeltét festi. Ez a szám akkor jutott eszébe, amikor A sivatag harmadik részének kezdetét hallotta. Már azt is elhatározta, hogy az Alzira nyitányába fogja beleilleszteni. Ahogy most újra olvassa az ember a tört akkordoknak, a harmonikus futamoknak s ugyanazon akkord megfordításának ezt a láncolatát, melyek a zenekarral a felkelő napot akarják leírni; megmosolyogni való Verdi fogásainak naivsága, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Beethoven — akinek szimfóniáit Verdi ismerte — a Pastoraléban és Rossini a Tell Vilmosban a szimfonikus leíró zenének milyen ragyogó példáit nyújtották. A velenceiek azonban olvadó gyönyörűséggel fogadják az Attilát: „koszorúkkal, zenekarral, fáklyásmenetben kísérik őt haza" a bemutató után. A velencei Gazetta csodákat ír az operáról.
A bemutató alkalmából Velencébe érkezett Maffei is. Verdi, a mindig józanul ítélő kritikus, ezt írja Chiarina grófnőnek: "Az Attilinak mindent összevetve, meglehetősen nagy sikere volt. Talán nem mindent értettek meg.. Barátaim szerint azonban ez a legjobb operám, bár a közönség kétségbe vonja. Én azt mondom, nem rosszabb egyik eddiginél sem." Szokásához híven ezzel zárja értékelését: „Az idő majd dönteni fog."

Attila

zenés dráma három felvonásban előjátékkal


Librettó: Temistocle Solera,  Francesco Maria Piave közreműködésével, Zacharias Werner: Attila, König der Hunnen c. tragédiája (1808) nyomán
Bemutató: 1846. március 17., Velence, Fenice

Attila, hun király: Ignazio Marini - basszus
Uldino, Attila rabszolgája: Ettore Profili - tenor
Odabella, Aquileia urának leánya: Sophie Löwe - szoprán
Ezio, római generális: Natale Costantini - bariton
Foresto, aquileiai lovag: Carlo Guasco - tenor
I. Leó pápa: Giuseppe Romanelli - basszus

Prológ
Az Adria partján, Aquileia mellett vagyunk, az 5. század közepén. Attila hun király elfoglalta és felgyújtatta a várost. Hűbéresei ünneplik, a germán törzsek az elfoglalt földet szinte Wotan ajándékának tekintik. Attila nemes ellenfél, elismeri, hogy ellenfelei vitézül harcoltak, még az asszonyok is. — Odabella, az elesett aquileiai uralkodó lánya jön most Attila elé, magatartása nemes, bátor.
A hun király mindennél jobban becsüli a bátorságot, a hős lánynak saját kardját nyújtja át. — Ezio jön, a római hadvezér, és titkos szövetséget kínál fel Attilának : osszák fel egymás közt a világot, Eziónak jusson Itália! A római császár még gyermek, döntsenek ők, a hatalom birtokosai ... Attila árulónak nevezi Eziót, és elküldi. Elrendeli, hogy serege készüljön fel Róma bevételére. — Az Adria lagúnáinak egy szigetén remeték élnek. Menekültek érkeznek hozzájuk, köztük Odabella szerelme, Foresto. Már tudja, hogy Odabellát elfogta Attila, bosszút esküszik. Elhatározzák, hogy az elpusztított Aquileia helyett itt, a lagúnák közt építenek új várost (ez lesz majd Velence).

1. felvonás
Attila tábora melletti erdő, holdfényes éjszaka. A hun harcosnak öltözött Foresto Odabellához oson, és árulónak bélyegzi a lányt. A lány biztosítja őt hűségéről, és megígéri, ha kell, Attilát a saját kardjával öli meg. Ő sem gyengébb, mint a Holofernészt elpusztító Judit! — Attila a sátrában alszik, álmát breton rabszolgája, Uldino vigyázza. Attila felriad, és elmeséli rabjának különös álmát.
Egy aggastyánt látott, aki óvta őt a Róma elleni harctól.. Attila kiragadja magát az álom bűvöletéből, és összehívja a tanácsot. (Wotan-himnusz, női kórusmondatokkal megszakítva, trombitaszó, zarándokének kiváló kontraszthatásokkal.) Róma falai alatt megtorpan Attila, Leo érsek, a későbbi I. Leo pápa vezetésével jámbor küldöttség állja útját... A főpapban Attila felismeri álma öregemberét, elakad a lélegzete, valósággal összeomlik.
A szaggatott ének, a közbeiktatott koronás pauzákkal kiválóan festi a király lelkiállapotát.

2. felvonás
Ezió tábora Róma mellett. A vezért Valentinianus császár visszarendeli, mert hatalmát félti tőle. Attila küldöttei meghívják Eziót királyukhoz, a közéjük keveredett Foresto elárulja, hogy felkészültek a király meggyilkolására. Nemes ívelésű dallam a római nép fénykorára emlékező és a jelen hanyatlásán bánkódó Ezióé.
Foresto terve hallatán Ezio harci kedve újra fellángol. — Lakoma Attila táborában. Foresto bevezeti Eziót, az újra szerződést kínál fel Attilának. A táncos-dalos vigalmat vihar szakítja meg. Foresto méregpoharat nyújt át Odabellá-nak, hogy tartalmát itassa meg Attilával, de a lány kardjával akarja megölni a zsarnokot. Foresto mérgezési terve csődöt mondott, életét Attilától Odabella könyörgése menti meg. Attila hálás, hogy Odabella megmentette őt, és kész nőül venni. Foresto és Ezio Odabella segítségével megszökik. Elhatározzák, hogy megtámadják Attila táborát.

3. felvonás
Nászi ünnep a hun táborban. Foresto lesben áll, hogy a királyt megölje, mert sem Odabellának, sem Eziónak nem hisz. — Amikor Attila megjelenik, Odabella a lábaihoz dobja királyi ékességeit, Foresto megvádolja a királyt, hogy elragadta szerelmét, Ezio gyalázatos gyilkosnak nevezi. Odabella leszúrja a királyt, a színt elözönlik a római katonák.

Ez a mű eredeti befejezése. A magyarországi előadásokon a darab végét megváltoztatták, a történelemnek megfelelően.

Az Attila jelentős mű, a drámai zene már az egy évvel később megszólaló Macbeth közelségét jelzi. A partitúra gyöngyszeme a prológ második jelenete, a remete-kép, Attila álomelbeszélése és a II. felvonás fináléjának nagy f-moll együttese. Az utolsó kép Odabella—Foresto—Ezio tercettjének adagióját egyházi szöveggel átírva gyakran éneklik templomokban. Az ősbemutatónak sikere volt, a nézők hazafias érzését sikerült felkorbácsolni. Legrokonszenvesebb a műben a konvenciók elleni lázadás, a köznyelv kerülése (nem mindig sikerül), a formák fellazítása (csaknem mindig sikerül), új zenekari színek bevonása a szerző már amúgy is gazdag eszköztárába és a szó és a dallam tökéletesen megvalósított egysége. Carlo Gatti igen helyesen írja: „A tisztán vokális melódia vonalaiban kifejti a verbális szöveg teljes jelentését, sugallja a hozzá kapcsolódó szöveget még akkor is, ha átírják tegyük fel zongorára, hegedűre, fuvolára, klarinétra és így tovább."

Librettó (olasz és magyar)
vagy
Librettó (olasz és magyar)

Zongorakivonat énekszólamokkal
vagy
Zongorakivonat énekszólamokkal

Ismét egy Philips felvétel 1972-ből:


Ruggero Raimondi - Attila
Sherrill Milnes - Ezio
Cristina Deutekom - Odabella
Carlo Bergonzi - Foresto
Ricardo Cassinelli - Uldino
Jules Bastin - Leone
Ambrosian Singers, Finchley Children's Music Group,
Royal Philharmonic Orchestra - Lamberto Gardelli  (London, September 1972)

01:  Preludio 
Prologo
02:  Urli, rapine (Coro)  
03:  Eroi, levatevi (Attila, coro)  
04:  Di vergine straniere (Attila, Uldino)  
05:  Santo di patria indefinito amor! (Odabella)  
06:  Allor che i forti corrono (Odabella, Attila)  
07:  Da te questo or m'e concesso (Odabella, Attila, Coro)  
08:  Uldino, a me dinanzi l'inviato (Attila)  
09:  Attila - Oh, il nobil messo! (Ezio, Attila)  
10:  Tardo per gli anni, e tremulo (Ezio, Attila)  
11:  Vanitosi! (Attila, Ezio)  
12:  Qual notte (Coro)  
13:  L'alito del mattin (Coro)  
14:  Quai voci (Coro, Foresto)  
15:  Ella in poter del barbaro (Foresto, Coro)  
16:  Cara patria (Foresto, Coro) 
Atto I.
17:  Liberamente or piangi (Odabella)  
18:  Oh nel fuggente nuvolo (Odabella)  
19:  Qual suon di passi (Odabella, Foresto)  
20:  Si, quell´io son (Foresto, Odabella)  
21:  Va! Racconta al sacrilego (Foresto, Odabella)  
22:  Oh, t'inebria nell'amplesso (Foresto, Odabella)  
23:  Ubaldino! Uldin! (Attila, Uldino)  
24:  Mentre gonfiarsi l'anima (Attila, Uldino)  
25:  Oltre a quel limite t'attendo (Attila)  
26:  Parla, imponi-Vieni. Le menti visita (Coro, Attila, Leone)  
27:  No!...non é sogno (Attila, Odabella, Foresto, Uldino, Leone, Coro)
Atto II.  
28:  Tregua é cogl'Unni (Ezio)  
29:  Dagli immortali vertici (Ezio)  
30:  Chi vien?  - Salute ad Ezio (Ezio, Coro, Foresto)  
31:  É' gettata la mia sorte (Ezio)  
32:  Del ciel l'immensa volta (Coro)  
33:  Ezio, ben vieni! (Attila, Ezio, Coro)  
34:  Chi dona luce al cor? ... (Coro di donne)  
35:  Ah! - Lo spirito de' monti (Coro, Ezio, Foresto, Odabella, Attila, Uldino)  
36:  L'orrenda procella (Odabella, Foresto, Uldino, Ezio, Attila, Coro)  
37:  Si raccomandan le quercie (Attila, Foresto, Odabella, Coro)  
38:  Oh, miei prodi! (Attila, Odabella, Foresto, Ezio, Uldino, Coro)  
Atto III.
39:  Qui del convegno é il loco (Foresto, Uldino)  
40:  Che non avrebbe il misero (Foresto)  
41:  Che piů s'indugia (Ezio, Foresto, Coro)  
42:  Cessa, deh, cessa (Odabella, Foresto, Ezio)  
43:  Te sol, te sol quest'anima (Odabella, Foresto, Ezio)  
44:  Non involarti, seguimi (Attila)  
45:  Tu, rea donna (Attila)  
46:  Nella tenda (Odabella, Foresto, Ezio, Attila, Coro)


Mp3 (44100 Hz; vbr ~216 kbps)

Letöltés
vagy
Letöltés

2013. április 5., péntek

Verdi: Alzira

Az Alzira Verdi nyolcadik operája, bemutatója 1845. augusztus 12-én volt a nápolyi San Carlo Színházban. A híres és nagytekintélyű nápolyi operával ekkor lépett Verdi először szoros munkakapcsolatba, a színház sztárlibrettistája, Salvatore Cammarano írta az opera szövegkönyvét. Az operát nagyon rövid idő alatt, betegséggel küszködve komponálta. A premieren a kor nagyszerű énekesei működtek közre, de az opera csak mérsékelt sikert aratott (tulajdonképpen megbukott). Bár 1967-ben Rómában újra színre vitték, az Alzira továbbra is ismeretlennek számít.

Alzira
Zenés tragédia két felvonásban, előjátékkal

Libretto: Salvatore Cammarano, Voltaire „Alzire, ou Les Américains” c. drámája nyomán (1736)
Bemutató: 1845. augusztus 12., Nápoly, San Carlo Színház

Alvaro, Gusmano apja, Peru korábbi kormányzója: Marco Arati - basszus
Gusmano, Peru kormányzója: Filippo Coletti - bariton
Ovando, spanyol herceg: Luigi Cesi - tenor
Zamoro, inka törzsfőnök: Gaetano Fraschini - tenor
Ataliba, inka törzsfőnök: Michele Benedetti - basszus
Alzira, Ataliba lánya: Eugenia Tadolini - szoprán
Zuma, Alzira szolgálója: Maria Salvetti - mezzoszoprán
Otumbo, inka harcos: Francesco Rossi - tenor

Prológ: Il Prigioniero (A fogoly)
Peruban vagyunk, a 16. század közepén, a Rimac folyó mentén elterülő nagy síkságon. A spanyol kormányzót, Alvarót foglyul ejtették az Otumbo vezette bennszülött inka hadak. Kínzócölöphöz kötik, és szilaj táncot járnak körülötte. Ha nem jön Zamoro és törzsének több harcosa, Alvaro meghal. Zamoro kiszabadítja, és azzal az üzenettel küldi őt vissza a fehér emberek közé, hogy lám, az indiánok nem vérszomjasak, hiszen ő is egy bennszülöttnek köszönheti életét. Otumbo azért gyűlöli a spanyolokat, mert elfogták jegyesét, Alzirát és annak atyját, Ataliba törzsfőnököt.

I. felvonás: Vita per vita (Életet életért)
Lima főterén Alvaro lemond Peru kormányzásáról fia, Gusmano javára. Az új kormányzó békét köt az inkákkal, és hogy a béke zavartalan legyen, feleségül veszi Alzirát. — Alzira szobája. A lány Zamoróról álmodott, boldogságát könnyed dallam hitelesíti.
Apja lép be, és közli a lánnyal, hogy politikai okokból hozzá kell mennie a spanyol Gusmanóhoz. Alzira vonakodik, atyja nem tűr ellentmondást. Ataliba elmegy, Zamoro megjelenik. Szerelmi duettjüket Gusmano érkezése zavarja meg. Egymást megpillantva látják, hogy régi ellenségek. Gusmano katonái elfogják Zamorót, a béke ügye ismét veszélybe jutott. Alvaro felismeri a fogolyban egykori megmentőjét, s fiától térden állva könyörög annak életéért. Gusmanót ez nem hatja meg, de az inkák csapatainak előnyo-mulásáról érkező hír mégis arra bírja, hogy foglyát elengedje. A csatatéren találkoznak majd.

II. felvonás: La vendetta d'un selvaggio (A vadember bosszúja)

A spanyolok Lima erődjében ünneplik meg győzelmüket. Az elfogott indiánok közt van Zamoro, Gusmano máglyahalálra ítéli. Alzira kész feleségül menni Gusmanóhoz, hogy szerelme életét megmentse. — Zamoro és hívei egy barlangban gyülekeznek, az „áruló" Alzira ellen bosszút esküsznek. Zamoro visszatér a városba. — A kormányzói palota fényes termében folyik az esküvői szertartás. Zamoro álruhában az ünneplők közé vegyült, s mielőtt a párt összeeskették volna, mielőtt Alzira kimondta volna a végzetes igent, leszúrja Gusmanót. Elfogják, de a haldokló zsarnok megbocsát neki, és visszaadja Alziráját. Gusmano, atyjától búcsút véve, meghal.


Az opera későbbi megítélésének alaphangját maga Verdi adta meg, amikor évekkel később így nyilatkozott: „Quella é proprio brutta” – micsoda csúnyaság. Pedig vannak igazán szép részletei. Pl. a csalódott Zamoro éneke a 2. felvonás 2. képben.

A megbocsátó kormányzó alakja már az Álarcosbál Riccardójának kegyességét előlegezi. Adós marad Verdi a perui kolorittal, az élesebb jellemrajzokkal. Sietve odavetett mű, de korántsem olyan rossz, mint a híre. Az 1967. évi római felújítás legalábbis ezt igazolta. Cammarano, a librettista, híven a forrásként szolgáló Voltaire-színműhöz az indiánokat következetesen amerikaiaknak nevezi. Mivel ez ma mást jelent, a tartalom ismertetésénél az indián és inka kifejezéseket használtam. 

Librettó olasz nyelven  vagy   itt

Csákovics Lajos Zsolt magyar fordítása



Zongorakivonat énekszólamokkal   vagy   itt

Lássunk egy Philips felvételt (2001)

Alzira: Marina Mescheriakova
Zamoro: Ramón Vargas
Gusmano: Paolo Gavanelli
Alvaro: Slobodan Stankovic
Ataliba: Wolfgang Barta
Zuma: Jana Iliev
Ovando: Jovo Reljin
Otumbo: Torsten Kerl
L'Orchestre de la Suisse Romande - Fabio Luisi, Chœur du Grand Théâtre de Genève (July 1999, Victoria Hall, Geneva, Switzerland)

01:  Sinfonia
Prologo
02:  Muoia, muoia, coverto d'insulti - Otumbo  
03:  A costoro quel nume perdoni - Alvaro  
04:  Un Inca... Eccesso orrible! - Zamoro
Atto primo
05:  Scena 1: Giunse or or, da lido ispano - Coro  
06:  Scena 1: Alta cagion qui v'assembrava - Alvaro  
07:  Scena 1: Eterna la memoria - Gusmano  
08:  Scena 2: Riposa - Jana Iliev  
09:  Scena 2: Da Gusman, su fragil barca - Alzira  
10:  Scena 2: Figlia!... Padre! - Ataliba/Alzira  
11:  Scena 2: Chi fia? - Alzira  
12:  Scena 2: Qual ardimento! - Gusmano  
13:  Scena 2: Teco sperai combattere - Zamoro  
14:  Scena 2: Qual suon? - Gusmano  
15:  Scena 2: Trema, trema - Gusmano
Atto secondo
16:  Scena 1: Mesci, mesci! -Coro  
17:  Scena 1: Guerrieri, al nuovo di - Gusmano  
18:  Scena 1: Il pianto... l'angoscia - Alzira  
19:  Scena 1: Ei mora! - Gusmano  
20:  Scena 1: Colma di gioia ho l'anima! - Gusmano  
21:  Scena 2: Amici!... Ebben? - Otumbo/Ovando/Gusmano...  
22:  Scena 2: Irne lungi ancor - Zamoro  
23:  Scena 3: Tergi del pianto America/Gusmano/Alzira  
24:  Scena 3: Prodi figli d'Iberia - Gusmano  
25:  Scena 3: E' dolce la tromba - Gusmano  
26:  Scena 3: Altre virtudi, insano - Gusmano  

Mp3 (44100 Hz; 256 kbps)


Letöltés / download
vagy
Letöltés / download

2013. április 4., csütörtök

Verdi : Jeanne d'Arc (Giovanna d'Arco)

Zenés dráma három felvonásban, előjátékkal
Szövegét Temistocle Solera  írta Friedrich Schiller Die Jungfrau von Orleans c. tragédiája nyomán (1801)

Bemutató: Milánó, Scala, 1845. február 15.
Giovanna: Erminia Frezzolini - szoprán
VII. Károly: Antonio Poggi - tenor
Giacomo: Filippo Colini - bariton
Delil: Napoleone Marconi - tenor
Talbot: Francesco Lodetti - basszus

Prológ
VII. Károly francia király már uralkodik, bár még nem koronázták meg. Domrémyben vagyunk, a király udvarában, 1429-ben. Károly csapatai súlyos vereséget szenvedtek az angoloktól, erről beszél az egész udvar (introdukció). A király szól az egybegyűltekhez. Le akar mondani. Egy álmáról is mesél: egy Szűz Mária szobrot látott egy erdőzugban, annak lába elé kell helyezze fegyvereit. A hely, amit leírt, rosszhírű, szellemjárta, a kórus óvja őt, hogy odamenjen. A király összeszidja babonás udvaroncait, és elhatározza, hogy elmegy az erdőbe.
Az erdő, barlanggal, Mária szoborral. Giacomo juhász tudja, hogy lánya folyton idejár, elrejtőzik, hogy megfigyelje, mi dolga van e helyen. Belép Johanna, Cavatinája hazaszeretetet, segítőkészséget árul el.
 Éneke után elalszik. A király jön, kardját és sisakját a szobor lábához helyezi, és imádkozik. Johannának nehéz az álma, démonok kórusa kísérti, angyalok kara bátorítja. Lassan felébred, első pillantása a fegyverekre esik, azokat magához veszi. Felismeri Károlyt, és felajánlja, hogy menjenek együtt, kezdjék újra a harcot, az ő hite meghozza a győzelmet. Amikor elvonulnak, Giacomo úgy néz utánuk, ahogy szerelmesek után néz az ember.

1. felvonás
Rheims közelében, az angol táborban megjelenik Giacomo. Talbot hadseregparancsnokhoz kísérik, elmondja, hogy a franciák győzelme az ördöngös Johannának köszönhető. Ha befogadják maguk közé, a kezükre játssza leányát. 
Károly és Johanna nagyjelenete. A Szűz teljesítette küldetését, most vissza akar térni családjához. A király marasztalja, sőt, bevallja iránta érzett szerelmét.
Johanna is hasonlóképpen érez, de egy égi hang megóvja őt a kísértéstől. Károly nem hallja, amit a lány hall, így nem érti meg habozását. Jelentik a királynak, hogy minden készen áll a koronázáshoz, Károly magával viszi Johannát a dómba. Démonok, pokolbeli hangok örvendenek a lány fölött aratott győzelmükön. Johanna rádöbben arra, hogy elárulni készül szüzességi fogadalmát. Szörnyű lelkiismeret-furdalás vesz erőt rajta.

2. felvonás
A dóm előtti térről a nép a kapuk felé özönlik. Giacomo is köztük van, le akarja leplezni „ördöngös" lányát. Johanna valósággal kiszáguld a templomból, nem tudja elviselni, hogy őt a király Franciaország védőszentjének nevezi. Giacomo istenkáromlással és boszorkánysággal vádolja a lányt, aki nem is védekezik. Megdördül az ég, Johanna sorsát eldöntötte a babonás tömeg. Átadják Giacomónak, aki maga viszi el lányát az angol táborba, hogy ott boszorkányként megégessék.

3. felvonás
Az angolok erődjében Johanna egy cölöphöz kötve imádkozik. Giacomo hallja mélységesen áhítatos énekét és azt, hogy lánya megfogadta az Égnek, hogy megsegíti Franciaországot. Nem bűnös tehát. Felébred benne az apai szeretet, és eloldozza a lányt, aki azonnal a csatatérre rohan, és a francia sereg élére áll. Győznek, de Johanna halálos sebet kap. Búcsúzik az élettől.
Megnyílik az ég kárpitja, Szűz Mária magához emeli a holtat.

Az allegro-andante-allegro szerkesztésű nyitány kiváló hangversenydarab. A középrész Johanna gyengéd portréja. A második allegro a Szicíliai vecsernye hasonló helyét juttatja eszünkbe. A mű nem tartozik a legjobb Verdi-operák sorába. Az időszakot, amikor szerzője írta, később a „gályarabság évei"-nek nevezte Verdi. Solera librettója gyenge, a cselekmény zavaróan elüt Szent Johanna ismert sorsától és halálának módjától. Ennek ellenére, a legjobban jellemzett alak a címszereplő, de a király részére is kitalált Verdi néhány vonzó dallamot. A kórusok jellegtelenek, a démonok kara szabályos keringő. Néhány erőteljes, sodró lendületű ária és együttes ellenére a Szent Johanna nem vert gyökeret az operaszínpadokon.

Libretto olaszul  vagy   itt

Csákovics Lajos Zsolt magyar fordítása


Partitura   vagy   itt

Zongorakivonat énekszólamokkal   vagy   itt


Egy régi, 1951-es felvétel:


Renata Tebaldi - Giovanna
Carlo Bergonzi - Carlo VII
Rolando Panerai - Giacomo
Giulio Scarinci - Delil
Antonio Massaria - Talbot
RAI Orchestra & Chorus - Alfredo Simonetto (Live, March 26, 1951, Milan)

01:  Overture  
Prologo
02:  Trascorrere m'intesi (Carlo, Chorus)  
03:  Pondo è letal, martiro (Carlo, Chorus)  
04:  Gelo, terrore m'invade! (Giacomo)  
05:  Oh, ben s'addice...Sempre all'alba (Giovanna)  
06:  Paventi, Carlo, to forse?...Tu sei bella! (Carlo, Chorus)
07:  Pronta sono! (Giovanna, Carlo, Giacomo)  
Atto I.
08:  Ai lari! Alla patria! (Chorus, Talbot)  
09:  Questa rea che vi percuote (Giacomo, Talbot, Chorus)  
10:  Qui! Qui...dove più s'apre (Giovanna)  
11:  Ho risolto...E in tai momenti (Giovanna, Carlo, Chorus, Delil)  
12:  Vieni al tempio (Carlo, Giovanna,Chorus) 
Atto II.
13:  Dal cielo a noi chi viene (Chorus)  
14:  Ecco il luogo e il momento!... (Giacomo, Chorus, Carlo, Giovanna)  
15:  Comparire il ciel m'ha stretto (Giacomo, Chorus, Carlo)  
16:  No! forme d'angelo (Carlo, Giacomo, Giovanna, Chorus)  
17:  Ti discolpa!...Del sacrilego misfatto (Carlo, Chorus, Giacomo, Giovanna)
Atto III. 
18:  I Franchi! (Chorus, Giovanna, Giacomo)  
19:  Amai, ma un solo istante (Giovanna, Giacomo, Chorus, Carlo, Delil)  
20:  Quale più fido amico  
21:  Che mai fu? (Giovanna, Carlo, Giacomo)  
22:  S'apre i cielo  (Giovanna, Carlo, Giacomo, Chorus)

Mp3 (44100 Hz; vbr)

Letöltés / Download
vagy
Letöltés / Download